A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-20 / 51. szám

zokolay Imre gépész­­mérnök Rimaszombat­ból (Rim. Sobota), jo­gász felesége, lánykori nevén Sill Ilona Félből (Tomášov) indult. Élet­koruk megegyezik. Har­minchárom évesek. Az életútjukban is van kö­zös vonás. A férj a rima­­szombati, a feleség a bratislavai ma­gyar tanítási nyelvű gimnáziumban érettségizett. Szokolay Imre már az általános iskolában tehetséges vers­mondónak bizonyult, járási verse­nyeknek volt a győztese, egyszer or­szágos versenyen is részt vett. Szo­­kolayné életéből viszont hiányzik ez az élmény. Abban egyezik meg ismét az életük, hogy gimnazista korukban tánccsoport tagjai voltak, egyszerre érettségiztek, s egyszerre jelentkez­tek főiskolára. A férj könnyen beju­tott az egyetemre, s a feleséggel sem történt volna másképp, ha nem bá­­tortalanítják el a valós és nehéz csa­ládi gondok. E rövid bevezető után azonban beszéljenek most már ők az életükről. SZOKOLAY IMRE: Én már az általá­nos iskolában elhatároztam, hogy gé­pészmérnök leszek. Apu ébresztette fel bennem a műszaki pálya iránti vonzódást. Segített kifejleszteni fi­acskájában a technikai gondolkodás készségét. Apám villamosmérnök volt, és mindig együtt oldotta meg velem a problémákat. Partnerként kezelt, nagy-nagy türelemmel. Szülő és nevelő volt egy személyben. Sok mindent köszönhetek neki. Talán azt is, hogy felvételi vizsga nélkül jutot­tam be a Bratislavai Műszaki Egye­tem Gépészeti Karára, hiszen kitün­tetéssel érettségiztem. Öt évig szívó­san tanultam, de másra is jutott időm. Erről azonban majd később. Arról beszélek, ami számomra a leg­meglepőbb, hogy kicsi koromtól gé­pészmérnöknek készültem, 1976- ban az is lettem, de csupán négy hónapot dolgoztam a tulajdonképpe­ni szakmámban. Amikor az egyete­met elvégeztem, megnősültem, s mi­vel a feleségemnek Bratislavában volt a munkahelye, és már az egyete­mi tanulmányaiba is belekezdett, megváltoztattuk azt a döntésünket, hogy Rimaszombatban telepedünk le. A Slovnaftban kötöttem ki, rögtön azután, hogy leszereltem, és a számí­tástechnikában helyezkedtem el. Ek­kor döbbentem rá, hogy bár szeretem a gépészetet, a számítástechnika lesz az igazi hivatásom. A szerencsés véletlen egyszerre juttatott számító­géphez és egy olyan feladathoz, hogy a gyártmányok minőségének ellenőr­zésében egy bizonyos automatizált adatbázist és adatfeldolgozást hoz­zak létre. A feladatot munkacsoport­ban kellett megoldanom, amelynek kezdetben tagja, később vezetője voltam. A feladatot megoldottuk, az eredményt hasznosítják. SZOKOLAY IMRÉIMÉ: Én érettségi után biológia—kémia szakos akar­tam lenni. Be is adtam a felvételi kérelmemet, de a vizsgára nem men­tem el. Apám munkás volt, most már nyugdíjas, és a család egy keresetből tartotta fel magát. Egy keresetből a kilencgyermekes család! És még négy testvérem tanult általános és középiskolában. Nem volt szívem to­vább terhelni a családot anyagi gon­dokkal. Utólag már látom, lehetett volna megoldást találni. Üzemi ösz­töndíj stb. De erről engem senki nem világosított fel. Meg az igazat meg­vallva, önző se akartam lenni. Azon voltam, hogy minden testvérem vi­gye valamire. Jó tanulók voltak. Fél­ben nem egy szülő mondta az övé­inek, hogy a Sill-gyerekekröl vegye­nek példát! A kilenc testvér közül nyolcán leérettségiztek, hárman felé­pítményi iskolát végeztek, s hárman főiskolai oklevelet szereztek. Én het­venben kényszerűségből helyezked­tem el telefonközpontban. Zajos és igényes munkakör volt. A fülemen keresztül kerültem kapcsolatba az emberekkel. Úgy is mondhatnám, hogy a fülemen keresztül léptem az életbe. Érdekesnek találtam a mun­kahelyem. Az egyetemről persze nem mondtam le. De az élet se alakult úgy, hogy a továbbtanulással meg­próbálkozzam. 1974-ben a sors ke­ményen és fájdalmasan közbe szólt. Ötvenhárom éves korában meghalt édesanyám. Ismét el kellett halaszta­­nom az egyetemet. Négy fiatalabb testvéremmel kellett törődnöm. A tőlem idősebbek már mind kirepül­tek a családi fészekből, én voltam otthon a legidősebb. A családi gon­dok mind a nyakamba szakadtak. Munkahelyet változtattam, több sza­bad időre törekedve. 1975-ben rá­dió-diszpécser lettem. Tulajdonkép­pen már akkor a mostani munkahe­lyemre kerültem. A Posta Rádió és Televízió Műszaki Igazgatósagára. Vállalatom sugározza az éterbe a rá­dió és a televízió műsorait. Tizenöt éve dolgozom itt, de egy kicsit előre­szaladtam. 1976-ban férjhez men­tem, s mikor rá egy évre a legfiata­labb húgom is gimnazista lett, úgy éreztem, hogy most már a férjemnek élhetek, s az egyetemi felvételi kérel­memnek is elérkezett az ideje. 1977-ben a Komenský Egyetem Jogi Karára kerültem, s 1982-ben levelező tagozaton elvégeztem az egyetemet, 1983-ban pedig doktorrá avattak. Nem volt könnyű, mert a munkában naponta helyt kellett állnom, de a férjem megértő volt, és minden tá­mogatást megkaptam tőle. Az egye­tem elvégzése után munkavédelmi felelőssé léptettek elő a vállalatom­nál. SZOKOLAY IMRE: Az egyetemen az ember az évfolyamtársaival barátko­zik össze, munkahelyén a legközvet­lenebb munkatársaival. Említettem már, hogy a Slovnaftban helyezked­tem el, de néhány évig a Dimitrov Vegyi Művekben is dolgoztam. Fej­lettebb technika felhasználásával ugyanazt csináltam, mint a Slovnaft­ban. És mert a számítástechnikán belül újabb területtel igyekeztem megismerkedni, elfogadtam a Slov­­naft által felajánlott állást a beruhá­zási részlegen, ahol a beruházások automatizált adatbázisának a létre­hozása és a tervezési folyamat auto­matizálása lett a feladatom. A megol­dásnak még csak az elején tartunk. És most már úgy is felvetődhet a kérdés, mit tarthatok sikernek az éle­temben? Erről röviden annyit, hogy gépészmérnöki oklevéllel a zsebem­ben két év alatt a számítástechnika elismert szakembere lettem. Ezt úgy értem el, hogy újra könyvekbe te­metkeztem, annyit tanultam, mint korábban az egyetemen. Ismerked­tem a munkakörömmel, érdekelt, és közben faltam a könyveket. Ez arra az időre esik, amikor a feleségem is tanult. Kollégiumi szobához hasonlí­tott a szobánk. A számítástechnika már a hivatásom. És ez olyan techni­kai ágazat, amely napjainkban mér­­földes léptekkel halad előre. Szeret­nék lépést tartani ezzel a fejlődéssel, és szeretném a tudásomat a munká­ban minél jobban kamatoztatni. A számítástechnika és az elektronika az élet minden területén jelen van. Az automatikus fűtésszabályozó rend­szertől a programozható képmagnó­kon keresztül a számítógépes vezér­lőrendszerig. És ez arra kényszeríti a szakembert, ebben az esetben en­gem, hogy az anyanyelvemen kívül angol, cseh vagy szlovák nyelven ál­landóan bővítsem az ismereteimet. Ami történetesen 1977-ben korszerű volt, az ma már teljesen elavult. Ilyen a fejlődés üteme. Feleségemmel együtt valljuk, hogy az életünkkel elégedettek lehetünk, önmagunkkal azonban soha! A szakmai továbbkép­zésről nem mondhatunk le. 12

Next

/
Thumbnails
Contents