A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 13. szám
Volt papagáj, nincs papagáj Marek Brodský es Juraj Herz, a film rendezője Jana Brejchova. Tereza Pokorná es Hana Brejchová is ... Egy nappal a forgatás előtt belázasodtam. Most meg ez az átkozott nátha! Reggel óta tüsszögök. Hát nézd meg az orrom: olyan mint a paprika. A pokolba kíván a sminkes, ha meglátja. Majd percenként pepecselheti az arcomat... Ülünk a buszban, valahol hátul, ahol senki sem hall bennünket; a lány lerúgja méregdrága bőrcsizmáit, jobb ez így, kényelmesebb, csipogja a fülembe, s hosszú, tűzpiros lábait két szék közt bújtatja előre. — Tudod min szórakoztam egész délelőtt? Hogy hercegkisasszony leszek ma este. Öntelt, magabiztos hercegkisasszony, akit kiszolgálnak, körbetáncolnak, bókokkal és kézcsókokkal árasztanak el. Hogy most az egyszer körülöttem forog majd minden. Jó, mi ? Közben kitakarítottam a lakást, kimostam egy halom zoknit és rendet tettem a konyhában. Mert az én barátom ... arany fiú, de két bejárónőt is ellátna munkával. Ha csak egy levest főz, akkor is megtelik a mosogatótál. Ha levetkőzik, ezerfelé dobálja a dolgait. Ha reggelenként, miután elmegy otthonról, — látnád a szekrényét nem hinnél a szemednek. Minden feltúrva, minden szanaszét hányva. De nem baj, ma este végre nagyúri pompában lesz részem — kuncogja elégedetten. Nem sokkal később, a lednicei kastély télikertjében már krinolinban forog előttem. — No, milyen vagyok? Ugye, hogy borzasztóan nézek ki ? Hát ilyen egy hercegkisasszony? Micsoda lehetetlen színek ... Fekete, fáradtkék, púderrózsaszín. Mintha asztalterítőbe csavartak volna. Meg is mutatom magam a rendezőnek, mit szól hozzá — dúl-fúl mérgében azzal sarkon fordul, s eltűnik a szemem elől. Sötétedik. — Jó lenne lassan elkezdeni végre — jegyzi meg valaki az óráját nézve. Fél hat lehet, de inkább kevesebb, ha minden jól megy, három jelenet kerül filmszalagra ma este. A nagy kártyázás a szenátor házában, Szerencse Tündér csokoládézása az udvarhölgyekkel és a papagáj átváltozása. Végigsétálok a télikertben. Ez már igazi meseország. Tükrök, zongorák, kalitkák a legyezőpálmák között. Régmúlt időket idéző faragott fotelok és gömbölyű márványasztalok a citromfa lombjai alatt. Szecessziós csillár a tenyérnyi tó fölött. Perzsaszönyeg a pázsiton. És fény, fény, mindenütt fény — finom, tört fény és vakító, erős fény, itt ennyi, ott annyi kell belőle. Színészek jönnek, kisminkelve, beöltözve. Egy pisze orrú udvarhölgy ... Mintha csak egy hordóban állna bordó abroncs-szoknyája alatt: — Ma este csak mosolyognom kell, meg illegni-billegni, de holnap ... holnap egyfolytában szövegelni fogok — próbálja elhitetni velem. Frissen vasalt egyenruhában, bodorított hajjal, egy nyalka katonatiszt lép hozzám. Az utolsó pillanatban ismerem fel, ki is ő valójában. — Én csak este tízkor kerülök sorra, addig imék egy levelet pesti barátnőmnek, akivel A szarka főszerepét játszottuk, ugye, átadod neki? Akkor Írd le nekem helyesen magyarul, hogy jó lenne találkozni veled. Kösz! — mondja, s azonnal elvonul. Szerencse Tündér a kastély „urának" önti ki szívét: — Mostanában egyre többször érzem azt, hogy elegem van a városból, a rohanásból, az örökös készenlétből, unom a várost, a tömeget, az arcomba bámuló embereket. Ha csak tehetem, otthagyok csapot-papot, ott hagyom egész Prágát, beülök a kocsiba és egész nap horgászom ... csendben, nyugalomban, ott, ahol senki sem zavar. A szőke szépség a keskeny tahidon botlik belém: — Nem szép! Hát mondtam, hogy nem szép! A rendezőnek sem tetszik ez a ruha, — nyafogja. — De nincs más, nem vehetek magamra újat. Még jól, hogy fekete szalagot nem kötöttek a hajamba! Még öt perc és kezdődik a forgatás. Az utolsó simításokat végzik az arcokon a sminkesek, égnek a lámpák, felvételre várnak a színészek. Csupa nagy név. csupa ismerős arc. És egy középkorú, kitűnő humor- és drámai érzékkel megáldott rendező: Juraj Herz. A csodálatos kalocsni izgalmas jeleneteit készíti elő. Igen. ez az a kalocsni, amely mindenkinek szerencsét hoz, aki felveszi. A film pedig felhőtlen szórakozást ígér — és nemcsak gyerekeknek! SZABÓ G. LÁSZLÓ (Václav Polák felvételei) A moszkvai repülőműszaki főiskola hallgatóinak verdeső szárnyú repülőgépe Amint az képeinken is látható, a kerékpár fejlődése néha egészen meghökkentő irányban halad. Ez a jármű először megtanult a vízen járni, majd — hóbuckákon közlekedni. Egy moszkvai asszony, J. Zsuk téliesített kerékpárja mindenkit lázba hozott, amikor bemutatták egy moszkvai parkban: kicsik és nagyok rögtön ilyen kerékpáron akartak a hóban száguldozni. Gépkocsimotorral működő helikopter Egyeseket a kerekek bűvölnek el, másokat a magasság vonz. A feltalálókat változatlanul nem hagyja nyugodni a verdeső szárnyú repülőgép gondolata. A repülőszerkezetek között nemcsak eredeti megoldású repülőgépek, helikopterek, légpárnás hajók vannak. A moszkvai repülőműszaki főiskola hallgatói mechanikus madárnak nevezték el
