A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 2. szám
KINCSÜNK A NYELV Csak oda kell figyelni... Nemrég az orvosi rendelőbe vezetett az utam. Unalmas várakozás közben akaratlanul is odafigyeltem a mellettem ülök beszédére: „Este fel kellett vinnem valamit a pohotovosfra, de csak a sestrička volt ott. Ö azt mondta, hogy a doktor úr elment a sanitkával." Szerencsére tudok szlovákul, egyébként nem sokat értettem volna a beszélgetésből. Felfigyelve a hibákra, arra gondoltam, hogy nekem ebből le kell vonnom a tanulságot, mert én tudom, hogy csak a nővérke volt ott, az orvos pedig a mentőkocsival ment el. Az ügy akkor kezdett érdekes lenni, amikor magyarországi barátaimmal akartam bedmintonozni (tollaslabdázni) és hádzanázni (kézilabdázni). Azon is elcsodálkoztak, hogy a potravinyba (élelmiszerbolt) viszem őket bevásárolni. Természetes, hogy az együttélésből következően belekerülnek nyelvünkbe a szlovák szavak. De az azért már boszszantó, hogy azon kell tömöm a fejemet, hogy helyesen beszéljek az anyanyelvemen. Hasonló példákat bárhol hallhatunk. Az iskolába tanulni járunk, de úgy látszik, nem lehet még ott sem gondolkodás nélkül mindent megtanulni. „Az iskolai rozhlasban (iskolarádióban) azt mondta a pionierska vedúca (a pionírvezető), hogy két pionírnak még most sincs preukáza (igazolványa). A tanulók tudják a kötelességüket, tornaórára rendszeresen hordják a teplákyjukat (melegítőjüket), tramkyjukat (túracipö), cvickyjüket (tornacipő), a šatňában (öltözőben) öltöznek át és csak azután mennek a telocvičňába (tornaterembe). Azt is tudják, hogy óra alatt nem szabad žuvačkát (rágógumit) rágni. A szünetben is rendesen kell viselkedni, mert ha észreveszi a dozor (a felügyelő tanító), akkor baj lesz. Tavaly kirándulni voltunk a Tátrában. Felmentünk a csúcsra a „lanovkával". Fenn a nagy hidegben „párkyt" ettünk „horčicával". Nem fáztunk, mert „oteplovačky" volt rajtunk. Mikor leértünk, lent olyan meleg volt, hogy „nanukot" vásároltunk." Utazhattunk volna felvonóval síruhába öltözve és ehettünk volna virslit is mustárral, meg jégkrémet is, csak oda kellett volna figyelni. Gondolataink közlésekor ilyen és hasonló, a szlovák nyelvből átvett szavakat építünk be mondatainkba gépiesen, megfontolás nélkül. S ezt nem szabad. Ne csak beszédünk tartalmára, hanem módjára, stílusára is ügyeljünk! Ha nem vigyázunk (puszta kényelemből), akkor nyelvünket tesszük szegényebbé. FARKAS CSABA 8. osztályos tanuló Rešivec Válasz Örömmel válaszolok Csala Eszternek a Hét 50. számában megjelent cikkére. Nem hiába soroltam fel a sajtóban, a rádióban, a televízióban és a környékünkön — Palóchonban — hallott rokonértelmű igéket. Mindegyik pontos értelmét nem tudhatom, hisz nem vagyok nyelvész. De néhány kifogásolt igének a jelentését tudom. Mocorog — halkan neszezve megy, perdül — táncolni kezd, gyorsan indul táncolni, köntörfarol — hátrálva elindul, Rádióelőadás tanulsággal Lörincze Lajos hetvenéves. Ebből az alkalomból a Magyar Rádió munkatársa beszélgetett a nyelvész professzorral, aki nagy hozzáértéssel és féltő szeretettel őrzi és ápolja mindannyiunk közös kincsét: anyanyelvűnket. A beszélgetésből megtudtuk, hogyan alakult ki nyelvi szempontból az „édes anyanyelvűnk” kifejezés, amely egyébként állandó műsorának a címe a rádióban. A kifejezés korábbi alakja: édesanyai nyelv. Önkéntelenül is eszembe jutott, hogyan szólítja a ma ifjúsága a szülőket. A pattyog — nagyon lassan lépked, de bizonytalanul, bekalézol — kocsival (szekérrel) befordul valahová, elküllőfelez — elmegy valahonnan nagyon gyorsan, sertepertél — ólálkodik valami körül (mint pl. a róka a tyúkól körül) curikkol — hátrál, a németből átvett, a köznyelvben használatos szavunk, ilyen pl. a cúválni is. Mégegyszer köszönöm, hogy közölték kis gyűjteményem. Csala Eszter levele szerint máris volt értelme, haszna. Tulajdonképpen ez volt a célom a megírásukkal. BUDAI JÓZSEF csodálatosan szép, mindent kifejező „édesanyából" hogyan lett anya, anyuci, vagy a már egyenesen tiszteletlenségre, a szeretet hiányára utaló „öregián/', „nyanya" és más hasonló kifejezések. Lehetetlen párhuzamot nem vonni az édesanya és az anyanyelv tisztelete és szeretete között. Aki tudatosítja, hogy mama, anya, anyuci lehet több is, de édesanya csak egy van — egy, aki pótolhatatlan —, az érzi, tudja azt is, hogy anyanyelv sem lehet több számára, csak az az egyetlen, amely először az édesanyja ajkáról hangzott feléje. CSALA ESZTER Gazdagság és dicsőség emlegetése Verlaine-nal kapcsolatban paradoxonnak hangzik, még ha az olvasó tudja is, hogy kizárólag a költő életművére (mi másra?) gondolunk. A pénzt istenné emelő, képmutató polgári társadalomban Verlaine-nak semmi esélye nem volt a szokványos értelemben vett dicsőségre, s még kevésbé a gazdagságra. „Száműzött a saját hazájában!" — írja magáról Rimbaud egyik kamaszkori levelében, s ez sokszor eszébe juthatott volna Verlaine-nek is, akinek költői munkásságáról a hivatalos Franciaország, a közvélemény alig vett tudomást, de elitélte, mint botrányos életű züllött bohémet, visszaeső bűnöst, a „polgári tisztesség" s az „erény" ellenségét. Gondoljuk el, ha Verlaine gazdag lett volna, talán másképp tekintenek rá azok is, akik pálcát törtek fölötte, hiszen a pénz-uralta társadalomban va-A PARNASSZUS GARABONCIÁSA (90 éve halt meg Paul Verlaine) Ha a történelem nem is, de az irodalomtörténet följegyezte 1896. január 8-át: Párizs számtalan kopott, szegényes bérházának egyikében ezen a napon halt meg Paul Verlaine. Másnap a temetésén megjelent a párizsi művészvilág csaknem valamennyi jelentős képviselője, hogy — legalább most — kifejezze elismerését az elhunyt iránt, akiről már sejtették — néhányan talán tudták is —, hogy gazdag örökséget és különös dicsőséget hagyott az utókorra. Egy kézikönyv a kortárs cseh irodalomról Mindazok, akik valamilyen formában ki: csit közelebbi kapcsolatban vannak a cseh irodalommal, örömmel nyugtázhatják, hogy az utóbbi időben mind gyakrabban találkozhatnak a cseh irodalom egy-egy időszakát enciklopédikusán, áttekinthetően bemutató kiadványokkal. Megemlíthetjük például František Buriánek kötetét 1981 -bői, amely a 20. század első felének irodalmát tárgyalja (Česká literatúra prvni poloviny XX. století), a 19. század, valamint a 20. század kezdetének irodalmárait bemutató kötetet (Češti spisovatelé 19. a počátku 20. století) szintén 1981-böl, vagy Petr Bílek 1982-ben megjelent kis kötetét, amely a Československý spisovatel kiadónál a 70-es években publikáló szerzőkről nyújt ismertetést (175 spisovatelű). S most, az 1985-ös esztendőben ismét ennek az időszaknak az irodalmárait bemutató, ám egy teljesen átfogó jellegű kötettel gyonosnak lenni azt is jelenti, hogy az ember „bocsületes” és „erényes". Verlaine már csak azért sem lehetett a korlátolt nyárspolgár szemében tisztességes, mert koldusszegényen élt, s haláláig a nyomor volt leghűségesebb társa. Pedig pályafutása kezdetén nehéz lett volna csak sejteni is, hogy a párizsi Városháza költői ábrándokat dajkáló középszerű hivatalnoka majdan, férfikora delén nem kevés öniróniával, de cseppet sem túlozva így írhat magáról: gyarapodott ezeknek a kiadványoknak a sora. Megjelent ugyanis a Slovník české literatúry 1970—1981 (A cseh irodalom lexikona 1970—1981) című kötet, amelyet a Csehszlovák Tudományos Akadémia Cseh- és Világirodalmi Intézetének szerzői kollektívája állított öszsze, s jelentetett meg a Československý spisovatel kiadónál. A lexikon szerzői nem kisebb feladatra vállalkoztak, minthogy a kb. hatszáz szócikkes kötettel lehetőleg átfogó, reális képet nyújtsanak a század hetedik évtizedében alkotó cseh irodalmárokról, költőkről, prózaírókról, irodalomtudósokról, drámaírókról, kritikusokról. Mindazokról, akik új, eredeti alkotással jelentkeztek ebben az időszakban. Teljes képet persze, amint azt a lexikon szerkesztői jelzik is, még ilyen magas létszámú alkotói gárda bemutatásával sem sikerülhetett megrajzolni az évtized teljes irodalmi történéséről, hisz a bibliográfiai kutatás szerint, amely a lexikon előkészítését megelőzte, mintegy ezerkettöszáz szerzőnek jelent meg legalább egy kötete a hetvenes évtizedben. Egy ennyire széles kép megrajzolására viszont a lexikon már csak méreteinél fogva sem vállalkozhatott. 10
