A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-04-11 / 15. szám

IMNE

Bácskái Béla szeretett volna kiállítani Bratislavában. Szerette ezt a várost, itt teljesült az a vágya, hogy tanulhasson. Szerette a Képzőművészeti Főiskolát, tisztelte a tanárait, Želibský profeszszort, Peter Matejka és Vincent Hložník professzorokat. Sok barátja volt itt a hatvanas években mind a képzőművészek, mind az írók körében. Szerette volna itt is bemutatni művészete érett alkotásait, de ez sose sikerült, pedig Szlovákia fővárosán kívül 16 önálló kiállítást rendezett. Csak a csoportos, szövetségi kiállításokon tűnt fel egy-egy képe, kiszakítva összefüggéseiből, fejlődésének törvényszerűségeiből. Március 18-a és 28-a között a Leningrad utcai Laco Novomeský kíállítóteremben mutatnak be először egy kisebb válogatást életművéből.

1985. július 26-án, meg nem ért 50-ik születésnapján nyílt meg a Nógrádi Galériában Losoncon (Lučenec) életművének bemutatója. Innen válogatták a bratislavai kiállítás anyagát — tekintettel a kiállítóterem kis méretére, a választás 10 évi alkotómunka legjobb akvarelljeire esett. A hangsúly a művész utolsó két évének alkotásain van, ezeket a képeket tavaly állították ki először.

A kritikusok talán megint felróják, hogy nem a sokoldalú Bácskái Bélát mutattuk be, de meggyőződésem, hogy ha egy ilyen hosszú ideje várt és mindössze néhány napig tartó kisterjedelmű kiállításon van lehetőségünk „ízelítőt" adni munkásságából, úgy a legjobbat kell nyújtani belőle és egységes képet alkotni róla. Bácskái Béla művészete a legmagasabb fokot akvarelljeiben érte el, minden vonatkozásban. Egyre gazdagította akvarelljeinek témakörét, színskáláját, az évszakok változásainak fokozatos felfedezését. Akvarellfestészetéből próbálta az új megoldásokat „átplántálni" olajjal festett képeibe. Az akvarellt a könnyedség, gyors ecsetkezelés, áttetsző színréteg jellemzi, de Bácskái Béla mindennek súlyt adott anélkül, hogy ez nehezék lett volna.

Akvarelljeinek fő témája a táj: nemcsak a látott táj, hanem maga a Föld, a Természet, minden gyökér talaja, legyen az a növények, fák vagy az emberi lét, az emberi hozzátartozás tápadója. Bácskái Béla egész életében hű volt szűkebb pátriájához, a gömöri és a nógrádi dombok és völgyek világához és annak dolgos népéhez. Szlovákiában a magyar lakosság javarészt az ország déli részén,

mezőgazdasági vidéken él, mélyen gyökerező kapcsolat fűzi a hazai röghöz és a földdel végzett munkához; ezt a történelmi igazságot senki sem fejezte ki olyan meggyőzően és olyan művészi szinten, mint Bácskái Béla. Belevetítette, azonosította vele saját magát is. A munkába menő vagy a munkából hazaigyekvő magányos alak saját magányosságának is szimbóluma.

Utolsó években készült alkotásainak Guszona (Husiná) vidéke volt az ihletöje. Aki megismerte képeit és csak ezután lépi át Guszona határát, a kőtörö völgy bejáratánál már az ö szemével fogja látni ezt a világot. A guszonai völgyet a dombok magas horizontja zárja — Bácskái képei ezt még felfokozzák, a görbült felületek a föld őserejének átérzésével fonódnak egymásba. Utak vezetnek bennünket a táj, á világ belsejébe, szilárd földön haladunk, de a táj elemei — a bokrok, fák úgy foglalnak helyet benne, mint a lepkék. Az utolsó két évben főleg a táj színvilága érdekelte, a légkör vibrálása és változásai. Képeinek belső sodródása, amely a hetvenes évek közepén centrikus volt és a képtér közepe felé vonzotta a néző tekintetét, az utolsó két évben megváltozott — feloldotta a tér és a táj reliefjének kötöttségét, mintha nagy, mindent átható áramlás korbácsolná a tájat, elsodró dinamizmussal, viharos erővel.

Nagy munkája közepette hirtelen érte a halál, 1980. november 7-én. Utolsó akvarelljei esős őszi tájat ábrázolnak, mely már átadta termését megmüvelőjének.

Korai távozása az utolsó pillanatig aktív életet tett lehetővé számára, művészetének görbéje töretlenül ívelt felfelé. Képzőművészetünkben egy önálló, nagy értékű fejezetet teremtett. A jelen kiállítás akkor teljesíti célját, ha a bemutatott képek tartós nyomot hagynak maguk után, hogy Bácskái Béla gazdag életműve ne váljon legendává, hanem egyetemes kulturális életünk élő, szerves részévé.

KUBIČKOVÁ KUCSERA KLÁRA FOTÓ: CSÁDER JUDIT

8

!

!S

Huszonöt éve kezdó'dött a Barátság nemzetközi kőolajvezeték építése. Minden munkát hazai gépekkel végeztek, amelyek jól vizsgáztak. 1962-ben a szovjet kőolaj már megérkezett Csehszlovákiába, azután Magyarországra, Lengyelországba, az NDK-ba. A fővezeték második vonalának megépítésével az olajvezeték hossza meghaladja a 10 000 kilométert. A képen az irányítópult és az ügyeletes kezelő látható.

Hétszáz telivér ahal-tekin hátasló tartására alkalmas komplexum épül Ashabad mellett. Ez a lófajta több mint háromezer évvel ezelőtt alakult ki és minden más fajtánál jobban megőrizte fürgeségét, temperamentumát, gyorsaságát és szívósságát. Ebből a fajtából való volt Nagy Sándor kedvenc ménje, 1935-ben ezekkel a lovakkal rendezték meg az Ashabad—Moszkva távlovaglást és számos olimpiai aranyéremhez segítették ezek a lovak a szovjet sportolókat.

Alor Gajah malaysiai városban — 180 kilométerre Kuala Lumpurtól — eredeti módon egyesítették a régit és az újat: a nyilvános telefonfülkét egy hagyományos, ökörvontatású talyigában szerel-