A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-30 / 22. szám
GYERMEKNAPI GONDOLATOK • HOVÁ TŰNT A TÜRELMÜNK? • AZOK A KOMISZ KÖLYKÖK ÉS A RÁNCBASZEDETT, JÓ GYEREKEK ... Szeretjük a gyerekeket? d.) Mama vonszol maga után egy kisgyereket. Lehet úgy fél hét, hét óra este. A kislány nyöszörög, hallani a hangján, hogy nagyon fáradt. Alig lépked, huzatja magát, kiscipőjével csoszog az aszfalton. A mama egykedvűen cipeli a szatyrot, vonszolja a gyereket, nem is törődik a világgal. A kislány egyszer csak az anyja elé lép, két kicsi karját feléje nyújtja, ölbe kéredzkedik. A mamából hirtelen kitör az indulat, kiabálni kezd, és rácsap a gyermek karjára. A kislány sírni kezd, a mama arcul üti. Bevallom, ez az eset nem a napokban történt, hanem másfél-két évvel ezelőtt; de én azóta is erre az anyára gondolok. Aki akkor, amikor gyermeke segítségért, megértésért fordult hozzá, megütötte. Mert milyen ember az, aki a bizalom pillanatát ütéssel töri szét, aki lecsapja a feléje kérőn nyújtott kezet? Sajnos, egyre gyakoribb látvány az ilyesmi. Egyre több a keveset mosolygó anya, aki egykedvűen vonszolja maga után gyermekét, aki meg sem próbál kapcsolatot teremteni kicsinyével hazafelé menet, pénztár előtt várakozva, rendelők várószobáiban, egyszóval olyan helyeken és utakon, amelyek fárasztják a kisgyerekeket, untatják, nem érdeklik, terhelik őket. (2.) Rettenetes hangerővel bömböl egy magnó tölünk a negyedik-ötödik kertből. Ki Így pihen, ki úgy, én csendben szeretnék. Mégsem szólok a lármáért, kis közösségben még fontosabb a békesség. A szomszédomtól azért megkérdezem; ők hogyan bírják ezt a lármát, ami a „hetedik határból" jön. Ő aztán elmondja, hogy X. azért bőgeti a magnóját, mert a mellette lévő nyaralóban kisbaba van. És a baba egész álló nap sir. A magnó lármájával akarja elnyomni a síró gyermek hangját. — Mennyi idős a kisgyerek? — kérdezem. — Hathónapos. — És miért sir? — Nem tudni — mondják szomszédaim —, lehet, hogy beteg, de az is lehet, hogy csak az anyja hiányzik neki. A mama ugyanis azt mondja, hogy le akarja szoktatni magáról a kisbabát. Leszoktatni magáról? Miért? Hát mi lehet fontosabb számára a kicsijénél? Főként egy nyaraló kertjében, ahol ideje, alkalma van szeretgetni gyermekét. De otthon is, sőt, bárhol.. . Tudom, túlterheltek, fáradtak vagyunk. Ám ha kiveszni hagyjuk az anyaság örömét és szép mosolyát, mivé lesz a világ? Mert ugyan kiben bízzék a kisgyerek, ha nem az édesanyjában, és kihez tartozzék felnőttként is, ha az édesanyjához sem tartozott? Ha már három-négyéves korában megütjük segítséget kérő kezét — később ki felé nyújtsa ki? Ha már hathónapos korában leszoktatjuk magunkról, később miért várjuk, hogy hozzánk tartozzék, netán mi tartozzunk őhozzá ? ' (3.) Pedagógus ismerősöm is sóhajt: — A „B” osztályba mindig a rosszabb gyerekek kerülnek. Úgy látszik, őrről rám a diri, mert most rám osztotta őket. Csupa komisz kölyök. Nem tudom,- hogy fogom bírni egészen a nyolcadikig. Különösen Z Gábor művel egészen elképesztő dolgokat. Egyszerűen fékezhetetlen. A szülei se bírnak vele. Nyíltan megmondták, hogy nyugodtan meg pofozhatom, ők azt se bánják, akkor talán észbekapna egy kicsit. Én persze a folyosóra sem állíthatom ki büntetésből, mert pedagógiai tanácsülésen aztán megkapom, hogy nem elég modernek a módszereim. Esküszöm, többet foglalkozom az ilyenek ráncbaszedés'ével, mint a többi huszonöttel! Hát igen, a komisz kölykök... Bár ha valaki veszi a fáradságot s jobban megfigyeli ezeket a gyerekeket, kiderül, hogy „rémtetteik" zöme nem rosszindulatnak, hanem kamaszos féktelenségnek tekintendő. Rövid tűnődés után pedig arra is rádöbben(het)ünk, hogy a sunyi, esetleg árulkodásra hajlamos gyereket feleannyit sem szidjuk, mint az úgynevezett komisz kölyköket, akiknek engedetlensége jobbára csínyekben, hanyagságban merül ki. Az óra alatti rendetlenkedés, vagy az otthoni rendbontás azonban sokkal jobban zavarja a pedagógust és a szülőt, mint egy, mondjuk a másik baját csak közömbösen néző jellemhiba. Nem titok: szülő és tanár szemében többnyire azok a jó gyerekek, akik engedelmesen végrehajtják az utasításokat. Szó ami szó, fontos dolog az engedelmesség, a precizitás, a rendszeretet — ám legalább ennyire lényeges jellemvonás az őszinteség, a jóindulat, a segítökészség. Példát akár saját diákéveimből említhetek. A komisz kölyök, L. Tibor volt a legelső, aki a legutálatosabb munkára is boldogan jelentkezett egy kicsi dicséret reményében. És ö volt az otthon is, aki ugrott, ha látta, hogy az anyja beteg. Ő volt aki segített, míg eminens nővére nyugodtan olvasott a díványon ... (4.) Nem olyan könnyű úgy szeretni a gyerekeket, ahogyan kell. Úgy, hogy az a gyereknek is javára legyen. Például sokszor elfog a kétkedés, amikor látom: hogyan fojtják el a felnőttek a gyermekek természetes mozgásvágyát; hogyan szeretnék beprogramozható, bármikor kikapcsolható kis robotként üzemeltetni őket... Vagy amikor azt látom, hogy a szülő számolatlan pénzzel tömi és semmittevésre neveli gyerekét, akiből azután — a munka adta sikerélmények híján — aligha lesz kiegyensúlyozott, vagy ahogyan mondani szokták: boldog ember. Sajnos, sok szülő még ma sem akarja megérteni, hogy a tévémese — legyen mégoly mókás és ötletes — nem pótolja annak a percnek meghittségét, mikor ott ülünk a gyerek ágya szélén, és mondjuk neki a tévémesénél ezerszer együgyűbb mesét, vagy egyszerűen csak beszélgetünk vele. Miről is? ... „Apuci, emlékszel, amikor még egészen kicsi voltam és trolibuszon utaztunk?" „Igen, tudom már! Négyéves voltál akkor, a végállomáson szálltunk fel és egymás mellé ültünk..." „Aztán a következő megállónál..." „Igen, ott felszállt egy öreg nénike .. „Bottal szállt fel!" „És te láttad meg először. Én csak arra lettem figyelmes, hogy lecsúsztál az ülésről és hívtad a nénit, hogy üljön le a helyedre . . A tizenéves fiú szeme még most is csupa csillogás. Most jön az, amit nem lehet elégszer hallani, nem lehet elégszer mondani: „A néni akkor leült és rád mosolygott. Aztán pedig megdicsért, hogy milyen jószívű kisfiú vagy!" Melyik gyereknek nincsenek hasonló apró élményei, amelyeket olyan jó alkalomról alkalomra újra hallani, és elaludni abban a boldogító tudatban, hogy ö jószívű, segítőkész, becsületes, kötelességtudó ... Melyik gyermek ne vágyna' mosolygós otthonra és türelmes szülőkre, nomeg jóságos nagymamákra, akik a mentsvárak mentsvárai. Akiknek konyhájából almáspite illata száll, akik bajban és betegségben mindenkinél megértőbbek. Meggyőződésem, hogy aki ilyen környezetben nő fel, aki figyelmet és törődést kap, az mire felnő, csakugyan az lesz, aminek kicsi korában megálmodta magát: tisztességes ember, társas lény. MIKLÓSI PÉTER KEDVES OLVASÓINK! Hetente három híres író, költő arcképét közöljük rövid, ismertető szöveggel. A kérdésre adott helyes válaszokat tíz napon belül, a versenyszelvénnyel együtt be kell küldeni a szerkesztőségünkbe. A megfejtők között minden héten két darab 100 korona értékű könyvutalványt sorsolunk ki. Várjuk a megfejtéseket és sok szerencsét kívánunk szórakoztató játékunkhoz. Hans Christian ANDERSEN (1805- 1875) Dán költö, regényíró. Világhírét az általa kezdetben kevésbé becsült meséivel vívta ki. Felfogása alapvetően romantikus, saját élete, gyermekkora példájára épültek első meséi. Műveit nyolcvannál több nyelvre fordították le, közülük több szájhagyomány útján terjedt tovább. Magyarországon először Szendrey Júlia tett közé egy válogatást Andersen meséi címen 1856-ban s ezt azóta számos új, bővített kiadás követte. Egyik ismert meséje alapján Ránki György operát is írt. Kérdés: Meséi közül nevezzen meg kettőt. MORA FERENC (1879-1934) A XX. századi magyar irodalom jeles képviselője. Líraisága, tudatos és természetes nyelvművészete, széles körű műveltsége, egyéniségének őszinte tisztasága, a társadalmi igazságért való állandó harca, humorának hol könnyre, hol mosolyra késztető ereje a magyar nép egyik legszeretettebb írójává avatták. Nagy sikert arattak ifjúsági regényei, melyben érdekes történelmi eseményeket, valamint gyermekkora szegénységét eleveníti fel. Elbeszéléseiben szeretettel és gazdag humorral ábrázolta az Alföld parasztságát is. Kérdés: Nevezzen meg regényei közül kettőt. LEV TOLSZTOJ (1828—1910) Világhírű orosz regényíró és elbeszélő. Nagy történelmi regényében benne van az egész XIX. század eleji orosz élet. Nyelve az orosz klasszikus próza csúcspontja, tömör, rendkívül pontos és teljes leírásra törekszik. Hamar ráébredt osztályának élősdi voltára, a társadalmi igazságokra, a dolgozó emberek erkölcsi fölényére. Gazdag életműve nemcsak az orosz és szovjet, hanem az egész világ irodalmára termékenyítőleg hatott. Regényeit színpadra is alkalmazták, több ízben is megfilmesítették. Kérdés: Regényei közül nevezzen meg kettőt A 17. számú irodalmi fejtörő nyertesei: NAGY VIOLA, Gabčíkovo SATAN LÁSZLÓ, Kassa (Košice)-i«'-4? 13
