A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)

1986-03-28 / 13. szám

Volt papagáj, nincs papagáj Marek Brodský es Juraj Herz, a film rendezője Jana Brejchova. Tereza Pokorná es Hana Brejchová is ... Egy nappal a forgatás előtt beláza­­sodtam. Most meg ez az átkozott nátha! Reggel óta tüsszögök. Hát nézd meg az orrom: olyan mint a paprika. A pokolba kíván a sminkes, ha meglátja. Majd per­cenként pepecselheti az arcomat... Ülünk a buszban, valahol hátul, ahol senki sem hall bennünket; a lány lerúgja méregdrága bőrcsizmáit, jobb ez így, kényelmesebb, csipogja a fülembe, s hosszú, tűzpiros lábait két szék közt bújtatja előre. — Tudod min szórakoztam egész déle­lőtt? Hogy hercegkisasszony leszek ma este. Öntelt, magabiztos hercegkis­asszony, akit kiszolgálnak, körbetáncol­nak, bókokkal és kézcsókokkal áraszta­nak el. Hogy most az egyszer körülöt­tem forog majd minden. Jó, mi ? Közben kitakarítottam a lakást, kimostam egy halom zoknit és rendet tettem a kony­hában. Mert az én barátom ... arany fiú, de két bejárónőt is ellátna munkával. Ha csak egy levest főz, akkor is megtelik a mosogatótál. Ha levetkőzik, ezerfelé do­bálja a dolgait. Ha reggelenként, miután elmegy otthonról, — látnád a szekré­nyét nem hinnél a szemednek. Minden feltúrva, minden szanaszét hányva. De nem baj, ma este végre nagyúri pompá­ban lesz részem — kuncogja elégedet­ten. Nem sokkal később, a lednicei kastély télikertjében már krinolinban forog előt­tem. — No, milyen vagyok? Ugye, hogy bor­zasztóan nézek ki ? Hát ilyen egy herceg­kisasszony? Micsoda lehetetlen szí­nek ... Fekete, fáradtkék, púderrózsa­szín. Mintha asztalterítőbe csavartak volna. Meg is mutatom magam a rende­zőnek, mit szól hozzá — dúl-fúl mérgé­ben azzal sarkon fordul, s eltűnik a szemem elől. Sötétedik. — Jó lenne lassan elkezdeni végre — jegyzi meg valaki az óráját nézve. Fél hat lehet, de inkább kevesebb, ha minden jól megy, három jelenet kerül filmszalagra ma este. A nagy kártyázás a szenátor házában, Szerencse Tündér csokoládé­zása az udvarhölgyekkel és a papagáj átváltozása. Végigsétálok a télikertben. Ez már igazi meseország. Tükrök, zongorák, kalitkák a legyezőpálmák között. Régmúlt időket idéző faragott fotelok és gömbölyű már­ványasztalok a citromfa lombjai alatt. Szecessziós csillár a tenyérnyi tó fölött. Perzsaszönyeg a pázsiton. És fény, fény, mindenütt fény — finom, tört fény és vakító, erős fény, itt ennyi, ott annyi kell belőle. Színészek jönnek, kisminkelve, beöl­tözve. Egy pisze orrú udvarhölgy ... Mintha csak egy hordóban állna bordó abroncs-szoknyája alatt: — Ma este csak mosolyognom kell, meg illegni-billegni, de holnap ... holnap egyfolytában szövegelni fogok — próbál­ja elhitetni velem. Frissen vasalt egyenruhában, bodorított hajjal, egy nyalka katonatiszt lép hoz­zám. Az utolsó pillanatban ismerem fel, ki is ő valójában. — Én csak este tízkor kerülök sorra, addig imék egy levelet pesti barátnőm­nek, akivel A szarka főszerepét játszot­tuk, ugye, átadod neki? Akkor Írd le nekem helyesen magyarul, hogy jó len­ne találkozni veled. Kösz! — mondja, s azonnal elvonul. Szerencse Tündér a kastély „urának" önti ki szívét: — Mostanában egyre többször érzem azt, hogy elegem van a városból, a roha­násból, az örökös készenlétből, unom a várost, a tömeget, az arcomba bámuló embereket. Ha csak tehetem, otthagyok csapot-papot, ott hagyom egész Prágát, beülök a kocsiba és egész nap horgá­szom ... csendben, nyugalomban, ott, ahol senki sem zavar. A szőke szépség a keskeny tahidon bot­­lik belém: — Nem szép! Hát mondtam, hogy nem szép! A rendezőnek sem tetszik ez a ruha, — nyafogja. — De nincs más, nem vehetek magamra újat. Még jól, hogy fekete szalagot nem kötöttek a hajam­ba! Még öt perc és kezdődik a forgatás. Az utolsó simításokat végzik az arcokon a sminkesek, égnek a lámpák, felvételre várnak a színészek. Csupa nagy név. csupa ismerős arc. És egy középkorú, kitűnő humor- és drámai érzékkel meg­áldott rendező: Juraj Herz. A csodála­tos kalocsni izgalmas jeleneteit készíti elő. Igen. ez az a kalocsni, amely min­denkinek szerencsét hoz, aki felveszi. A film pedig felhőtlen szórakozást ígér — és nemcsak gyerekeknek! SZABÓ G. LÁSZLÓ (Václav Polák felvételei) A moszkvai repülőműszaki főiskola hallga­tóinak verdeső szárnyú repülőgépe Amint az képeinken is látható, a kerékpár fejlődése néha egészen meghökkentő irányban halad. Ez a jármű először megtanult a vízen járni, majd — hóbuckákon közle­kedni. Egy moszkvai asszony, J. Zsuk téliesített kerékpárja minden­kit lázba hozott, amikor bemutat­ták egy moszkvai parkban: kicsik és nagyok rögtön ilyen kerékpáron akartak a hóban száguldozni. Gépkocsimotorral működő helikopter Egyeseket a kerekek bűvölnek el, másokat a magasság vonz. A felta­lálókat változatlanul nem hagyja nyugodni a verdeső szárnyú repülő­gép gondolata. A repülőszerkezetek között nemcsak eredeti megoldású repülőgépek, helikopterek, légpár­nás hajók vannak. A moszkvai repü­lőműszaki főiskola hallgatói mechanikus madárnak nevezték el

Next

/
Thumbnails
Contents