A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-06-06 / 23. szám

Névhasználat és névadás Véletlenül került a kezembe az Eötvös Loránd Tudományegyetem Magyar Nyelvészeti Tan­székcsoportjának Névkutató Munkaközössége által kiadott Magyar Személynévi Adattárak sorozat 1983-ban napvilágot látott 61. füzete. Vága mai személynevei, amely Juhász Aladár tanárnak Vága (Váhovce) névhasználatát fel­mérő dolgozatát tartalmazza. A füzet csak 350 példányban jelent meg. így nehezen hozzáférhető, ezért fontosnak tartom felhívni rá az érdeklődők figyelmét. Juhász Aladár bevezetőjében röviden ki­emeli a falu történelmének a dolgozat témáját érintő legjelentősebb eseményeit; az Erdélyből származó őslakosok neveit, a községről való első írásos feljegyzést (1326). a tatárjárást és a török időket követő letelepedéseket. Ezt követően táblázatban szemlélteti a ma használatos családnevek gyakoriságát, s le­vonja a konklúziót: „A családnevek és az utónevek sokszínűsége csak látszólagos. A 796 család összesen 210 családnevet hasz­nál, ebből azonban mindössze 30—35jellem­ző a községre." Az utónevek gyakorisága táblázatából kitűnik, hogy a községben hasz­nálatos 205 keresztnév közül a leggyakoribb tizenötöt a lakosság 47 %-a, azaz (a felmérés időpontjáig) 1004 személy viseli. „A fentiekből kitűnik, hogy Vágán erősen megterheltek a családnevek, a keresztnevek használata pedig egyhangú. A ragadványnév­adás feltételei tehát adottak” — írja a szerző, és a következő fejezetet a ragadványnevek ismertetésének szenteli. Külön tárgyalja a testi tulajdonságokat, külső és belső tulajdonságot, benyomást kifejező, a kedvelt tevékenység, szenvedély, szokás miatt kapott, szólás, mon­dás, nyelvbotlás alapján, foglalkozás alapján vagy egykori lakóhely alapján keletkezett, a származásra utaló és az átalakított neveket — vagyis a névadásnak az alany személyével kapcsolatos okait; s külön veszi számba azo­kat az eseteket, amikor a névadás oka az alany személyén kívüli. Kőér a ragadványnevek szerkezetére és a kettős ragadványnevekre is, és tehetőség sze­rint feloldja a kettős (hármas) ragadványne­vekkel megkülönböztetett személyek ilyenfor­ma megnevezésének eredetét Az ismeretlen eredetű elnevezésnek is figyelmet szentel. A ragadványnevekkel kapcsolatos statisztikai adatokat táblázatban közli. A magyarázatra szoruló ismert eredetű ra­gadványnevek adattára izgalmas olvasmány. Az egyes nevek feloldásából valóságos törté­netek gondolhatók a megnevezettek köré, s rájuk ragasztott nevek más esetben plasztiku­san jellemzik őket. A dolgozat befejezésében a szerző a nevek­ben felbukkanó tájszókat is számba veszi. Vágóra jellemző a ragadványnevek öröklő­dése és újratermelődése. A dolgozatba nem kerültek be a még iskoláskorú gyermekek állandóan változó ragadványnevei, ugyanis ezek közül csak kevés marad meg a személy felnőttkorára, mivel szüleik ragadványnevét öröklik — fejezi be dolgozatát Juhász Aladár. A füzet hasznos adalékként szolgálhat az e kérdéssel foglalkozó néprajzkutatók számára és névadási szokásainkat is segít megvilágíta­ni — esetleg korrigálni. JURÁN VIDOR A szlovákiai vadászati szépirodalom jeles képviselőjének, Jurán Vidornak a könyvei, kéziratai elmúlt időket idéző vadászrajzai fekszenek előttem. Az örökemlékű rég el­ment zöldkabátos irodalmi hagyatéka. Jurán Vidor a szepességi Gnézdán (Hniezdné) szü­letett 1879. december 30-án. Szőkébb pát­riájában tanítóskodott negyven éven keresz­tül. Vadászatról szóló első írása a Szepsi Lapok 1901. november 17-i számában je­lent meg Október végén címmel. Hosszú ideig szerkesztette a szlovákiai Vadászlapot. Nevéhez fűződik az első szlovákiai vadászati kiállítás megszervezése és rendezése (Pop­rad, 1926). Az erdőket járó zöldkabátos vadász keve­set beszélt az emlékeiről, annál többet írt róluk. Cikkeiben és tanulmányaiban a vadá-JURÁN ÉS BETHLENFALVY TESTAMENTUMA szati etika, a természetvédelem érdekében, a kárpáti zerge és medve védelmében agitált, írásait különböző neveken adta ki. Volt Orosz Sándor, Csöndes László, Nyilas Pál, Nimród, Regős stb. Kapcsolatban állt Kitten­­berger Kálmánnal, a jeles lévai születésű Afrika-kutatóval, akinek vadászrajzokat kül­dött a Nimród részére. Kevesen tudják, hogy a Nimródban és a Jurán szerkesztésében megjelenő vadászlapban kezdte publikálni ragyogó novelláit Fekete István, az ismert vadászíró. Ugyancsak itt jelentek meg a néhány éve elhunyt neves ökológusunk, Tur­­csek Ferenc első irodalmi próbálkozásai is. Jurán Vidor szépirodalmi munkássága éle­te alkonyán érte el csúcspontját. A szlovákiai Szépirodalmi könyvkiadónál 1958-ban meg­jelent Ordasok c. könyvében életének va­dásztapasztalatait, megfigyeléseit foglalta össze. Ebben az időben ismerkedtem meg Vidor apóval, a „kárpáti ordas-krónikással", ahogy önmagát mókásan nevezte. Nagy írói tervek megvalósításán dolgozott, s öreg ob­sitos Unterwood írógépén még sok-sok új vadászrajzot örökített meg. Ugyancsak a szlovákiai Szépirodalmi Könyvkiadónál, je­lent meg második könyve, a Vadászkrónika. Sajnálatos, hogy csak a kézirat egyharmada látott nyomdafestéket. A többi vadászrajz szerteszórtan: a Hétben, a Szabad Földmű­ves szakmeliékietében, a Virágzó Mezőgaz­daság vadászati rovatában jelent meg. Több írása, önéletrajza kéziratban lappang hagya­tékában. 1963. július 5-én halt meg. Szülőfalujá­ban Gnézdán temették el. Halála után az Ordasok második kiadása is megjelent (Kár­páti ordasok, 1966). Jurán Vidor érdeme HARASZTI MÁRIA BETHLENFALVY ERNŐ nemcsak a vadászirodalom területén mara­dandó. Neve természetvédelmi vonatkozás­ban, nevezetesen a tátrai zerge és medve szlovákiai védelme terén, de az ornitológu­sok körében is elismert (lásd Gebhardt L„: Die Ornithologen Mitteleuropas 1964). A Tátra állatvilágának lelkes kutatója Beth­­lenfalvy Ernő 1880. február 12-én született Késmárkon (Kežmarok). Már a húszas évek­ben számtalan cikkben, főleg a szlovákiai Vadászlapban szállt síkra a csapóvasak, mérgek, az uhuzás alkalmazása ellen. Meg­próbálta meggyőzni az akkori vadásztársa­dalmat és a természet félreismerőit is arról, hogy a farkasnak, rókának, hiúznak, nyuszi­nak. borznak és vidrának is megvan a maga helye a természetben. Intő szavát (Védelmet minden vidrának?. 1934) ma már a termé­szetvédelem régen magáévá tette. Sokat hadakozott a ragadozómadarak érdekében. Megkérdőjelezte a minden tavasszal megis­métlődő szalonkairtást. Jurán Vidorral, a Va­dászlap szerkesztőjével karöltve, akihez jó­barátság fűzte, elérte a zerge és a medve teljes szlovákiai védelmét (1932). Fő műve, egyben a Tátra állatvilágának első monográfiája (Die Tierwelt der Hohen Tatra, 1937) révén a jeles Tátra-kutatók között szerepel nemcsak a lengyel és szlovák lexikonokban (Encyklopédia Tatrzaňska, 1973; Encyklopédia Slovenska, 1977), ha­nem számos állattani szakkönyvben is. Beth­­lenfalvy meggyőződése volt, hogy minden élőlénynek megvan a saját hivatása a termé­szet háztartásában és ha az ember ebbe belekontárkodik, csak bajt okozhat vele. Több esetben hozzászólt a madárvonulás kérdéséhez. Ellenezte a madórgyürüzést. ezért összekülönbözött számos ornitológus­sal. igazáért körömszakadtáig tudott harcol­ni. Vitafart ne rei sokszor félreértették követ­kezetességét. Szoros kapcsolatot .tartott fenn a Madártani Intézettel, ornitológiát la­pokban is publikált (Aquiia, Sylvia). Jelezte a balkáni gerle letelepülését a Tátra tövében (1952). Bethlenfahryt is számon tartja a már idézett Gebhardt-féle biográfiai mű. Bethlenfalvy Ernő, a neves biológus és természetkutató 1955. június 18-án hunyt el Hunfalván (Huncovce). STOLLMANN ANDRÁS Fotó: J. DUBEŇ fi) és szerző 11

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents