A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-04-04 / 14. szám
mint oly sok emberi sors. a feledés csúszdájára ítélve eltűnik. De hogy itt voltam, és itt volt ön is, és ön is: azt még évmilliók után is tudni vélik. Mert a jövő nagy történéseit már ma kezdjük Imi. Gondoljunk csak az első tüzcsiholóra: ma már szuperszónikus gépmadaraink vannak, űrhajóink, de nem feledkezhetünk meg az első kerékgyártóról sem. 5. MÁSODIK FUTAM Szegény Wohl Eduárd — e sorok írójának hőse — öt esztendővel ezelőtt azt kérdezte a novellabeli Liza kisasszonytól, hogy a származás számŕt-e. Szegény Wohl, bizonyára nagy bajban lehetett, mert ilyen csekélységeken tűnődött. Én mondom azoknak, akik nem olvasták „A másnapos város" c. novellát, hogy Wohl urat akkoriban tényleg izgatták a származásával kapcsolatos kérdések. A társadalom szegélyéről indult, akárcsak én, és szerette volna tudni, hogy mit várhat önmagától. Nos, az éjszaka föltett kérdésére Wohl szinte önmagát felülmúlva — reggel kilenckor válaszolt. „A származás csak addig fontos, amíg nem hasonulunk meg." Ezzel Wohl Eduárd öt teljes esztendőre ellőtte a puskaporát. Hát ezt rosszul tetted, testvér. Rosszul. Mert rosszul tetted fel a kérdést. És most ráadásként bután válaszoltál. A kérdés nem így hangzik: — Lizácska, a származás, az fontos? A nagy kérdés ugyanis ez: — Innen indultam: és most mit érhetek el? A válasz: — Acélozd meg magadat, Wohl fiam, és tudatosítsd, hogy csakis a hajsza az, ami még megtarthat a jövő számára ... Persze, Wohlt más fából faragták. Azt hiszem, hogy hipochonder volt. Valahogy féltette magát Nekem viszont szerencsém van... Viszont, ha már itt tartok, hadd jegyezzem meg: a hajsza és a hajsza között különbséget kell tenni. Én az ésszerű munkára szavazok, természetesen. Van elég küfbnc. A népmese hőse pl. kádban hordja a fényt szerény viskójába, mert nem tudja: ablakot is lehet a falba vágni. E történet lett életem-sorsom fölkiáltójeles mottója. Aztán egy másik — immár hús-vér ipse — valahol a kanadai rengetegben, aki két évtizede sztaniolpapírba csomagolja az erdő fáit. Turisták hada bámulja őt. Úgy kellene élnünk, hogy maradandóbb és jobb nyomot hagyjunk az utókorra, irótársam hőse arról ábrándozik, hogy valahol valaki a két kezével egy tengert temet be. és termőföldet hint a meghódított területre. Termőföldet. Tőle nem félek. De rettegek azoktól, akik meddőt hánynak a tengerekbe, és megfeledkeznek arról, hogy munkánknak gyümölcse is kell, hogy legyen ... VAJKAI MIKLÓS Nagy Zoltán illusztrációja KINCSÜNK A NYELV A „dinamikus gondolkodás és szemlélet" Nyelv és társadalom elválaszthatatlan kapcsolata közismert. Nem véletlen tehát, hogy egyes társadalmi jelenségek, problémák vagy törekvések nagyon jól nyomon követhetők a közélet és a publicisztika szóhasználatában. Ami az érdeklődés középpontjában áll, annak neve gyakran elhangzik a televízióban, a rádióban vagy feltűnik az újságok hasábjain. Jelenleg a gazdaságfejlesztés ütemének gyorsítása van napirenden: s ennek köszönhetően a dinamika, a dinamikus talán az egyik leggyakrabban használt idegen szava a tömegtájékoztatás eszközeinek. Egyesek szinte halmozzák. Például: „Ez az előfeltétele annak, hogy megőrizzük a népgazdaság fejlődésének megfelelő dinamikáját és főleg a végtermékek előállítását célzó anyagi erőforrások kifejlesztésének dinamikáját ..." A fél mondatnyi idézetben tehát kétszer is felbukkan. A dinamika, dinamikus idegen szó ugyan közismert és közhasználatú, ezért csupán az kifogásolható, hogy túlságosan gyakori. Idézetünkben is legalább az egyiket tanácsos lenne magyar megfelelőjére cserélni: az ütem, a lendület s a már megmagyarosított tempó egyaránt jól helyettesítheti. Értékéből akkor sem veszít a mondat, ha mindkettőt magyarra cseréljük: „Ez az előfeltétele annak, hogy megőrizzük a népgazdaság fejlődésének megfelelő lendületét és főleg a vég-A fenti cím — jóllehet találónak aligha nevezhető, szellemesnek meg már végképp nem — azt kívánja sugallni az olvasónak, hogy ezúttal nem Zs. Nagy ihletett, ünnepélyes pillanatairól lesz majd szó — amikor is tudvalevőleg versek röppennek fel írógépé1 nek billentyűi közül —, hanem a házikabátban ülő, lábával a papucsait keresgélő, elszántan cigarettázó, újságíróként az üres flekkpapírrai viaskodó emberről, aki gyakran (bár nem olyan gyakran mint szeretnénk) a várt riport helyett egy jellegzetes zsénagyi karcolatot tesz a szerkesztő asztalára, mondván: ha nem kell, dobjátok a szemétkosárba. Nem tudok róla, hogy ez egyszer is bekövetkezett volna; örömmel kaptunk az irás után, s még a riportról is megfeledkeztünk, noha előbb vagy utóbb az is elkészült, de kit érdekelt az már. Ha valahogy jellemezni akarnám Zs. Nagy Lajos karcolatainak, fanyar hangvételű, de kedves humorral átszőtt, hosszabb-rövidebb írásainak műfaját, talán egy olyan riporthoz hasonlíthatnám, amelyet önmagával készít az ember. Az író bizonyos helyzetekben — amelyek Zs. Nagy esetében valahogy mindig mulatságosak és derűsek, még akkor is, ha egy elszakadt villanyvezeték vagy egy befagyott olajpumpa az események „mozgatója" — leirja önmaga és környezete viselkedését, s megkísérli leszűrni az általános tanulságot, ami — talán meglepő ez — szinte minden esetben sikerül is. A könyv olvastán az embernek az az érzése támad, mintha a világ dolgai szándékosan összeesküdtek volna Zs. Nagy ellen, csak azért, hogy türelmét, kedélyét, paraszttermékek előállítását célzó anyagi erőforrások bővítésének ütemét... A dinamika, dinamikus térhódításának viszszaszorítása nemcsak azért lenne kívánatos, hogy mellette jó magyar szavak is szerephez jussanak, hanem azért is, mert gyakorisága jelentős számú zavaros, mondhatnánk azt is, túlságosan „elvont" jelentésű mondatot teremt. Erőszakolt használatával gyakran olyan bonyolult mondat születik, mint ez: „Az ilyen progresszív fejlődés az egész csehszlovák gazdaság fejlesztésének dinamikus tényezőjévé válik." Az idézett mondatban a dinamikus tényező az, ami kérdésessé teszi a megértést. Az ember nem egykönnyen tud elképzelni „mozgékony", „lendületes" vagy-„erőteljes" tényezőt. A „fejlődés fejlesztésének tényezője" szerkezetlánc jelentése sem fejthető meg egykönnyen. A mondatot talán így tehetnénk érthetőbbé: „Az ilyen fejlődés az egész csehszlovák gazdaság ütemes fejlesztésének eredményévé válik." Sokkal többet azonban ez sem mond. A vitatott szó teszi zavarossá az egyik szerkezetét ennek a mondatnak is: „Az ilyenfajta jellegű dinamikus mozgás és gondolkodás az eredményes kutatási munka szervezésének nélkülözhetetlen feltétele." A dinamikus gondolkodás ilyen összefüggésben zavarja a megértést, más szövegben és iparosösertöl örökölt lelkinyugalmát próbára tegyék. Persze nem hinném, hogy valóban így áll a dolog, elvégre a mindennapos bosszúságokból mindnyájunknak bőven kijut, legfeljebb úgy viseljük el őket mint Zs. Nagy Lajos. Mi dühöngünk és káromkodunk, pokolba kívánunk mindenkit, akinek köze lehet hozzájuk, ezzel szemben Zs. Nagy a maga módján megpróbál együtt létezni velük, s talán a leghatékonyabb fegyvert veti be ellenük: megírja őket. Igaz, ehhez úgy kell tudni írni, mint ahogy ő ír: szeretettel, szelíd iróniával, amely sohasem bántó, inkább megbocsájtó. Meglehet, olvasás közben úgy tűnik majd, mintha az író szenvedő alanya lenne az eseményeknek és a körülötte levő dolgok „összeesküvésének", s csupán jámbor lelke készteti arra, hogy jót nevessen a dolgokon, ha egyebet már nem tehet. Pedig valójában nem is annyira szenvedő alanya, mint inkább bölcs szemlélője az eseményeknek, s merő véletlen csupán, hogy mindez vele történik, elvégre mással is megeshetne. És épp itt van a lényeg. Zs. Nagy nemcsak szórakoztatni akar bennünket egy kedves, olykor talán mulatságosnak is mondható történettel, hanem egyúttal arra is buzdít, hogy Seneca-i, Montaigne-i, mikszáthi (és még sorolhatnám) derűvel és bölcsességgel próbáljuk meg elviselni a bosszúságokat és emelkedjünk „föléjük", mert ettől egy kicsit az élet is megszépül. Számos példát hozhatnék a könyvből, de ezúttal csak egyet említenék, a Gégetükrözés című írást. Ez a költő életének egy nem éppen örömteli, mondhatnám: válesetleg megfelelne. A mondat ebben a formájában közérthetőbb: „Az ilyen jellegű lendületes mozgás, újszerű gondolkodás az eredményes kutatási munka szervezésének nélkülözhetetlen feltétele." A lépten-nyomon felbukkanó dinamikus fejlődés, fejlesztés, növekedés kapcsolatok mellett az egyik vezércikk „A dinamikus szemléletért" címet viseli, és befejező mondatában írója kifejezi reményét: „Ennek a dinamikus szemléletnek előbb-utóbb érvényesülnie kell a termelés minden területén s társadalmunk egész életfelfogásában." A dinamikus szemléletnek az idézetekben nincs pontosan körülhatárolható jelentése. A szövegben olyan megváltozott szemléletről van szó. amely a gazdaságosságot, a műszaki fejlesztést és eredményeinek gyors alkalmazását. a piac igényeihez való alkalmazkodást tekinti elsődlegesnek. Ez azonban csak a cikk egészéből tűnik ki. A magyarországi publicisztikai nyelvhasználatban ezt a szemléletváltássá jelölik. A cím közérthetőbb formája tehát ez volna : „A szemlélet megváltozásáért"; s a cikk idézett zárómondata: „Ennek a megváltozott szemléletnek előbb-utóbb érvényesülnie kell a termelés minden területén s társadalmunk egész felfogásában." MORVAY GÁBOR ságos időszakában keletkezett, akkor, amikor súlyos nyavalyával hónapokig a kórházi ágyat nyomta. Az ott átélt tortúrákról és szenvedésekről hitelesen vall az írás, s mi mégsem ezekre emlékezünk vissza, hanem arra, milyen remek humorral, önmagát sem kímélő iróniával meséli el mindezt, mintha nem is a „nagy kaszálógép" ólálkodott volna körülötte. Zs. Nagy Lajos új kötetének darabjai szinte kivétel nélkül „alkalmi" írások: egy-egy riport helyett vagy mellett születtek, s különböző lapokban (elsősorban a Hétben) láttak napvilágot, nem titkolva, sőt büszkén vállalva, hogy egy jellegzetes — sajnos a mi tájainkon kihalófélben levő — újságírói műfajnak, a karcolatnak a termékei. Hajdanában, a jó emlékezetű Mikszáth Kálmán (akihez szerzőként nemcsak szellemi, hanem „geográfiai" rokonság is fűzi, hiszen mindketten Szklabonyán születtek) idejében, s még később is szebb napokat látott ez a műfaj; számos képviselője — alkalmi volta ellenére is — elevenebben él a nagy műgonddal felcirádázott elbeszéléseknél, amelyek akkor szinte örökéletűeknek tűntek. Mára a műfaj tekintélye valahogy lehanyatlott, s még olyan szerkesztők is akadnak, akik egyenesen lenézik. Szerencsére azért mindig jelentkezik valaki, aki bebizonyítja, hogy a karcolat nem halt meg, csak csipkerózsika álmát alussza. Persze ma már nem lehet mindig olyan könnyedén írni, mint ahogy azt még a derék Mikszáth Kálmán megtehette; szklabonyaizsélyi utóda már egy izig-vérig modern világ mindennapjait éli. ahol az élet ritmusa felgyorsult, az emberi kapcsolatok fellazultak, s ha olykor-olykor nevetünk is, már nem olyan szívből jövő az a nevetés, hiszen rohannunk kell tovább. De annyi időnk talán csak adódik, hogy fellapozzuk Zs. Nagy Lajos Rendetlen napló-'\át. Biztosan nem fogunk csalódni. LACZA TIHAMÉR Egy költő házikabátban (Zs. Nagy Lajos: Rendetlen napló) 11
