A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
don, miképpen tartja markában ezt a három nőből álló közösséget. Találni azonban egyéb hibát is az előadásban. Kár például, hogy egyetlen kivételtől eltekintve az egész est folyamán senki sem hozza játékba az exponált helyre helyezett hintaszéket, de a színpad túlsó felén látható lépcsőket sem; hogy a kút mélyéről jövő hangok alig különböznek a közvetlen színpadi beszéd stílusától és hangminőségétől. Mindebből némiképp már nyilvánvaló, hogy az előadásnak, számos erénye mellett, nem sikerült egyenletesen megragadnia e tragédiába fúló történet balladisztikus feszültségét; hogy csupán helyenként sikerült egyéniségre szabottan megteremteni a szereplők bonyolult kapcsolatrendszerét. Azt a fojtó levegőt, amelyben a drámai alakok önkinzó s egymás lelkét horzsoló marakodása szinte az elviselhetetlenségig fokozódik. Lehet, hogy ez bizonyos további magyarázatra szorul. Arra szeretnék figyelmeztetni, hogy a kamaradráma (és ehhez kapcsolódóan a stüdiómunka, mint műfaj!) egyszerűen nem tűri a nagyszínpadi játék szokványos mimikáját és gesztusait, elvégre hatásmechanizmusának főképpen az emberközelség, a természetesség és a belső átélés az alapja. Ily módon mindenfajta távolságtartás megszűnik színész és szerep között, a szereplők pedig félszavak mögött mesterien elhallgatott viszonyokkal is teljes karaktert alkot(hat)nak. A komáromi Stúdiószínpad első bemutatója akkor lett volna rendezőileg hibátlan, ha mindez szinte alaptónusként uralná Ugo Betti drámáját. Ebben a kidolgozottabb első felvonást eredményező előadásban a színészek teljesítménye sem mondható egyenletesnek. A professzor özvegyét, Agatát Németh Ica játssza, és szinte ideális megoldás erre a szerepre. Légkörteremtő ereje, kifejezési eszközeinek sokrétűsége, apró játékai sokáig a szerző által igényelt figurát teremtik meg. Kár, hogy az előadás utolsó harmadában hirtelen tompává, visszafogottá válik, holott ebben az asszonyban a kételyek pillanataiban is ott munkál a kegyetlenséggé fajuló, szinte az őrületig fokozott szenvedély. Pia, a sógornő figuráját Tóth Erzsébet alakítja. Azok a jelenetei a legjobbak, ahol korábbi szerepeiről megfeledkezve tud vonzó, a nőiségét zsiságunk, az „élni és lében hagyni" szándéka (a „leben und leben lassen" — élni és élni hagyni — szabadelvű értelmezése miatt) naponta tréfál meg bennünket. Említett műfajából a Megszegjük a rendeletet valamint A csengeti csikós csendes csikaja című írását emelnénk ki. Az előbbi az érdekek és félelmek kereszttüzébe, ugyanakkor lépéskényszerbe került vállalati vezetőség tehetetlenségének hatásos szatírája, ahol végül is egy „ványadt agglegény" munkaköri felelőssége megszegése mellett döntenek, hisz neki nincs veszteni valója. A csengeti csikós... pedig a kritika elbizonytalankodásának nevetséges dzsungeljába világít be, könnyed eleganciával, ám vitriolos gűnnyal. Az irodalmi paródiák terén Dubának egyértelmű helyzeti előnye van, mivel ezt a műfajt, rajta kívül, elvétve űzik nálunk. A kötetbe sorolt két paródia közül (Grendel Lajos: Célba köpés. Vajkai Miklós: A várandós busz éjszakái) találóbbnak a Vajkai-paródia mutatkozik. Kétségtelen, hogy a Célbaköpés-nél is megfigyelhetjük Duba sokrétű ötleteit, a karikirozás stílusbravúrjait, a választott modellhoz képest (Grendel Éleslövészet című kisregényére gondolunk) mégsem egészen meggyőző. Az Éleslövészet súlypontjai, ha tetszik; logikája ugyanis áttételesebb, összetettebb, ezért a „torzítás" lehetőségei is végletesebbek. Találó viszont Vajkai Miklós prózaírói modorának vallatása. Az új KINCSÜNK A NYELV Az anyanyelv ékes köntöse alatt NYELVI BARANGOLÁS A GALÁNTA KÖRNYÉKI FALVAKBAN II. sem sértő eszközökkel kacér lenni annak reményében, hogy kiszabadulhat a Kecskesziget sivár világából. Mák Ildikó Silviája, sajnos, inkább csak megjelenésében áll közel Ugo Betti színházának világához, figurája különben meglehetősen tanácstalanul keresi helyét ebben a drámában. Angelot, az aszszonynyáj pásztorát Ropog József játssza. Közhelyszerűen papírra vethetem: a tőle megszokott jó színvonalon — ami ebben az esetben azt jelenti, hogy nem sikerült túllépnie önmagán. Próbalehetőség, esetleg egyéni vagy rendezői invenció híján nem tudta felfedni ember- és jellemábrázolási készségének belső tartalékait. Pedig biztos vagyok benne, hogy színészként többet is tud, mint a mintaszerű beidegzödöttséggel járó jót. Eduardot, a darab epizódfiguráját Vörös Lajos alakítja, aki — korábbi szerepeihez mérten — szintén alig hoz valami újat. Az előadás díszleteit Kiss Fentek József tervezte. Munkája alapjában véve elfogadható. bár találni benne szépséghibákat is. A színpadkép ugyanis szinte semmit sem érzékedet az idő múlásából és az özvegy házában végbemenő változásokról; a kúttal kapcsolatban pedig néha az az érzésem támadt, mintha az egyenesen a szoba sarkában állott volna! A Bugát Béla tervezte jelmezek hasonlóképpen elfogadhatóak, bár helyenként — főképpen Silvia esetében — inkább a rendezői pontatlanságok számát gyarapítják, semmint a nézői tisztánlátást segítik. Jóindulatú kritikai megjegyzéseim ellenére azonban színpadilag élvezhető és figyelmet érdemlő előadást hozott a MATESZ Stúdiószínpadának „jégtörő" bemutatkozása. Mind a színikritikus, mind a néző csak remélni tudja, hogy e stúdió első jelentkezését nemcsak a Betti-dráma újrajátszásainak sora, hanem a további premierek sorozata is követi majd. Ez ugyanis lábadozó színházi életűnk tartós gyógyulásának egyik biztos jele volna. MIKLÓSI PÉTER próza útjait járó író témaválasztásának kibicsaklásait nagyítja fel ötletesen s értelmezi a paródia nyelvén. Az irodalmi paródia már magában is elismerést fejez ki, jobbára azoknak szól, akik munkásságukkal ezt kiérdemelték. így van ez a Duba-torzításokban is; irodalmi paródiáiban elsősorban az irodalom lehetőségéi érdeklik. Nevezetesen az, hogyan írnak az írók, s hányféle módon lehet írni, egy kissé a végletek felé tágítva a lehetőségeket. Az irodalomban élő író az irodalmon kívüli szemléletével vizsgálja a fogalmakat, keresi a tiszta mondanivalót s gúnyolja azt. ami önmutogató módon torzíthatja az írói mondanivalót vagy az egyéniséget. Ezek a paródiák — gondolva a korábbiakra is — feltétlenül részei az irodalmi életünket felmutató, paródiákból épülő kritikai igényű irodalomtörténeti szemléletnek. Végeredményben a kötetbe sorolt novellák, szatírák, humoros írások többségükben megbecsülendő darabjai Duba Gyula alkotóműhelyének és a csehszlovákiai magyar prózának. FONOD ZOLTÁN KOSÚTON (Košúty), ha a szülők szorult anyagi helyzetükből kisegítik a gyermekeiket, illetve gondoskodnak a fiatal házasokról, míg anyagi helyzetük nem javul, azt mondják, hogy kipélháják őköt NAGYFÖDÉMESEN (Veiké Ulany) a fasírt alakú, zsírban vagy olajban kisütött reszelt krumpli neve si/agó. (A nagykürtös! járásban fekvő szülőfalumban, Ipolynyéken gyermekkoromban az édesanyám ugyanennek a receptnek a felhasználásával hadipecsenyét sütött a családjának.) NAGYMÁCSÉDON (Veľká Mača) a jégkrémet botonhidegnek mondják, a függönyt falonlógónak, a hűtőszekrény helyett pedig azt mondják, hogy húgó-búgó vagy hun búg hun nem búg, a hangosbemondó helyett pedig azt, hogy karónkijabákj. A cifra, virágmintás ruhaanyag a nagymácsédiak nyelvhasználatában csincsós. Aki ubérkányi mégy. az böngészni fog. Egy müfogsorral rendelkező férfival kapcsolatban hallottam egy nagymácséditól: Olyan bekapós-kikapós fogai vannak. VÁGKIRÁLYFÁN (Kráľová nad Váhom) a sövénykerítést rakványnak, a gyertya faggyúját pedig kotymalának mondják. A sertésnek mozgási lehetőséget adó ól előtti tágas térség, a kifutó a rajcs. A tehénnek farolást parancsoló szó; fartuj!Az emelöháló az ömécső, a hinta az hirinna, a hintázni pedig hirinnáznyi. Fatönköket kiásni; törcsésznyi. A sóslepény neve: mórvány. (Kajaion ugyanez: Lafkó.) SÓKSZELÖCÉN (Selice) az egyik konyhai edény neve drátyvá. Hogy melyik ez az edény? A lábas. Ha pedig a lábas a sütőbe került: Trúbábá van a drátyvá. VÁGA (Váhovce), mely nyelvjárásszigetnek számít, szintén gazdag tájszavakban. A község nyelvére jellemző az erős szlovák hatás. Az öregasszony tájnyelvi megfelelője a pasinké. Aki gyereket szül, az gyerékéz, aki valamit elkapkod, az hámláll, ha pedig a kisgyermeknek sírásra görbül a szája, akkor görböget. Aki csavarog, az kúréntól, aki siet. az spárkál, aki pislog, az smugyil, aki hallgatózik, az kocsendáskod, aki ijedezik, fél, az pritykál. A kismalac neve musiró, a csikóé csirő. a verébé skodár, a denevéré drápcsér. Az új hagyma az bézdér, a takarmányrépa pedig burgungyi. A krizantém neve — nagyon találóan — mindenszentek!'. A pálinkát papénak mondják, a vízzel fele arányban hígított és erős paprikával kevert pálinkát pedig madzagosnak. A félig főtt szilvalekvár a brécska. a vízzel felhígított lekvár pedig bábráncó. A disznóköröm: papricskó. A pattogatott kukorica neve pukáncó. a közötte található nem kipattogott kemény szemek neve pedig sulkó. Az apró az veker/e. A rothadó, trágyás szalma: muruggya. És vajon mi a cincúr. a sziró és a zsázsulá? Az első szó jégcsapot, a második ereszcsurgót, a harmadik pedig deszkatörmeléket vagy egyéb limlomot jelent. ViZKELETEN (Čierny Brod) használt szavak a sipidli és a sudrimankó. Az első egy régi bútor neve. melyet összecsukva nappal asztalként, éjszakára szétnyitva pedig fekvőhelyül használtak, a másik szó pedig a burgonyametélt (núdli) neve. A szeleburdi, hóbortos, bolondos emberre azt mondják, hogy kabógya. ZSIGÁRDON (Žíhárec) a gombóc mömmöce, a paradicsomos káposzta predig pöszögö. A káposztának a fej levágása után a földben visszamaradó része a potrohú. A kismalac neve — főleg ha gyermeknek mondják — csocsa. A fekvő öl megnevezése: görbe; ha az anya kisgyermekével együtt fekszik le az ágyba, például így is mondhatja: Gyere kicsinkóm, a. görbémbe vésziek. (De ha az illető ül: Gyere az-ölembe!) A kémény belső falára ráégett korom neve pércuvat. Aki hangoskodva örül, gyönyörködik, az örömködik. A dorbézolva hangoskodók viszont rebakot csapnak. A léhűtő, a naplopó ember: kelehole. És vajon mit csinál az, aki kapkázik? Kártyát kever. A ciroksöprű készítésénél használt eszköz, amivel a cirkot varrás előtt összehúzzák, a cserepcsik. A süket ember a kasuk. Ha valakit sokat molesztálnak, ezt mondják: Csak gyúrják-gyamarják szégént. Járkálva keresgélni, bóklászni, csavarogni: csíklísznyi. Ha valakinek túlságosan jó kedve van, így szólítják fel, hogy fékezze magát: csígesztéd magad! FEKETENYÉKEN (Čierna Voda) a félrehúzódó, zárkózott természetű, lassú emberre azt mondják, hogy alanygyár. A helyi ízek és színek gazdagságát mutatják az alak szerinti tájszavak is. Ilyenek a jókai és a nagyfödémesi embör, högyös, sömmi, mögyök, a peredi pipa, vidám, tűkör, cúkor, múlat, a negyedi mír (miért), a nádszegi szip, mimmí jobban, ótán vagy ötén (aztán), zümök (zömök), a vízkeleti búcsó, sűrőz (sűrüfésűvel félsül), a farkasdi nyicik (nyílik), a tallósi péz, Árpi. hangya/ (hangya), hajma, agád, zsügörödik, szákó (szálka), számodoz, meséz, fagylajt, ócsáll, (ócsárol), vásáll (vásárol), bo/og (bolyong), távvá vagy tawal, émmiánom (énmiattam), azöte (azóta), krizsany (krizantém), petrezse (petrezselyem), kahitytyul (köhécsel), hínya (hívni), innya (inni), az alsószeli púha, a vágai élelem, lesó (István). Árpádó (Árpád), Gézó (Géza), a vezekényi bajucc, szíva, macskazsák (zsákbamacska), a taksonyi nyíg (Táltoson nyíH, pl. a malac), a zsigárdi horsog (hortyog), múzsúják (majszolják), dtI ebid, egissíg, íjjá, nimét stb. Megragadó a szóképek gazdagsága, a beszéd érzékletes egyszerűsége, zamata. És még sorolhatnánk a találóbbnál találóbb, érdekesebbnél érdekesebb, szebbnél szebb tájszavakat, a kömyelvhez viszonyított kiejtésbeli eltéréseket, ám ízelítőül, gondolom, ennyi is elég. Vonjuk magunkhoz szorosabban, és óvjuk, becsüljük meg az édesanyánk által ránk terített drága ereklyét: anyanyelvűnk ékes köntösét. GÁGYOR JÓZSEF 11
