A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-20 / 51. szám

zokolay Imre gépészmérnök Rimaszombatból (Rim. Sobota), jogász felesége, lánykori nevén Sill Ilona Félből (Tomášov) indult. Életkoruk megegyezik. Harminchárom évesek. Az életútjukban is van közös vonás. A férj a rimaszombati, a feleség a bratislavai magyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett. Szokolay Imre már az általános iskolában tehetséges versmondónak bizonyult, járási versenyeknek volt a győztese, egyszer országos versenyen is részt vett. Szokolayné életéből viszont hiányzik ez az élmény. Abban egyezik meg ismét az életük, hogy gimnazista korukban tánccsoport tagjai voltak, egyszerre érettségiztek, s egyszerre jelentkeztek főiskolára. A férj könnyen bejutott az egyetemre, s a feleséggel sem történt volna másképp, ha nem bátortalanítják el a valós és nehéz családi gondok. E rövid bevezető után azonban beszéljenek most már ők az életükről.

SZOKOLAY IMRE: Én már az általános iskolában elhatároztam, hogy gépészmérnök leszek. Apu ébresztette fel bennem a műszaki pálya iránti vonzódást. Segített kifejleszteni fiacskájában a technikai gondolkodás készségét. Apám villamosmérnök volt, és mindig együtt oldotta meg velem a problémákat. Partnerként kezelt, nagy-nagy türelemmel. Szülő és nevelő volt egy személyben. Sok mindent köszönhetek neki. Talán azt is, hogy felvételi vizsga nélkül jutottam be a Bratislavai Műszaki Egyetem Gépészeti Karára, hiszen kitüntetéssel érettségiztem. Öt évig szívósan tanultam, de másra is jutott időm. Erről azonban majd később. Arról beszélek, ami számomra a legmeglepőbb, hogy kicsi koromtól gépészmérnöknek készültem, 1976- ban az is lettem, de csupán négy hónapot dolgoztam a tulajdonképpeni szakmámban. Amikor az egyetemet elvégeztem, megnősültem, s mivel a feleségemnek Bratislavában volt a munkahelye, és már az egyetemi tanulmányaiba is belekezdett, megváltoztattuk azt a döntésünket, hogy Rimaszombatban telepedünk le. A Slovnaftban kötöttem ki, rögtön azután, hogy leszereltem, és a számítástechnikában helyezkedtem el. Ekkor döbbentem rá, hogy bár szeretem a gépészetet, a számítástechnika lesz az igazi hivatásom. A szerencsés véletlen egyszerre juttatott számítógéphez és egy olyan feladathoz, hogy a gyártmányok minőségének ellenőrzésében egy bizonyos automatizált adatbázist és adatfeldolgozást hozzak létre. A feladatot munkacsoportban kellett megoldanom, amelynek kezdetben tagja, később vezetője voltam. A feladatot megoldottuk, az eredményt hasznosítják.

SZOKOLAY IMRÉIMÉ: Én érettségi után biológia—kémia szakos akartam lenni. Be is adtam a felvételi kérelmemet, de a vizsgára nem mentem el. Apám munkás volt, most már nyugdíjas, és a család egy keresetből tartotta fel magát. Egy keresetből a kilencgyermekes család! És még négy testvérem tanult általános és középiskolában. Nem volt szívem tovább terhelni a családot anyagi gondokkal. Utólag már látom, lehetett volna megoldást találni. Üzemi ösztöndíj stb. De erről engem senki nem világosított fel. Meg az igazat megvallva, önző se akartam lenni. Azon voltam, hogy minden testvérem vigye valamire. Jó tanulók voltak. Félben nem egy szülő mondta az övéinek, hogy a Sill-gyerekekröl vegyenek példát! A kilenc testvér közül nyolcán leérettségiztek, hárman felépítményi iskolát végeztek, s hárman főiskolai oklevelet szereztek. Én hetvenben kényszerűségből helyezkedtem el telefonközpontban. Zajos és igényes munkakör volt. A fülemen keresztül kerültem kapcsolatba az emberekkel. Úgy is mondhatnám, hogy a fülemen keresztül léptem az életbe. Érdekesnek találtam a munkahelyem. Az egyetemről persze nem mondtam le. De az élet se alakult úgy, hogy a továbbtanulással megpróbálkozzam. 1974-ben a sors keményen és fájdalmasan közbe szólt. Ötvenhárom éves korában meghalt édesanyám. Ismét el kellett halasztanom az egyetemet. Négy fiatalabb testvéremmel kellett törődnöm. A tőlem idősebbek már mind kirepültek a családi fészekből, én voltam otthon a legidősebb. A családi gondok mind a nyakamba szakadtak. Munkahelyet változtattam, több szabad időre törekedve. 1975-ben rádió-diszpécser lettem. Tulajdonképpen már akkor a mostani munkahelyemre kerültem. A Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatósagára. Vállalatom sugározza az éterbe a rádió és a televízió műsorait. Tizenöt éve dolgozom itt, de egy kicsit előreszaladtam. 1976-ban férjhez mentem, s mikor rá egy évre a legfiatalabb húgom is gimnazista lett, úgy éreztem, hogy most már a férjemnek élhetek, s az egyetemi felvételi kérelmemnek is elérkezett az ideje. 1977-ben a Komenský Egyetem Jogi Karára kerültem, s 1982-ben levelező tagozaton elvégeztem az egyetemet, 1983-ban pedig doktorrá avattak. Nem volt könnyű, mert a munkában naponta helyt kellett állnom, de a férjem megértő volt, és minden támogatást megkaptam tőle. Az egyetem elvégzése után munkavédelmi felelőssé léptettek elő a vállalatomnál.

SZOKOLAY IMRE: Az egyetemen az ember az évfolyamtársaival barátkozik össze, munkahelyén a legközvetlenebb munkatársaival. Említettem már, hogy a Slovnaftban helyezkedtem el, de néhány évig a Dimitrov Vegyi Művekben is dolgoztam. Fejlettebb technika felhasználásával ugyanazt csináltam, mint a Slovnaftban. És mert a számítástechnikán belül újabb területtel igyekeztem megismerkedni, elfogadtam a Slovnaft által felajánlott állást a beruházási részlegen, ahol a beruházások automatizált adatbázisának a létrehozása és a tervezési folyamat automatizálása lett a feladatom. A megoldásnak még csak az elején tartunk. És most már úgy is felvetődhet a kérdés, mit tarthatok sikernek az életemben? Erről röviden annyit, hogy gépészmérnöki oklevéllel a zsebemben két év alatt a számítástechnika elismert szakembere lettem. Ezt úgy értem el, hogy újra könyvekbe temetkeztem, annyit tanultam, mint korábban az egyetemen. Ismerkedtem a munkakörömmel, érdekelt, és közben faltam a könyveket. Ez arra az időre esik, amikor a feleségem is tanult. Kollégiumi szobához hasonlított a szobánk. A számítástechnika már a hivatásom. És ez olyan technikai ágazat, amely napjainkban mérföldes léptekkel halad előre. Szeretnék lépést tartani ezzel a fejlődéssel, és szeretném a tudásomat a munkában minél jobban kamatoztatni. A számítástechnika és az elektronika az élet minden területén jelen van. Az automatikus fűtésszabályozó rendszertől a programozható képmagnókon keresztül a számítógépes vezérlőrendszerig. És ez arra kényszeríti a szakembert, ebben az esetben engem, hogy az anyanyelvemen kívül angol, cseh vagy szlovák nyelven állandóan bővítsem az ismereteimet. Ami történetesen 1977-ben korszerű volt, az ma már teljesen elavult. Ilyen a fejlődés üteme. Feleségemmel együtt valljuk, hogy az életünkkel elégedettek lehetünk, önmagunkkal azonban soha! A szakmai továbbképzésről nem mondhatunk le.

12