A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-20 / 51. szám

A képen jobbról balra: Szokolay Imre. a

Tamás, az és az

SZOKOLAY IMRÉNÉ: Sajnos, én a munkahelyemen nem lehetek gyakorló jogász, pedig szivem szerint az lennék! Egyetemi éveim kezdetén szerződést kötöttem a vállalatommal, s ez öt évig kötelez. Munkajoggal, munkavédelmi feladattal és munkahelyi balesetek kivizsgálásával foglalkozom. Munkakörömbe tartozik az iskolázás, az egészségügyi és balesetvédelmi szabályok és előírások betartásának az ellenőrzése, valamint a súlyos és halálos balesetek kivizsgálása egész Szlovákia területén, természetesen a vállalatomhoz tartozó cégeknél. És mivel baleset bármikor előfordulhat, a szombatot és vasárnapot is beleértve, a szolgálati kocsi máris jön, s nekem a helyszínen meg kell állapítanom, ki milyen előírást nem tartott be. Meg kell találnom a felelőst. Ez érdekes és izgalmas része a munkámnak, de sajnos, mindig van egy áldozat is, aki számára az ügy fájdalmasan zárul. Szerencsére a súlyos és halálos balesetek nem gyakoriak. Szeretem a munkaköröm, és a lehető legjobban akarom végezni a munkám. Teljes elfogulatlansággal, hiszen valaki kárára kell meghoznom a végső döntést.

SZOKOLAY IMRE: Visszatérek még

az egyetemi éveimre. Ott ugyanis kettős életet éltem. Az egyetemen évfolyamtársak, a Csemadok Központi Bizottsága népművészeti csoportjában táncosok között voltam. Időben nem volt könnyű összeegyeztetnem a két dolgot, de soha nem jutott eszembe, hogy valamelyiktől is megváljak. Szó volt már róla, hogy gimnazista koromban tagja lettem a Gömör Néptáncegyüttesnek, amelynek Ádám Lajos volt a vezetője. Innen nem volt nehéz bejutnom a Szőttesbe, ahol a feleségemmel is megismerkedtem. Úgy is mondhatnám, hogy összetáncoltuk a házasságot. Szívünk szerint most is a Szőttes tagjai vagyunk, noha már nem táncolunk. Legutóbb a Szakszervezetek Házában, egyik legnagyobb sikerüknek a színhelyén ujjongott velük a lelkünk.

SZOKOLAY IMRÉNÉ: Én a Szőttesbe az első munkahelyemről, a telefonközpontból jelentkeztem. 1971 nyarán, az egyhónapos körút előtt. Nekem se volt nehéz a bejutás, hiszen a Czingel László vezette Kis-Duna Együttesben táncoltam. Ott találkoztam először a néptánccal és nagyon megszerettem. A Szőttest ismertem, mindig megnéztem az előadásait, felnéztem a csoportra, mert olyan dolgokat müveit (tiszta forrás!), amit mások nem. Vágyódtam közéjük. Életem legcsodálatosabb időszakát jelenti a Szőttes! Voltam kartáncos, majd szólista is, kitűnő partnereim voltak, akiket emberként is, táncosként is szerettem. Minden hétvégén úton voltam. A szlovákiai magyar falvak számos nagy és kis színpadát megismertem.

íme két ember a szerteágazó életúton. A mérnök férj a számítástechnika bonyolult és sok izgalmat ígérő világában merül el naponta, a jogász feleség a figyelmetlenségből és más okból keletkező baleseti gondokban. Amikor csak tehetik, olvasnak, lépést akarnak tartani a fejlődéssel. Lakásuk könyvespolcán szakmába vágó könyvek sorakoznak. Utazni is szeretnek, a baráti társaságot is kedvelik, színházba is szívesen eljárnak. Táncosok voltak, de évente csak egyszer mennek bálba. A Duna utcai iskola báljába. Szokolayné afféle ezermesternek tartja a férjét, aki mindent megcsinál otthon, legyen az elektronika vagy asztalosmunka. A Slovnafttól kapott negyven négyzetméter alapterületű lakást is ő tette lakhatóbbá. Szokolay viszont a népművészet megszállottjának tartja a feleségét. Népi hímzést és kerámiát gyűjt. Kertjük van Félben, tavasztól őszig az nyújt számukra kikapcsolódást hétvégeken. Télen síznek, nyáron víz mellett töltik el szabadságukat. Rimaszombatba is el-elrándulnak, ahol Szokolay Imrének az édesanyja és a nővére él. Kilenc éve házasok. Megértik egymást.

MÁCS JÓZSEF Kontár Gyula felvétele

13