A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-26 / 30. szám
LOVICSEK BÉLA ÁRVÁI A VÁLLÁT VONOGATTA. s olyan higgadt nyugalommal felelt, hogy meg lehetett ijedni tőle: — Amit nem lát az ember olyan, mintha meg sem történne. Katalin elgondolkodott. Ez a líbiai dolog szöget ütött a fejébe. Nem is olyan rossz. Egy, esetleg két év távoliét, miközben dűlne a „valuta", sok szép cucc ... Ha jól belegondol, nagy hülyeséget követne el, ha nem ragadná meg a kínálkozó alkalmat, és nem használná ki a maga javára ennek a fajankó embernek az ajánlatát. Hiszen ez több volna, mint ajándék, amiért a kezét sem kellene kinyújtani, anélkül is az ölébe hullna ... Lényegében így is megszabadulna Árváitól, és egy-két év hosszú idő, azalatt sok minden történhet. Munkát sem kellene vállalnia, élhetné a világát gondtalanul, a dokit is megtarthatná, aki közben meg is gondolhatja magát, ha tényleg nála talál teljes kielégülést és megnyugvást. Nem ezt a lehetőséget nem szabad elszalasztania! A cél érdekében taktikát változtatott. — Tényleg annyira szeretsz. Jóska? — kérdezte a maga megszokott kedvességével és utánozhatatlan bájával. Árvái József előtt egyszeriben felcsillant a remény, valósággal kivirult a vérrel bemocskolt arca. Hálás szemmel fogta meg a felesége kezét. — Annyira, Katinka ... Meglátod, minden jóra fordul és egyenesbe jutunk, csak te változzál meg egy kicsit. Ugye meg tudsz változni?... Megígéred? — Mi mást tehetnék? — mondta Katalin beleegyező vállrándítással, nagy sóhaj és elbűvölő mosoly kíséretében. — Hiszen te sem vagy teljesen közömbös a számomra, te, te, olajos mackó, te nagy gyerek! Árvái a felesége kezére hajolt és megcsókolta : — Tudtam, hogy csak játszottál velem, igaz? — Persze hogy igaz. — Megjegyzem, azért elég gonosz játékot űztél velem, de nem baj, sok mindent kibírok én. — Jól van, no, minden oké! — túrt Árvái hajába Katalin. Menj és hozd magad rendbe. — Előbb rendbehozom magam, aztán elmegyek bevásárolni. Olyan ebédet remekelek, hogy mind a tíz ujjad megnyalod utána — mondta Árvái lelkesen, s olyan fürgén indult kifele, mint egy nagy kamasz. Az ajtóból még visszafordult. — Milyen bort hozzak: vöröset vagy fehéret ? — Tudod, hogy a vöröset szeretem ... — Ezúttal valóban úgy búgott Katalin hangja, mint a hawaii gitár. — Édességet ne hozzak? — Hozhatsz néhány szelet dobost. — Egész tortát hozok! A kisfiú mocorogni kezdett a kocsiban, aztán meg visítani. Úgy szirénázott, mint egy riasztóberendezés. Katalin kelletlenül lépett le az ágyról, hogy ellássa. CSERES GÁBOR OLYAN HIRTELEN ÉBREDT FEL, mintha le sem feküdt volna, s olyan tisztán és élesen érzékelt maga körül mindent, mintha most készülne a lefekvéshez. Csupán akkor szédült meg kissé, mikor felült, mégsem a fejében érezte a másnaposságot, hanem a gyomrában. Nagyot nyújtózott, majd visszahanyatlott a párnára és gondolkozni kezdett: mi is történt vele tulajdonképpen? Mi más történhetett, mint az. hogy jól beszivott, és még valami. Igen, igen, a hídon: az a félőrült perszóna be akarta magát ölni a vízbe!... Hát vannak agyalágyutt emberek. Hogy is juthat valakinek eszébe, hogy csak úgy fogja magát és leugrik a hídról, pedig nem is tud úszni!?... Ráadásul olyan fiatal és csinos... Ha lehunyja a szemét, szinte maga előtt látja. Életszerűen. Csak ki kellene nyújtania a karját és elérhetné. Mi a nyavalya történhetett vele, hogy annyira elkeseredett? Aztán a rendőr... A felesége? ... Még nem, dehogy de ősszel talán ... igen, igen, ha minden jól megy, ősszel talán ... és kar a karba fűzve ... ekkora baromságot! — Fenn vagy? — nyitott be. Cseresné a szobába. — Az ágyon is, meg egyébként is. — De jó kedved van!... Megebédelhetnél Gabi. Egy tányér húsleves jót tenne a kificamodott gyomrodnak... Jó nyomás volt benned, mikor hazajöttél — mondta Cseresné szemernyi szemrehányás nélkül, mosolyogva. — Honnan tudod, anyu, hiszen nem is láttál? — Honnan, honnan ... Azt hiszed, el tudok addig aludni, míg haza nem jössz? — Hát persze — húzta el a száját Gábor —, miért is aludnál, pihennél az erős „sziveddel" hiszen csecsemő vagyok még, vigyázni kell minden léptemre. Anyu, anyu! — Ne hőbörögj. hanem ugorj ki az ágyból, hozd magad rendbe, ebédelj meg, tudod, hogy estefelé jönnek a vendégek! — Milyen vendégek? — Hát a Szántaiék ... — Persze, a Szántaiék — bólintott Gábor. — Régen tart már a barátság a két család között. — Régen ... Abban a járásban tanítottak ők is, ahol apád. Ha jól emlékszem, ők egy évvel hamarább költöztek föl Pozsonyba, mint mink ... Szántai a mezőgazdasági minisztériumba került, felesége meg a könyvkiadóban lektor. — Nem Szántai protezsálta be aput annak idején a szerkesztőségbe? — kérdezte Gabi. — Nem, dehogy! Apádat már régen csalogatták, elég nehezen szánta rá magát, meg én is idegenkedtem a nagyvárosi élettől, aztán csak itt vagyunk, látod ... — Zsuzsa is eljön? — El hát, vagy már elfelejtetted ?... Ugye, ugye a sok ital! — Úgy beszélsz, anyu, mintha mindig tökrészegen járnék haza — sértődött meg Gabi. — Remek hangulat alakult ki, jól éreztem magam, és tudod mi történt még?... Vizitündérrel találkoztam a Duna hídján! — Vizitündérrell? — nevetett fel Cseresné. — Nagy mesemondó leszel te is, akár csak apád. Ő is könyvbe illő meséket tudott kitalálni, de még mennyit! Sokszor már azt sem tudtam, a mesék világában, vagy a földön élek-e. — S legalább tetszettek apu meséi ? — Hát... nem mindig. — Mégis kitartottatok egymás mellett harminc évig. Nem a szép mesék fogtak össze? — kérdezte Gábor huncut ízzel. Cseresné elkomolyodott: — A megértés meg az alkalmazkodás, fiam, az fogott minket össze. Anélkül nem megy... Közben persze jól jöttek a mesék is meg a tervezgetések, álmodozások ... Volt, ami megvalósult, š volt ami nem. Az évek meg csak szaladtak, észre sem vettük, hogy őszülni kezd a hajunk... — Le a kalappal előttetek, anyu! — Az az igazság, fiam, hogy nem fenékig tejfel az élet, több benne a ború, mint a derű. Szerencsére olyan az ember természete, hogy csak a derűs órákat tartja számon. — Én meg úgy vagyok vele, hogy a falun töltött évek szép emlékei jutnak eszembe — mondta Gábor eltűnődve. — Szép gyerekkorom volt... Ott minden más volt, minden évszaknak megvolt a külön varázsa, itt meg, mintha összemosódna minden. Te hogy vagy vele anyu? — Megszoktam ... — felelte Cseresné elgondolkozva, s témát váltott. — Hogy állsz Zsuzsával? — Nem értem. — Mit nem lehet ezen érteni ?... Komoly a kapcsolat, vagy nem... egyáltalán mi a szándékotok? Viccel akarta elütni a dolgot, de az anyja leintette, mire aztán Gabi megpróbált elfogadható választ adni: — Úgy nézel rám, anyu, mintha a válaszomtól valami sorsdöntő nem tudom micsoda függne. Néha-néha találkozunk, vagyis együtt járunk, ennyi az egész. — De mi lesz az együttjárásnak a vége? — Őszintén szólva azt még én sem tudom. Gábor jól tudta, milyen válasznak örülne legjobban az anyja, hiszen nem egyszer célozgatott már rá, hogy neki tetszik a Zsuzsa és szívesen elfogadná menyének. A szülei is rendes emberek, ő is helyes, okos lány, ötödéves egyetemista, biztos jövő áll előtte, szokta mondogatni. — Pedig azt illene tudnod, fiam — mondta Cseresné kissé dorgáló hangon. — Ha nem komoly a szándékod, kár bolondítani azt a lányt, s a szüleit is belelovallni olyan helyzetbe, ami komolytalan, s kellemetlenül végződhet mindannyiunk számára. Gabi kiugrott az ágyból, szélesre tárta az ablakot. Tudta, hogy az édesanyja komoly, megfontolt válaszra vár. — Anyukám! — kezdte. — Ezrek meg ezrek járnak együtt, mégsem házasodnak össze. Pontosan nekem kellene tudnom, hogy házasság lesz-e kapcsolatunknak a vége, vagy sem ? ... Egyszerűen nem tudom megmondani, meg aztán az az igazság, hogy egyelőre semmi kedvem a házassághoz ... Engem most egészen más témák foglalkoztatnak. Cseresné felkapta a fejét: — Milyen témák? — Nem tartozik ide, anyu. — Ha így áll a helyzet, hagyd békén azt a lányt, fiam — mondta Cseresné lehangoltan, mert többet várt ettől a beszélgetéstől. — Ugyan, anyu, hiszen mindig ö hív fel, s alig győzöm kivárni, hogy letegye a kagylót ... Haragszol, anyu? Cseresné eleresztette füle mellett a kérdést. — Persze, hogy ő hiv fel, mert ö komolyan gondolja a kapcsolatotokat, ő nemcsak egyszerűen veled jár, hanem ... — Folytasd, anyu, ha elkezdet! — Felesleges ... — Engem érdekel a véleményed. — Szeret... Különben azt neked jobban kellene tudnod! — Komoly tanársegéd csapja neki a szelet, anyukám. 14
