A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-28 / 13. szám
OMAN HAIKtTTUK-OLVASTÜK-IÁTTUK szerkezetüket, amely szárnyával verdesve repül. A leendő repülőmérnökök szerint találmányuknak van jövője, mivel nagy a hatásfoka. Gyemidov novosahtyinszki feltaláló helikopterének hajtóművét maga barkácsolta egy közönséges kisteljesítményű motorból. Egyébként a sorozatban gyártott gépkocsimotorokat rendeltetésüknek megfelelően is használják néha a feltalálók, csak éppen karosszériát vagy a jár-Légpárnás teherszállító így kell felcsatolni a kerekes korcsolyát A leningrádi barkácsolók gépkocsija mű más alkatrészeit alakítják át saját elképzelésük szerint. Ilyenek többek között a leningrádi Parfjonov és Hainov autói. A kedvtelésből űzött barkácsolás, a fantázia szárnyalása néha komoly lendületet ad a technika és a technológia fejlődésének. ^ - Pölöskei Ferenc: TISZA ISTVÁN A Gondolat Kiadó Magyar História című sorozatában jelent meg Pölöskei Ferenc Tisza Istvánról irt rövid monográfiája. A kötet hézagpótló, hiszen Tisza Istvánról eddig még nem olvashattunk átfogó jellegű, értékelő életrajzot. Pölöskei Ferenc Tisza politikai pályafutását követi nagy figyelemmel, rósnyire enged betekintést ifjú éveibe, családi környezetébe, a „generális" — Tisza Kálmán — fiának politikai előéletébe. A magyarországi marxista történetírás az 1867-ben létrehozott dualizmus válságának kezdetét éppen Tisza Kálmán bukásától — 1890-től — datálja. Tisza Kálmán az ún. honossági törvény felemás értelmezése miatt kényszerült lemondásra. Helyére így Tisza Kálmán Szabadelvű pártjának élére Tisza István kerül, akinek eltökélt szándéka a dualizmus, az Osztrák—Magyar Monarchia fenntartása, hadseregének fejlesztése. Tisza István szerint — írja Pölöskei Ferenc — SZÜLŐFÖLD EMLÉKEI Tíz évvel ezelőtt azzal a céllal létesült a bratislavai Slovnaft nemzeti vállalat kis, egy teremből álló galériája, hogy a tárlatrendezök közelebb hozzák a munkásemberek számára is a képzőművészetet. Nos itt, ebben a kiállítóteremben nyílt meg Ferdinand Hložník érdemes művész kamarakiállítása. A művész tájképeivel mutatkozik be, bár — a kiállítás jellegéből adódóan — ezeknek csupán egy töredékét láthatják az érdeklődök. Ám így is méltóképpen reprezentálja a kiállítás az alkotó elképzeléseit, törekvéseit, s azt, milyen mély gyökerekkel kötődik a szülföldhöz, hazájához, a falusi tájhoz, a paraszti miliőhöz. Mindezt azonban modern formai eszközökkel vetíti a vászonra a festő. Belépve a kíállítóterembe először meghökken az ember a téma szokatlan feldolgozásától, mintha kissé statikusnak tűnnének a festmények: a szögletes formák, s a szinte „kimerevített" mozdulat mögött az időtlenség mintegy jelképpé magasztosul. Ferdinand Hložník emlékeiben, emlékezetében így él a falu; megmaradt olyannak, amilyen volt, s amilyennek ma már nem látjuk; s holnap még úgy sem láthatja az ember. Hložník képei látszólagos időtlenségének, mozdulatlanságának a képzetét a nagy festett felületek keltik az emberben. Ezeket a felületeket népesíti be a festő a falut, a falusi életet jelképező figurákkal: emberekkel, állatokkal, s néha csupán ezeknek a jelzéseivel. A hatvanöt éves alkotó érett, letisztult művészetének méltó bemutatása ez a tárlat. Csupán harminckét képet láthatunk, mégsem hat fragmentumnak a kiállítás, hiszen egységes egész, s ez nemcsak a témának köszönhető, hanem a megformálás „mikéntjének" is; a művészi elképzelés maradéktalan valóra váltásának. A képeket szemlélve érzi az ember: a festő ezer erős szállal kötődik kimeríthetetlen témájához, a szülőföldjéhez, amelytől fizikai értelemben elszakadt már, képzeletben, lélekben azonban soha. Dusik Éva „magyar államférfiak irányításával vált a monarchia — eltérően más hatalmak terjeszkedési törekvéseitől, illetve a török birodalom változatlan fenntartásának kísérleteitől — a balkáni népek függetlenségének védelmezőjévé és ezáltal világtörténeti jelentőségű hivatást tölt be". Pölöskei rámutat e program hiányosságaira. Aláhúzza Tisza politikájának céltalanságát a nemzetiségi- és munkáskérdésben, felrója neki Németország erejének túlbecsülését és a délszláv nemzeti mozgalmak jelentőségének alábecsülését, nemkülönben idealizmusát a magyar uralkodó osztályok közötti ellentétek elsimításában. Elemzi Tisza István viszonyát a parlamentáris rendszerhez (az 1904. november 18-i házszabály reformjavaslat elfogadtatása) és a Szabadelvű Párt 1905-ös választási vereségének körülményeit, kitér Tisza István tevékenységére a koalíciós évek idejében, majd a világháború előtti években. Külön fejezetet szentel Tisza és Ady Endre kapcsolatának megvilágítására és a politikusnak a világháborúhoz való hozzáállása tisztázására. Halálának — meggyilkolásának — körülményeit az akkor uralomra kerülő Károlyi Mihály — a politikai ellenfél — is nyomoztatta. Akkor még hasztalanul. Pölöskei Ferenc erről is tájékoztatja az olvasót sok szempontból újat hozó könyvében. Kovács Tibor Oláh Miklós: HUNGÁRIA Napjaink népszerű, de egyáltalán nem dicséretre méltó divatja: az idegen szavak és kifejezések túlzott használata már a könyvcímeket is elérte — gondolhatnánk kezünkbe véve a Magvető Kiadó „Gondolkodó Magyarok" c. sorozatának egyik legújabb kötetét. Szerencsére feltevésünk tévessége már az első lapokon nyilvánvalóvá válik. A könyv eredeti kézirata 1536-ban íródott, s nyomtatásban csak két évszázaddal később. Bél Mátyás „nem kellően mégbízható szövegű" kiadásában jelent meg. Szerzője Oláh Miklós, Mária királynő udvari papja, a későbbi esztergomi érsek; a romokban heverő Magyarországtól távol, Brüsszelben írt könyvet hazájáról. Rövid őstörténet, a szkíta-hun legendák világa a témája az első három fejezetnek, amit a korabeli Magyarország „földrajzi és művelődéstörténeti szempontból sok tekintetben hiteles és megbízható kútfő értékű leírása" követ. Ízelítőül azt a pár sort idézem, amelyet szűkebb pátriámnak szentel a szerző:......a Selmecbánya fölött egy hegy tövében fakadó Ipoly folyó meg az Egerig húzódó erdős hegy között a következő helységek vannak: Rimaszombat mezővárosa, Ózd, Fülekvár, Losonc, Salgó, Tarján, Kalonda, Bozók prépostsága, Korpona, Litva, Hídvég mezővárosok, az I- poly menti Ság prépostsága, melytől keletre fekszik Drégely vára és Oroszi mezőváros, melyben csupa szabad ember lakik... Hűséges nép ez, még sohasem derült ki róluk, hogy árulást követtek volna el szolgálatukban, bármennyire szabad bejárásuk van a király és királyné hálószobájába." A könyvecskét Szigethy Gábor sorozatszerkesztő bevezetője s gazdag jegyzetanyag teszi teljessé. Puntigán József FRANCOIS VILLON A középkor végi költészet európai jelentőségű képviselőjének életére főként verseiből és különböző bűnügyi iratokból derül némi világosság. A párizsi egyetemen klasszikus műveltséget szerzett, de jól ismerte a népi énekmondók költészetét is. Később zsiványbandával került kapcsolatba, jónéhányszor börtönbe jutott, sőt halálra ítélték, és a kivégzés alól csak pártfogói révén nyert kegyelmet. Villon kalandos élete számos alkotót megihletett már. Versben, regényben és színpadon egyaránt. Ez utóbbiak sorát bővíti a Szlovák Nemzeti Színház operatársulatának február derekán tartott bemutatója. Az egyéni élményeket és érzéseket tolmácsoló líra 1431-ben született jeles egyéniségéről Tibor Frešo nemzeti művész és Július Gyermek operarendező írt színpadi zeneművet. A szerzők pontos műfaji meghatározása szerint : Villon verseire épülő, fiktív jelenetekből álló opera-kollázst. Valószínűleg már ez is sejteti, hogy ezúttal rendhagyó színpadi művet tekinthet meg a bratislavai nagyszínház közönsége, hiszen a kétórás előadás folyamán nemcsak az egyes jelenetek és hangulatok váltják egymást, hanem a zene, illetve a hagyományos formában előadott költésze is. A címszereplő (a kettős szereposztásban Leopold Haveri és Jozef Pau/ovič személyében) szavakban elmondott Villon-költemények révén elevenedik meg a színen; míg a cselekmény egyéb szálai az operastílus hagyományos eszköztárára épülnek. E hangvételében kamarajellegű, a szokványostól merőben eltérő színpadi kísérlet láttán a kritikusban akaratlanul is fölmerül a kérdés: vajon valóban Szlovákia legrangosabb operaszínpadára való alkotás-e a Francois Villon? E produkció ugyanis akár prózai színpadon is megállná a helyét! Az előadás fenntartások nélkül dicsérhető erénye a precíz rendezés, a hatásos színpadi kivitelezés, valamint a két címszereplő kiváló teljesítménye. A zene viszont szinte sehol sem kerekedik igazán a szöveges részek fölé; ellenkezőleg: inkább csak hangkulissza szerepét tölti be. Vérbeli operai figura szintén csak egy van (Guillam de Villon) az előadásban, míg a többi szereplő inkább csak kisebb-nagyobb fontossággal bíró epizodistaként jelenik meg ebben az operában, amelyben sokkal inkább Villon remekül előadott balladái dominálnak, semmint a zene. Szuggesztív erejű zene nélkül pedig aligha opera az opera ... Gondolom, mindez elegendő érv ahhoz, hogy a Szlovák Nemzeti Színház legutóbbi bemutatóját mind a szakma, mind a közönség bizonyos fenntartásokkal fogadja. Miklósi Péter 9
