A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-11 / 15. szám
Az 1977-es földrengés után nagyszabá sú újjáépítés kezdődött Bukarest központjában. Sok megrongálódott épületet leromboltak, helyükbe újat emeltek, számos kulturális-művészeti emlékművet pedig restauráltak vagy egyszerűen elköltöztettek. Ez történt egy 1591-ben épült templommal is, amelyet aládúcoltak, majd kerekekre tettek és 227 méterrel távolabb szállítottak. A legkorszerűbb technikának köszönhetően a műemlék-templom sértetlen állapotban került új helyére. A Bajkál-Amur vasútvonal fővárosának, Tindának a centrumában álló központi könyvtár három olvasótermében háromszáz ember fér el. A tágas előcsarnokban képzőművészeti kiállításokat rendeznek, sakk-klub működik, szabad idejükben itt tanulnak az iskolások. ték fel. Csak egy kis átalakítás meg vászontetö elég volt, hogy a város központja egy sajátos látványossággal gazdagodjon. HAILOTTUK-O^ „FÉNYESEBB A LÁNCNÁL A KARD" Tizenhat írást találunk a Szépirodalmi Könyvkiadó Olcsó Könyvtár sorozatának antológiájában. A könyvben szereplő elbeszélések, regényrészietek szerzőinek névsora Jókai Mórtól Móricz Zsigmondig terjed. A könyv a szabadságharc egy-egy emberi epizódját eleveníti meg, hol romantikus fényben, hol nyersebb, realisztikusabb formában. A történeteket végigolvasva megrendítő képben áll össze a negyvennyolcas polgári magyar forradalom és szabadságharc, amelyet Marx és Engels is rokonszenwel kísért figyelemmel, s amelytől mindketten európai kihatású eredményeket vártak. Engels például így irt 1848-ban „A magyar harcról". „Az 1848-as forradalmi mozgalomban 1793 óta először meri megtenni egy nép, amelyet körülzárt az ellenforradalmi túlerő, hogy a gyáva ellenforradalmi dühhel a forradalmi szenvedélyt, a terreur blanches-sal a terreur rouget-t (a fehér terrorral a vörös terrort) állítsa szembe. Hosszú idő óta először találkozunk egy valóban forradalmi jellemmel, egy olyan férfiúval, aki népe nevében fel meri venni az élethalálharc kesztyűjét, aki nemzete számára Danton és Camot egy személyben, s ez a férfiú — Kossuth Lajos ..." „A fényesebb a láncnál a kard" darabjai ma már szinte misztikus fényt kölcsönöznek a közel 150 éve lezajlott küzdelemnek, amelynek megvoltak a maga hősei és árulói, de az idő kimosta belőle a salakot, s rálehelve patináját legendává nemesítette azt. Nagy Miklós irodalomtörténész, a kötet szerkesztője úgy igyekezett összeállítani a könyvet, hogy a legenda fényköréböl elö-előbukkanjanak a valódi színek, a függetlenségi harc emberi vonatkozásai. Érdekes színfoltja a kötetnek Jakov Igríjatoviö korabeli magyarországi szerb „Damjanich" című esszéjének részlete, amely a szabadságharc legendás szerb származású tábornokának szerepét állítja középpontba. Az író szembeszáll azokkal a honfitársi vádakkal, amelyek Damjanichot árulónak titulálják. „Jó szerb, igazi hazafi volt, de a szíve a forradalmi eszmék felé húzta, s népe javát is ettől várta, ezért csatlakozott a szabadságharchoz."-dénes& ****" RICHTER BRAHMSOT JÁTSZIK Szvjatoszlav Richter korunk egyik legnagyobb világjáró zongoraművésze, akinek minden fellépése a zene igazi ünnepének számít. Ilyen ünnepben volt része a Szlovák Filharmónia koncerttermét zsúfolásig megtöltő közönségnek. A közelmúltban hallottam, amikor egy ismert osztrák zenekritikus úgy nyilatkozott, hogy egyetlen élenjáró osztrák pianista — beleértve Brendelt és Guldát is — sem tud annyira azonosulni az osztrák Schubert zongoramuzsikájának érzelmi töltetével, mint az orosz Richter. Nos, az említett bratíslavai hangverseny után az az érzésünk, hogy Brahms tolmácsolásában is nehezen akad párja a kiváló szovjet zongoraművésznek. Mert ezt a műsorát kizárólag Brahms müveiből állította össze, akinek zongorára írt alkotásai nem jelentenek könnyű feladatot sem a hallgató, sem az előadó számára. Ám Richter ragyogó technikája játszi könnyedséggel megbirkózott a gyors harmóniaváltások, a teltfogású akkordjáték, a váratlan akcentusok nehézségeivel. A másik oldalon zongorajátéka sok helyen szinte a dalok, az énekhang varázsát idézte fel. A műsort a nagy magyar hegedűművésznek, Joachim Józsefnek ajánlott C-dúr szonáta vezette be (op. 1 (-Richter ujjai nyomán feltárult a brahmsi dallamvilág számos rejtélye, mind a virtuóz részeknél, mind a második tétel varázslatos, mondhatni „szellemidéző" tolmácsolásából kiérezhette a hallgató, hogy a nagy zenék elsősorban nem fizikai, hanem szellemi teljesítmények. A szünet után Richter a fisz-moll (op. 2) szonátát játszotta. A nyitótétel kezdetének hatalmas, patetikus lendületében, akár a meditativ hangulatú lassú tételben vagy a művet lezáró fortissimóban rádöbbenhettünk Richter játékának egyik titkára: úgy tud „eggyéválni" hangszerével, mintha billentyűi, húrjai idegrendszerének részei lennének. A műsor befejező számaként a Változatok egy Paganini-témára (op. 35) című zongoratanulmány mindkét sorozata elhangzott. Az olasz hegedüvirtuóz ismert, már sokak által feldolgozott (Schumann, Liszt, Rahmanyinov, Lutoslawski) a-moll Capricciójának témájára épített változatokat mindenekelőtt a magasfokú technikai igényesség jellemzi. Az erősen ritmizált részeknél Richter játékában a határozottság sohasem vált keménységgé és a száguldó tempókban is csodálhattuk a művész billentésének ámyalatosságát. Az egyes variációs részletek, csakúgy mint a felépítés nagyvonalúsága felejthetetlen élményt adott a hetvenegy éves művészt hoszszasan ünneplő közönségnek. Szvjatoszlav Richtert hallgatva, mindig gazdagabbnak érezzük magunkat. Nemcsak az általa nyújtott pillanatnyi benyomással, hanem azzal a tudattal is, hogy általa valamivel többet megértettünk a zene nagyjainak gondolatvilágából. Delmár Gábor KÉT DIÁKTÁRLAT A komáromi (Komárno) Munka utcai alapiskola ezúttal a nyilvánosság számára is lehetővé tette, hogy tanulóinak alkotásait a Városi ifjúsági klub kiállítótermében megtekinthesse. Az iskola képzőművészeti körét látogató gyerekek munkáin kívül a kiállítóterem falaira rakták a rajztanítás során, valamint a napközis foglalkozásokon készült legügyesebb munkákat is, így képet adtak az iskolában folyó képzőművészeti-esztétikai nevelőmunkáról. Bencsicsné Ganzer Katalin képzőművész-pedagógus irányítása mellett példamutató eredményeket értek el ebben az iskolában. Csak emelte a kiállítás rangját, hogy az aktív alkotó tevékenységet végző pedagógus is kiállította néhány legújabb munkáját a gyermekekével. Kedves színfoltja volt a tárlatnak a nyolcadikos, fazekasnak készülő Bencsics Ákos (akit nemzetközi sikerei révén már lapunk olvasói is ismerhetnek) korongon készített cserépkollekciója. A másik kiállításon a komáromi művészeti népiskola kihelyezett naszvadi (Nesvady) rajzosztályait látogató tanulók munkáit tekinthették meg az érdeklődök a helyi művelődési ház kisgazdájában. A tanulók látás- és ábrázolásmódján már érezhetők a foglalkozásokat vezető képzőművész-pedagógus, Fekete Zoltán tudatos nevelőmunkájának jegyei. Szerencsés megoldás az is, hogy a téli időszakra időzített tárlat anyagával szinte akaratlanul is szembe találta magát az ez idő tájt aránylag gyakorta egymást követő különböző évzáró gyűléseken vagy más rendezvényeken részt vevők népes tábora. Mert — mindkét kiállítás szereplőit beleértve — a gyerekek sikerélményét, ambícióit tovább növeli, hogy igazi kiállítóteremben, igazi közönség előtt, a kellő ünnepélyességgel állítják ki munkáikat. S a két tárlat anyagát látva úgy érzem, mi felnőtt tárlatlátogatók is jól járunk, ha mindennapi, egyre sűrűsödő gondjaink, rohanásaink közepette elidőzhetünk rövid időre gyermekeink még makulátlanul őszinte képzeletvilágában. Németh Gyula KORPARANCS Budapesten, a Híradó- és Dokumentumfilm Stúdióban a minap fejezte be a rendező: Lestár János azt a szlovák, magyar és cseh koprodukcióban készült munkát, amelynek dramaturgja Osvát András, az operatőre pedig Drahos Kálmán volt. A film cime Korparancs, és e három szomszédos nép közös irodalmi emlékeit tátja a nézők elé. A közelmúltban alkalmam nyílt néhány szót váltani Lestár Jánossal, aki rendezői szándékának lényegét a közös múltban, a hasonló történelmi sorsfordulókkal való szembenézésben, illetve az ebben gyökeredző közös irodalmi emlékek felmutatásában látta. Annál is inkább, hiszen e gazdag és valóban sok szállal egymáshoz kötődő, fokozatosan erősödő sajátos kapcsolatot évszázadok erősítették meg. E koprodukciós film készítői ellátogattak hát a nógrádi tájakra, hogy bemutassák Alsósztregovát (Dolná Strehová), azt a helyet, ahol Madách született s ahol megírta Az ember tragédiáját. A stáb fölkereste Selmecbányát (Banská Štiavnica), az egykori evangélikus líceumot, ahol Petőfi Sándor és Mikszáth Kálmán diákoskodott. Megfordultak az eperjesi (Prešov) gimnáziumban is, amelynek falai között Kossuth Lajos tanult. Bemutatja a Korparancs című film Ladislav Novomeskýt, a szlovák nép nagy költőjét, aki Budapesten született, és Pavol Országh Hviezdoslavot, hiszen ő Miskolcon járt gimnáziumba. Szó van továbbá Ladislav Fuksról, aki cseh iró létére büszkén vallja tanítómesterének Móricz Zsigmondot. A szlovák—magyar— cseh együttműködéssel készült film készítői, természetesen, elmentek Stószra is, Fábry Zoltán házába. így lényegében az sem véletlen, hogy művelődéspolitikailag és közművelödésileg egyaránt értékes tényrögzitő munkájuk címét éppen a szlovákiai magyar irodalom legjelesebb egyéniségének egyik könyveimé sugallta. Elvégre éppen a stószi remetének tartott iró figyelmeztet azonos című kötetében arra, hogy erélyesen vissza kell utasítani mindent, ami visszahúzó, ami ellentéteket ébreszthet nemzet és nemzet között, ami nem a barátságot és a fejlődést szolgálja. Miklósi Péter 9
