A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-18 / 16. szám

KŐVETKEZŐ SZÁMUNK TARTALMÁBÓL:

Emberközelben — beszélgetés

Gaál Sándor mérnökkel, az SZLKP KB tagjával

Fister Magda:

A JÖVŐ HAJÓÉPÍTŐI

Csanaky Eleonóra: KAZINCZY-NAPOK '86

Kokes János: KÖZÖS MÚLTUNK KUTATÓI

Miklósi Péter:

Ml ÚJSÁG BÚTORÜGYBEN?

Tamás Mihály:

EGY MARÉK FÖLD (elbeszélés)

Címlapunkon Holop Ferenc felvétele

A Csemadok Központi Bizottságának képes hetilapja.

Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná 7. Telefon: 332-865 Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában,

815 85 Bratislava, ul. Čsl. armády 35 Főszerkesztő: Strasser György Telefon: 336-686 Főszerkesztő-helyettesek:

Ozsva/d Árpád és Balázs Béla

Telefon: 332-864

Grafikai szerkesztő: Král Péterné

Terjeszti a Posta Hirlapszolgálat Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače,

813 81 Bratislava,

Gottwaldovo nám. č. 6

Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice.

Előfizetési díj egész évre 156,— Kčs Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítő. Kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza.

Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor,

inzertné oddelenie, Gorkého 13,

VI. poschodie tel: 522-72,

815-85 Bratislava.

Index: 492 11.

EMBERKÖZELBEN

— Regényeidben gyakran szerepel szülővárosod. Mi az, amit még el szeretnél mondani róla?

— Szülővárosom mindig a szülőföldet, a szükebb hazát jelentette számomra. A város peremvidékén születtem, s ezen a festői tájon a Macskazugtól az Akasztóhegyig (snúrozás és indiánosdi), a Gyakorlótértől a téglagyári tóig (nyáron foci és tutajozás, télen jégkorong: a korongot külön erre a célra rendszeresített, homokkal megtöltött cipőkrémes doboz képviselte), a Hemádparttól a Tábor hajdani sikátoráig (ifjonti, merész kalandozások) és a Várhegytől a Kálváriáig meg a Ligetig (ezekhez a helyekhez már a szépséges szerelmek önfeledt kószálásai is fűződtek), enyém volt minden vadgesztenye, fűzfa, csillag és virág. És itt éltek az emberek, akikhez mindig és minden írásomban újra visszatérek.

— Hogyan emlékszel vissza tanári pályádra ? Könnyebb ma a pedagógus dolga vagy nehezebb?

— Diákkoromban az irodalmi ismeretek tetőfokát Ady Endre; világirodalmi szinten — de már nem a tanítási órákon, hanem „csak" az önképzőkör lelkes gyűlésein — Fallada, Franz Werfel esetleg a fiatal Hemingway jelentette. A fizikában a belső égésű motorok. A történelemben az első világháború okai és következményei... A földrajzban — nem is tudom: az elméleti földrajz sohasem érdekelt különösebben; a hegyek — hegyek, a folyók — folyók, isten áldása legyen rajtuk ... A kémiában, a biológiában, a matematikában — minek folytassam? Természetes. hogy a mai pedagógusok dolga nehezebb, bonyolultabb és felelősségteljesebb (még az egyre fejlődő, egyre korszerűbb segédeszközök birtokában is, vagy talán éppen ezért még fokozottabb mértéikben): nekik már valóban a gyakorlati élet és a rohamosan sürgető jövő számára kell felkészíteniük diákjaikat.

— Pedagógus családból származol. Gyermekeidnél úgy látszik megszakadt ez a folyamat

— Nem szakadt meg. Fiam kutatóorvos és főiskolai előadó, de tanít a Kassai Egészségügyi Középiskolában is; hű maradt a hagyományokhoz. (Sőt biokémiai kutatásainak eredményeiről olykor cikkezik is.) Lányom egyelőre a gyermekein gyakorolja a szülői pedagógia mesterségét, de a közeljövőben (a kislánya már iskolás, a fiatalember most készül behatolni az óvodai tudományágak ismereteibe) kétféle pedagógiai tevékenység is kecsegteti: az egyik a szakmájával kapcsolatos (gyógyszerész), a másikkal a tőrvívás edzői-nevelöi hivatásában kacérkodik.

— Műveidben gyakran szerepel az utazás. Szeretsz utazni. Hová készülsz az idén ?

Amint már említettem: a folyók — folyók, a hegyek — hegyek. De a folyók mentén és a hegyek alatt emberek élnek. Olyanok, mint mi. A halhatatlan Karinthy Frigyes ezt egyszer Így fogalmazta meg valahol: „Valamennyien egyformák vagyunk: egyikünk ilyen, a másikunk amolyan ..." Ezt az azonos és mégis eltérő egyformaságot keresem, szeretem idegen tájakon: az ismeretlen és mégis oly ismerős arcok mosolyát, az ismeretlen és mégis ismerős tekintetek, pillantások szívtől szívig érő üzenetét. Nyáron kedvelt Adriánkat szeretném ismét meglátogatni, a jugoszláv tengerpartot. Ősszel pedig szeretnék részt venni a Magyar Nemzetközi Filológiai Társaság ezidén Bécsben megrendezésre kerülő Hungarológiai Kongresszusán.

— Tudjuk, hogy lányod országosan ismert sportoló volt Te milyen sportot kedveltél?

RÁCZ OLIVÉR,

érdemes művész

1918-ban születtem Kassán. Az érettségi után magyar—történelem—-francia szakos bölcsész lettem Bratislavában, Szegeden, majd ismét Bratislavában. Közben, ha nem is tudtomon, de akaratomon kívül „beneveztek" a második világháborúba: innen eredtek tanulmányaim színhelyének változásai. A háború utolsó három évét a legkülönfélébb fegyvernemek „kötelékében" töltöttem: voltam légvédelmi tüzér, golyószórós s végül büntetőtáborban besorolt „megbízhatatlan elem" — egy olyan korszakban, amely — Kolozsvári Grandpierre Emil szavaival élve —, „nem vállalta a tulajdon képét". Aztán szerencsém lehetett az életet egy olyan korszakban újra kezdeni, amely immár büszkén vállalta önmagát — sőt engem is. így lettem a Kassai Magyar Tannyelvű Gimnázium igazgatója, aztán iskolaügyi, majd kulturális miniszterhelyettes. Irodalmi munkásságomért három ízben kaptam Madách-díjat egyszer a Szlovák írók Szövetségének a díját. 1985-ben tüntettek ki a Munka Érdemrenddel.

— Hajdan, olyan régen, hogy már szinte beszélni sem érdemes óda, a könnyű atlétika

— 100 méter, 200 méter, távolugrás, magasugrás — szerelmese és aktív sportolója voltam. A háború viharai meglehetősen feldúltak és letarolták otthonunkat: furcsa módon érintetlenül megmaradtak azonban a sportban szerzett érmeink, okleveleink — feleségem úszóbajnoknö volt. „Apu, ezt miért kaptátok?... Anyu, ezt mikor szerezted?. .." így ébredt fel gyermekeinkben azérdeklődés a sport iránt, s így lopakodott beléjük észrevétlen a sport szeretete. Érdemes volt.

— Mik a terveid, miről szeretnél még írni?

— Mindenről. Emberekről, akiket szerettem, emberekről, akiket szeretek. Tárgyakról, tájakról, történésekről, amelyek megtörténtek

— vagy megtörténhettek volna ... És mindarról, ami megóvhatja az emberiséget, a jövő nemzedékek életét és boldogságát.

— Számodra mit jelent az, hogy szabadiö?

— Az unokákat jelenti. És az írást. Az élet szépségeinek immár őszbe forduló gyönyörűségeit. És az örök szépségek csodálatát.

Ősi pogány imádattal hódolok a szabad természetnek és annak minden éghajlatának és évszakának: nemcsak a tavak és tengerek nyári sugárzásának és a fotygk halk csobogásának — a kopogó esőnek, lombok közt susogó szélnek és a gyémántos jégcsapoknak is. És hódolok minden fénylő égitestnek és minden lelkes élőlénynek: városi szülött és állandó városi lakos létemre olthatatlan sóvárgással vonzódom az állatok minden fajtájához, feltéve, hogy legalább két és maximum négy lábbal rendelkeznek (delfin és katicabogár kivétel a feltétel alól). És természetesen ugyanígy hódolok a művészeteknek is, mindenekelőtt az olvasás tolmácsolásában — műfaji válogatás nélkül: olvasmányaimba Plinius szívderítő pletykálkodásaitól Simeon Maigret felügyelőjének legendás pipájáig, Petrarca szonettjeitől Móricz Zsigmond Iciri-piciri ökröcskéjéig, Tolsztoj Hadzsi Muraijától Majakovszkij dobpergetéséig, Hemingway Öreg halászától Milne Micimackójáig minden belefér. Ugyanígy vagyok a zenével is: az ősrégi gregorián-énekeket éppen olyan szívesen hallgatom, mint Csajkovszkijt, Chopint, Lisztet vagy Bachot, de a Boney M együttes vagy az Abbá-k és a nagy musical-ek, éppen olyan kedvesek szívemnek és fülemnek, mint Bizet, Gounod vagy Ravel. A művészetben szeretek mindent, ami időt állóan modern (ezért szeretem Villon-t, Rabelaist-t és Shakespeare-t), irtózom mindentől, ami modernkedő.

— A csehszlovák küldöttség tagjaként részt vettél a Budapesten megtartott Európai Kulturális Fórumon. Milyen benyomást tett rád e jelentős esemény?

— Bízom és hiszek az írástudók közös céljaiban és feladataiban. A Fórum záróokmány megjelentetése nélkül ért véget, de a kimondott szavak elhangzottak, s ezért a tanácskozás, szilárd hitem és meggyőződésem szerint, nem ért véget egymásra gyakorolt, termékeny kölcsönhatások nélkül. Hitem és meggyőződésem, és ezt a meggyőződésemet a találkozó hivatásos és az emberiség jövőjéért elkötelezett író-küldöttei egyaránt osztották, hogy a Goethe-i értelmezésű világirodalom világában nem léteznek „kis" és „nagy" irodalmak, csak a közös és egyetemes világirodalom létezik, s nekünk a többi irodalmakkal egyetemben, ebben a Weltliteratur-ban kell megszólaltatnunk a magunk hangját. Ez a hang az anyanyelv szavaival szólal meg, s számomra ezért volt szívet melengető érzés hallani, hogy a találkozó jobbik részének felszólalásai sorozatosan bizonyították. a nyelvi korlátok leküzdhetők, s valamennyiünknek arra kell törekednünk, hogy megértessük magunkat és megértsük egymást, s ne ütközzünk meg azon, hogy nem vagyunk egyformák. Arra kell törekednünk, hogy kihangsúlyozzuk a kapcsolatok és kölcsönhatások szükségességét, s mi a magunk részéről mindent megteszünk, hogy bizonyítsuk: a szocialista kultúra nem kizárólag és kirekesztő módon csakis a szocialista országok kultúrája — ez a kultúra és ez az irodalom mindent befogad és elfogad, ami gazdagítja az ember és az emberiség belső, világát és erősiti az együttműködés lehetőségeit.

Beszélgetett: OZSVALD ÁRPÁD