A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-12-13 / 50. szám

Egy tévévetélkedőben figyeltem fel arra, hogy Finnországot nevezik ugyan az ezer tó országának, ám Csehszlovákiában is mintegy huszonkétezer kisebb-nagyobb tó található, nagyrészt halastavak. Azt persze már annak előtte is tudtam, hogy elsősorban Dél-Csehország a halastavak hazája. Idén nyáron újra e csodálatos vidéken jártam, és felötlött bennem a gondolat, hogy érdekes lenne ott lenni valamelyik halastó őszi lehúzásán. Levélben felkerestem a dél-csehországi halászat egyik fellegvárának a trebohi halgazdaságnak az igazgatóságát, s néhány nap múlva már meg is kaptam az idei halászások tervét, az igazgató szíves meghívásával. Október közepe volt, amikor útrakeltem, hogy személyesen ott lehessek a „Spolský velký" lehalászásánál.

A 12. századból származó dokumentumok szerint az első csehországi halastavak a kisebb patakok medrének elrekesztésével keletkeztek, s csak a későbbiek folyamán kezdtek hosszabb töltésű, nagyobb halastavakat építeni a mocsaras területeken. Mindez IV. Károly uralkodása idején vesz jelentős lendületet. Becslések szerint mintegy 75 ezer hektár halastó volt ekkor Csehországban, vagyis több, mint jelenleg. A tenyésztett ponty mind keresettebb áruvá válik, s a halgazdálkodás a 16. században éri el kicsúcsosodását. Dél-Csehországban a Rožmberk família lesz a halastavak megépítésének megalapozója. Trebohi birtokaikat jelölik ki a halgazdálkodás központjává, melynek kiépítésében, fejlesztésében élőbb Štepánek Netolickýnek, majd Jakub Krőínnek van oroszlánrésze. Az előbbi nevéhez fűződik többek között a Veľký Tisý, a Opatovický, a Horusický halastavak és a tórendszert összekötő 48 kilométer hosszú csatorna, a Zlatá stoka megépítése, az utóbbiéhoz pedig a szinte gigantikus méretű halastavak, mint például a Rožmberk és a Svét megépítése. A 16. század végére már mintegy 180 ezer hektár a csehországi halastavak vízfelülete, ám ezután több mint két évszázados hanyatlás következik. Pozitív fordulatot csak a 19. század második fele hoz, amiben a Horák dinasztiának, majd a cseh halászat nesztorának, Josef Šustának van jelentős érdeme. A köztársaság megalakulása után a halastavak egy részét államosítják, majd a felszabadulás után fokozatosan kialakul a mai profilja a České Budéjovice-i székhelyű állami halgazdaságnak.

csirkét is. Üzemünk 291 dolgozója látja el ezeket a feladatokat.

— Talán nem veszi rossz néven ha megkérdezem, mesterséges-e ma a halászat?

— Igen. Talán a legősibb, ma is élő mesterség. Hároméves szakiskolában képezzük szakembereinket, Vodhanyban középfokú halászképzés folyik, s főiskolán is tanítják a halászatot. De mint minden mesterséghez, a halászathoz is elsősorban a hivatás, a mesterség iránti tisztelet szükségeltetik. Nem lehet jól végezni ezt sem a halak, a haltenyésztéshez való vonzalom és egy jó adag szenvedély nélkül.

— Az idei egy átlagos év, nagyon érezteti hatását, hogy májusban és júniusban hűvös idő volt, és nem nőttek a halak. A július és az augusztus már lényegesen kedvezőbb volt, így valamit sikerült behozni a lemaradásból. Az augusztusi próbafogások és az eddigi lehalászások alapján elmondható, hogy a kedvezőtlen tavasz ellenére is teljesítjük a tervünket. Sőt, úgy néz ki, hogy a tervezett 2200 tonna helyett 2300 tonnát fogunk lehalászni.

— Hol adnak el ennyi halat?

— A lehalászás után tárolómedencékbe

A délutáni húzáshoz készülve

Az üzem igazgatója és a céh legújabb tagja

— És vannak ilyen „szenvedélyes mesteremberei" az üzemnek?

— Véleményem szerint van belőlük elég, mind a haltenyésztésben, mind az előbb említett másik két üzemágban.

— Vannak-e családi tradíciói ennek az ősi mesterségnek a környéken?

— Igen, vannak hagyományos halászfamíliák. Leggyakoribb az, hogy apa és fiú űzik ezt a mesterséget, de vannak olyan családok is, ahol mintegy másfél százada öröklődik ez a mesterség.

— Mi a mestersége az üzem igazgatójának?

— Természetesen halász vagyok én is, a brnói Mezőgazdasági Főiskola halászati szakán szereztem mérnöki diplomát.

— A halastavak egy részét már lehalásztak Miiyen fogás várható az eddigi eredmények alapján?

tiszta vízbe kerül a hal, majd onnan szállítjuk tovább. A legtöbbet, mintegy ezer tonnát Szlovákiába szállítunk, egy jelentős mennyiséget exportálunk (Ausztriába, az NSZK-ba, Franciaországba), a többi pedig Prágában és Ostravában, illetve egy rész itt a környéken kerül majd a karácsonyi piacra.

— Hány fajta halat tenyésztenek?

— Fő profilunk a ponty, amely az összes állomány 92 °/o-át képezi. Emellett a compó és az amúr 3—3 °/o-ot, a csuka és a süllő együttvéve 1 %-ot, és az összes többi szintén 1 °/o-ot tesz ki.

— A lehalászás az önök munkájának utolsó és leglátványosabb fázisa. De talán kevésbé ismert, hogy mi minden előzi meg ezt a szakaszt.. .

— Hát igen. Amíg sor Kerülhet a lehalászásra nagyon sok, kevésbé látványos, hétköznapi munkát kell elvégezni. Három, négy éven keresztül. A pontyot háromevesen, de inkább négyévesen visszük a piacra. A tenyészpontyok előkészítésével kezdődik, majd a keltetéssel, a kikeli, halak gondozásával folytatódik. A második évben következik ennek az állománynak a nagyobb tavakba való telepítése, majd a harmadik évben kerülnek át a nagy tenyészhalastavakba, s innen halásszuk le őket egy vagy két év múlva. És ekkor az etetésről, a gondozásról, a halastavak előkészítéséről, karbantartásáról még nem is szóltam. Vagyis ahhoz, hogy a ponty a karácsonyi ünnepi asztalra kerüljön, talán nyugodtan mondhatom így, nagyon sok hozzáértő és önfeláldozó munkára van szükség.

A halászat, a halgazdálkodás múltjáról beszélgetünk a vállalat tfeboňi üzemének fiatal igazgatójával, Miroslav Dolejš mérnökkel, majd rátérünk a jelen rövid áttekintésére:

— Üzemünk az állami halgazdaság egyik legnagyobb üzeme — mondja az igazgató —, 7421 hektár vízfelülettel rendelkezünk, ami szám szerint mintegy ötszáz halastavat jelent Fö profilunk az ún. piaci hal tenyésztése, de tenyésztünk kacsai es

Még nincs hét óra, mire az üzem egyik fiatal mérnökével Aleš Škrabánekkel ki-