A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
neked" — gondolta homályosan, s már csak arra emlékezett, hogy valaki ellenállhatatlanul sodorja, forog vele ész nélkül, akár a megkergült körhinta. — Gyorsabban, gyorsabban! — súgta az elmosódó arc. — Minket figyel mindenki... Gyerünk, gyerünk! Néhány pillanat múlva megálltak. Zihált mindkettő, s homlokukról hátraigazították a tincseket. — Bravó, bravó! — Valamennyien a tapsoló felé fordultak. Ferus volt. Többen folytatták a tapsot, rázogatták Tamás kezét, vállon veregették, jól van, fiú, remekül roptad Szurdoknéval a táncot, most megmutattad, hogyan kell amúgy istenigazából táncolni. A seprűtáncot befejezték. — Nem hittem volna, hogy szégyenkeznem kell majd miattad! — mondta szemrehányóan Erzsi, amikor visszaültek az asztalhoz. Bosszúsan félrefordult. Ferus továbbra is eltökélten kitartott széke mellett. Egészen kijózanodott. — Maga meg mindent elront! A vidámságot ... a táncot... — támadt Erzsi a fiatalemberre, de a második mondatnál rájött, hogy valahol elhibázta, tán nem is így és most kellett volna Ferusnak nekirontania. Tamás töltött a szilvámból, és egy hajtásra kiitta. Nem tudta megmondani, miért, de valahogy felvillanyozódott. elektromossággal töltődött meg az egész teste. Ernyedtségnek semmi nyoma sem volt. — Tehát a következő kört velem táncolja, asszonyom? — kérdezte epés gúnnyal Tamás. Erzsi oda sem figyelt. — Kitűnő táncos Szurdok Jankóné. A taps elismerte tudásunkat... Amennyire gömbölyű, olyan fürge. Isteni vele táncolni. — Akkor béreld ki egész éjszakára! Bizonyosan meghálálja, amilyen adakozó természet ... — feleselt az asszony. — Az ilyesfajta gyanúsítást és rágalmazást nem tűröm! — emelte fel a hangját Tamás. — Tudod mit? Hagyjál nekem békét!... Az asszony arcán undor tükröződött. — Ezentúl csakis velem fogsz táncolni, megértetted? — sziszegte a férj, és szeme csillagszóróként szikrázott a sötétben. Újabb Strauss-keringő futamai hullámoztak végig a termen. A férfi szó nélkül keményen az asszony hóna alá nyúlt, s megemelte, jelezve, hogy táncra kéri. — Az intelligens viselkedés másként kívánja. — A nő érezte, a végletekig képes elmenni; ha kell belemegy egy visszatetsző és kétes kimenetelű veszekedésbe is. — Szurdok Jankóné még nem táncol, felkérheted. Én maradok — mondta az asszony kompromisszumot nem tűrően. — Ne akard, hogy megüsselek... — Ha nem tetszik a társaságom, el is mehetek — szólt közömbösen az asszony, és szinte kihívóan átült Ferusékhoz. A menyasszony és Erzsi között kedélyes csevegés kezdődött. Ferus táncolni hívná a menyasszonyát, de ő rá sem hederit. Csupa tagadás még a külseje is. Halványkék lompos ruhát visel. Ferus most Erzsinél próbálkozik: — Szabad egy táncra, kézit csókolom? — és egy mély meghajlást is kivág az asszony felé, ő azonban továbbra is feszülten néz a táncparkett felé. Ferus visszahanyatlik a székre. Kikosarazni ugyan nem kosarazták ki, de igent sem mondtak. — Nyughass, féleszű! — rivalít rá a menyasszonya. — Inkább fulladj bele a borba ... Ferus felpattant, és tétovázás nélkül pofonvágta. Az első ütemek ugyan addigra már végighullámoztak a termen, de a csattanást jól lehetett hallani. Aztán belemarkolt a hajába, rácsavarta a csuklójára, majd a földre rántotta a lányt, és vadul csépelni kezdte. Mindez szinte egy pillanat alatt zajlott le. Szurdok Jankó eszmélt leghamarabb. — Őrült!... Félkegyelmű!... Ember vagy te, vagy állat? — És megragadta a dühöngőt. Ferus szembefordult vele, bosszúra éhesen vetette rá magát. De addigra már többen is odarohantak, s karjait hátrafeszítve kilódították a teremből. A több sebből vérző lányt elvitték, csak a megdöbbenés maradt utána. — Vérszomjas vadállat... Egy gyönge, védtelen nőt így megalázni... — motyogta közönyösen ajkbiggyesztve Erzsi, s visszaült Tamás mellé. A polka vérpezsdítő dallama egyszerre elfújta a botrány szelét. Tamásék asztalánál újra jelentkezett a jóképű idegen táncos. — Kérem, ne kolduljon, és ne kunyeráljon! Hagyjon békét a feleségemnek! Férjes aszszonynál ne próbálkozzék, és ne esedezzen a kegyeiért! Temérdek itt a lány, igyekezzen azokat megnyerni. Ott még sikerei is lehetnek ... — mondta ingerülten a férfi. — Majd meglátjuk, ki az erősebb kettőnk közül — mondta a másik flegmán, s tüstént Erzsi felé fordult. — Asszonyom! Megtisztelne egy tánccal? — Mélyen meghajolt, aztán lecövekelt. Erzsi kacéran rámosolygott a férjére, akár a doromboló macska, mikor gazdájához dörgölödik, s kezét nyújtotta az idegennek. A zenekar megint gyors számokat játszott. Kialudtak a lampionok, s eloltották a bárpult lámpáit is. A pincérek álmosan dőltek az ajtófélfának. Tamás újra Szurdok Jankónéval foglalkozott. Végigszáguldottak a táncparketten. Lélekszakadva rohant hozzájuk Jankó. — Hagyd a fenébe a táncot! — ráncigálta magával Tamást. — Talán felrobbantották a kijáratot? — csodálkozott el Tamás. — Ne tréfálj, vízfejű! A feleséged indul sétakocsikázásra ... — Teljesen meg vagy őrülve — hüledezett a férfi, de most már nem volt szükség a további unszolásra. — Ahogy mondom ... Acélszürke Renault kanyarodott az épület elé ... — Honnan tudod, hogy éppen ilyen márka? — Ha sietünk, még megláthatod! Hanyatthomlok rohantak le a lépcsőn. Az asszony épp akkor szállt be. Mire az utcán termettek, fülsiketítőén felberregett a motor, s apró csikorgások közepette nekilódult. Mintha egy integető kéz vonalai rajzolódtak volna ki az ablakban. DÉNES GYÖRGY sóhaj Hol az a fény, melyet el nem értünk, az az idő, melyet meg nem éltünk ? Szomorú a Semmi hídja alatt hallgatni az aranyludakat Szállnak a napból kifelé lassan a föltámadó léghuzatban. Rekedt hangjuk egyre távolabb szól, mindig újabb s újabb csillagokról. ZIRIG ÁRPÁD otthon Ujjam dermed a metszőollón, már alkonyat tüze ég az égen, apám áll mögöttem, tanácsait kezem mozgásába vésem, hogy tavasz legyen reményt hozó, zö/de/ő. Konyhából fázósan édesanyám tipeg elő — invitálna, hagyjam a munkát, bent konyha s szó melege vár. Párolgó leves gőzében ifjodik emlékeimben anyám. A nagy csöndben belekondul a százéves merőkanál. GÁL SÁNDOR néma pillanat havaseső árnya a hegyét-derengésen túl hangok fény-szövedéke pávato/l-ernyő halálfehér zene szemem mögött lüktetve tágul a tér 15
