A Hét 1986/1 (31. évfolyam, 1-26. szám)
1986-02-28 / 9. szám
STÚDIÓBEMUTATÓ A MATESZBAN Dél-Szlovákiában szokatlanul enyhe volt az idei tél, én most mégis örömmel adhatom hírül, hogy megtört a jég... Mármint a Magyar Területi Színház komáromi (Komárno) együttesének vizein, mert 1986 januárjában — hosszas vajúdás után — megszüle-Könnyelműség volna, ha az utóbbi időben jobbára regényekkel jelentkező író mostani prózai írásait az alkotói műhely amolyan melléktermékének tekintenénk. Duba Gyula vérbeli prózairó, aki soha sincs témaszűkében. nem kell keresnie, kimódolnia írásait, mivel a valóság megannyi lehetősége közül megtalálja a neki legjobban megfelelőt s a műfajt is, melyet a téma kíván. Csakis ezzel magyarázható írásainak valósághitele, élményszerűsége, s az is, hogy a látszatra „szerény" témában is megtalálja az egyszerit. a jellemzőt, a felmutatásra méltót. Az irodalom és az alkotómunka javára vált, hogy a humoristaként, majd novellistaként induló író az elmúlt években a regény műfajában is maradandót alkotott. ugyanakkor az irodalomelmélet és kritika terén is érdemleges munkásságot mutathat fel. Duba nem az az író, aki alkotásaiban mindenáron a meghökkentőt, az írói bátorságot, merészséget próbára tevő „meredek" témákat keresi. Olyan típusú író ő, aki a kis igazságok türelmes, emberhü megközelítétett végre a Stúdiószínpad! A művészi munkának az a sokak által régen szorgalmazott, sajátos fóruma, amely játékszínünk mindkét társulatában feloldhatja az évadonkénti négy-négy „nagyszínházi" premier okozta dramaturgiai és színészfoglalkoztatási gonsével alakítja azt a tablót, mely a valós élet lüktetésével teszi maradandóvá és teljessé mai életünk megélt, megtörtént eseményeit. Nem a póz a fontos neki, hanem azok az (ellesett) életigazságok, melyek velünk vannak mindennapjainkban, s amelyekből írásaiban megőriz egy-egy szeletet a jelen és a jövő számára. Az írói bátorság mértékét nála elsősorban a valósághűség jelzi. Ebből kerekedik ki az a cél. mely a teljesség és zártság művészi minőségei iránti igényt kielégítve lesz maradandóvá, igazzá, életünket irodalmunkat gazdagítóvá. Legújabb kötetében életképek, novellák, humoros írások váltják egymást, s ízelítőül két irodalmi paródiával is találkozhatunk. A viharok időszaka című fejezet rövid prózai írásait, novelláit, elbeszéléseit fogja egybe. A munkásélet színfoltja elevenedik meg a Magyarok Prágában című életképnyi írásban, mely vázlatosságában is a valóságot fogja. Többnyire a kívülálló író nézőpontjából, esetenként riportszerüen ábrázolja témáit (Az anyós, a menye és az unokája. Csődület dókat; ahol fiatal szerzőink szárnybontogatására remélhetőleg éppen úgy mód nyílik majd, mint a több irányú színházi műhelymunkára. Természetesen, a jövőben mindez Komáromban is „meghitt" légkört biztosító játékteret, emberközelségen alapuló és finoman visszafogott színpadi intimitást, következetesen átgondolt programot igényel; de legfőképpen az önálló művészi arculatot ígérő színházi törekvések céltudatos megvalósítását teszi szükségessé. A kritikus ezért csupán bízni tud abban, hogy az itt tartott bemutatók éppen olyan hangsúlyt s támogatást kapnak majd a MATESZ műsortervében és az együttes mindennapi művészi tevékenységében, mint az anyaszínháziak. E stúdió ugyanis lehetővé teszi, hogy színházunk differenciáltan szólhasson különböző ízlésű és érdeklődési körű nézőrétegeihez; hogy a „mozdonydarabok", azaz a széles körű közönségnek szánt produkciók mellett, szőkébb nézöcsoportok speciális igényeit kielégítő darabokat is bemutathasson. Az már most. az állandó Stúdiószínpad működésének legelején leszögezendő, hogy a kísérletezést tágan kell értelmezni, hiszen a társulat e műhelymunka folyamán — a publikummal együtt — különböző művészi stílusokkal ismerkedhet, miközben részint önmagát, részint a nézőket is felkészít(het)i az esetenként újszerűnek tűnő színházi nyelv használatára s elmélyültebb befogadására. Persze, ezeknek a kísérleteknek nem szabad öncélúakká válniuk. A valóban jó stúdió sohasem lehet „tudományos" laboratórium, hanem olyan eleven színházi műhely, amely a valóságból táplálkozik, életünk aktuális jelenségeire reagál, elgondolkodtat és szórakoztat — ám mindenekelőtt színház. Pontosabban: csak az!... Játékszínünk csigalassúsággal készülő székházának hiányát mi sem bizonyítja jobban, mint hogy első stúdióbemutatóját még a szokásos, tehát a tájolással elegy nagyszínházi körülmények között: a somorjai (šamorín) városi művelődési ház színpadán tartotta meg Ugo Betti: Bűntény a Kecskeszigeten című kamaradarabját tűzve műsorára. E választást csak dicsérni tudom, hiszen Betti nem tartozik a magyar színpadok közismert. Milán és Hona). Az öreg ószeres (Kiárusítás délelőtt) — akinek az életben már semmire sincs szüksége — szinte szertartásszerű „kiárusítása" egy kissé az életből kifelé menők, beletörődők sorsát példázza. Jóformán az is élteti, hogy „áron alul" adhatja tovább gyűjtögető élete javát azoknak, akik azt meg tudják becsülni. Nem véletlen, hogy ezek között az írások elsősorban azok a meggyőzőbbek, amelyek az emberi kapcsolatokat, az együttélés titkait, gondjait kutatják. Nem egyszer a megszokás fojtogató légköre mérgezi a házastársak életét (A viharok időszaka), máskor az irigység és összeférhetetlenség keseríti az együttélö nemzedékek sorsát (Az anyós, a menye meg az unokája). A Milán és Hona című írásban a féltékenység és gyanakvás leckét adó iskolája után ismeri fel a fiatal férj azt a nyilvánvaló igazságot, hogy a feleség társa és nem tulajdona. A kaland lehetősége rejlik az Éjszaka autóstoppal című írásban, amelyben felsejlik ugyan a fiatalok meggondolatlan tetteinek belátható következménye. az adott esetben azonban mégsem az ösztönök győznek, hanem egy kalandra vágyó fiatalember emberi érzése menti meg a fiatal lányt az éjszakai kiruccanás megalázó következményeitől. A kötet egyik legsikerültebb írása a Semmi nem történt című novella. Egy „bölcs" korban levő férfi gyűlésen találkozik azzal a szőke szépasszonnyal (polgári foglalkozása sokat játszott szerzői közé; Bűntény a Kecskeszigeten című munkája viszont jó darab. Nyomasztó, kegyetlen dráma, amely szorongásokkal teli fojtott feszültséggel és pőrére vetkőztetett sorsokkal, mély emberi gyarlóságokkal és súlyos szenvedélyekkel köti le nézőjét. A cselekménye mindössze annyi, hogy egy professzor özvegye, leánya és a sógornő, a professzor húga él összezárva a Kecskeszigeten. Ebben a fojtott mozdulatlanságban váratlanul felbukkan egy ismeretlen alak, és forrásba hozza a zárt világot. Az ismeretlen a professzor egykori bajtársának adja ki magát, a nők bizalmába férkőzik, a házukba telepszik, hogy kihasználva a „férfinélküliséget" behálózza, elcsábítsa mindhármójukat. Az asszonyi féltékenység azonban valamennyi nőben erősebb, mint a szerelem, vagy akár az elvágyódás is. Nem riadnak vissza még a legbrutálisabb eszközöktől sem, csak hogy a másik se lehessen boldog. Ennyi a történet, amelyben a huszadik századi olasz dráma kiemelkedő egyénisége pontos, tárgyilagos és aprólékos lélektani elemzést ad az érzékiségben és szenvedélyekben izzó három nő féltékenységéről. Gyűlölködések, intrikák, irigység, megvetés — mindez szembeállítja egymással Agatát, Silviát és Piát. E kusza emberi viszonylatok alapja a kitörési szándék, s ebben a helyzetben, Angelo betoppanásának pillanatától kezdődően, szinte bármely percben robbanással fenyeget a kínos gonddal őrzött példás családi élet látszata. Ho/ocsy István rendezésének érdeme, hogy Ugo Betti drámájából a MATESZ stúdiójában lényegében korrekt színpadi játék és a társulatban rejlő művészi tartalékokat sejtető előadás kerekedett. Ugyanakkor látni (de főképpen tudatosítani!) kell azt is. hogy a Stúdiószínpad produkciójában bizony sok az elvarratlan szál, a következetlen színpadi megoldás. Több helyütt zavarólag hat például a fények indokolatlannak bizonyuló játéka, nem sikerült eléggé kifejezővé tenni néhány kulcsszituáció hangulati és tartalmi „felfutását", Angelo megérkezése előtt a néző nem érzi eléggé tisztázottnak a professzor házában uralkodó viszonyokat, bár a színpadon az sem válik egyértelműen olvashatóvá, hogy ez a férfi hogyan kerekedik fölül ezen a csalászerint személyzetis és káderes), aki napokra, hetekre felborítja addigi szokványéletét. Kezdetben az asszony céltudatossága, majd amikor élete válaszúihoz érkezik (s megtervezik az első kiruccanást) — lányának hirtelen megbetegedése állítja kész helyzet elé a kísértésre, kalandra kész férfit. „Szolgálati útja" helyett a meditáló magány, majd felesége kedves közvetlensége láttán a bűnbánó lelkiismeret parancsol rá hűséget és ragaszkodást. A móriczi boldogasszony és szépasszony képletből a kísértésig jut el a novella főhőse. S ha nem is az ő érdeme az elszalasztott pillanat, azt mindenképpen jelzi, hogy az életnek ezek a tréfái (amikor „nem történik semmi") egy kissé a megszokás, az elszürkülés riasztó képletéből való kitörés kísérletei is. Efelől ez a „jóra kárhoztatott" főhős és az „erkölcsös" kaland sem hagy semmi kétséget. Humoros írásait paródiáit a Szatíra a születésről című fejezet tartalmazza. Humora az emberi gyarlóságok, társadalmi visszásságok ötletes kifigurázása. A túlfokozás teszi eleve nevetségessé gyarlóságainkat, s az író évelődé kedvét a görbe tükör megbocsátó grimasza oldja fel, hogy holnap, holnapután egy balgasággal kevesebbel rendezzük az életünket, hisz az élet úgyis olyan fantasztikusan van elrendezve, hogy az emberi gyarlóságok, korlátoltságok gyakoriatilag kifogyhatatlanok. Hisz mohóságunk, önzésünk, kap-Tóth Erzsébet és Ropog József a dráma egyik jelenetében Fotó: Nagy László KIÁRUSÍTÁS DÉLELŐTT (DUBA GYULA ÚJ ELBESZÉLÉSKÖTETÉRŐL) 10