A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-18 / 16. szám
tét* Szoros barátság A štúrovci művelődési központ és a magyar tannyelvű alapiskola Kisbo/tár gyermek folklórcsoportja már hagyományosan vendégül látja a váci úttörőház gyermektánccsoportját. Mint mindig, most is nagy szeretettel fogadták a vendégeket Az elmúlt hámm év alatt a váci gyermekek és a Kisbojtár tagjai között szoros barátság alakult ki. A néptánc szeretete, a kultúra ápolása köti össze őket A két csoport rendszeres találkozásairól a járási pionírház vezetősége gondoskodik. A találkozók keretén belül mindinkább elmélyülnek a személyes kapcsolatok, egyre jobban megismerik egymás munkáját a kultúra és a népviselet terén is körültekintőbbek. A közelmúltban ismét színes műsort mutatott be a váci gyermektánccsoport Štúrovóban. Gyönyörű népviseleti ruháikkal, táncaikkal gazdaggá varázsolták a műsort A Kisbojtár tagjai is felléptek. Mint mindig, a váciak előtt is a lehető legjobbat nyújtották. Egy szép élményt nyújtó délután volt az mindkét tánccsoport számára, hisz együtt szórakoztak, játszottak, táncoltak. Kívánjuk a váci gyermekeknek, hogy továbbra is sikeresen szerepeljenek és a Kisbojtárral való kapcsolatuk egyre tartósabb legyen. A Kisbojtár tagjainak pedig ebben az évben is nagyon sok sikert és kitartást kívánunk. Simon Éva így is lehet A szomotori fSomotor) alapiskola harmadik cé osztályos pionírjai minden politikailag fontos évfordulót dallal, tánccal és irodalmi összeállítással köszöntenek. Ezt tették az elmúlt napokban is, amikor a februári győzelem tiszteletére műsort adtak az iskolaünnepségen. További fellépéseket is vállaltak: Kiskövesden (Malý Kamenec) és Radban, ahonnan a közönség nagy megelégedéssel távozhatott. Tapasztalatokban gazdagodva ezúton is köszönik a pionírok a helyi nemzeti bizottságok tanácsának a szívélyes fogadtatást. a szerény megvendégeJést valamint a helyi sportszervezeteknek, hogy autóbuszukkal lehetővé tették az oda-vissza utazást. Dóczi Sándor TAVASZ Amikor e sorokat iram még egyáltalán nem lehet tavaszról beszélni, bár a naptár már márciust mutat. Az emberek lázasan figyelik a meteorológia jelentéseit, a különböző bölcs előrejelzéseket, mert mindenki várja a kikeletet. Bár az idő még ködös, nedves, de a hó elolvadt már, s az emberek arcán látni, hogy vége a télnek. Itt az ideje, hogy rendet tegyünk a házunk táján. Elvégezzük a legszükségesebb kerti munkákat — az ásást, vetést — földbe kerül a zöldségféle. A városi ember — aki a szépitési, tisztogatási munkálatokat szívügyének tartja — segíti rendbetenni lakóhelyén a környezetet. Ezekben a napokban, hetekben, amikor a természet újjászületik szinte mindenhol látni az ember azon igyekezetét. hogy környezete tiszta, szép legyen. A lakók többsége ezt természetesnek tartja, talán azért, mert megszokta a rendet és örül is neki. Sajnos, vannak köztünk sokan, akik a többség igyekezetét, munkáját semmibe veszik, nemcsak hogy nem segítenek a tavaszi környezetrendezésben, hanem beszennyezik az utakat, letapossák a füvet, letördelik a fákat, megsemmisítik, tönkreteszik mások munkájának az eredményét. Ez a jelenség a főváros területén sok lakótelepre jellemző. Egyszerűen tehetetlenek vagyunk a rendbontókkal szemben. így aztán a tavaszi nagy tisztogatásnak nyárra semmi nyoma sincs, bárhova nézünk sok a szemét, megrongált pad, tönkretett telefonfülke, összefirkált fal és nekünk újból várnunk kell a tavaszt, hogy örülhessünk a tisztaságnak. Mi a teendő? Azt hiszem — és nem én vagyok az első és utolsó, aki ezt megállapította —, hogy szigorúan büntetni kellene azokat, akik semmibe veszik mások kömyezetjavitási igyekezetét. Ne legyünk közömbösek, rá kell szólni a rendetlenekre! Környezetünk tisztasága befolyásolja mindennapi életünket. az egészséges, tiszta környezet mindannyiunk belső igénye. Ezért nem elég csak tavasszal tisztogatni az utcákat, be kellene vezetni a falun még ma is meglevő jó szokást, hogy mindenki a maga háza táján legalább egyszer egy hónapban elsöpri a szemetet. Végül még annyit, hogy fővárosunk tulajdonképpen Európa kapuja, erre járnak a külföldiek északra, délre, keletre, nyugatra, nem lehet számunkra közömbös, hogy milyen véleménnyel távoznak hazánkból. A környezet a nemzet kultúráltságáról is tanúskodik és nem engedhetjük azt, hogy a vélemény rólunk, hazánkról rossz legyen. PLOCZEKNÉ MÉSZÁROS ERZSÉBET RESZELI FERENC 7-darabkák 1. A MÁSNAPOS Gint ivott s most bugyborókáz. 2. SPORT Asztalomon eme tőr — vívó vagyok, amatőr. 3. MESE Találkozott egyszer a taréjos tűzoltósisak a kakassal... 4. AUTÓSZERVIZBEN A fényező egy igen fontos tényező. 5. PANASZKÖNYV Kérjük kedves ügyfeleinket, hogy önbírálatukat szíveskedjenek beírni a panaszkönyvbe. 6. NEM JÓ EZ ÍGY A lábam mérete immár huszonöt esztendeje változatlan. 7. PÁRBESZÉD AZ ORVOSNÁL — Nem tetszik maga nekem. — Hát, nem is vagyok szép, az már szentigaz. <>ii(ii>ii^iMBEEiy3aRßaK TIZENÉVES ITALOZÓK 1986. február 3-án, hétfőn, délelőtt T1 órakor a bratislavai Nagyállomás előtt egy lány maga alá piszkított. Öt — nagyjából vele egyidős — társa tanácstalanul állta körül. Azt hittem, rosszul van és mentőt akartam hívni. Ám a csoport egyik lánytagja felvilágosított: „Csak piás!" Belőle is erős sörszag áradt. Tovább akartam menni, de a lány megfogta a karom: „Egy százast adjon kölcsön taxira, muszáj hazavinnünk. Itt a személyim, írja ki az adataimat." Másnap délben az igazolványba bélyegzett szakközépiskola előtt várom M. Máriát. Szó nélkül nyújtja a százasomat. Vele van a tegnapi „beteg", a szintén tizenhat éves N. Éva. — Állati ... ul voltam. így még nem jártam ebbe a rohadt ... életbe! — mondja Éva. A szőke hajú, kerek arcú lány szájából mellbe vágnak a trágár szavak. Olyan természetességgel ejti ki őket, mintha azt mondaná: jó napot. Igaz, megszokhattam volna, hogy újabban — nemre való tekintet nélkül — egyre gyakoribb az ocsmány beszéd. — Hol rúgtál be annyira? — A Laci vasárnap esti buliján. A tizenhetedik születésnapját ünnepelte szüleinek télen is fűthető, városszéli vikendházában. — Mit ittatok? — Voltunk vagy tizenöten, és mindenki mást hozott. — Ettetek valamit? — Zsíros kenyeret. De nem túl sokat, mert nem volt velünk elég kenyér. — A szüleid tudták, hogy „bulizol"? — Azt mondtam, hogy vasárnap este színházba megyünk az osztállyal. Vidéken lakom, oda körülményes este tíz után hazamenni... Lehetne, de csak átszállással, vagy apunak ki kellene értem jönni kocsin. Anyu azonban azt szokta mondani, hogy egy lány késő este ne mászkáljon, ne utazgasson egyedül. Inkább aludjak bent, valamelyik osztálytársnőmnél. akit azután búcsúkor, vagy a vakációban mi is viszonthivunk hozzánk. — Milyen gyakran alszol bent? — Egyszer-kétszer egy hónapban. De van úgy, hogy tényleg színházba megyünk. Vagy koncertre.*. Tavaly tavasszal gyakrabban előfordult, hogy bent aludtam, mert tánciskolába járt az osztályuhk. — Volt már közelebbi kapcsolatod fiúval, Éva? — Ezt most mért kérdi?! Ennek semmi köze ahhoz, ami tegnap délelőtt történt. —■ A szüleid tudtak róla? — Még csak az hiányoznál Letépnék a fejem. — Hogy kerültetek a Nagyállomáshoz ? — Reggel hét után elindultunk a suliba, de Laci azt mondta, ha észreveszik rajtunk, hogy piásak vagyunk, abból... balhé lesz. Jobb, ha visszamegyünk szunyálhi. Mari meg azt mondta, a másnaposságra jó a sör, úgyhogy aztán elballagtunk az állomási büfébe. Ott aztán alaposan ellőttük a dolgot, mert az tett be nekem. — Mikor értél haza? A szüleid nem vették észre, hogy másnapos vagy? — Este hat előtt, ahogy szoktam. A taxin Máriákhoz mentem, ott úgy-ahogy kialudtam a mámort. Otthon pedig azt mondtam, hogy megjött, és hogy állati rosszul érzem magam. Anyu belém akart diktálni egy kis konyakot görcsoldónak, de a szagától is fölfordult a gyomrom. — A szülejd isznak? — Csak az apu. De ő se sokat. Még nem láttam részegen soha. De azért van otthon mindenféle pia, hogyha vendég jön, legyen mivel kínálni. (Vajon miért hitte Éva anyja, hogy lánya periodikus időben van? Vajon hány édesanya tartja számon kamaszlánya legközelebb esedékes „dátumát"? Gyanítom, nem mindenki. Pedig az ilyesmi nem szemérmesség, hanem nemtörődömség I) § § § R. Kálmán májusban lesz tizenkilenc éves. Tavaly végzett: asztalos. A Tulipán presszóban beszéltük meg a találkozót. Fél négyre, mert háromig dolgozik. Nem szeretek késni most is odaértem negyed négyre. Alig találok helyet, Szlovákia fővárosának eszpresszóiban koradélután már csúcsforgalom van. A mellettem levő asztalnál három, mindenképpen húsz éven aluli lány konyakozik. A másik asztalnál négy fiatalember. Asztalukon már a második borosüveg sorakozik. Odébb három férfi röviditalt iszik. A pincémő már a harmadik kört hozza. Egy férfi meg egy nő gint iszik tonikkal. Az egyetlen a presszóban, aki előtt pusztán kóla van, egy jól öltözött ifjú hölgy. Otthonos viselkedése árulkodik: ez a törzshelye. Vagy talán a vadászterülete ?... R. Kálmán érkezik. Alacsony, sovány legényke. A felszolgáló tüstént ott terem. — Szervusz! — mondja a pincémő. — Szevasz! — köszönti R. Kálmán az anyja korú nőt; majd így folytatja: a szokásost. A szokásos: egy rumos tea, utána két deci vörösbor. — Mióta iszol, Kálmán? — kérdezem a fiatalembert. — Én nem iszom. Csak nyalogatok. Az ivás fél üveg borovicskánál, naponta egy lityi bornál kezdődik. — És mióta nyalogatsz? — Amióta melózok. Egyszerűen rá kellett szoknom. Mert hiába voltam én éppen olyan melós, mint ők. gyereknek néztek. Egyszer aztán meguntam a dolgot, és fizetésnapon meghívtam őket egy kis poharazgatásra. Fizettem mindenkinek. Akkor úgy berúgtam, hogy azt sem tudom, ki vitt haza. De másnaptól megváltozott a helyzetem. Bevettek maguk közé, ma már egyikük sem néz gyereknek. — A szüleid isznak? — Csak az apám. Bár ö is inkább csak úgy nyalogatja az italt. Meló után két sört iszik, az az adagja. Vacsora után egy-két pohár bort. Mindig van otthon valami kis ital. De én otthon nem iszom. A meló utáni adag nekem elég. Ennyi elég, hogy az emberben legyen egy kis nyomás. Szóval, hogy jól érezzem magam. (Miért kell ahhoz alkohol, hogy egy tizenéves fiatalember jól érezze magát ? Miért csak az italtól érezheti jól magát?!) (A befejezés lapunk 18. számában következik) 19
