A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-25 / 17. szám

KÖZÖS MÚLTUNK KUTATÓI Tavaly júniusban múlt huszonöt éve, hogy megkezdte munkáját a Magyar—Csehszlo­vák Történész Vegyesbizottság. Nemzetiségi sajtónk sajnos nem emlékezett meg erről az évfordulóról. Ezért érdemes felhívni a figyel­met legalább arra a tanulmánykötetre, amely ez alkalomból jelent meg nemrégiben szlo­vák nyelven a Történelmi Tanulmányok elne­vezésű sorozat keretében a bratislavai Veda Könyvkiadó gondozásában. A Csehszlovák—Magyar Történész Ve­gyesbizottság 25 éve című kötet két részből áll. Az elsőben a vegyesbizottság jelenlegi két társelnöke: Niederhauser Emil és Vladi­mír Matula történészek röviden áttekintik és elemzik az elmúlt negyedszázad munkáját. Hangsúlyozzák, hogy a vegyesbizottság lét­rehozását a múltban az évszázadokon át közös államalakulatban élő magyarok, szlo­vákok és csehek múltja mélyebb és átfogóbb megismerésének igénye tette szükségessé. A vegyesbizottság munkájában három sza­kaszt különböztetnek meg. Az első szakaszra (1960—1963) a vegyesbizottság munkater­vének és módszerének a keresése, kialakítá­sa a jellemző. A második szakaszban (1963—1967) már rendszeressé vált a köl­csönös információcsere és a tudományos ülésszakok megrendezése előre meghatáro­zott témákkal. (A vegyesbizottság tevékeny­sége 1967—1971 közt szünetelt). Az újabb, harmadik szakasz 1971 -ben kezdődött, s a mai napig tart. A vegyesbizottság munkája most újra rendszeressé vált és egyre több konkrét problémát elemez, keres rájuk kö­zös, mindkét felet kielégítő megoldást. A magyar és a csehszlovák történészek huszonöt éves együttműködésének eredmé­nyeit mindkét részről egyöntetűen pozitívnak tartják. A hetvenes években például megvi­tatták a két ország középiskolai történelem­­könyveit. A mindkét oldalról elhangzó észre­vételeket, bíráló megjegyzéseket közös ja­vaslatok követték, amelyeket aztán a cseh­szlovákiai és a magyarországi történelem­­könyvek újabb kiadásainál már figyelembe is vettek. Korábban, 1967-ben pedig a mo­narchiabeli 1848—1849-es polgári demok­ratikus forradalom átfogó, marxista értékelé­se volt napirenden. Köztudott, hogy ebben a kérdésben mind a mai napig jelentős eltéré­A/ekszej Tolsztoj ismert meséjét: az Arany­­kulcsocskát tűzte műsorára. E történet az olasz Carlo Collodi örökéletű, ebben a mesé­ben Burratinónak keresztelt kalandos hősét: Pínokkiót kelti életre, akinek furfangos kópé­­ságai a jó szórakozás és némi megszívlelen­dő tanulság reményével kecsegtetik az isko­lás korú nézőket. A kassai társulat márciusban látott premi­erjének rendezője Horváth Lajos, aki kedves, zömében kellemes és jópár talpraesett szín­padi ötlettel fűszerezett előadást teremtett az Aranykulcsocska meglehetősen soványka, didaktikus történetű cselekményéből. A jó és rossz harcának vetületében, a mese törvé­nyei szerint, természetesen a jó győzedel­meskedik. Fiatal rendezőnk színpadi rutinról tanúskodó munkájának erénye például, hogy jól választott fényekkel nyomatékosítja a szöveget s gondosan állította be a színésze­ket. Kár ugyanakkor, hogy színészvezetés dolgában adósunk maradt, s egy-két eset­ben maga a szereposztás is megkérdőjelez­hető. Ez elsősorban a Burratinót alakító Var­ga Szilviára vonatkozik, aki hála csinosan formás, valóban lányos alakjának, a mesejá­ték első harmadában képtelen feloldani azt a szexológiai zavart, amit ez a hamisítatlan nadrágszerep okoz számára. Később viszont — amikor az ügyesebb kosztümözés révén már-már elfogadjuk öt a darab főhősének — az egyedi mozgással elegy sajátos játéksti­sek vannak a csehszlovák és a magyar néze­tek közt. Bár a problémákat egy ülés kereté­ben természetesen nem sikerült teljes mér­tékben megoldani, több részletkérdésben mégis közelebb kerültek az álláspontok, illet­ve megegyezés született a másik fél felfogá­sának a tiszteletben tartásáról. A leglényege­sebb azonban az a tény. hogy a vegyesbi­zottság határozatai hozzájárultak az olyan múltbeli nyilvános sajtóviták lezárásához, melyek sértették mindkét fél nemzeti érzé­seit és nemzeti büszkeségét. Niederhauser Emil és Vladimír Matula írásuk végén ezért méltán mutatnak rá arra, hogy a vegyesbi­zottság, tekintettel különleges helyzetére, jelentős szerepet játszhat nemzeteink törté­nelmi múltját és kapcsolatait érintő nem marxista nézetek leküzdésében és azoknak a társadalmi gondolkodásra való nemkívána­tos hatásainak semlegesítésében mindkét oldalon. A tanulmányon kívül az llső rész tartal­mazza még a vegyesbizottság eddigi cseh­szlovák és magyar tagjainak névsorát, az egyes ülések előadásainak témáit, és az előadások illetve az ülésekről Csehszlová­kiában és Magyarországon közölt ismerteté­sek bibliográfiáját. A kötet második részében hat tanulmány kapott helyet, három csehszlovák és három magyar szerzőtől. Ádám Magda a két világ­háború közti magyar—csehszlovák kap­csolatok fejlődését elemzi, Dagmar Čierna- Lantayová a szlovák nemzeti felkelés vezető szerveinek nemzetiségi politikájával foglal­kozik, Kende János a magyarországi munkásmozgalom útját mutatja be az 1918-as forradalomig, Pavel Hupák a Szlo­vák Tanácsköztársaság néhány kérdéséhez fűz megjegyzést, míg Benczédi László és Milan Šmerda tanulmányai 17. századbeli témákat dolgoznak fel. Számunkra elsősorban Dagmar Čiema- Lantayová tanulmánya érdekes, mert a szlo­vák nemzeti felkelés vezető szerveinek a magyar nemzetiséget is érintő nemzetiségi politikájával foglalkozik. A szerző szerint a CSKP moszkvai vezetősége 1944 őszéig a szlovákiai magyarság háború utáni sorsával kapcsolatban nyíltan nem foglalt állást. Ugyanakkor az Eduard Beneš köztársasági elnök vezette londoni csehszlovák polgári emigráció már erőteljesen próbálta elfogad­tatni azt az elgondolást, miszerint a szlová­kiai magyarságot a németekhez hasonlóan kollektív bűnösként kell kezelni és a háború után el kell távolítani az országból. A felkelés alatt, írja Gustáv Husák ismert könyvére hivatkozva D. Cierna-Lantayová. a németek és a magyarok kitelepítését sem Szlovákia Kommunista Pártja, sem a Demokrata Párt nem vetette fel, bár tudomásuk volt a londo­ni csehszlovák kormány ezirányú terveiről! A háború utáni csehszlovák—magyar lakos­ságcsere kérdését azonban mérlegelték Szlovákiában. A kitelepítést a felkelés egyik vezető személyisége Laco Novomeský sze­mélyesen is ellenezte. „Az volt a nézete, írja róla a londoni emigráns kormány egyik meg­bízottja, hogy nem viszonyulhatunk általában negatívan az összes némethez és magyar­hoz. Nagyon sok magyar mindig hűbb ma­radt a köztársasághoz, mint sok szlovák és cseh." A felkelők sajtóorgánuma, a Pravda 1944. szeptember 17-i számában magyar eredetiben hozta a volt Galántai (Galanta), Vágsellyei (Šaľa nad Váhom), Somorjai (Ša­­morín) és Dunaszerdahelyi (Dunajská Streda) járás dolgozóinak „forradalmi üzenetét a kommunista és a szociáldemokrata párt egyesítő kongresszusához", s megemléke­zett az 1938. szeptember 4-i vágtornóci Trnovec nad Váhom) fasisztaellenes béke­tüntetésről is. A Szlovák Nemzeti Tanács 1945. február 4-i manifesztuma arról tanús­kodik, hogy a felkelés vezető szervei még abban az időben sem fogadták el a magyar lakosság kitelepítését. A magyarlakta hely­ségekben a SZNT egy korábbi, 1944. szep­tember 6-án hozott határozata alapján ma­gyar iskolákat kellett volna nyitni. Ennek a határozatnak a szellemében a SZNT iskola­ügyi megbízotti hivatala, melyet Laco Novo­meský vezetett, 1945. március 7-én kiadta a kettes számú körlevelét, melyben utasítja a helyi hatóságokat, hogy az iskolai beíratás történjen „demokratikus elvek alapján: szlo­vák gyerek szlovák iskolába, magyar gyerek magyar iskolába". A felkelési szervek ezeket a kétségkívül helyes irányelveket a gyakorlat­ban sajnos már nem valósíthatták meg. Az ország teljes felszabadulása után ezen a területen a Beneš vezette polgári csoport koncepciója érvényesült, mely aztán a Kassai (Košice) Kormányprogram szellemében a köztársaság összes pártjának közös politiká­jává vált. A magyar iskolák sem azon, sem a kővetkező két őszön nem nyitották meg kapuikat. Laco Novomeský hiába irta még 1945. szeptember 22-én is magánlevélben Viliam Širokýnak a kormány elnökhelyettesé­nek a következőket: „Ismétlem: a helyzet tarthatatlan. Nekünk itt magyar gyerekeink vannak, s a törvény is kötelez, hogy megad­juk nekik az alapműveltséget. A magyar iskolaügyet tehát feltétel nélkül rendeznünk kell..Változásokra csak a „Jégtörő Feb­ruár" után került sor. Nemzeteink múltbeli életének, kapcsola­tainak reális és objektív elemzése, értékelése rendkívül felelősségteljes és fontos feladat. Szükséges, hogy a történészek munkájának eredményeit a széles közvélemény is ismer­je. Csak így érhető el, hogy népeinkben egyre erőteljesebben tudatosodjon az, ami össze­köt, s egyben árnyalt, marxista magyarázatot nyerjenek a múlt problémái is. A Magyar- Csehszlovák Történész Vegyesbizottságnak ezen a területen pótolhatatlan szerepe van. KOKES JÁNOS lust, de főképpen összpontosítottabb színé­szi fegyelmet követelő figurából zökken ki elég gyakran. Sajnos, Pierrot-ként Dudás Pé­ter sem eléggé meggyőző, Malvina szerepé­ben pedig Mics Ildikó játéka tűnik több helyütt modorosnak. Ezúttal László Géza ko­rábbi figurákat ismétlő teljesítménye sem jelent különösebb élményt. Három epizód­­szerepe közül Danyi Irén Tortila teknösbéka­­ként a legjobb. Derűs pillanatokat okozva mozog a színpadom a két kutyarendőr: Baj­­csi Lajos és Mokos Attila. A gyerekek számá­ra is maradéktalan élményt nyújtó alakítások közé sorolhatom Dér Lívia (Alisa), Várady Béla (Carlo papa), Érsek György (Arlecchino) és Pólós Árpád (Basiiio) játékát. Ök azok, akik az előadás leghálásabb, legfegyelmezettebb jeleneteit varázsolják a Platzner Tibor tervez­te színpadra ebben a lehetőségen belül, pontosabban: kissé azon alul maradt gyer­mekszínházi produkcióban. Ez is bizonyítja, hogy ez a műfaj egy pillanatig sem tekinthető az úgynevezett biz­tonsági színház csak mókával és kacagással teli sétagaloppjának. Ellenkezőleg: minden egyes gyermekszín­házi bemutató a jutalomjáték lehetőségét kínálja. Nem(csak) az egyénét, hanem a tár­sulatét, amelynek hatása csupán esztendők múltán, a most még széksorokban ülő gyer­meksereg felcseperedése után lesz lemérhe­tő. MIKLÓSI PÉTER Dudás Péter, Mics Ildikó, Érsek György es László Géza a mesejáték egyik /eleneteben Bodnár Gábor felvétele 11

Next

/
Thumbnails
Contents