A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-05-09 / 19. szám

KÖVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL: Emberközelben — beszélgetés KROCSÁNY DEZSŐVEL, az SZNT alelnökével Fister Magda: BIZALOM ÉS MEGBECSÜLÉS Balázs Béla: A GOTTWALD MÚZEUMBAN Miklósi Péter: PÁRBESZÉD GOMBOS ILONÁVAL Dr. Bende István: ÚJ VÁROS SZÜLETETT ÖRÖKSÉG Ásgúthy Erzsébet: A BICSKA (elbeszélés) Címlapunkon F. Tomik felvétele A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség : 815 ^4 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában. 815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béta Telefon: 332-864 Grafikai szerkesztő: Kral Petemé Terjeszti a Posta IHirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače. 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6 Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési dij egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem örzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. EMBERKÖZELBEN — Milyen volt ez a város Béla bácsi gyermekkorában? — Nemigen tudok róla sokat monda ni, mert tízéves koromban szüleim kadetis kólába adtak, s közel három évig voltam ott, de mivel a kadetískolát nem nekem találták ki, 1918-ban megszöktem és hazajöttem. Később a gimnáziumot magántanulóként fe­jeztem be. — Abban az időben Kassa a keleti országrész szellemi és kulturális központja volt. Milyen volt itt az élet ilyen szempontból? — Valóban szellemi és kulturális góc volt. Mind az irodalmi, mind a képzőművé­szeti élet magas színvonalat ért el. Az egé­szet a múzeum akkori igazgatója, dr. Poliak szerezte és irányította. Forrongó szellemi életet éltünk; az Andrássy Kávéházban szin­te naponta találkoztak az írók, újságírók, képzőművészek, de orvosok, ügyvédek, mér­nökök is. S nemcsak találkoztak, hanem a legkülönbözőbb szakterületekről szóló leg­frissebb publikációk ismertetése is rendsze­res volt. Ilymódon egy-egy szakterületről gyors és alapos információkhoz lehetett jut­ni, ami rengeteg időmegtakarítást jelentett. — Béla bácsi annak idején tagja volt a Kazinczy Társaságnak is. Ott is hasonlóan zajlott az élet? — A Kazinczy Társaság vezetője Gö­­möry János volt. Itt főleg irodalmi előadáso­kat szerveztek és tartottak, de rendeztek képzőművészeti tártatokat is, s nemcsak itt, hanem egyéb városokban is. De, ha megen­geded, még néhány gondolat erejéig vissza­térnék az előbbi kérdésre, mégpedig az is­meretszerzés és az információ átadása vé­gett. Például abban az időben én kereken két évig foglalkoztam a manírista mozgalom kér­déseivel, s mindazt az ismeretanyagot, amit sikerült összegyűjtenem ebben a témában, továbbadhattam. S ez a lényeg. Ma is bűn­nek tartom, ha valaki a birtokában lévő ismeretanyagot megtartja magának, mert ezáltal rengeteget veszítenek mások. Ezért voltak hasznosak az akkori kassai asztaltár­saságok, mert az emberi tapasztalatok, is­meretek valamiféle mozaikképként összege­­zödhettek az érdeklődő tudatában. — A húszas és a harmincas évek­ben Béla bácsi tanult Bécsben. Budapesten és Prágában is. Me­lyik város, melyik „iskola" volt meghatározó erejű későbbi fejlő­désére. munkásságára? — Mindenképpen a prágai évek vol­tak a legdöntőbbek, amelyeket Velinskynél töltöttem. De ezt ne úgy vedd, hogy állandó­an ott tartózkodtam. Dehogy. Az első három hónap után Velinsky hazaküldött. Azt mond­ta : „Ne költse itt a pénzét, dolgozzon otthon, s ha valami problémája lesz, jöjjön el hozzám." — A huszadik század művészete ugyancsak bonyolult Béla bácsi munkái a klasszikus hagyomá­nyokra épülnek. A tiszta forma, a stabilitás, a nyugalom s a szeretet a jellemzőjük. Miben látja a művé­szet hétköznapjait ma? — Valóban nagyon bonyolult dolog, amit kérdeztél, s nem is érdemes belebonyo­lódni. Én magam ma már a művészetet nagyon óvatosan kezelem. Ma már többre LÖFFLER BÉLA érdemes művész Olyan emberrel, művésszel találkozni, mint amilyen Löffler Béla, mindig külön­leges élményt jelentett — és jelent ma is — számomra. Hogy miért, azt elég nehe­zen tudnám pontosan megfogalmazni. Valószínű azonban, hogy ez az újra ismét­lődő különleges élmény abból ered, hogy mindig csodáltam azokat az embereket, akik a semleges anyagból valami hasz­nálhatót tudtak készíteni. Szerszámnye­let, ostort, gereb/yét; nyáridőben formás szénakazlat búzaasztagot... Hogyne je­lentene hát mindig ismétlődő élményt, ha olyan emberrel találkozhatom, aki a kőből, fémből, csontból tíszta emberi for­mákat varázsol elibénk ? S micsoda bő­séggel! A Löffíer-házat inkább lehetne múzeumnak, mint lakóháznak nevezni. A falakon s a tárlókban százával állnak a különböző anyagokból készült szobrok, kisplasztikák, domborművek; a falakon festmények sorakoznak... Többször jártam már ebben a házban; legelőször azt követően, hogy Löffler Béla elkészítette Fábry Zoltán stószi síremlé­két De, mint a korábbi találkozások alkalmával, most is azt kellett tapasztal­nom, hogy ebben a házban az ember a legfontosabb. Minden más csak utána következik. Azt is mondhatnám, hogy tulajdon­képpen ez nyolcvan év emberi és művé­szi tapasztalatának a summája. Mert Béla bácsi áprilisban ünnepelte születé­sének nyolcvanadik évfordulóját. Itt szü­letett Kassán (Košice) 1906-ban, s azóta is itt él és dolgozik. tartom- a jó embert, mint az ügyeskedő „művészt". A divatok pedig jönnek és elmúl­nak. Amit én fontosnak tartok, az régi gim­náziumi tananyag: a formán keresztül válik minden alkotás maradandó értékké. Sokat és sokan beszélnek arról, hogy milyen korunk művészete, de csak kevesen tudják meg­mondani, hogy a művész mit csináljon. Én már odajutottam, hogy nem a művészetről, hanem az emberségről kellene beszélni és írni... — A háborús éveket hot. s hogyan étté át? — Rengeteget voltam mundérban. A háború idején egy kórház századparancsno­ka voltam, az utolsó hat hónapban itt szol­gáltam Kassán a hadtestparancsnokságon. Később Poprádban „leléptem" a századtól, aztán két év hadifogság következett; 1947- ben kerültem haza ... — Rengeteget utazott élete so­rán. Bejárta Görögországot, a Szovjetuniót volt Szíriában. Egyiptomban, Olaszországban, járt az Egyesült Államokban és Kanadában is. De megjárta Fran­ciaországot és Angliát is. A mű­vész számára mit adnak az ilyen utazások? — Rengeteget, ha jó szeme van an­nak, aki utazik. Ha nincs szeme az értékek felismerésére, akkor semmit sem visz magá­val az idegen tájakról. Úgy érzem, nekem sikerült ezt-azt hazahoznom ... — Hogyan telik el ma egy napja ? — Reggel nyolckor kelek, meghallga­tom a híreket a rádióban, megreggelizek és kilenc órakor dolgozni kezdek. Tervem soha nincs. De van általában tíz, tizenöt megkez­dett munkám, amiket mindig elő lehet venni. Vagyis egész nap dolgozom, néha még va­csora után is lemegyek a műterembe, ha valami izgat. Fontosnak tartom, hogy valami­ként használjon az ember. — Van olyasmi, amit szeretett volna megcsinálni, de eddig még nem volt rá lehetősége ? — Amit az ember igazán meg akar csinálni, azt akarni és szeretni kell, másként nem lehet dolgozni és élni sem. Követke­zésképpen, amit eddig akartam, meg is csi­náltam. — Most. nyolcvanévesen, van­­nak-e, lehetnek-e még tervei az embernek, a szobrásznak? — Én mindig óvatos voltam a tervek­kel kapcsolatban. Amit akartam, azt elvégez­tem, gyakran magam is megdöbbenek, hogy mikor készült el ez a rengeteg szobor. Az természetes, hogy fegyelem nélkül ezt nem lehetett volna elvégezni, mert nem lehet hangulatoknak élni. De azért még van egy csomó nyersanyagom, amelyeket szeretnék kidolgozni. Jó volna a megkezdett munkát befejezni. — Mit tart a legfontosabbnak? — A kiegyensúlyozott életet. A nyolcvanadik születésnapon e kiegyensú­lyozott és termékeny élethez hadd kívánjak Löffler Bélának jó egészséget és derűt a mindennapi munkához. GÁL SÁNDOR 2

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents