A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
HŰSÉG Egy vágás a nagykéssel... még egy... a harmadik ... a negyedik. Glenda halott! Többé nem szorítja a nyakamon a nehéz láncokat. A halvány holdfényben eszelősen meredtem a nagykésre. Vért nem láttam rajta. Mért nem véres? Mi történt? Valami megint nincs rendben ? Lázas idegességgel lerántottam a takarót az ágyról. Három párna és Glenda parókája. Leírhatatlan félelem vett erőt rajtam, de ugyanakkor majdnem megfulladtam a dühtől. Hol van Glenda? A nappali szobában bukkantam rá. A karosszékemben ült és olvasott. A Csöndes rémület című kötetet tartotta a kezében. — Glenda! Miért nem vagy az ágyban? — Halkabban, Victor. Mindig ilyen. Nullának nézett. — Nem vagyok az ágyban, mert nem akarom, hogy összeszurkálj a nagykéssel — mondta halkan és eltette a könyvet. — Miről beszélsz, az istenért? — Mit dugdosol a hátad mögött? Talán nem kést ? Hát persze, azt amelyet az előbb a konyhában magadhoz vettél. — Nem, nem — tiltakoztam hevesen, de a gyilkos szerszámot ügyetlenül a padlóra ejtettem. — Glenda... a pohár betelt. Ez így nem mehet tovább. — Miért? — kérdezte nyugodtan és ilyenkor a kígyóra emlékeztetett. — Én tökéletesen boldog vagyok melletted. — Én nem. — Pillanatnyi válságban vagy. Victor. Minden férfit egyszer hatalmába keriti a nyavalya. Te most azt gondolod, hogy nem szeretsz többé, de ez az érzés idővel elmúlik. — Sohasem! Megmondhatom, hogy a „pillanatnyi válság" nálam évek óta tart. — Ha akarod, akkor kilábalhatsz belőle. Nem, nem. Eszem ágában sincs átengedni téged egy másik nőnek. Erről szó sem lehet. Mindössze tizennyolc esztendős voltam, amikor megismerkedtünk, és akkor elhatároztam, hogy csak az enyém leszel. — Glenda ... — Álmos vagyok, Victor. Igazítsd meg az ágyamat, nagyon szépen kérlek. Biztosan nagy rendetlenséget csináltál azzal a vacak késsel. Sokáig szótlanul méregettük egymást. Végül én fordítottam el a tekintetemet. Megigazítottam az ágyat, majd az utcára rohantam. Kathleen, a szépséges Kathleen a villa előtt várt a kocsijában. — Hol a holttest, szerelmem? — kérdezte türelmetlenül. — A karosszékben. Krimit olvas. — Azt akarod mondani, hogy nem sikerült a dolog. Mindent elmeséltem neki részletesen. — Glenda tud a kettőnk kapcsolatáról — dadogtam és majdnem elsírtam mágamat. — Ne törődj vele. Majd adódik még alkalom és akkor végérvényesen megszabadulhatunk tőle. — Búcsúzóul megcsókoltuk egymást, majd visszasíettem a házba. Glenda már nem ült a karosszékemben. — Lefeküdtem, Victor — hallottam a hangját a hálószobából. — Gyere be ... Glenda ezúttal is győzelmet aratott. A következő pénteken a vállalatomban partit rendeztek. Az alkalmazottak feleségeit is meghívták. Glenda ragyogott a boldogságtól. Imádta az ilyen és hasonló összejöveteleket. Nagy nehezen behúztam az egyik homályos sarokba. — Glenda! Beszélni akarok veled! — Éppen most, Victor? Hagyj békén, én nagyszerűen érzem magam. — Valami fontosat akarok neked mondani. — Hadd halljam ... — Nem beszélhetek itt. Nem akarom, hogy valaki meghallja .. Felráncigáltam a tizenegyedik emeletre. Bevezettem az egyik irodába és nem engedtem meg neki, hogy meggyújtsa a villanyt. A nyitott ablak mellé sodortam. — Milyen gyönyörű éjszaka! — Glenda lenézett a fényben fürdő városra. — Emlékszel, amikor mi ketten ... A mondat másik felét nem hallottam, mert teljes erőből átlöktem Glendát az ablakpárkányon, de mielőtt magamhoz tértem volna, csak azt éreztem, hogy a mélység felett lógok. Egy kétségbeesett mozdulattal megkapaszkodtam a párkányban. — Ez milyen trükk? — kérdeztem rémülten és az alattam tátongó mélység felé néztem. — Nem tudtam, hogy dzsudózol is... — Sok mindent nem tudsz te rólam, drágám. Miről is akartál beszélgetni velem ? — Húzz fel innen! Lezuhanok! — Nem azt akartad mondani netán, hogy szeretsz? Nélkülem elképzelhetetlen az életed. Nem így van, drágám ? — Szeretlek, csak húzz már fel! — Glenda egy gyors mozdulattal besegített. Együtt mentünk a liftig. A folyosón találkoztunk Kathleennel. — Glenda kedvesen mosolygott és megfogta a halálrasápadt leány karját. — Egy örökkévalóság múlt el és én nem láttalak. Hogy vagy ? Victor ma aztán alaposan a pohár fenekére nézett... most hazacipelem ... te nem ismered a férfiakat. Olyan gyámoltalanok ... Hétfőn találkoztam ismét Kathleennel. — Nem vagy semmire se képes — mondta tárgyilagosan, de vád nélkül Kathleen. — A segítségedre leszek. Valami eszembe jutott. Glenda még mindig a parton festeget? — Igen. Miért kérdezed? — Az út a partig meglehetősen keskeny és veszélyes nem? Sokat sejtve bólintottam. Ismét felcsillant a remény. Kathleen tíz órakor hagyta el az irodát. Aznap hatalmas energiával dolgoztam. Mindenkihez feltűnően szívélyes voltam. Vicceket meséltem. Megfigyeltem, hogy a munkatársaim meglepetten néztek rám. Jókedvem nem hagyott el hazafelé menet sem. Glenda ismét a karosszékemben foglalt helyet. Ugyanazt a könyvet olvasta, amit múltkor. A derűs hangulatot egy pillanat leforgása alatt elfújták. — Glenda ... te ma a parton voltál, ugye? — Természetesen. Imádok festeni. Mosolygott. Egy tigris mosolya volt ez. — Victor — szólított meg rövid szünet után —, Kathleennek sportkocsija van ? — Igen. Miért kérded? — Csak úgy. Még aznap este meghallottam a hirt a rádióból. Kathleen kocsija lezuhant az útról a szakadékba. — Szerencsém volt — mondta Glenda. — Velem is valami hasonló történhetett volna, de a bátyám megtanított néhány trükkre. Ettől a naptól Glenda meg én meglehetősen jó viszonyban élünk egymás mellett. Gyakran együtt mutatkozunk. Glenda azt bizonygatja, hogy a pillanatnyi válság végérvényesen elmúlt. Az ebédlőasztalnál azonban az első falatot mindig Bullynak adom, a hatalmas szetternek. Bully él. Merem remélni. hogy én is hosszú életű leszek... HÁNY ÉVES PINOCCHIO? Bizony öregecske. Nemrég ünnepelte századik születésnapját a toscanai Pistoiában. ahol mesebeli apja. Gepetto mester fából kifaragta. Világrajötte azonban egy másik emberrel tett igazán jót. egy bizonyos Carlo LorenzJvel (1826—1890). aki Toscana színházi felügyelője volt és Carlo Collodi álnéven írogatott már egyet-mást: néhány sikertelen komédiát két szintén nem túl kapós gyermekkönyvet jó pár cikket és egy humoros útiriportot (A Collodi írói álnév Lorenzi anyja szülőfalujának a neve). Lorenzi ekkor ötvenöt éves volt agglegény és meglehetősen ingatag jellem. Ivott, kártyázott, alaposan eladósodott s hogy zilált pénzügyeit valahogy rendezze, jövedelmezőbb munka után kellett néznie. Ekkor kezdett folytatásos regényt imi a fából faragott kötyökről a Giornale di Bambini című firenzei gyermeklapba, amelyet barátja. Ferdinande Martini szerkesztett. Mire a tizenötödik folytatáshoz ért. az író anyagilag egyenesbe jött s mivel tartozásait már kifizette, semmi nem ösztönözte a további munkára. Ezért hirtelen befejezte a regényt azzal, hogy Pinocchiót néhány útonálló felakasztotta egy tölgyfára. A lap kis olvasói azonban érthetően tiltakoztak, igy Lorenzinek akarata ellenére fel kellett támasztania hősét Ezt a kék hajú tündér segítségével meg is tette, és újabb huszonegy folytatást írt róla. 1883-ban — Enrico Mazzanti illusztrációival — a történetet könyv alakban is kiadták Firenzében. Azóta közel kilencven nyelvre fordították le, több képregény és film készült belőle (például Walt Disney-é, 1940-ben), sőt néhány tévéjáték is. Ezek egyikében Gina LoHobrigida volt a partnere a fából faragott kis kópénak, akinek különös, eredeti lelkivilága még a freudista pszichológia művelőit is foglalkoztatta néhány tanulmány erejéig. Ezt azonban Cal/odi már nem érte meg. Kicsapongó életmódja üldözési mániával párosult és nem egészen tíz évvel műve megírása után meghalt. HÁNY ÉVES A LUFTBALLON? A kedvelt lufit a színes léggömböt már több mint száz éve ismerjük. A gumi alapanyagát, a kaucsukot a francia de le Contamine mutatta be először a francia akadémián, amikor 1739-ben hazatért Ecuadorból. Ezután még több mint száz évnek kellett eltelnie, míg 1848-ban az amerikai Goodyear feltalálta a vulkanizálást Ezzel a gumi elindult világhódító útjára. Bár ipari felhasználásának se szeri, se száma, játékos kedvű emberek arra is rájöttek, hogy a gumi más célt is szolgálhat A felfújható gumi ötletét minden bizonnyal az üvegfúvóktól vették kölcsön. Az már szinte kézenfekvő volt. hogy ha az apró. színes léggömböt a levegőnél könnyebb gázzal — például hidrogénnel — töltik meg, akkor az könnyen a levegőbe emelkedik. Élelmes üzletemberek azonnal ráéreztek az ötletben rejlő üzleti lehetőségre, és milliószámra dobták a piacra szerte a világon a gyerekek azóta is közkedvelt játékát 23
