A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-01-10 / 2. szám
u I a valaki egyszer százesztendős lesz, azt rendszerint az újságok is meg^ írják — arról tudósítván, milyen bensőséges volt az ünnepi esemény, mily nagy tisztelettel adózott az ünnepelt előtt a család, a rokonok, s nem utolsósorban a társadalom. A százesztendős embereket olykor díszpolgárrá is avatja szűkebb pátriájuk. • • • Özvegy Mikulecz Györgynét fényképezem egy szegényes, öreg falusi házacska udvarán. A néni a lencse előtt állva, megszeppenve kérdezi: csak nem akar beletenni egy ilyen öregasszonyt az újságba? De igen. A néni az újságba kerül, pedig még nincs is százesztendős. Most tapossa a kilencvennegyediket. Tisztes, ritka kor. Felteszem, hogy egy dolgos, nehéz élet áll mögötte. Mégsem ennek apropóján vagyok itt, hanem azért, mert a néni levelet írt szerkesztőségünknek. Néhány — tényekre szorítkozó, tárgyilagos mondat, megejtő, reszketeg betűk ... Panaszlevél. A panasz tárgya ... De idézem inkább a levél teljes szövegét. „Én egy 93 éves özvegyasszony vagyok. 1984. október 5-én vásároltam egy villanykályhát. Örültem neki, mert tiszta volt, se füst, se korom, de csalatSzolgáltatunk? Szolgáltatunk? koztam benne. Három hétig működött, azóta itt van a szervizben, már el is múlt egy éve. Ha kérdezzük, mi van vele, egyenes a válasz: nincs alkatrész. Hát kérdem én, hogy lehet úgy eladni. Most se 1060.— korona, se kályha. Itt a tél!" Lakhelyén, Sókszelőcén (Selice) meglátogattam az idős asszonyt. Egyedül él a házban. Sok éve már, hogy megözvegyült, és négy gyermekét is eltemette. Kettőt fiatalon, a másik kettőt már felnőtt korában vitte el a halál. Egyetlen támasza a szomszédos házban lakó Kun István, a veje, meg néhány Magyarországon élő rokon. A kályhát is ők, közösen vették a néninek... A falu közepén áll az új szolgáltatási ház, ahol az elektromos berendezések javítóműhelyének vezetőjét, Fülöp Andort keresem. Tud az esetről, hiszen az elmúlt esztendő során naponta megakadhatott a szeme az ominózus villanykályhán, mely nem egyedül áll itt megjavítatlanul. Meséli, többszöri nekirugaszkodással próbált már alkatrészt szerezni, de sajnos hasztalan. Tudomása szerint a helyzet hátterében az áll, hogy a kereskedelemben van olyan gyakorlat, mely szerint egyes üzletek közvetlen árucsere-forgalmat bonyolítanak le más, az ország távoli pontján működő üzletekkel. Teszik ezt azért, hogy bővítsék a kínálatot. Mindez nagyon szép, mindez nagyon jó, csak éppen az a szépséghibája, hogy az alkatrész-ellátásról már nem gondoskodnak. Márpedig az ilyen termékek nemcsak hogy meghibásodnak, hanem a hibát éves jótállási időn belül köteles is a gyártó elhárítani, pontosabban: az arra rendszeresített javítóműhelyek a gyártó vállalat terhére végzik el a javításokat. Persze, csak végeznék, ha lenne alkatrész. Fülöp Andor állítása szerint ők többször is megrendelték a gyártól azt a bizonyos három korona negyvenöt filléres alkatrészt, de a gyár eddig mindig mást küldött. Időközben a néni kitelelt — úgy, hogy a ház egyetlen fűtött helyiségéből, a konyhából próbálta átengedni a konyhai tűzhely melegét a szobába, ahol alszik. Aztán ez a tél is eljött és semmi sem változott. Leült tehát, hogy levelet írjon egy lapnak, melynek rendszeres olvasója — merthogy olvasni világéletében mindig szeretett. A javítóműhely vezetője beszélgetésünk során felvetette, nem lenne-e vajon jobb, ha a néni inkább visszakérné a pénzét az üzlettől, ahol a villanykályhát vette, és az árán pedig szenet venne. Erre ugyanis joga, lehetősége lenne az adott körülmények között — nem is beszélve arról, hogy az energetikai vállalattól nincs a néninek fogyasztói kedvezménye, ami azt jelenti, hogy a villanykályha egy huszonnégy órás üzemeltetése hatvan koronába kerülne, amit az ezerszáz koronás nyugdíjból aligha tudna kifizetni. Tolmácsoltam a néninek a javaslatot. Azt mondta, neki így valóban jobban megfelelne. Ötödnap tehát megkerestem annak az üzletnek a vezetőjét, ahol a villanykályhát eladták. Nem tudtam vele beszélni, mert nem volt ott. Hetednap, hogy ne induljak hiába, felhívtam ismét Fülöp Andort. Ő pedig közölte: a néni villanykályhája kész, ki lehet váltani. — Ez meg hogy sikerült? — kérdeztem. — Elutaztam Lévára alkatrészért. • • • Őszintén nem tudom, fűzzek-e kommentárt a történtekhez. Mert minek? Mindenesetre zavarban vagyok, mert a néninek azt ígértem, hogy a villanykályhát visszavetetem a bolttal. Csakhogy a javítóműhely hirtelen annyira ügyes és annyira szolgálatkész lett, hogy most azt sem tudom ... KE SZELI FERENC A szerző felvétele I j Gyakorlott építőmunkások nemzetközi (Szovjetunió, Csehszlovákia, Bulgária) csoportja építi a Novokirovszk sugárúton Moszkvában az új irodaházakat. Itt lesz a Szovjetunió külkereskedelmi bankja, a nemzetközi beruházási bank és a gazdasági együttműködési bank székhelye. A világon különféle formában és intenzitással végigvonuló nosztalgiahullám nem kerülte el a szórakoztató elektronika termékeit sem. Nem egy gyár kezdte el újra rég elfelejtett, múltat idéző készülékeinek sorozatgyártását. A külsőre azonos modellek már a mostani követelményeket elégítik ki. így az RB 635 jelzésű nosztalgiarádió közép-, hosszú- és ultrarövid-hullámon sugárzó adók műsorát veheti, hátulsó lapján külön hangszórópárbemeneteleket, magnó- és lemezjátszó csatlakoztatókat találunk. Fölhúzókarja csak dísz, de tölcsérének mélyén különleges hangszóró van, tehát a korszerű készülékkel szemben is állja a versenyt. 8
