A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-30 / 22. szám
•#_ •• ÖRÖKSÉG Arcképek a két világháború közötti időszak csehszlovákiai magyar irodalmából Forbáth Imre (1898*19671 A Balaton melléki Böhönyén született és a csehországi Teplicébén elhunyt Forbáth a gyermekkora nagy részét Nyitrán töltötte; ott végezte el a gimnáziumot és az első világháború idején onnan vonult be katonának. Keserves frontélmények után Budapestre került és részese lett az 1918/ 19-es forradalmi eseményeknek. A Tanácsköztársaság bukása után Csehszlovákiába menekült. A húszas években a prágai orvosi fakultáson tanult, barátságot kötött a cseh poetizmus költőivel (Nezval. Seifert. Teige stb.) és komoly pártfeladatokat végző tagja lett a CSKP-nak. Közben verseskötetei jelentek meg (Versek, 1922; Vándordal. 1923) és a neve a kommunista sajtóban egyre ismertebbé vált. Tanulmányai befejezése után rövid ideig szlovákiai hegyi falvakban, majd Ostraván folytatott orvosi gyakorlatot. 1930-ban Favágók címmel megjelent a harmadik verseskötete, és kultúrpolitikai cikkei, művészetelméleti tanulmányai is gyakran voltak olvashatók Az Útban, a Magyar Napban és az erdélyi Korunkban. A müncheni döntés után Angliába emigrált és ott a csehszlovákiai magyarok demokratikus egyesületében tevékenykedett. Verset egyre ritkábban írt és költői pályáját egy Londonban kiadott kötettel zárta le (Panasz és remény. 1942). 1945 utón is Csehországban (Ostraván, majd Teplicén) élt, de az ötvenes évek második felétől egyre élénkebb kapcsolatot teremtett szlovákiai magyar írótársaival. Forbáth lírája teljesen az avantgardizmus jegyében bontakozott ki, s az irányadó Kassák Lajos és Barta Sándor mellett egyik jelentős, irodalomtörténetileg számontartott fejezete lett a magyar nyelvű avantgardista költészetnek. Az ifjú költő Walt Whitman termékenyítő forrásából töltődött fel, a döntő hatást aztán a századeleji német és francia expresszionizmus gyakorolta rá, de egyidejűleg a legszélsőségesebb avantgardista irányzattal. a dadaizmussal is kapcsolatot tartott. Verseit elsöprő erejű dinamizmus, nagy látomásos fantázia, az exotikum és a kaland iránti szertelen rajongás és a régi poetika és esztétika vad elutasítása jellemezte. A magyar avantgardizmus kitűnő teoretikusa, Hevesy István az első két kötet kapcsán azt írta róla, hogy „költészete egyszerűen példa arra. hogy az új forma csak a formátianságból. a szabadságból születhet, és nem a kivénült és túlérett formákból". Az 1930-ban megjelent Favágókban már erősen érvényesül az a kettősség — az avantgardizmussal való további kontaktustartás és a szocialista realizmushoz való kötődés —, amely a harmincas években jellemző lett Forbáthra. A kettős szemlélet — és módszerhasználat természetesen kihatott költői alkatára és „poézise természetére" is. Az új állapotot, a módosult egyéniséget a Favágók kritikusa, Illyés Gyula így látta: „Tekintete előtt a valóságról lefoszlik minden vigasztaló fátyol, hiedelem: kegyetlenül puszta és érdes világban áll az imaginációk világából visszatért költő. S ahogy egykor álmait követte, oly fanatikusan figyeli most mindazt, ami körülveszi. Objektivitása megdöbbentő. A valóságnak adja át magát minden fenntartás nélkül." A forbáthi költészet értékes eszmei öszszetevöit — a szenvedélyes háborúellenességet, a szegénység forró szeretetét. az embertelenség gyűlöletét — a felszabadulás utáni kritikánkban elsősorban Fábry elemezte. Ö Forbáthot már a harmincas években kivételesen nagy költőnek látta, de avantgardista szertelenségei miatt fenntartásai is voltak vele szemben. Az igazi Forbáth-tanulmányt aztán 1958-ban, az akkori kiadott válogatott kötet (Mikor a néma beszélni kezd) előszavaként írta, és abban a költő háborúellenességét mára is ható érvénnyel így jellemezte: „Forbáth csataképeit a háborúra uszító tábornokok és propagandaminisztériumok nem akaszthatják a falra. E csataképek nem ismernek dicsőséget: nincsenek többé »hősök«, csak áldozatok vannak, csak hullák üszkösödnek ... Forbáth háborúellenes költészetének hőse a tömegsír ismeretlenje. A névtelen »hős« bizonyltja, hogy kényszermilitarizmusban, mészáros síkon, tehát háborús hajszoltságban, marhakiszolgáltatottságban nincs erény és nincs értelem, itt nincs és nem lehet semmi emberi." Az 1958-as válogatáson kívül még egy válogatás jelent meg Forbáth költészetéből (Csodaváró. 1978). A hatvanas években cseh és szlovák fordításkötetet is kiadtak tőle (Až némý promluvi. 1964; Ala zázrak čakajúci. 1967) és esszéiből is megjelent egy vékony kötet (Eszmék és arcok. 1966). Aktuális lenne összes verseinek és esszéi nagyobb arányú válogatásának a kiadása. TURCZEL LAJOS ÚJ KÖLTŐK ÉNEKE Egykor papírsárkánnyal ostromoltuk az eget, mint kék pillangók röpködtek álmaink a felhők felé. a csillagok felé, a hold vörös szájába, ma kátrányos hordók közt álldogálunk, óriási üstökben forró aszfalt rotyog. fölöttük száll, fekete szélben, nagy árnyékok éjszakáiban, miként a füst, fekete fantáziánk a bosszús csillagok felé, komorak és szürkék lettünk, mint felírás egy börtönfalon! bérkaszámyák mostoha udvarában jártunk, gyárak hideg tornyai alatt, tömegsírok kereszt-erdejében, falvak égő kazlai között, Szívünkben fekete tűz ég, S kezünkben suhog a balta : Favágók vagyunk, a favágók Erdők mostohamagzatja. Kérges a kezünk, férges az agyunk S a munka meddő: Suhog a balta, zuhan a fa, Marad az erdő! Különös az erdők éneke: Figyelj, ihol tölgyek zúgnak. Tompa, gyászos favágódalaink A lombok fölé kúsznak. mezők tarlóin égő panasszal, csordulásig teltünk, és nagyok a mi gyötrődéseink, örök dal zúg a barna folyamokból, örök dal a hatalmas erdőkből, kőből, fából, csillagokból, de mi az ember fájdalmainak dalát halljuk folyton és szünettelen, a fülünk zúg ettől a daltól — halljad, hogy sisteregnek a lázadó szavak, mint a kondérokban izzó fekete aszfalt, hogy csikorognak, mint parti homok baggerek érctorkában, és zeng-zúg az énekünk, mint üllőkre mázsásán hulló kalapács! FAVÁGÓK Mert robottól kormos a föld, Mert mérgezett vérrel van teli: Borúsan zúg az erdő, Favágósóhaj rengeti. Mert távolból orkán üvölt Testvérjajjal van megrakva: „Jobb a farkas, mint az ember" — Suhogj, suhogj favágóbalta! Mert édesebb bornál a bosszú, Százszor finomabb: Hej, társaim! Gyullad már az erdő? Igen...! Pipacsnál pirosabb!! GARCÍA LORCA a nagy spanyol költő emlékére, akit a felkelők Granadában kivégeztek Eltörtétek a lantját -s a szivét, ezt a vérvörös spanyol narancsot földre tapostátok, miért tettétek ezt gyilkosok? hiszen édesen, mint fiatal anyák bölcsödala, úgy zengett ez a lant, mint tavasszal a kék andalúziai szél, mint Granada felett az ezüst hold éjfél-éneke, azon az éjszakán tágra nyílt szeme halott tavában szomorúan úsztak a csillagok, s az irgalmas szél nedves levelekkel takarta be csupasz mellkasát mért kellett meghalnia ? életről énekelt. s ti százezer fegyverrel hoztátok a halált, szabadságról dalolt. s ti csak kovácsoljátok népetek bilincseit jövőt hirdetett, s a ti gyászos lépteitek nyomán fekete zászlóit gőgösen lengeti a Múlt ó, én tudom, költőknek poklokat járni adatott, míg gonosz röhejét hallatja a pénz, sárga bagolyszemekkel figyelnek az éjszaka démonjai, de halljátok a történelem döngő lépteit az évszázad boltívei alatt ? már kél a szabadság napja mindenütt az emberlakta földeken, vörösen, mint Garcia Lorca szíve, mint egy gyönyörű spanyol narancs! 14
