A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-27 / 52. szám
Az arany mindenhatóságát sokan felismerték, de az arany titkát kevesebben fejtették meg. És mégis ... Amikor elterjedt a hire, hogy aranyat rejt északnyugat Hispánia folyóinak fövenye, s földjének méhe, elindultak a római légiók ... Elindultak Lídiába, Egyiptomba, Núbiába. az Alpok örök hó fedte csúcsai felé, Pannóniába és Dáciába ... S nemsokára már a bányarabok százezrei fejtették a föld ölének csillogó, tündöklő kincsét, aranymosó rabszolgák százezrei mosták át a folyók fövenyét, hogy Róma hatalma még fényesebben ragyogjon az arany bűvöletében, s közben az átmosott meddőhányók hegyekké nőttek a kincsüktől megfosztott hegyek és folyók között... Ezek a szerencsétlen rabszolgák olyan óriási emlékműveket hagytak ránk, hogy például az egykori Dáciában — az egyszerű nép még ma is óriások művének tekinti őket. A KÁRPÁT-MEDENCE KINCSE Ma már kevesen — inkább csak a szakemberek — tudják hogy a Kárpát-medence Európa aranyban leggazdagabb (ezüstben — Csehország után — második leggazdagabb) területe volt, még nem is olyan régen, s egyedül „Erdély aranybányái több aranyat adtak, mint azonkívül összes Európa". De nem csupán a bányák ontották itt az aranyat, hanem sok folyónak fövenye is nem kevés aranyat tartalmazott. Királyi rendeletek, pátensievelek egész sora igazolja, milyen nagy fontosságot tulajdonítottak ennek a „sárból mosott" kincsnek, a sáraranynak. Bár a Kárpát-medence több száz helyén mostak egykor aranyat, az idők folyamán négy aranyászközpont alakult itt ki. Ezek a következők: 1) Az Erdélyi Érchegység vidéke; 2) A Felső-Tisza vidéke; 3) A Duna Esztergomig terjedő szakasza; 4) Muraköz és a Dráva magyarországi szakasza. Ezekben a központokban egész helységek népe élt szinte kizárólag aranymosásból, mégpedig évszázadokig. Valóságos aranyász-dinasztiák mosták itt az aranyat, s őrizték féltékenyen a folyók fövenyének titkát, s a mesterségbeli tudás apáról fiúra öröklődött. Itt még el kell mondanom, hogy az imént felsorolt aranyászközpontok közül az első kettő folyóvizeinek ős- és élő hordalékában „hazai", „honos" arany található, a második kettő folyóvizeinek hordalékában viszont idegenből jött főként alpi eredetű, aranyász mesterszóval „gyülevísz arany". A DUNA ARANYA Ha beszélek róla, a legtöbben megmosolyognak, s jó esetben megszállottnak tartanak. De egykor százezrek tudatában élt, és — az ilyen vagy olyan — kincstárt gazdagította az az arany, mely tízezer évekkel ezelőtt is benne volt, s ma is benne van a Duna élő- és őshordalékában. Ki kell mondanom: Többet tudtak a Duna aranyáról, mint amennyit mi tudtunk. Igen nagy kár, hogy az ősi tudás, a folyami arany kinyerésének ősi (és jól bevált!) eljárásai részben feledésbe merültek. Hallgassák csak, mit mond erről nagy tudósunk. Bél Mátyás! ... Valaha a lakosok az aranyat a fövenyből mosták ki vidékünk egy részében, amely foglalkozás után, mely most el van hanyagolva, más keresményen kívül ebből is gazdagodtak. Főképp Csallóközben a vajkaiak minden megerőltetés nélkül. s nem is huzamosan dolgozva, vagy a munkára nagyobb gondot fordítva, gyarapodtak ..." (Notitia Hungáriáé Novae historico-geographica, 1735.) Nagy tudósunk csak a vajkaiakat említi, de én sorolhatnám a csallóközi, szigetközi és dunántúli községek egész sorát, melyek lakosai közül igen sokat foglalkoztak aranymosással a múlt században is, de még századunk elején is. NEM „UTOLSÓ MOHIKÁN" a dunai aranyász sem Csehszlovákiában, sem Magyarországon, s ezt ma már tudják az arany szakemberei. Hiába híresztelik magukról, hogy ők az ősi mesterség egyedüli tudói, mert — szerintük — igen nagy dolog utolsó mohikánnak lenni! Ma már ismét néhány tucat dunai aranyászról beszélhetünk, aki — ha ez nem is a főfoglalkozása — aranyat most a Duna fövenyéből, ismeri az ősi eljárások közül a legbeváltabbat, a régi aranyászok sok-sok „titkát". Viszont az is igaz, hogy ezek az emberek hallgatva teszik dolgukat, mert nem akarják, hogy kinevessék őket a tudatlanok és a hitetlenkedők. Ezek az aranymosók tudják, honnét és milyen arany kerül a Duna hordalékába. Tudják, mi árulja el a beavatottnak csalhatatlanul az arany „jelenlétét", s azt is, hogyan nyerhetik ki az apró aranyszemcséket a folyami fövenyből. Tisztában vannak azzal is, hogy EZ NEM KALIFORNIA, VAGY ALASZKA! Nen bizony! Az a legnagyobb baj itt a Kárpát-medencében, hogy az emberek túlnyomó többsége csak ékszerként ismeri az aranyat, no meg a regényekből, s a rossz filmekről. Nem tudnak a Duna aranyáról, nem hisznek létezésében, vagy ha mégis, azt gondolják, marék- vagy lapátszámra gyűjthető. Nem tudják, hogy az aranymosó (aranyász) mesterember, az aranyásó viszont szerencsevadász. Az egyik mesterségbeli tudására, szorgalmára alapozza munkáját, s megélhet a keresményéből, de igazán soha nem gazdagodhat meg belőle. A másik semmiféle mesterségbeli tudással nem rendelkezik, s így csak szorgalmában, de főként a szerencse csalfa istenasszonyában bízhat. Ez utóbbiakról tudjuk, hogy ezerszámra árasztották el egykor Kaliforniát, Alaszkát, de közülük csak igen kevesen gazdagodtak meg. Az igazi dunai aranymosó viszont mindenkor tisztességesen megélhetett keresményéből, s még közvetlenül a II. világháború kitörése előtt is az átlagos napszám nyolc-tízszeresét kereste meg — kemény munkával. Míg a horgász sohasem tudhatja, visz-e haza zsákmányt, az aranyász — soha sem tért haza üres kézzel. Ha becsületesen dolgozott, naponta vitt (és visz) haza több-kevesebb aranyat... Az aranyásók közül talán minden ezredik egyik napról a másikra milliomos lett (a többi nyomorult koldus maradt), az aranyász egészen jól megélt keresményéből és a takarékosabbja 30—40 hold földet te vett magának Csalló- vagy Szigetközben. Ez a lényeges különbség az aranyász és az aranyásó között! NAGYÜZEMI PRÓBÁLKOZÁSOK A DUNÁN A folyam aranyának nagyüzemi kitermelésére már 1910-ben kezdődtek kísérletek a Csallóközben. A próbálkozásnak a háború, annak előzményei és következményei vetettek véget. A magyarok és a csehszlovákok egyaránt csak az aranyat akarták kinyerni a Dunából, s ezért járt kudarccal a vállalkozásuk. Ma — és a jövőben is — akár akarjuk, akár nem, a Dunát kotorni kell, hogy hajózható maradjon. Ráadásul a hatalmas állami építkezésekhez egyre nagyobb mennyiségű folyami kavicsra lesz szükség! Ha a folyami aranyat a kitermelendő kavics értékes — s szinte külön anyagi ráfordítás nélkül kitermelhető — melléktermékeknek tekinthetjük, mindjárt megváltozik a kép. Az óriási kavicsmennyiségből kivonható arany, még ha aránylag kevés is, — plusz jövedelmet jelent az államnak, s évente talán — könnyen és olcsón szerzett — milliókat!... VALAMIT A DUNAI ARANYRÓL Amint már említettem, a Duna (Dráva és Mura) aranya az Alpok, pontosabban a Tauem ajándéka. Egyes aranytartalmú kőzetek az idők folyamán elmállanak, s így a csapadék, a víz az aranyszemcséket a kőzetekből kimossa és magával ragadja. Ahol a víz folyása meglassul, ott a mederbe, egyes partszakaszokra, zátonyokra lerakja — egyéb hordalékanyagokkal együtt — az aranyat. így alakulnak ki a másodlagos aranylelőhelyek, az „aranyászöntések", „dúsulások", „dúsulásos helyek", „habzások", ahonnét aztán az aranyászok már évezredek óta kimossák az aranyat. Ez az arany — ezen a folyamszakaszon már — igen apró szemcsézetű. Az átlagos szemcsenagyságú aranyból körülbelül százezer darab nyom egyetlen grammot! ... Ezért olyan „nagy tudomány" a kimosása. Ez az arany azonban rendkívül tiszta. Finomsága 950—970 (23 karátos), ami azt jelenti, hogy ezer súlyrészből 950—970 a színarany, s 50, illetve 30 súlyrész benne az idegen anyag, túlnyomórészt ezüst. Ilyen finomságú arany a Kárpát-medencében csak a Dunából és a Murából mosható. Érthető tehát, hogy e három folyó aranyának volt mindig legmagasabb a hivatalos felvásárlási ára. Csak az volt a baj. hogy a feketepiacon mindig többet fizettek az aranyásznak, mint a hivatalos helyeken ... A DUNAI ARANY MESÉJE Csallóköz lelkét átszövi a dunai arany meséje és valósága: „... aranyat rejtő mesés éjben alszik a Csallóköz, alszik a Szigetköz a nagy folyam ében ölében..." Sok helyütt a mesét és a valóságot csak egy-egy kurta lépés választja el egymástól, nálunk egy tündérhajszál: Tündér Ilonának és társnőjének színarany hajszála. Mert itt élt és él Tündér Ilona és Göncöl táltos, s — szarvai közt az arany nappal — itt legel a táltosbika, és minden éjszaka itt jár újra Mátyás király, s győzhetetlen tündérhada ... Itt volt és itt maradt a legtovább a mese valóság és a valóság mese. Nappalunkat a nap, éjszakánkat a hold arannyal, ezüsttel dúsan meghintette ... A csallóközi ember — hogy életét szebbé, tartalmasabbá tegye — szájról szájra adta tovább a meséket, regéket népdalokat az aranyász-, halász- és pásztortüzek mellett, az arany tisztítása, az öregháló javítgatása vagy éppen kukorica- és tollfosztás közben ... Bennük, s az új mesterséget tanulgató fiatalok lelkében, emlékezetében tovább él az ősi mesterség, tovább él az arany és Tündér Ilona regéje. A szerző felvételei 13
