A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-03-21 / 12. szám
TUDOMÁNY-TECHNIKA ÚJ TÉNYEK AZ URÁNUSZRÓL Az Uránusz a Naprendszer sorrendben hetedik bolygója. A Jupiterrel, a Szatumusszal és a Neptunusszal együtt az ún. óriásbolygók csoportjába tartozik. Távolsága a Naptól közel 3 milliárd kilométer, melyet a fény hozzávetőleg 2 óra 47 perc alatt fut be. A hatalmas távolság miatt ezidáig a csillagászok nagyon keveset tudtak erről a Földnél mintegy négyszer nagyobb bolygóról és holdjairól, dacára az egyre jobb mérési módszereknek és pontosabb műszereknek. Ezért van tudományos szempontból óriási jelentősége az első „helyszíni közvetítésnek", melyre éppen ez év január 24-én került sor. Greenwichi idő szerint 17 óra 29 perckor a Voyager—2 űrszonda 82 000 km-re közelítette meg az Uránusz kékeszöld felhőit, s először pillanthatta meg emberi szem közelről a titokzatos égi vándort. A 67 000 km óránkénti sebességgel száguldó Voyager—2 pillanatfelvételeket készített a fagyos bolygóról és öt nagy holdjáról, továbbá vizsgálta a bolygót körülvevő 9 gyűrűből álló gyűrűrendszert. Az öt hold (sorrendben): a Miranda, az Ariel, az Umbriel, a Titania és az Oberon) egy majdnem kör alakú pályán az Uránusz egyenlítői síkjában kering. Az űrszonda repülését irányító pasadenai űrközpont jelentése szerint a Voyager—2 mintegy 6 órán keresztül jó minőségű képeket és mérési adatokat sugárzott a Földre. Az eddig elemzett képek az Uránusz holdjainak felszínén hatalmas krátereket és más felszíni alakzatokat mutatnak. B. Smith az Arizona egyetem munkatársa szerint a holdak fényképein levő fényesebb területek sávszerű, küllőhöz hasonló szerkezete a kráterek becsapódásos, ütközéses eredetére vall. Szerinte ezek a hatalmas kráterek hasonlóak Holdunk, vagy a Merkur krátereihez. Ellenben az Umbriel és a Miranda holdak felszínén van néhány olyan szögletes felületi képződmény, melynek eredetét ezidáig a geológusoknak nem sikerült megmagyarázniuk. A Voyager—2 mintegy 28 000 km-re megközelítette az öt hold közül a legkisebbet, a Mirandát. Sajnos, az űrszondának nincsenek olyan berendezései, amelyek lehetővé tennék a holdak felszínének vegyi vizsgálatát. A korábbi földi spektroszkópiai vizsgálatok során már kiderült, hogy a holdak felszíne több száz kilométer vastagságú jég. A szonda mérései alapján a holdak fényvisszaverő képessége különböző, ami arra utal, hogy a holdak felszíne nem tiszta jég, hanem valamilyen sötétebb anyaggal szennyezett. A mérések szerint legsötétebb az Umbriel, legvilágosabb pedig az Ariel. A szennyező anyag S. W. Squires és C. Sagan szerint a metán, melyből ultraibolya-sugárzás hatására sötétvörös színű szénhidrogén-lánc keletkezik. A Voyager—2 pontosan meghatározta a holdak átmérőit is, amit ezidáig csak nagyon pontatlanul ismertünk. A kapott adatok segítségével kiszámítható a holdak sűrűsége, és így feltételezhető az összetételük is. A Földre sugárzott anyag elemzésekor további 9 kisebb Uránusz-holdat fedeztek fel, s nem keltene meglepetést az sem, ha újabb holdakra bukkannának. B. Smith arról is beszámol, hogy az Uránusz kilenc gyürűsávjából kettőnek más a színe. Szerinte egyelőre még nem tisztázott a színbeli különbség oka, de ha a két gyűrű összetétele és struktúrája különbözik a többitől, akkor ez segíthet a gyűrűrendszer keletkezésének felderítésében. Az Uránusz viszonylag keskeny gyűrűi szinte alig verik vissza a fényt, felületük sötétebb még a feketeszénnél is. Valószínűleg a Naprendszer legsötétebb anyagából állnak. Összetételük biztosan nem vízjég, mint a Szaturnusz gyűrűké, inkább karbon-kondrit. Földünkről a gyűrürendszert csak 1977. március 10-én sikerült először — közvetett úton — észlelni, amikor az Uránusz a SAO 158 687 jelű gyenge fényű csillagot elfedte. Közvetlenül a fedés előtt és után néhányszor eltűnt a csillag képe, amit J. Elliot, a Kuipar obszervatórium munkatársa úgy magyarázott, hogy az Uránuszt gyűrűk veszik körül. A gyűrűrendszert közvetlenül csak 1984-berTfigyelték meg a chilei Las Campans obszervatórium 2,5 méteres távcsövével. Az ott használt detektor kb. 30-szor érzékenyebb volt a fényre, mint a fotoemulzió. A pasadenai űrközpont szóvivője még elmondta, hogy a Voyager—2 műszerei az Uránusz közelében rádiósugárzást regisztráltak, ami azzal magyarázható, hogy a bolygónak mágneses tere van. A rádiósugárzást a mágneses erővonalak mentén spirálisan mozgó elektronok bocsátják ki. A felfedezett mágneses tér erőssége nagyobb és térbelileg is kiterjedtebb, mint azt S. T. Durrance és J. T. Clarke 1984-es ultraibolya méréseiből feltételezték. Az Uránusz magnetoszférájának mérete és erőssége az egyenlítő síkjában hasonló a Szaturnusz bolygó mágneses teréhez. Ez valószínűleg azt jelenti, hogy az Uránusz belsejében az anyag folyékony halmazállapotú, és. vezeti az elektromos áramot. Egyelőre nem lehet pontos következtetéseket levonni az Uránusz belső szerkezetére vonatkozólag, de talán a teljes anyag elemzése során majd ez is lehetővé válik. A forgó bolygó olvadt magja a dinamóhoz hasonlóan elektromos áramot gerjeszthet és ez vezethet a magnetoszféra kialakulásához. Más nagy bolygóknak — pl. a Jupiternek, a Szaturnusznak és a Földnek — erős mágneses terük van. A Merkúrnak, a Vénusznak vagy a Holdnak azonban szinte semmiféle mágneses terük nincs. Az Uránusz magnetoszférája egyedülálló az egész Naprendszerben, mivel a bolygó forgástengelye csaknem benne fekszik a Nap körüli keringésének síkjában és a térben állandóan egy irányban mutat. Ha tehát képletesen azt mondjuk, hogy az öszszes többi bolygó „áll", akkor az Uránusz az ekliptika síkjában „fekszik". Ez azt eredményezi, hogy 84 éves keringése folyamán 42 évenként váltakozva más-más pólusával fordul a Nap felé. Valószínűleg az Uránusz felszínébe évmilliókkal ezelőtt becsapódott égitest billenthette ki a bolygó forgástengelyét „normális" álló irányból 95 fokkal. A Voyager—2 adatai nem zárják ki annak a valószínűségét sem, hogy az Uránusz holdjai az említett becsapódáskor keletkezhettek, tehát már az anyabolygó létrejötte után. Az űrszonda a magnetoszféra és a holdak kölcsönhatását is vizsgálja. Ez azért is fontos, mert A. F. Cheng amerikai csillagász szerint a holdak jelentős forrásai lehetnek a magnetoszférikus plazmának. Az Uránusz mágneses terét erősen deformálja a Nap részecskesugárzása, az ún. napszél is, mely a mágneses erővonalakat összelapítja, „elfújja" a Nappal ellenkező irányba. A mágneses tér néhány millió kilométerre kinyúlva uszályként követi a bolygót. A Voyager—2 első ízben fedezett fel felhőszerű képződményeket az Uránusz légkörében, azokat nyomon követve pontosan megállapítható az Uránusz forgásideje, ezenkívül a bolygó időjárási viszonyairól is képet alkothatunk. Az űrszonda március elejéig végezte megfigyeléseit. Ezalatt az idő alatt mintegy 7 000 fényképet készített; most tovább folytatja az útját a Neptunusz felé, amit 1989. augusztus 25-én ér el. Dr. VÖRÖS ZOLTÁN MOZGÓ LÉGSZENNYEZÉS-VIZSGÁLÓ LABORATÓRIUM „Az Azerbajdzsán SZSZK környezetvédő bizottsága" felirattal ezüst színű dízel-teherautó járja az olajváros, Baku útjait. A teherautóban teljes légszennyezés-vizsgáló laboratórium van, amely része az egész köztársaságra kiterjedő ellenőrző rendszernek. Egyebek között a műholdak felvételeit is használják a köztársaság légszennyezettségének pontos megállapítására. MÉLYSÉGI NÖVÉNYEK A washingtoni természettudományi múzeum kutatói 268 méteres tengermélységben egy víz alatti hegy algával benőtt lejtőjére bukkantak kutatójárművükkel a San Salvador Bahama-sziget közelében. Ezek az algák bolygónk legmélyebben előforduló növényei. Be kell érniök a tengerfelszínt elérő fénymennyiség 0,0005 százalékával. Rejtély, hogy miként teszik. Lehet, hogy rendkívül hatékony rendszerük van a fény energiává alakítására, vagy új, ismeretlen energiaforrásokat hódítottak meg. A laboratóriumi kísérletek máris bebizonyították, hogy a fényenergiát százszor jobb hatásfokkal hasznosítják, mint a sekély vízi algaváltozatok. A mélytengeri algák felső és alsó oldala tökéletesen átengedi a fényt, így több rétegben is elhelyezkedhetnek egymás alatt. Csak az oszlopszerűen egymás mellett álló algák oldalfalait erősíti mész. Eddig csupán 70 méteres tengermélységben figyeltek meg ilyen algákat — ide még mindig lejut a felszíni fény 1 százaléka. Az újonnan felfedezett algák faluk mészkölerakódásával hozzájárulhatnak nagy tengermélységben a zátonyok kialakulásához, akárcsak a korallok. INFORMATIKA KISISKOLÁSOKNAK A szovjet iskolákban az informatika és a számítógép-működés alapjaira is megtanítják a tanulókat. A moszkvai 609-es iskolában már az első osztályban megkezdődik az informatika oktatása. Az elsősök a képen látható játékos számítógépen tanulják meg a legegyszerűbb számítási műveleteket. Ha az eredmény helyes, a rajzfilmek ismert figurája helyeslőén pislog. Az ötödik osztályosok már mikroszámítógépeket szerelnek össze a gyakorlati órákon, a felsőbb osztályosok pedig megtanulják a számítógépek programozását is. 16
