A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-13 / 50. szám
Hallottukolvastukláttuk vagyok. Tessék a névkártyám, rajta a címem, délután háromra várom. Megfelel? — Tökéletesen. Gábor úgy érezte, hogy a szokottnál lassabban telnek a napjai. Végül mégis csak elérkezett a szombat. Pontosan háromkor nyomta meg a csengő gombját. — Ezt nevezem pontosságnak — fogadta kedvesen a doktornő —, üdvözlöm és köszönöm! — vette át a csokor virágot. Gábor körülnézett a kétszobás lakásban: remek kis kégli, állapította meg. — Anyagilag jól állnak a szüleim, besegítettek. sőt egy 127-es Fiatot is kaptam tőlük ajándékba — mondta a doktornő. Egy pillanatra elhallgatott, majd megtoldotta. — Hogy könnyebben vészeljem át a válás utáni időszakot... Hát... legyen üdvözölve nálam, foglaljon helyet... Most aztán zavarban vagyok — nevetett fel. — Én adtam ki a parancsot, hogy alkoholt, kávét ne fogyaszszon, de valamivel csak meg kell kínálnom, igaz? — Nem kötelező. — Egyébként, hogy egy kicsit udvaroljak magának — kedveskedett a doktornő —, szemlátomást javul. Gömbölyödik, simul, színesedik az arca, és a szeme alól is eltűnőben vannak a sötét mezők ... — Igyekszik az ember... Sok mindenről elbeszélgettek. A doktornő főleg Gábor írói munkásságáról érdeklődött. Gábor pedig minden különösebb bevezető nélkül megkérdezte: — Miért váltak el? A doktornőt egyáltalán nem lepte meg a kérdés. — A meddőségem miatt — felelte. — Egyébként jól megvoltunk, mindenben megértettük egymást, aztán mikor véglegesen bizonyossá vált, hogy nem lehet gyerekem, a volt férjem pedig apa szeretett volna lenni, ami érthető, félreálltam és leléptem. Ennyi az egész... A nagy beszélgetésbe^ azon kapták magukat, hogy alkonyodik. Gábor megköszönte a szíves vendéglátást, s annak a reményének adott kifejezést, hogy nem utoljára találkoztak, mire a doktornő megjegyezte: — A telefonszámomat ismeri, bármikor felhívhat, s ha szabad vagyok, szívesen látom. — Okvetlenül jelentkezem — mondta Gábor, azzal elment. Kellemes érzésekkel távozott. HÁROM hét múlt el az első találkozásuk óta. Ezalatt egyszer színházban, egyszer pedig hangversenyen voltak. A harmadik hét végén töltötték együtt először az éjszakát. Mikor hajnalban felébredt Gábor, az volt az első dolga, hogy rágyújtson. A doktornő felült az ágyban: — Látod, ez az, amit nem volna szabad: éhgyomorra bagózni! — Gondolod? — kérdezte Gábor, azzal elnyomta a cigarettát a hamutálca szélén. — Igaz, akad kellemesebb tevékenység is ... — Hanyatt döntötte a doktornőt és csókolgatni kezdte. — Nagyon jól érzem magam veled, Ildikó. — Én is veled, Gábor. — Hát akkor...? — Hát akkor... ? — ismételte meg a kérdést Ildikó csillogó szemmel. — Mi legyen velünk? — Te már gondolkodtál rajta? — Nem is keveset — felelte Gábor. — Én is... — tűnődött el Ildikó. — Ha nem akarsz a szüleid nyakán lenni és neked megfelel, hozzám költözhetsz. — Ezt komolyan gondolod, Ildikó? — Rossz egyedül, Gábor. — Szóval... házasságra gondolsz? (Folytatjuk) KÖNYV Brezina: Rejtett történelem Az Európa könyvkiadó Otokar Brezina-gyüjteménye valóságos meglepetés. S gondolom, nemcsak a magyarországi olvasó számára meglepetés, az a csehszlovákiai magyarok számára is. Hisz tegyük a szivünkre a kezünket: ki olvasott valaha is közülünk Bfezinát? Vagy ki hallotta egyáltalán a nevét is akár? Pedig a vájtfülűek mindig is tudták: Brezina a nagy költők közül való, a Wolkerek, Nezvalok, Holanok fajtájából, noha róla jóval kevesebbet szólott a krónika, mint amazokról. Kicsoda hát Otokar Brezina ? A Happ Béla válogatta, szerkesztette (és kitünően fordította) kötet utószavából megtudhatjuk, hogy „ez a költőkirály (Vítézslav Nezval nevezte öt költőkirálynak: Lélekharang Otokar Bŕezináért című versében) — polgári nevén Václav Ignác Jebavý — valójában igen szerény ember és igen szűkmarkú költő volt: összes versei egyetlen vékony kötetben elférnek. 1868-ban született egy Počátky nevű cseh városkában s isten háta mögötti helyeken tanltóskodott". Nos, az isten háta mögötti helyek ellenére, ma már így látjuk, s a magyarul megjelent fordítások fényében még inkább így tűnik. Brezina valójában a cseh költészet egyik legmodernebb jelensége. Már-már egy cseh Mallarmé. íme egy példa ennek bizonyítására „Néma száj mozgása" cimü verséből: „Egy titkos lobogásból lehelt lelkembe hév/ a fény kihunyt szemekbe szálló emlékeképp./ S vibrált a hallgatásból, mely ámytestembe váj,/ közlékenység fonákja, mint mozgó néma száj./ / A dolgok mélye szomja, a rossz, rámlihegett?/ Vagy megneszelte vágyam az örök szeleket ?/ Emésztő éjszakáktól a lelkem tüzbe jött/ s szakadt felhők mögül fel az örök nap sütött?" Említettük a kötetet válogató-szerkesztöfordító Happ Béla nevét. Nem először találkozunk már vele mint cseh versek fordítójával, de nem is túl régen, igy valóságos meglepetésként hat a teljesítménye: csakis felső fokon lehet róla szólni. Brezina pokolian nehéz, elvont, ezoterikus szövegei kitűnően „hangzanak" magyarul is. Happ Béla három ciklusba sorolta a Brezina-szövegeket, az egész gyűjtemény kvintesszenciáját a harmadik ciklusba került prózaversek (A halál műve. Rejtett történelem, A szó, A szabadság káprázata) alkotják. (cselényi) Máktündérek, csutkanépek (Berhidai Magdolna — Fényi Tibor — Kiss Anna könyve) Gyönyörű képeskönyvet ajánlok minden gyermek könyvespolcára. Ajánlom úgy, hogy a szülök, levetkőzve gátlásaikat, csenjék el gyermeküktől ezt a könyvet, s belőle titkon fölhalmozva magukban a csodát, keressenek alkalmat arra, hogy megleljék az együttjátszás boldogságát. Elkészíthessék, s a természet-adta bábukkal játszhassanak önfeledt, bensőjükből fakadó szép játékokat, újraélve azt a történést, amit nagyszüleink s az ö elődeik csutkababáikkal már eljátszottak. Időszerűnek és nagyon helyénvalónak találom ezt a könyvet éppen most, amikor bábos gondolkodásunk olyan erősen elrugaszkodott a mi néphagyományainktól, amikor a polgári bábozás régebbi és új megnyilvánulásait majmolja. Úgy vélem, érdekes dolgok kerülhetnének napvilágra, ha néprajzosaink figyelmüket s érdeklődésüket e témakör felé fordítanák, megkeresnék azokat az idős embereket, akiknek még eleven emlékezetükben élhet gyermekkoruk mindennapos bábjátszása, annak dramaturgiája, szövegei esetleg rítusa. S miből készültek a bábuk? Csutkából, mákból, krumpliból, gesztenyéből, tőkből, paprikából, tobozból, mindenből-mindenből, ami körülöttünk van; ezek szépségét maga a természet adta, megmesélését az emberi kreativitás tette lehetővé. A könyv bábuihoz irt szövegek, Kiss Anna versei, a gyermekköltészet kimagasló remekei. Olyan közel került a népköltészethez, hogy érezhetően annak a gyökereiből táplálkozik, vele egyenrangú. Csak üdvözölni tudom a Madách és a Móra könyvkiadó kis remekét.-soóky-FOLYÓIRAT Játékainkról A kecskeméti szépirodalmi, szociográfiai és művészeti havilap a Forrás, idei 10. számát a játéknak szentelte. Mindjárt a bevezető tanulmányban, amely Moskovszky Éva munkája olvasható, miszerint „... egy fogalom sincs még, amelynek a szakemberek annyi, s egymásnak szöges ellentétben lévő meghatározását adnák, mint a játék". Hökkenten olvastam ezeket a sorokat, s az utánuk következőket is, mert a játékról, játékainkról soha nem gondolkodtam úgy, ahogy a szakemberek. Ami számomra gyermek- és felnőtt korban játék volt, azt természetesnek tartottam, egészen hozzám tartozónak, lényemből, lényünkből fakadónak. Soha nem gondoltam arra, hogy minderről valahol valakik tudományos alapossággal felméréseket készítenek, szabályokat rögzítenek, s megvizsgálják a játékok társadalomban betöltött szerepét. Számomra a játék — játék volt; ha „csigáztunk", azért, ha „katonásdit" játszottunk, azért, de az volt a bújócska, meg a „király, király adj katonát" is. S most mindezt szigorú rendben, tudományosan feldolgozva látom, azazhogy olvasom a Forrás hasábjain. Az említett írásokból kitűnik, hogy amióta a világ világ, s amióta fajtánk jelen van benne, jelen vannak játékai is. Olyan dolgok tudhatok meg a játékról, amiket a hétköznapok sorjázásában az ember figyelme bizony elkerült és el is kerül. Többek között, hogy van játék, amelynek szerepe a céltalan kikapcsolódás, de vannak olyanok is, amelyeknek a „célratörő versengés, vagy egyenesen a nyereségvágy" a hajtómotorja. A Forrás tematikus száma a gazdag és értékes tanulmányok mellett a közelmúltban megjelent, játékokkal foglalkozó publikációkról is közöl méltatásokat. A többi között Gágyor József Megy a gyűrű vándorútra cimü kétkötetes gyermekjáték-gyűjteményét és az 1984-ben megjelent, Géczi Lajos szerkesztette Új Mindenes Gyűjteményt ismerteti. A recenzensek mindkét kiadványról nagy elismeréssel szólnak. Gágyor József gyűjteményét Barna Gábor „nagy eseménynek" tartja „mind a szlovákiai magyar, mind pedig az egyetemes magyar néprajztudomány" szempontjából. „Értékét növeli — írja tovább —, hogy határon túli magyar táj népi kultúrájából tár föl egy szeletet. Példát mutat egyúttal arra is, hogy a népükért érzett felelősségtudat és szeretet milyen magasszintű teljesítményre képes." Gál Sándor FILM Harc Moszkváért Az idei moszkvai nemzetközi filmfesztivál egyik versenyen kívüli programjában szerepelt először Jurij Ozerov legújabb munkája: a Harc Moszkváért cimü hatórás filmeposz. Ozerov, aki fiatal tisztként személyesen is bekapcsolódott a második világháború Moszkva környéki harcaiba mind témaválasztás, mind alkotói stílus tekintetében ebben a filmjében is hú maradt önmagához. A nálunk szintén vetített Felszabadítás, illetve A szabadság katonái című filmciklusokhoz hasonlóan a Harc Moszkváért is részben a tényrögzítés, részben a művészi önvallomás eszközeit egyesíti. A történelemnek egy olyan időszakáról ad megdöbbentően hiteles képet, amelynek sohasem szabad már megismétlődnie. A két alcímre tagolt (Agresszió; Tájfun) négyrészes film cselekménye 1941-ben játszódik, amikor a német agresszor vérmes győzelmi reményekkel közeledik a szovjet főváros felé. A fasiszta csapatok vezérkara úgy tervezi, hogy majd katonai díszszemlével ünnepli meg Moszkva bevételét. A szovjet nép s elsősorban a Vörös Hadsereg azonban más irányba fordítja az események menetét... Jurij Ozerov forgatókönyvírói és rendezői művészetének külön erénye az eredetiség, a tényékhez való ragaszkodás és az a kiváló érzék, amellyel a tömegjeleneteket tudja megeleveníteni. Ebből a szempontból a breszti erődért folytatott harcok, a Moszkva környéki tankcsaták vagy a Szmolenszk vidéki összecsapások képsorai tekinthetők a film csúcsjeleneteinek. Ozerov azonban nem elégszik meg a tényrögzítés és a külső láttatás tényével, hanem a filmben szereplő figurák tetteinek lélektani hátterét is felmutatja, így nemcsak történelmileg vázol teljes képet a film címe által jelzett témáról, hanem lélektanilag is őszinte képet rajzol a fasiszta agresszióval szembeszálló szovjet társadalomról. Jurij Ozerov új filmje, természetesen, aligha vethető össze Csuhraj, Rosztockij vagy akár Bondarcsuk háborús tematikájú alkotásaival, hiszen a Szállnak a darvak, a Csendesek a hajnalok, a Ballada a katonáról elsősorban a Nagy Honvédő Háború filozófiai kérdéseit és emberi megpróbáltatásait elemzi. A Harc Moszkváért viszont olyan panoramatikus filmeposz, amely a háború tárgyi részleteit tárja elénk. Okulásképpen és mementóként. Miklósi Péter 15
