A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-05 / 27. szám
UTAZÁSOK MÚLTBAN ES JELENBEN Néhány régész, néprajzos és egy archezoológus, ill. egy nyelvész dolgozatait gyűjtötte össze Szombathy Viktor az „Utazások a múltban és a jelenben" sorozat legújabb kötetében. (Az őshazától a Kárpátokig) Tizenegy szakember (köztük László Gyula, Pusztay János, Balassa Iván, Vargyas Lajos, Dienes István) foglalja össze saját résztudományának eszközeivel a könyv címében megjelölt, a magyarok történetének időben és térben egyaránt nagy távolságot jelentő fejezetét. Új kutatási eredmények, váratlan, esetenként már-már hihetetlenül merész következtetések követik egymást a kiadvány lapjain. Az egyik szerző a csillagos égen véli felfedezni ösköitészetünk csodaszarvasát, egy másik cáfolja az ősmagyarság nomádságáról szóló klasszikus tant, rámutatva, hogy elődeink már jóval a honfoglalás előtt ismerték az ekés földművelést, s ezért legfeljebb félnomádokként tarthatók számon. Jelentős részét alkotja a kötetnek az avarkori régészeti leletanyag feldolgozása, helyenkénti átértékelése, s mindebből úgy tűnik, László Gyula „kettős honfoglalás"-elmélete egyre inkább hitelét veszti. László professzor tanulmánya ugyanakkor az egyik legérdekesebb fejezete a könyvnek. A régész a fényes szittya és hun testvériség jegyében köszönti az olvasót, majd rögvest lerohanja nyelvész barátait, akik tudományos okvetetlenkedéseikkel lerombolták a dicső múltat, s helyette a szürkét, dísztelent — de igazolhatót — tárták elénk. Ez utóbbit — bár keserű szájízzel — László Gyula is elismeri, hozzáfűzve azonban, hogy a nyelvtörténészek hajlamosak túllépni a tudományuk szabta határokat, s a nyelvi tényekből történelmet igyekeznek kovácsolni. Márpedig ez megengedhetetlen — mondja a régész, és máris nyelvészkedésbe fog: megkérdőjelezi a finnugor-uráli ősnyelvrö! és az „uráli népek külön életében keletkezett irdatlan szótömegről" alkotott nyelvészeti teóriát. Persze saját határsértése mellett van érve, hiszen minden kutató joga, hogy „tisztességes vitát" kezdeményezzen. Miről is akar László Gyula vitázni? Nyelvészeink szerint a magyar nyelv az uráli nyelvcsalád tagja. Ez a család arról kapta a nevét, hogy tagjai az Urál környékén levő őshazában éltek, ahol egy közös ösnyelvet beszéltek. A nyelvcsalád az i. e. 4. évezred tájékán két részre (finnugor és szamojéd ágra) bomlott, amelyek az idők folyamán tovább és tovább osztódtak. Mígnem létrejöttek a mai uráli nyelvek. Ezek a nyelvek az uralisztikai kutatások szerint kb. 500— 1 000 ősi, alapnyelvi szót őriztek meg. A többi közös szó a vándorlások során, az új nyelvi közegekben, idegen népek hatására elfelejtődött, kicserélődött. A különválás után átvett, létrejött szavak ma szókincsünk túlnyomó részét alkotják már, s természetesen nem mutatnak egyezést a többi rokon szókészletével. „Lehet, hogy valóban igy volt, de..." — mondja erre László Gyula, s a nyelvtudomány összes törvényszerűségét semmisnek ítélve egy merőben új elméletet gyárt. Nincs uráli nyelvrokonság, mint ahogy nem volt uráli őshaza, ösnép és ösnyelv sem, amelyből az állítólagos finnugor nyelvek kialakultak. Csupán arról van szó, hogy több, egymással kapcsolatban levő nép között a régiségben egy „közlekedő nyelv" terjedt el. Ez lenne a magyar nyelv. Hogyan jutott a régészprofesszor erre a megállapításra? Az urálinak mondott nyelvek viszonylag kisszámú (500—1 000 szó) közös szókincsét veszi alapul. Mondván, hogy ezek azért közösek, mert minden más nyelvbe a magyarból kerültek át. A többi, a nyelvészek szerint „különválás utáni" szó pedig valójában a nyelvek eredeti, érintetlen szóállománya. Hiszen nem olyan egyszerű oly töméntelen sok szót elfelejteni, bár éppen az idő megengedné, mert az i. e. 4. évezredből indulunk ki. (Ha pedig László Gyula feltételezését elfogadnánk, amely őstörténetünk határait az i. e. 11. évezredig tolja el, akkor csodával határos. hogy az a néhány közös szó is megmaradt.) Összegezve a régész nyelvészeti teóriáját : nem volt ősnyelv, hanem sok különböző nyelvű nép létezett, amelyek a magyar nyelv pár száz szavát vették át a közös értekezés eszközeként azaz modem „világnyelvi" funkcióban. Mit szól mindehhez a tanulmánykötet egyedüli nyelvésze, Pusztay János? Ö — teljes joggal — készpénzként kezeli azt, amit László Gyula csak a nyelvészek agyrémeként emleget, vagyis az uráli nyelvrokonságot. Tanulmánya — mintha éppen a régészprofesszor írására felelne — az uráli nyelvcsalád apológiája, a magyarnak, a többi finnugor nyelvhez való viszonyának igazolása. Áttekinti a nem uráli nyelvrokonítási teóriákat is. majd végigvezet a finnugor-elmélet kialakulásának történetén. A dolgozat magvát azonban azok az adatok képezik, amelyekkel higgadtan érvelve László Gyulának is választ ad. Igaz, hogy szókészletünkben csak kb. 1 000 finnugor eredetű szó van, de ezek a BENYOVSZKY MÓRIC.“ A REGÉNYHÓS (2.) A Benyovszky életéről szóló bonyolult és szerteágazó történetek a külföldi kiadások és a rövidített szlovák fordítás alapján így foglalhatók össze. Benyovszky Móric Verbón született 1741-ben. Apja Benyovszky Sámuel lovassági tábornok, anyja báró Révay Rozália volt. 14 éves korában lépett az osztrák hadseregbe hadnagyi rangban, s részt vett a hétéves háború több csatájában (schweidnitzi, prágai). s kitüntették. Szülőföldjén később egy erőszakos birtokfoglalás miatt elítélték, s ezért Lengyelországba kellett menekülnie. 1767-ben az oroszok ellen harcoló lengyel hazafias konföderáció szolgálatába lépett, s tisztként harcolt a cári csapatok ellen. Számos győzelem után az oroszok bekerítették csapatát és súlyosan megsebesülve fogságukba került. Társaival együtt Kazányban megszökött a fogságból, s eljutott a fővárosba, Pétervárra. Itt megvesztegette egy holland hajó kapitányát, hogy őt Európába szállítsa. A kapitány azonban elárulta, s a cári rendőrség elfogta. Szigorú kihallgatásoknak vetették alá, s a rendőrminiszter szibériai száműzetésre ítélte. Súlyos körülmények között. éhezve és fázva hónapokig szánon utazott. Néha az emberséges orosz parancsnokok segítettek rajta, de máskor még az élelmezésére adott pénzt is ellopták, s arra törekedtek, hogy minél előbb elpusztuljon. Az embertelen bánásmód következtében fogolytársai nagy része elpusztult, s csak töredékük jutott el Szibériába. Kazányban börtönbe zárták azzal a hamis váddal, hogy szökésre akarta bírni társait. Kutyák által vontatott szánokon érkeztek meg Tomszkba, Jakutszkba, llimszkbe, Krasznojarszkba, s itt leghűségesebb társaival tervet készít a szökésre. Először Kínába akarnak szökni, de hírét veszik, hogy a nogaji tatárok minden menekülőt lemészárolnak. Közben részletesen leír számos szibériai várost s az ottani szokásokat. Szibéria különböző nemzetiségei gyakran szövetkeznek velük, s az oroszok elleni lázadásra biztatják (torjákok. csukcsik). Judomából a tengeren át érkeznek meg Kamcsatkába. Kamcsatkában a kormányzó emberségesen fogadja őket, külön telepen kapnak szállást, s az a kötelességük, hogy különböző vadakra vadásszanak, s ezek prémének nagy részét beszolgáltassák, a többit szabadon eladhatták. Miután a kormányzó megtudja, hogy Benyovszky rendkívül művelt ember, rábízza gyermekei taníttatását. Később iskolát is szerveznek számára, ahol az orosz urak gyerekeit főként európai nyelvekre tanítja. Tanítás közben beleszeret a hősbe a kormányzó legfiatalabb lánya, Afanázia, megkedveli a kormányzóné is, s ettől fogva naponta eljár a kormányzói palotába, s legbefolyásosabb tanácsadójukká lesz. Külön kegyelmet és magas rangot biztosítanak számára, de közben társaival összeesküvést sző, s tanácskozásaikon szökési terveket dolgoznak ki. Az egyre szélesedő összeesküvést többször elárulják, de a kormányzót mindig sikerül félrevezetnie, s az árulókat kivégezteti. 1771 májusában a főemberek leleplezik Benyovszky titkos terveit, a kormányzó is fegyverrel támad rá, de sikerül őt megölnie, s társaival együtt elfoglalja az erődöt és a kormányzói palotát. Ezután elfoglalnak egy hajót (a kormányzó lánya elvakult szerelmében segíti a szökést), s a japán tenger felé menekülnek. Közben elfogy a vizük és élelmük, de a végínségben japán szigetekre találnak, ahol néha exotikus körülmények között vendégelik meg őket. Eljutnak Formozára (Tajvan), ahol néhány szökevény ott is marad. További bonyodalmak után elhajóznak Makaóba, amely portugál gyarmat volt, s így végül európai területekre értek. Itt szívesen fogadták a menekülteket, akik eladták megrongált hajójukat, s jó pénzért fedélzetére vette őket egy francia hajó, amely Dél-Afrika felé tartott. Kikötöttek lie de France (Mauritius) szigetén, s itt a francia helytartó rábeszélte Benyovszkyt, hogy a szomszédos Madagaszkár szigetén alapítson olyan kulturált települést, amilyet Formozában tervezett. 1774-ben megalapította itt Louisborg városát, s két erődöt építtetett 'a Tingbelle folyó mellett. Számos bennszülött törzset súlyos harcokban győzött le, mások melléje álltak. Ügyességével és bátorságával idővel annyira megnyerte a bennszülöttek rokonszenvét, hogy 1776-ban Madagaszkár királyává választották. Benyovszky ezután Párizsba indult, hogy hűbéres királyságát elismertesse a francia udvarban. XVI. Lajos kormánya azonban legfontosabb szócsoportjaink: az egyszerű számok, testrészek megnevezései, az alapvető rokonságnevek, természeti tárgyak és jelenségek, állat- és növénynevek, elemi cselekvést kifejező igék, vagyis az emberi élet legfontosabb mozzanatainak megnevezései. Ebből is látszik ősi voltuk, s méltán tarthatók minden rokon nép alapszókincsének, amely az őshazában használt ősnyelv alapszavainak átmenekítése. Valóban sok az idegen szavunk, de az uráli eredetű szókincs megterheltsége a köz- és irodalmi nyelvben igen nagy. Legnagyobb költőinknél, Petőfinél, Aranynál, Adynál átlagosan 90%, a mai köznyelvben 75 %. Hasonlóképpen a francia nyelvben is kicsi az eredeti, ősi szavak aránya, mégsem kételkedünk abban, hogy az indoeurópai nyelvcsalád tagja. De nincs is rá oki Mert mint a nyelvstatisztikai számítások mutatják, egy nyelv ezer esztendő alatt szókincsének mintegy 14— 16%-át veszíti el. Elődeink kb. három és félezer éve váltak el legközelebbi nyelvrokonainktól, a vogulok és az osztjátok őseitől, az uráli egység pedig már hatezer éve megbomlott. Ez tehát az oka, hogy olyan kicsi a rokon nyelvek szókincsbeli azonossága. Uráli párti Pusztay János, de dr. Belitzky elméletével, amely szerint a szamojéd „palóc. palotasz". valamint a „palóc, palotás" szavak a palócok szamojéd eredetéről árulkodnak, már ő sem azonosulhat. FEHÉR PÉTER ebbe nem egyezett bele, ezért Bécsbe ment Mária Teréziához, ahol szívesen fogadták, s korábbi érdemei jutalmául grófi rangot kapott. 1778-ban részt vett a bajor örökösödési háborúban, de a téšíni béke után újból madagaszkári terveivel foglalkozott. 1784- ban Amerikába utazott, s az Egyesült Államok segítségét kérte tervei megvalósításához. A baltimorei exportőröket sikerült rávennie egy franciaellenes madagaszkári expedícióra. A fiatal USA katonákat is bocsátott rendelkezésére, s partraszállásuk után mellé állt a bennszülöttek egy része is. De a nagy kalandor, 1786-ban a francia csapatok ellen csatát vesztett Madagaszkáron, s maga is elesett. Benyovszky kalandos élettörténetének leírása lényegében megegyezik a korabeli kalandos, heroikus regényekkel, s azóta kiderült, hogy számos részét valóban romantikus fantáziával költötte, s nem véletlenül ragadta meg a történet Jókai figyelmét, s Gvadányitól kezdve számos lengyel, szlovák és német íróét is. A történészek azóta kiderítették, hogy az életrajz nem hiteles, számos része nem csupán költött, hanem gyakran szinte szószerint átveszi orosz, francia és más szerzők munkáit saját mondanivalójába beépítve. A magyar kutatók előtt kevésbé ismertek azok a történeti tények, amelyek Benyovszky naplója második szlovák kiadásának (1966) szakszerű utószavában jelentek meg. Ebből többek közt kiderül, hogy Benyovszky nem 1741-ben, hanem 1746-ban született Verbón (ezt tanúsítja itteni keresztlevele is), s apja nem volt gróf, sem tábornok, hanem csak kurtanemes és ezredes. Erre a „szépítésre" Benyovszkynak azért volt szüksége, hogy megokolhassa, hogy részt vehetett már 10
