A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-22 / 47. szám
A Csemadok életéből HARMINC ÉV A kezdet A felszabadulás után megindult egy folyamat: a haladó népi és forradalmi hagyományok felkarolása, a kulturális élet alapjául tétele. Szlovák és cseh nemzeti vonalon megkezdték a népművészeti értékek feltárását, felgyűjtését, színpadra állítását, hogy azok újból a nép kincsévé váljanak. A negyvenes évek második felében óriási lelkesedéssel haladt ez a munka. Az alkalmi rendezvények mellett fokozatosan — a politikai élet háború utáni konszolidálódásával, a kommunista párt politikai erejének, hatalmi pozíciójának megerősödésével párhuzamosan — kialakultak a népművészeti tevékenység fórumai, a különböző szintű versenyfesztiválok és népművészeti seregszemlék. Országos viszonylatban a délmorva kisváros, Strážnice jelentkezett elsőnek. Itt régebbi hagyománya volt a néptáncosok, népi hagyományokat őrző és ápoló csoportok évente megrendezett versenyének, így a megváltozott politikai viszonyok között is erre a hagyományra építve rendezték az első, területileg az egész Csehszlovák Köztársaságot felölelő népművészeti fesztivált. Ekkor még csak a cseh, morva és szlovák népi kultúra néptánc-, népdal- és népszokáshagyománya képezte a műsort. A fesztivál két napig tartott. Szombaton és vasárnap állandó műsor volt a városka óriási parkjában épített három központi és több kisegítő színpadon. A fesztivál nézőinek száma 1954- ben elérte a 200 OOO-et. A hazai magyar nemzetiségi népi tánckultúra az 1952-es fesztiválra jutott el első ízben, a Csemadok Kassai (Košice) Helyi Szervezetének népi tánccsoportja — a jelenlegi Új Nemzedék Táncegyüttes őse — képviseletében. A csoport koreográfusa Hemer - ka Olga zenetanámö volt a küldöttség politikai vezetője pedig a Csemadok akkori kassai kerületi titkára. Béres József. Tartalmában és szerkezeti-szervezési felépítésében később ez a strážnicei fesztivál szolgáltatta a példát az újonnan létrehozott kerületi és országos fesztiváloknak. Majd tíz év telt el, mire Szlovákia megtalálta a saját országos fesztiváljának a színhelyét, Východnát, a legészakibb tátraalji szlovák kisközséget. 1955-ben rendezték ott először a Szlovák Országos Fesztivált. Ez is kétnapos rendezvény lett, később még a péntek estével bővült. Ide a magyar nemzetiséget képviselő csoport 1957-ben jutott el a Csemadok Szinai (Sena) Helyi Szervezetének Erős Pálné vezette tánccsoportja — a jelenlegi Rozmaring Táncegyüttes — képviseletében. Még ebben az évben, 1955-ben megrendezte első országos fesztiválját a Szlovákiában élő ukrán nemzetiség kulturális szövetsége a KSUP (Kultúrny spolok ukrajinských pracujúcich). Rendezvényük, annak ellenére, hogy országos jelzővel látták el. lényegében egy az akkori (Prešov) kerületre korlátozódott, mert abban a kerületben élt az ukrán nemzetiség zöme. Az ukránoké volt az első olyan országos népművészeti rendezvény, amelynek főrendezője, a rendezvény anyagi feltételeinek biztosítója, közönség- és műsorszervezöje társadalmi kulturális szövetség volt, ellentétben az írásunk elején említett két rendezvénnyel, ahol a kulturális élet állami irányító szervei és metodikai intézményei voltak a mindent biztosító gazdák, és a rendezvény anyagi alapját állami költségvetési pénz képezte. Rá egy évre, az ukránokéhoz hasonló szervezési feltételekkel, a Csemadok gondnokságában országos színre lépett a csehszlovákiai magyarok népművészeti kultúrája is. 1956 december harmincadika sokak számára az éwégi nyugalmat jelentette, de a csehszlovákiai magyarok azon részének, amely a hazai néphagyományok, felkutatását, feltárását, felújítását, színpadra állítását tekintette nemzeti kulturális feladatának, élethivatásának, kifejezési eszközének azok A Csehszlovákiai Magyar Állami Népművészeti Együttes próba közben (1954) (Archívum felv.) számára egy félévtizedig tartó felkészülés, összegzés, a teljes némaságból az erőteljes megszólalásig vezető út összegzését, a megtett út a kifejtett munka eredményességének a lemérését jelentette. Losonc (Lučenec) adott helyet az első fesztiválnak. A Csemadok anyagi helyzete megengedte egy ilyen egész országot felölelő találkozó, népművészeti seregszemle megrendezését. Az év folyamán megtartott négy kerületi seregszemle után sor kerülhetett az I. Országos Dal- és Táncünnepélyre. A kerületi versenyfesztiválokat 1955-ben és 1956-ban járási méretű népművészeti rendezvények előzték meg. A járási Csemadok - napok még vegyes jellegűek voltak: szavalatok, nép- és műdalok, énekkarok, hagyományőrző folklórcsoportok, tánccsoportok, népi zenekarok, stb. váltották egymást a műsorban. A kerületi seregszemlékre már csak a népi és forradalmi hagyományokra épült dalok, szokáshagyományok és táncok kerültek. A HAT NAP — ÉS SOK ÉLMÉNY... Jegyzetek a martini amatőr színjátszó fesztiválról A gazdag történelmű s a szlovák amatőr színjátszó mozgalom egyik patinás központjának számító Martinban október 14—19-e között ismét megrendezték a műkedvelő színjátszók hagyományos seregszemléjét. Az idei, valóban parádés nemzetközi részvétellel fémjelzett fesztivál méreteit és rangját talán az impozáns statisztikai adatok bizonyítják a legtalálóbban. Mindennek érzékeltetésére érdemes hát mielőbb túlesni a számok özönéri: a túróéi hegyek lábánál fekvő járásszékhelyen 6 nap alatt összesen 19 hazai és külföldi együttes versenyműsorát, ennél is pontosabban 398 szereplő teljesítményét tekinthette meg a közönség, illetve a szűkebb értelemben vett zsűri szerepét szakmai vitairányítókká bővítő 8 tagú lektori testület. A nagyjából ugyancsak 300 szereplőt foglalkoztató keretmüsorokban további 8 együttes lépett pódiumra, és talán hangsúlyoznom sem kell, hogy mindez több ezer őszintén érdeklődő néző előtt zajlott. Martinban öt alkalommal megjelent fesztiválújságot adtak ki, jelen volt a bratislavai Népművelési Intézet 21 szeminaristája, a kerületi népművelési központok 11 szakelőadója; a fesztiválon 34 hivatalos vendég, 21 újságíró, 14 külföldi megfigyelő — közöttük Máté Lajos, az AITA, azaz az Amatőrszínjátszók Nemzetközi Szövetsége Elnökségének tagja — vett részt, és még hosszan sorolhatnók a többi számstatisztikai érdekességet. Gondolom, a fentiek alapján érthető, ha szakmai körökben jogos várakozás előzte meg az amatőr színjátszók idei központi szemléjét. E rendezvény ugyanis elsősorban arra volt hivatott választ adni, vajon hol is tart, de legfőképpen merrefelé halad tájainkon a közművelődési munka lényeges elemének számító színpadi mozgalom?. .. Más szavakkal: mi is történt Thália „amatőr templomaiban" a tavalyi martini szemle óta; vajon Szlovákia legjobb, más hazai fesztiválokon többnyire már díjazott csoportjainak és a külhoni vendégegyüttesek egy hétig tartó találkozóján csalhatatlan színházi élményt, igazi színpadi katarzist hozó előadásokkal találkozunk-e, vagy csak amolyan jól megcsinált szokványelőadásokkal ? Ehhez kapcsolódóan vetődik fel a következő kérdéskör: vajon a szlovákiai amatőr színjátszás továbbra is a régi, megszokott, mondhatnám kijárt csapáson halad-e tovább, avagy új utakat és a kor igényeihez jobban illő művészi eszközöket is keres a színházművészet kimerithetetlennek tűnő, olykor a hivatásos társulatokra szintén hatni tudó lehetőségei között... Nos, a tavalyi évad október derekán Martinban látott amatörszínházi tükörképe sok,sok általánosítható és a hazai magyar színjátszó mozgalomban is hasznosítható tapasztalatot hozott. Elsőként a szlovák csoportoknak azt a mindenképpen követésre méltó törekvését említem, hogy nem pusztán a szövegfelmondásra összpontosítva, nomeg a cselekmény felszínén mozogva akarják előadni a bemutatásra szánt színművet, hanem az írói szöveg egyéni látásmódra törekvő rendezői, dramaturgiai s nem utolsósorban színészi értelmezésével önmagukról akarnak vallani. Sietve hozzáfűzöm: ezt jobbára nem a külsőségekben lubickoló polgárpukkasztás. vagy épp ellenkezőleg, a sokszor látott klisék újbóli átmentésével teszik, hanem sokkal inkább a színjátszás nemes hagyományait öregbítő s alkotásra serkentő eszközeit ötvözik önálló színpadi szemléletté. Ha arra gondolok, hogy a hazai magyar kisszínpadi mozgalom az utóbbi esztendőkben bizony meglehetősen mély hullámvölgybe zuhant, akkor itt kell elmondanom azt is: ebben a kategóriában is van mit tanulnunkl Az élvonalba tartozó szlovák kisszínpadok legnagyobb erénye, hogy igyekeznek saját látószögük-6
