A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-05-30 / 22. szám
ONNAN HAILOTTUK-OLVASTUK-LATTUK A Nemzetközi Gyermeknap alkalmából az állatok magánéletéből ellesett családi fotókkal köszöntjük kis olvasóinkat. — Ugyan apa! Ne oktasd már megint azt a gyereket A hullámpala kerítés tövéből, a mama hátáról, messzire látni Megszületett Bambi, az őzgida asorban mennek át az úton Sávoly Mária: ATHÉNI MENETELÉS A Kossuth Könyvkiadó „Népszerű történelem" sorozatában jelent meg Sávoly Mária történész-író Athéni menetelés című könyve, amely az 1940—41 -es olasz-görög háborúról ad hiteles képet. Az idősebb nemzedék jól emlékszik a második világháborúnak ennek a fejezetére, amely az olasz fasizmus nimbuszát alaposan megtépázta s megingatta a fasiszta katonai vezetés reményeit. Sávoly Mária könyvének első fejezetében történelmi áttekintést nyújt az olaszok Levante iránti nosztalgiájáról, amely a Velencei Köztársaság óta él bennünk, de az is lehet, hogy korábbról. Az olaszok más tengeri népekhez hasonlóan mindig igyekeztek terjeszkedni, provinciákra szert tenni, politikai, gazdasági, katonai érdekkörükbe vonni országokat és népeket. Tudjuk, hogy ez kevésbé sikerült nekik, mint az angoloknak és franciáknak, s ez a tény fölöttébb ingerelte az olasz uralkodó köröket, valamint a profitéhes olasz nagytőkét. Mussolini hatalomra jutásával új fejezetet nyitott az olasz politikában s nagyhatalmi törekvései csakhamar magmutatkoztak. Ennek első fejezete Abesszínia lerohanása volt, majd a franciák elleni második világháborús hadjárat, továbbá Albánia megszállása. Mussolini a német győzelmek láttán önálló katonapolitikát akart folytatni, egyrészt félt attól, hogy Hitler mindent bekebelez körülötte, másrészt a római imperátorok szerepében akart tetszelegni. A fasiszta gög és kapzsiság irányította figyelmét a Balkánra. Sok huzavona után Görögország megrohanását szemelték ki, annál is inkább, mert Albániát jó ugródeszkának tartották. 1940 őszén meg is indult az olasz hadjárat, melytől Mussolini és külügyminisztere, gróf Ciano sokat várt. Reményeik azonban gyorsan lehervadtak, mert a kezdeti sikerek után az olaszok egyre több vereséget könyvelhettek el; nemcsak Görögországból kergették ki őket, hanem Albániába is benyomultak a görög hadsereg egységei. Mindezek tetejében' Észak-Afrikában is offenzívát indítottak az angolok, s az olaszok hanyatt-homlok menekültek, elvesztve legjelentősebb támaszpontjaikat. Mint tudjuk, kínos helyzetükben Hitlerhez fordultak segítségért, aki egy időre ki is húzta őket a csávából mind Görögországban, mind Afrikában. A veszteségek miatt azonban az olasz fasizmus a nép körében elvesztette azt a kevés bizalmat is, amit a magáénak tudhatott. Mussolini és fasizmusa többé nem heverte ki a görögországi és az afrikai vereséget, s végső fokon ez idézte elő bukását. —dénes— ír MARSYAS A cseh folk, folk-blues és blues-rock az utóbbi néhány évben jelentős — elsősorban zenei — változtatáson ment keresztül. A gondolati igényesség mellett egyre nagyobb szerepet kapott a biztos, magas színvonalú hangszerkezelés és az ötletes hangszerelés. Mindez főleg az új folkgeneráció érdeme, amely a nagy elődök nyomdokain haladva egyre meggyőzőbben igazolja tehetségét. E változás szükségszerűen más megvilágításba helyez több együttest, illetve előadót. Közéjük tartozik a Marsyas is. A Zuzana Michnová nevével fémjelzett együttes üstökösként robbant be a cseh könnyűzenei életbe. Az első lemezük kapcsán megjelent recenziók Michnová egyéni, „nőies" látásmódját és kiváló énektechnikáját emelték ki. Eddigi pályafutásának csúcspontját második lemezük jelentette, mely a hetvenes évek végén folytatott tevékenységükről adott összegezést. Mišík, Merta és Hutka időleges elhallgatása után a Marsyas kitölteni látszott az utánuk keletkező űrt. Ezen a helyzeten változtatott Mišík és Merta visszatérése, a bevezetőben említett új folkgeneráció és Jan Spálený egyedülálló szólólemeze. A Marsyas harmadik nagylemeze (Jen tak) semmivel sem rosszabb az előző kettőnél, sőt, hangszerelésében ötletesebbnek is mondható. És mégis: az együttes nem volt képes lépést tartani a többiekkel, elvesztette jellegzetes hangját és szerepét a cseh folkéletben. A folk-blues irányában való elmozdulás nem volt a legszerencsésebb megoldás, két oknál fogva sem: háttérbe szorult Michnová, mint jellegzetes női folkegyéniség, az együttes pedig e stílusban nem versenyképes a határozottabb elképzelésekkel rendelkező zenekarok között. A Marsyas új lemeze nem okozott ugyanis csalódást, de nem is kelt majd zajos sikert. Gyurovszky László Aligha véletlen, hogy a bratislavai Hviezdoslav Színház a tavalyi évadban még játszotta Gogol remekét, a Revizort; legutóbbi bemutatója pedig Alexandr Vampilov groteszkbe hajló darabja: a Vadkacsavadászat volt. A harmincötödik születésnapja előtt két nappal tragikus körülmények között elhunyt irkutszki drámaíró ugyanis nyíltan Gogolt vallja szellemi ősének. Drámaírói munkásságának mottójául is a nagy klasszikust idézi. így nem is csoda, hogy a Vadkacsavadászat című darabjáról bátran megkockáztatható az az állítás, hogy erősen revizori história. Például rögtön az első jelenetben, amikor a gonoszkodó barátok küldte halotti koszorú betoppan a másnapos Zilovhoz, ehhez a kallódó emberhez, aki ily módon úgymond revizort kap ... De nemcsak a Vadkacsavadászat, hanem az író teljes életműve (hat-hét befejezett darabja és tucatnyi novellája) szintén megközelíthető a revízió alá vett életek szemszögéből. Joggal vetheti most közbe bárki: így mi a vampilovi ezekben a Vampilov-darabokban? Nos, elsősorban az, ahogyan rálel hétköznapi kortársainkra, a hetvenes évek csalhatatlanul mai embereire. Vagy ahogy felveti a kérdést: vajon a mindennapok unalmába belehasító váratlan esemény nyomán lesz-e kinek-kinek elegendő ereje megítélni eddigi önmagát, számot vetni korábbi életével és újrakezdeni. Ezt a vissza-visszatérő vampilovi kérdést hangsúlyozza a Hviezdoslav Színházban bemutatott Vadkacsavadászat rendezője: Pavol Haspra is, akinek valóban dinamikus és az írói szándékkal összerimelö előadást sikerült színpadra állítani. A főhős: Zilov jelenének és múltjának mozaikképei precízen simulnak egymásba, s az így kialakuló összkép az előadás gondolati és tartalmi tartópillérévé válik. Nem kis része van ebben Emil Horváthnak is, aki pontosan árnyalja Zilov figurájának emberi és társadalmi portréját. Rokonszenves a többi alakítás is. Soňa Valentová, Kamila Magálová, Štefan Kvietik. Pavol Mikulík és társaik valóban egyéni színekkel tudják megtölteni a hétköznapi életből ismert figurákat. A színházból hazafelé menet pedig akaratlanul is az jut az ember eszébe, hogy színházaink bizony gyakrabban játszhatnának Vampilovot. Miklósi Péter 4#^* MENGELE DOKTOR ÉNEKEL Bizonyos Stammer Géza, jelenleg Sao Paolo-i illetőségű lakos, annak idején, a sokszor emlegetett „szép időkben", még a második nagy háború előtt, Szentesen vagy Budapesten, nemigen gondolta volna, hogy egyszer, negyvenegynéhány év múltán, egy ország fogja figyelni minden szavát, s a mindenhová betörő televízió mikrofonja, kamerája rögzíti majd mondandóját életéről, felfogásáról, otthoni és mostani viszonyairól, kudarcairól, sikereiről. Valljuk be őszintén, a néző sem gondolta volna, s nem mondaná ma sem, hogy Stammer Géza gondolatai, elképzelései, élettörténete különösebb figyelemre lenne méltó. Valós vagy vélt lehetőségekről, feltárt vagy elhallgatott kapcsolatokról, öszszeköttetésekről, többé-kevésbé tipikus dél-amerikai emigráns történetekről mástól is hallhattunk volna a szép számú magyar kivándorolt közül. Stammgr Gézát ezúttal — valljuk be őszintén — volt számadójának személye teszi számunkra érdekessé: a szolid, zenekedvelő, zenét maga is előszeretettel művelő, csendes úriemberé. Szavainak e titokzatos úr léte ad sejtelmesen csillogó fényt, rejtelmes felhangokat; a gazdatiszté, akit milliók ismertek így: a halál angyala. Bokor Péternek a Századunk című filmsorozat író-kutató-rendezöjének köszönhetjük ezúttal is a nem mindennapi találkozást — találkozásokat, hiszen a műsorban másokat is megszólaltatott a még fellelhetők közül, magyarokat, németeket, volt nyilasokat és SS-tagokat, a náci hóhér-orvos bújtatóit, ismerőseit. Szívós munkával, a szó legnemesebb értelmében vett profi módon felkereste és szóra bírta azokat a személyeket, akik rejtegették az auschwitzi haláltábor volt rettegett orvosát, akik ismerték őt, tudtak hollétéről, barátkoztak vagy kapcsolatot tartottak vele. Mengele már nem nézhetett szembe a kamerával, nyilatkozhatott azonban volt környezete, s ez sok szempontból nem csak érdekes, tanulságos is volt számunkra. Kor- és kórképet adott egy világról, ahol észbontó ideológiák nevében embereket használhattak sejttenyészetnek, humusznak, kémcsőtölteléknek, és ahol fehérkesztyüs gyilkosok énekelhettek esténként büszke haciendákon — a hazug bajtársiasság védöfátyla alatt — szívfacsaró „gyönyörűségeket". Csáky Pál 9
