A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-01-17 / 3. szám

Chlum u Treboné — egy háromezer lelket számláló kis település Dél- Csehországban, mégis bámulatosan csengő neve van a nagyvilágban. Ide­­álisabb környezetet, mint amit a Su­­mava keleti lába felöl húzódó lankák és a számtalan halastó kéklö karéja biztosít számára, elképzelni sem le­hetne. Ezt még akkor is kénytelen vagyok elismerni, hogy közben hideg őszi eső csorog a nyakamban mert Treboö felől, a vonatot lekésve, jobb híján gyalog kutyagolok az ország­úton a falu irányába, egy jószívű au­tóst remélve. A kitartó esőn túl per­sze bosszant az is, hogyha végig gya­log kell megtennem a tizenöt kilomé­tert, hát alaposan lekésem megbe­szélt randevúmat, s fuccs a tervezett riportnak. Ám mégiscsak úgy rendel­tetett, hogy utón van az én mentőan­gyalom is, egy „eszpétécska" fiatal sofőrének személyében, s a végén néhány perccel korábban kopogtatok a Cesky kryátál nemzeti vállalat székházában a termelési igazgatóhe­lyettes, Frantiáek Süsser mérnök aj­taján, mint ahogy megbeszéltük. Mert ezek után mondanom sem kell, hogy a vállalat, illetve annak termé­kei röpítették világgá a település hír­nevét. Míg én a néhány kilométeres „esős túra" nyomait próbálom eltüntetni, Süsser mérnök a cseh üveggyártás múltjáról és a vállalat jelenéről tájé­koztat. Megtudom, hogy hazánk te­rületén már a 14. században létrejöt­tek az első üveghuták, s hogy a gyö­nyörű fényű, megfelelő keménységű, jól munkálható (csiszolható, maratha­tó) cseh kristályüvegnek már a 17. század óta jól csengő neve van a világban. A Crystalex kötelékébe tar­tozó vállalat négy üzemre osztódik. Az alapüzem itt, Chlumban van, ahol a 24 %-os ólomkristály üveget gyárt­ják, továbbá a Prachatice melletti Lenorában. Kamenice nad Lipouban a cseh gránát néven ismert piros vagy kék kristályüveget, Telcben pedig az egészsí§8f)yben használatos üvegeket gyártják. A telei üzenet kivéve a vállalat első­­sorbafi használati üvegtár­gyakat, italkészleteket, vázá­kat, tálakat, stb. készít, döntő többségében a hagyományos kézi technológiával. Üvegfú­vó, -csiszoló és üvegfestő meste­rek teszik ki a vál­lalat szakember­­gárdájának nagy részét. Az igazgatóhe­lyettes elmondta azt is, hogy termé­keik aránylag drá­gák, a hazai piacra szánt kristályüve­geiket a Bohemia szaküzletekben a Tuzex-üzletek ár­szintjén értékesí­tik. Termékeik ki­sebbik része kerül a hazai piacra, gyártmányaik 66 %-a exporttermék, aminek kétharmada tőkés piacokra kerül. A vállalat ex­portképessége elsősorban a nagylét­­számu üvegmüves szakembergárdá­nak köszönhető, s a legjobb szakem­bergárdával rendelkező vállalatok közé tartozunk az országban. Szakember-utánpótlásukat saját szakmunkásképző intézetükben kép­zik. A kérdésre, hogy milyen a piac, a vásárlók visszajelzése termékeiket il­letően megtudtam, hogy a külföldről nincs reklamációs visszajelzés, ami azt jelenti, hogy a lehető legmaga­sabb szinten elégítik ki a megrende­lők igényét. Legnagyobb megrendelő­ik közé Anglia, Kanada, az Amerikai Egyesült Államok, Spanyolország, Új Zéland, Ausztrália, a Szovjetunió tar­toznak, de mint mondta, tán öt olyan országa van a világnak, ahová eddig nem szállítottak. A honi piacon elő­forduló reklamációk elsősorban ad minisztrációs jellegűek. Amikor már ezekkel az alapvető ismeretekkel úgy-ahogy felvértezöd­­tem, az igazgatóhelyettes lekísért a gyártási részlegre, s életemben elő­ször módom volt végigkísérni az üveggyártás folyamatának néhány mozzanatát. Az üvegfúvók csarnokában a két, nyílásain vörösessárgán izzó kohót dobogószerű emelvény veszi körül, az üvegmüvesek egy része ezen szór goskodik a hosszú fúvókákkal, míg másik részüknek a dobogó körül ala kították ki a munkahelyét. Lent is, fönt is mindenki szinte szünet nélkül 4

Next

/
Thumbnails
Contents