A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-19 / 29. szám
A Csemadok életéből SZÉLJEGYZET A somorjai Csali gyermektánc-csoport a Dunaszerdahelyi városi művelődési ház előtt LEHET-E MÁSKÉPP? Önfeledten. Lehet-e másképp? Lehet, de az már nem játék, az már valami más, s e másban ott kísért a veszély rettenete, miszerint a gyengébb győzelme korántsem olyan biztos, mint ahogy azt a mese törvényei előírják. Igen, a játékra gondolok, játszó gyermekeinkre s a veszélyre, mely a játékba belopta magát. Észlelni mindezt csak aggodalommal lehet. Oka egyelőre csak sejthető, de az bizonyosnak látszik, hogy valahol a televízió és az eltárgyiasuló világ két pontja közt behatárolt szakaszon kéne keresgélni. Aggódom bizony — nevezetesen a kisegérért, aki a macska kezdeményezte küzdelemben egyre gyakrabban marad alul; a legkisebb fiúért és a fele királyságért; a hangyák szorgalmának kudarcáért; és a gólyáért is, akit a róka sorozatosan átver. Az illúziókat félteném tehát? Igen, az illúziókat is, meg azt, ami nélkül illúzió sem létezik. Játszani jó és győzni is jó. De mi köze van a játéknak a győzelemhez? Tetszik, nem tetszik, van köze hozzá. Persze, nem az egészséges versengés győzelmére gondolok, hiszen az úgy-ahogy helyénvaló. Mégis az egészséges versengésről, az önfeledt játékról szándékozik szólni e jegyzet. A X. Duna menti tavasz résztvevőinek versenye egészségesnek minősíthető és nyilvánvaló, hogy egy-egy csoporton, pontosabban egyetlen csoporton sem lehet számon kérni, hogy a valódi színpadi kellékek között ugyanolyan gyerekszínházát játszanak, mint amilyen gyerekszínházat a réten, a kert végében, vagy az udvar zugában képesek játszani. Mert ami itt közönség elé kerül, az már — bárhonnan is nézem — produkció. Itt már külső elvárásoknak kell megfelelni: jó ha a közönség tapsol, jó, ha a zsűri dicséretet mond. Csak azt nem szabad hinni, hogy e helyütt ugyanazt illeti taps, ami a ringben is tapsot idéz elő. A mesében az erkölcsi jobbé, a versenyben a minőségi jobbé a győzelem. Miért is mondom ezt? Talán azért, mert a Duna menti tavasz báját, önfeledtségét, tiszta játékosságát megőrizendő igen fontosnak tartom, hogy ne a versengés, hanem a játék szelleme legyen az uralkodó, a meghatározó szellem. Miért, talán fordítva volt? Nem, dehogy! Csak éppen itt is és másutt is fel-felüti a fejét valami. írjam azt, hogy zavaró körülmény? Pontosabb talán, ha azt mondom: kétoldali tévedés, mely egyelőre nem komoly, de oda kell figyelni rá. Arra gondolok, hogy katonás fegyelmezettséggel nem lehet sem játszani, sem a játékot minősíteni. Hogy nem a regulának kell elsősorban megfelelni, hanem az önfeledtség szabályainak — bár azt hiszem, közelebb járok az igazsághoz, ha azt mondom: szabálytalanságainak — bízvást, hogy a fogalom nem félreérthető. Gyerekszínházát mindenki játszott gyerekkorában — ha nem is közönség előtt. így voltam ezzel magam is. Aztán a kisiskolás esztendők során úgy adódott, hogy nem tudni miért, rám is kiosztottak egy szerepet. amit már közönség előtt kellett eljátszani. A harmadik próbán már mindnyájan azt hittük, színészek vagyunk, és a közönség legelső tapsára már biztosak voltunk benne, hogy minket a világot jelentő deszkákra rendelt a sors keze. Szerencsére nem így alakult és a későbbi színházasdi során akadt kivétel is, melynek háttere nyilván összetettebb lehetett, mintsem azt ma is gondolnám. Annyi azonban bizonyos, hogy ez a kivétel közelített a legjobban ahhoz az általánoshoz, amit a réten, a kert végében, az udvar zugában játszottunk. Jó lenne meglesni azt a színházat és nem csupán a kétes emlékezetre hagyatkozni. A legkisebb királyfit a leghórihorgasabb leányka játszotta és nem is tudom, jó-e, rossz-e, hogy a produkciónkat senki sem zsűrizte, mert azt se tudom, jó lett-e volna netán rossz, ha valaki kifogást emel a hórihorgas leányka alakította legkisebb királyfi... egyszóval, a szereposztás ellen. A X. Duna menti tavasz előadásaiban nem voltak ilyen szarvashibák. Ha pedig lettek volna, nem biztos, hogy fennakadok rajta. Kár, hogy nem láttam minden produkciót. Ezért csupán egy észrevétel erejéig merészkedem szólni róla, mely észrevétel így szól: több játszadozást a játékba! Mert nem a színháztörténetnek, hanem az életnek játszunk. KESZELI FERENC Fotó; Prandl Sándor Az Országos Népművészeti Fesztivál margójára A kastély mögött körhinták, céllövöldék. Hogy ott-e a helyük, megkérdőjelezem. Bár kilencéves fiam nagyon jól szórakozott, de nem azért vittem el Zselizre (Želiezovce), hogy ott töltse az időt Célba lőni másutt is lehet. Sirt a lelkem, amikor a versenyre érkező gyermektánccsoportok tagjai papírmasé rózsát csillogó-villogó bigyót vásároltak. Ugyanilyen szívesen töltötték volna az idejüket és költötték volna a pénzüket népi gyermekjátékokkal és játékokra. Hisz volt már rá példa. A népművészeti kiállításon már bemutattuk, mivel játszottak nagyszüleínk. Az erről készült képeket a Fesztivál harminc évét bemutató fotókiállításon viszontláttuk. Sajnos csak a képeket Értékeinket már fel tudjuk tárni, de közkinccsé tenni még nem. Visszahullanák az ismeretlenség, a feledés homályába. A gyerekek most is nagyon szívesen megtanulták volna a játékok készítését ha mi felnőttek (a rendezők) gondoskodunk arról, hogy legyen kitől tanulniuk. A népművészeti fesztiválnak szerves tartozéka a népi iparművészeti vásár. A rendezőknek kell kezességet vállalniuk azért hogy amit az Országos Népművészeti Fesztiválon megveszünk, az valódi érték legyen. Épp olyan szigorral kell elbírálni az árusítási engedélyeket is, mint a színpadra kerülő műsort A papírmasé csillogása elcsábítja a vevőket az igazi értékektől. A színpadon a „csak tiszta forrás", a parkban pedig már az olcsóbb, könnyebb szórakozás a vonzóbb? A MŰSORFÜZET: Pontos információk tömegét hordozza, tartalmas, ötletes, versekkel, jó érzékkel tűzdelt. Egyszóval éppen olyan, amilyennek lennie kell! AZ ELLÁTÁSRÓL: Pontosan mértek, pontosan számoltak, az üveget visszaváltották, az asztalokat letakarították. Ülve fogyaszthattuk el a pecsenyét a kolbászt Ennyit a parkbeli sátrakról. S a csoportok étkeztetése? A városban történt A gyerekek vallomása szerint a vasárnapi rántott hús különösen finom volt és még uzsonnát is kaptak útravalóul. A KÖRNYEZETRŐL: A város most nem öltözött olyan szép ruhába mint más éveken. Talán az útépítés miatt. Ha befejeződik, újjáéledhet a hagyomány: gazdagon díszített lesz az utca. Mindezek mellett az ünnepi műsor tartalma volt és lesz mindig is a lényeg. Az pedig remekbe sikerült! FISTER MAGDA 7
