A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-22 / 47. szám
A Csemadok életéből rendezvény ünnepélyességét fokozandó egy-egy szavalat is elhangzott, de az is inkább népballada volt. Az I, Országos Dal- és Táncünnepélyre a négy kerület legjobbjai jutottak el. Mintegy hatszáz énekes, táncos és szokáshagyományt ápoló és felelevenítő szereplő vett rajta részt. Délelőtt próbák, délután a verseny, este a gálaest volt. A bemutatónak, illetve a gálaestnek már nem volt versenyjellege. A rendezvényt a szereplőkön kívül alig 600 ember nézte végig. Ennyi volt zsúfolva a terem befogadóképessége. A szereplők a versenyen és a próbákon figyelték egymást. Az ünnepély ennek ellenére óriási jelentőségű volt: 1. Összegző lezárása volt egy fél évtizedes tevékenységnek. Élő dokumentációja annak, hogy a Csemadok 1949 márciusa óta — akkor alakult meg —, milyen eredményesen végezte munkáját a csehszlovákiai magyarok népi kultúrájának újraébresztésében, az amatőr művészeti mozgalom életre keltésében, a népművészeti és forradalmi hagyományok feltárásában, színpadi megszólaltatásában. 2. Lemérője volt annak, hogy népművészeti csoportjaink milyen úton indultak el, milyen a műsorpolitikájuk, milyen a hagyományok színpadra állításának a szintje, egyáltalán mennyire kötődnek csoportjaink a hazai hagyományokhoz, honnan mentik műsoruk alapanyagát, és ne titkoljuk, arra is kíváncsiak voltunk, hogy a múlt népieskedő, nemzetieskedő táncaiból, dalaiból mi az, ami „átvészelte" a háborús időket, és a nép felé fordulás jelszavát félremagyarázók ebből mit állítottak újból a színpadra. Igaz, e nemkívánatos anyag a kerületi rendezvényeken már kihullott a rostán, de az összegzésben ezzel a kérdéssel is kellett foglalkozni. 3. Rámutatott arra is, hogy műkedvelő csoportjaink milyen szervezettséggel és anyagi háttérrel rendelkeznek. A megállapított tény nem volt magával ragadó: anyagi bázisuk csak a maguk kitermelte javakból képződött. A színjátszásból, különböző brigádmunkákból, bálok rendezéséből befolyt pénzek jelentették a fenntartó szerv anyagi alapját, adták a pénzt a ruhák varratásához, a zenészek honorálására, a fellépések költségeinek fedezésére, stb. Ez pedig akkor is nagyon bizonytalan bevételi forrás volt. Főleg a viseletek tükrözték ezt a legjobban. TAKÁCS ANDRÁS HEJ, CITERÁM, CITERÁM ... Kovács László bizony már nem éppen fiatal ember. Hatvanhatodik esztendejét tapossa, a tizenévesek régóta bácsinak szólítják. Pedig nem érzem magam öregnek — mondja, s hamiskásan kacsint —, de hát elszállt fölöttem az idő. Kis asztalkát penderít az udvar árnyékos szögletébe, a „tiszta szobából" előhozza citeráját, belecsap a húrokba és máris száll a pattogó ritmusú dal. Akár a szomszédok is táncra perdülhetnek. — Hej, citerám, citerám — simogatja meg később, két nóta között a hangszerét —, hosszú éveken át hű társam voltál. Barázdált már, igaz a bőröd, akár a gazdádé, de szégyent ezidáig nem hoztunk egymásra. Kovács Laci bácsi 1919-ben született Terbegecen (Trebušovce), s a mai napig a kis falucska lakója. Hárman voltak testvérek: két fiú meg egy leány. Béla bátyja különösen ügyeskezű mesterember hírében állt, asztalos, a fa szerelmese volt. És élt-halt a zenéért. Cimbalmon játszott, de furulyázni és citerázni is mesterien tudott. — Minálunk akkortájt — emlékezik Laci bácsi — sokan ismerték a citerapengetés cseppet sem könnyű módját. Különösképp Sebény Lajos bácsi játszott mesterien a hangszerén. Béla vagy tíz citerát gyártott élete során. Egyet, ezt a mostanit, tőle kaptam ajándékba. S ő volt az első tanítómesterem is. Kovács László mindössze tíz éves volt ekkor. Ősztől tavaszig, de főképp a hosszú téli estéken rengeteget gyakorolt, aminek persze meg is lett az eredménye. Egyetlen tollfosztó sem múlhatott el lányos háznál anélkül, hogy meg ne hívták volna, ne pengette volna a szebbnél szebb népdalokat, balladák sokaságát. A feleségét is egy ilyen „házimuzsikálás" alkalmával ismerte meg. A Nagykürtösi (Veľký Krtíš) járás szinte valamennyi Tavaszi szél... népdalversenyében szerepelt, de tapsolt, neki a közönség az országos döntőben is. Nem múlt, múlhatott el egyetlen körzeti, vagy járási kulturális rendezvény, hogy ne lépett volna fel a pódiumra hangszerével. Több ízben járt a zselizi (Želiezovce) népművészeti fesztiválon is. A díjazott terbegeci férfikórus lelkes énekese. Kovács Laci bácsi 1961 óta a kökeszi (Kamenné Kosihy) földműves-szövetkezet traktorosa. Jelenleg a nyolcadik lánctalpasát „koptatja". A Csemadok helyi alapszervezetének egyik alapító tagja. Három gyermeke van. — Sajnos — tárja szét a karját —, egytől egyig „botfülüek". Hiába sulykoltam beléjük kiskorukban a citerázás művészetét, nem bírták megtanulni. A feleségem azonban igazi „dalos pacsirta", az asszonykórusban énekelt. Kár, nagy kár, hogy a mai fiatalok zöme csak a diszkókat járja. Én, ha nincsen kedvemre való műsor a televízióban, előveszem a jó öreg hangszert és megpengetem. Az asszony meg dúdolja hozzá a melódiát... —zl— A szerző felvétele hek, felfogásuknak és kritikus szellemüknek megfelelően látni — s színpadilag is láttatni világunkat. A martini amatőrszínházi szemle kapcsán elmondandó lényeges észrevétel, hogy a komolyabb sikerekre számító szlovák amatör együttesek rendszerint hivatásos színészt vagy rendezőt kérnek fel egy-egy színmű betanítására, de az esetek zömében dramaturg és díszlettervező szintén „beleszól" az efféle csapatmunkába. Természetesen, mindez döntő mértékben segít hozzá az előadás hőfokának megteremtéséhez, illetve a sajátos művészi vallomás színpadi megfogalmazásához. S itt rögtön két további megjegyzés kívánkozik ki belőlem. Az egyik: e gyakorlat azt bizonyítja, hogy szép számú együttes mögött áll védnökként „profi" fenntartó szerv, ami bizony — sajnos — a délszlovákiai üzemeket és szövetkezeti klubokat tekintve nem mondható köznapi gyakorlatnak. Ideje lenne hát ebben a vonatkozásban is mielőbb szaporábbra fogni lépteinket! A másik észrevételem viszont az amatőrök, a velük együttműködő hivatásos művészek és a fesztiválon jelenlévő szakemberek közötti viszonyra vonatkozik. Úgy tapasztaltam, hogy az amatör mozgalom támogatását vállaló profik szinte együtt élnek a műkedvelő együttesekkel; ugyanakkor nem tekintik minden további hozzállást eldöntő személyes presztízskérdésnek az országos szemlén aratandó siker, az esetleges gyöngébb szereplés, vagy netán akár a bukás kérdését. Ezt „koronatanúként" állíthatom, hiszen mindhárom esetre volt példa az idei szemlén ... Élményeimet rendszerezve okvetlenül szólnom kell például a breznói színjátszócsoport tiszteletet parancsoló sikeréről. A több mint hatvan éves hagyománnyal bíró breznói csoport Tajovský két egyfelvonásosát gyúrta meggyőző színpadi katarzist és kiváló színészi játékot hozó előadássá. Amatőrszínházi gyakorlatban ritkán látni ilyen jó dramaturgiai és rendezői munkát, mint ezen az előadáson. Nagyon ajánlatos lenne ezt az együttest a Jókai-napok szlovák vendégegyütteseként jövőre májusban Komáromban (Komárno) is viszontlátni. A főszereplő enyhe indiszponáltsága ellenére nekem tetszett a dubovéi színjátszók Tolsztoj-adaptációja (A versenyló halála; rendező Peter Bzdúch, a martini színház tagja) és a zeleneči színjátszók fesztiválzáró szereplése, akik egy Kafka-novella alapján mondtak el rengeteget az emberi kishitűség és gyarlóság természetrajzáról. Számunkra külön öröm, hogy a martini szemle erős konkurrenciájában jól állták meg helyüket a kassai (Košice) Pinceszínpad tagjai. Ök Schwajda György: Segítség című tragikomédiáját adták elő. Akárcsak a Jókai-napokon, itt is elismerést aratott Havasi Péter részleteiben is átgondolt, szuggesztivitásra törekvő rendezése, illetve a két főszereplő: Bilász Alica (Aranka) és Koncz Árpád (Józsi) átélt játéka. A külföldről érkezett együttesek közül a bulgáriai főiskolások kísérleti színpada, a Litván Szovjet Szocialista Köztársaságból érkezett színjátszók (Borisz Vasziljev: Csendesek a hajnalok) és a zalaegerszegi Reflex Színpad „Mutatványosbódé" cimű. lírai s mozgásszinházi elemeket ötvöző tragikomédiája aratta a legnagyobb sikert. Befejezésképpen még egy rosszalló észrevételnek kell hangot adnom ... Ki tudja mi okból, de a Csemadok KB illetékes dolgozója, illetve a nyugat- és kelet-szlovákiai kerületi népművelési központ nemzetiségi ügyekkel foglalkozó szakelőadóin kivül a szlovákiai magyar népművelők és amatőr rendezők közül ezúttal sajnos szinte senki sem jött el Martinba. Őszintén szólva szívesen találkoztam volna Túróc központjában amatőr rendezőinkkel, a járási népművelési' központok felelős dolgozóival, szövetségünk járási bizottságainak instruktoraival. Már csak azért is. mert az ilyesmire a felsorolt intézmények költségvetésében kell, vagy legalábbis kellene, hogy legyen keret. De azért is. mert talán a fentiekből is nyilvánvaló, hogy az idei szlovákiai amatörszínházi szemlén lett volna mit látni, lett volna miről beszélgetni és új erőt, ötletet menteni a most kezdődött amatőrévadhoz. MIKLÓSI PÉTER 7
