A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-12-06 / 49. szám
tási tanácsadója — szintén bólint, amikor neki is elmondom a fenti gondolatsort. — Már csupán azért sem támaszkodhatunk pusztán az adatokra, mert akkor a szebb eredmények érdekében esetleg bizonyos fokú engedékenység léphetne a szigorú szűrő helyébe — vallja tárgyilagosan a gyakorlott pedagógus, aki az ötvenes évek második felében szintén a mai galántai gimnázium diákja volt. — A négy itt eltöltött év viszont legtöbbször elég alapot ad ahhoz, hogy tiszta lelkiismerettel leérettségiztessük, megfelelő pályára irányítsuk diákjaink zömét. De ez nem jelenti azt, hogy a közéletileg tevékeny emberré nevelésről elfeledkeztünk volna. Sőt! A gimnáziumokban az elkötelezett politikai s egyszersmind pedagógiai munka talán még fontosabb, mint a „sima" szakközépiskolákon. Hogy miért? A kérdéses Danisné Kollár Mária, az iskola új igazgatónője válaszol. — Az egyetemekre és a főiskolákra való sokoldalú felkészítés, illetve a tökéletes szlovák nyelvtudás biztosítása manapság már alapkövetelmény egy gimnáziumban. Persze, azok sem vehetik félvállról a tanulást, akik úgy határoznak, hogy az érettségi után munkaviszonyba állnak. A munkahelyek zömében jelenleg már olyan céllal választanak maguknak adminisztratív munkaerőt vagy egyéb középszintű végzettséggel bíró dolgozót, hogy az illető lehetőleg azonnal teljes értékű szakemberként dolgozhasson náluk. Ezért a gimnáziumnak, küldetéséből és hagyományaiból eredően, bizonyos fokú műveltségi többletet illik nyújtania a szakközépiskolákkal szemben; ugyanakkor a harmadik évfolyamban választható szaktantárgyak keretében szintén széles körű helyismeretet s gyakorlati tapasztalatokat kell adnia. Jómagam most különösen érzékeny vagyok ezekre a pedagógiai munka mikéntjét jelző részletkérdésekre, hiszen a múlt tanévben még Vágsellyén, a vegyipari szakközépiskolában tanítottam. És bármennyire váratlanul ért a kinevezésem, azzal az eltökélt szándékkal jöttem ide, hogy ne csak megtartsuk, hanem emelni tudjuk a korábban is jó tanulmányi eredményeket felmutató galántai magyar tannyelvű gimnázium színvonalát. Természetesen, az eredményekért a múltban is meg kellett küzdeni, és most is keményen kell majd dolgoznunk értük. Kívánatos lenne például, ha fokozatosan, három-három párhuzamos osztályt jelentő évfolyamaink mindegyikében hat-hét diákkal emelni tudnánk a létszámot. Más kérdés viszont, hogy az a tény, miszerint egyelőre viszonylag kevesen vagyunk, alkalmat ad a kiscsoportos foglalkozásokra, a bensőségesebb hangulat megteremtésére és a tanár—diák viszony pedagógiailag is előnyös közelségére. Hasonlóképpen javítaná munkánk színvonalát, ha a közelgő felvételik során az utóbbi két-három esztendőnél alaposabb válogatást végezhetnénk, hiszen a galántai magyar tanítási nyelvű gimnázium mindig is megfelelő létszámú diákbázisra épülő oktatói-nevelői eredmények és élénk közéleti aktivitás révén volt ismert a járás lakosságának köztudatában. A mai középnemzedékből nagyon sokan ebben az iskolában maturáltak. Ök diákokként is, felnőttekként is az 1953-as kapunyitástól napjainkig rengeteget tettek mind a járásszékhely, mind a környező községek társadalmi, politikai és kulturális életének gyarapításáért. Még az igazgatói irodában fellapozom az iskola hét éve megjelent jubileumi, illetve az időközben megjelent szerényebb terjedelmű évkönyveket. Az ilyen röpke tájékozódás is elegendő ahhoz, hogy az ember meggyőződjék arról, miszerint a múló esztendők során valóban szakképzett s lényegében egységes pedagógiai szellemben oktató tantestületi gárdát sikerült kialakítani Galántán. A jelenleg 28 tagú tanári kar összes tagja képesített, sőt van akinek doktori fokozata is van, de a tanári kar korátlaga szintén kedvezőnek mondható. Külön érdekességként hadd említsen meg, hogy 13 tanár valamikor diákként koptatta ugyanennek az iskolának padjait. Ez nagy mértékben megkönynyíti, folyamatosabbá teszi a 275 főnyi diákság nevelésének és oktatásának részint általános érvényű közös céljait részint a nemzetiségi iskolákra háruló sajátos feladatait. Ha mindehhez hozzászámítjuk még azt is, hogy a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium 1977-ben Dél-Szlovákia egyik legkorszerűbben fölszerelt iskolaépületébe költözhetett (nyelvi laboratóriumok, négy könyvtár, a korszerű segédeszközök sokasága, önálló szaktantermek, két tornaterem, fedett uszoda áll minden tanuló rendelkezésére!), akkor bizony aligha jelent riporteri túlzást azt mondani: a délvidéki tájak egyik legjobban fölszerelt s az ehhez mért tanulmányi eredményekre jogosító „alma mater"-e várja itt évről évre az általános iskolák végzős növendékeit. Ezek a kiváló feltételek s természetesen a tanári kar sokoldalú igyekezete is a diákság egyre gyarapodó ismeretanyagán tükröződik. De lemérhető ugyanez a különböző diákolimpiászokon, a felvételi vizsgákon, az egykori diákok gyakorlati érvényesülésében. És bár bevezetőben azt mondtam; nemigen vagyok a számok híve, a teljesség kedvéért most mégis papírra vetek néhányat az évkönyvek részletenként is érdekes adathalmazából. 1956-tól a tavalyi tanév végéig összesen 2 230 maturáns kapott itt érettségi bizonyítványt. Közülük 1 028 diák pályázta meg a főiskolai vagy egyetemi felvételit. Legalább ennyire fontos siker, hogy a galántai magyar gimnázium egykori növendékeinek zöme nemcsak akar, hanem tud tanulni. Ki-ki jól megállja helyét az egyetemi évek során adódó szigorlatokon és vizsgákon, hiszen a továbbtanulásra jelentkezettek 61,6 százaléka lényegében évkihagyás, évfolyamismétlés vagy egyéb késedelem nélkül meg is szerezte a diplomát! Érdekes adat, hogy 1966 óta 52 galántai magyar „gimista" szerzett oklevelet külföldi egyetemen. Közülük tizennégyen tanultak a Szovjetunióban, huszonnégyen Magyarországon, nyolcán Lengyelországban, hárman-hárman pedig Bulgáriában és az NDK-ban. Mindennek eredményeképpen a dr. Párkány Antal, dr. Dorogi Ferenc, Ostatny Ferenc, Pokorny Imre, Ivanics István, Mircz Károly, Papp Endre, Oravszky Eduárd, Szeberényi Zoltán, Czigler Sándor, Kanyicska János, Mórocz Károly, Hajdusek János és a többi voit osztályfőnök egykori diákjai közül ma már sokan elismert tudású építészek, gépészek, számítástechnikai szekemberek, vegyészek, közgazdászok, orvosok, de gyógyszerész, csillagász, atomkutató vagy jogász szintén található az eleddig itt érettségizettek sorában .. . Az iskola belső életét zavaró és igazgatócserével végződött gondok megoldása utáni teendőket az új igazgatónő így foglalja össze; — Az emberi, világnézeti és szakmai fejlődés elősegítése az egész tanári kar közös feladata. Magamból indulok ki ha azt mondom: egy matematikát oktató szaktanár is irányíthat úgy egy beszélgetést, hogy kiderüljön, a műveltség és a társadalmi problémák iránti fogékonyság része a mindennapoknak. Eddigi pályafutásomban úgy tapasztaltam, hogy a diák benyomásainak összessége valamiféle útvonalat is kijelöl a számára. A nevelési és pályaválasztási tanácsadó, Pukkai László zárja a társalgást: — Aki tanít, az saját egyéniségének megfelelően emberségre is nevel. És miközben oktatunk, egymást is formáljuk. Ebben a törekvésben feltétlenül szükség van a tanár és a diák eredményes összmunkájára. Mert aki már diákként „elfelejt" zenét hallgatni, színházba járni, vagy akár rojtossá olvasni az irodalmi tankönyvét, az a munkahelyén sem tesz majd másként. Az igényt ébreszteni és a diákokba beleplántálni úgy kell, hogy azt a múló évek körforgása se pergesse ki onnét! A népek tanítómestere: Comenius, azaz Jan Amos Komensky vallotta a jó iskola küldetéséről, hogy az az emberség olyan műhelye, amely a világ teljes megértéséhez vezeti el a diákot. Több mint három évtizednyi hagyományai ilyen arcúra formálták a Galántai Magyar Tanítási Nyelvű Gimnáziumot is, amelynek első évfolyamában ebben a tanévben ötvenketten kezdték meg tanúimén' aikat. MIKLÓSI PÉTER Fotó: Gyökeres György 13
