A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-15 / 46. szám
Ha llottn k' olvas t n k- láttuk tés, együttérzés. Ahelyett hogy biztatná és bátorítaná, hülyeségekkel traktálja. Néhány napi dúlás-fúlás után végül is úgy döntött Gábor, hogy kér kölcsön kétezer koronát, de nem a szüleitől, hanem egyik barátjától, aki autóra gyűjtött. Este a pénzt átnyújtotta Katalinnak, akinek az arca rendkívüli módon felragyogott: — Aranyos vagy, Gabikám, köszönöm!... Ha tudnád, mennyire szeretlek! — Azon az éjszakán igyekezett is bebizonyítani a hallatlanul „nagy szerelmét". Katalin a kimerítő játék után nyomban elaludt, Gábor azonban még sokáig ébren volt. Töprengett, tűnődött, gondolkozott, de sehogy sem tudott eligazodni a feleségén. Ismeri? Megismerte? Távolról sem ... Nem és nem bírt megbékélni a szertelenségével, a szeszélyeivel, a fura, szélsőséges viselkedésével. Mintha szándékosan azt akarná kinyilvánítani és mindenkinek a tudtára adni, hogy ő mindentől és mindenkitől függetlenül éli az életét, mint akit nem köt semmi senkihez, sem férjhez, sem gyerekekhez, aki egyáltalán nem érez felelősséget és kötelezettséget senki iránt. Eltűnődve arra is gondolt Gábor, mindez nem igaz, csak egy nyomasztóan rossz álom, amiből elöbb-utóbb felébred, s utána minden megszépül és jóra fordul. Az utóbbi hetekben többször eszébe jutottak a szülei intő szavai, igen, a szüleié, akik jó előre figyelmeztették. Nekik volt igazuk? ... Az ő megérzésük és jóslatuk fog valóra válni?... Nem, nem, ez a kezdeti időszak csupán átmeneti, ha úgy tetszik — útkeresés. Nemsokára* rátalálnak a helyes nyomra, hiszen szeretik egymást. Vagy a szerelem csak az ö részéről igazi?... A baljós előjelek ellenére is szereti Katalint a fogyatékosságaival együtt. De vajon meddig bírja, meddig állja szerelme a megpróbáltatásokat!? Néhányszor Zsuzsa is eszébe jutott. A kedvessége, az emberi melegsége, a háziassága, a ragaszkodó nagy szerelme. Vele talán jobban járt volna? Ki tudja, ki tudja? Tény és való, Zsuzsa egészen más volt. Elérkezett a bemutató napja. Cseresné lemondott a megtekintéséről, elvállalta, hogy otthon marad a gyerekekkel. Gábor hiába erőszakoskodott, hogy csak utazzon velük, majd fogadnak valakit a gyerekekhez, nem és nem,Cseresné hallani sem akart róla: nem bízza idegenre az unokáit. — Menjen csak, aki mehet, gyönyörködjék, szórakozzék, majd megnézi ő is alkalomadtán ... Katalin szülei elutaztak, Istvánék is, természetesen Cseres András is. Legalább annyira izgult, mint a fia, ha nem jobban. Gábor meg se élő, se holt. Egyedül Katalin bírta és élvezte a helyzetet minden különösebb szorongás és izgalom nélkül. Csillogott, ragyogott, s úgy vonult be a nézőtérre, mint egy koronázatlan királynő. A jól megrendezett, szép előadásnak nagy közönségsikere volt, de a hivatalos kritika — mint később kiderült — nem fogadta a darabot valami nagy elragadtatással. A szerző kivételes tehetségét ugyan elismerte, de több vélt vagy valós hiányosságra is rámutatott. ' A banketten Gábor jóleső érzéssel és örömmel fogadta az őszintének vélt vagy hitt gratulációkat. Lassanként felengedett a feszültsége és kezdte jól érezni magát. A hangulat emelkedett. Különösen Katalin volt elemében. Gátlástalanul fogyasztotta az italt. Szellemeskedett, nagyokat nevetett, már-már attól lehetett tartani, hogy botrányossá válik a viselkedése. Hiába intették és csillapították a szülei, oda se neki, mintha nem hallotta volna. (Folytatjuk) KÖNYV Hans Henny Jahnn: Óloméj Hans Henny Jahnn (1894—1959) a modem irodalom egyik legérdekesebb és legmarkánsabb alakja. Terjedelemben és jelentőségben egyaránt hatalmas és sokoldalú életművet hagyott maga után, összegyűjtött munkái (drámák, regények, kisprózái művek, esszék) hét testes kötetben jelentek meg 1974-ben. Magyar fordításban azonban mindössze egyetlen műve, a III. Richárd megkoronázása című drámája látott napvilágot, a Hoppá, élünk című expresszionista dráma-antológiában. Hans Henny Jahnn Hamburgban született, régi hajóépítő és hangszerkészítő famíliából származott, író volt, orgonaépítö, zenetudós, lótenyésztő és hormonkutató — így foglalja össze pályaívét az egyik irodalmi lexikon. Már írói pályája elején felfigyelt rá a közönség és az irodalmi közvélemény. Brecht, Becher, Walter Benjamin, Gottfried Benn mellett tátották számon; Jahn is ahhoz a generációhoz tartozott, amely az expresszionizmus megteremtésével egyszersmind létrehozta a modem látásmód, az újfajta megfogalmazások gyökeres fordulatát a német irodalomban. A fasizmus uralomra jutásakor, 1933-ban műveit mint „elfajzott művészetet" betiltották, öt magát politikailag megbízhatatlannak nyilvánították. 1934-ben ezért előbb Svájcba, majd Dániába emigrált, Bornholm szigetén parasztmajort vásárolt, ahol lótenyésztéssel és hormonkutatással foglalkozott. Jahnn 1945-ben tért haza, 1950-től a Freie Akademie der Künste elnöke volt. Hamburgban élt haláláig. A kötet Jahnn elbeszéléseiből ad ízelítőt. Monumentális drámái és regényei mellett kisprózája is magában hordja szemléletének, írói arculatának különös vonásait. Jahnn az expresszionizmus jellegzetes alakja. A robbanó emberi indulatok, az ösztönélet tragikus tobzódása, mint az expreszszionizmus társadalmi lázadásának része, bontakozik ki elbeszéléseiben, még a lírai atmoszférájú történetekben is. Ravasz József NÉPRAJZ Néprajzi nemzetiségkutató konferencia A nemzeti kisebbségek iránti tudományos érdeklődés napjainkban szinte világszerte tapasztalható megélénkülésének egyik szép példája a Békéscsabán öt évenként megrendezésre kerülő Nemzetközi Néprajzi Nemzetiségkutató Konferencia. Az idén október 2—4-e között megrendezett harmadik öszszejövetel csaknem kétszáz etnográfus résztvevője Köpeczi Béla művelődési miniszter megnyitóbeszéde után először Balassa Iván, Majd Emilia Horváthová, végül P. I. Pucskov főreferátumait hallgathatta meg. Ezután három szekcióba osztva folytatták a tanácskozást, ahol szó volt a nemzetiségi és a többségi kultúra egymásra hatásának problémájáról, valamint egy-egy nemzetiség népi kultúrájának vizsgálatáról és annak általános, ill. részeredményeiről. A hazánkat képviselő csaknem kéttucatnyi néprajzkutató előadásai, beszámolói is ezeket a témaköröket járták körül a szlovákai magyarok, ukránok ill. a Szlovákián kívül élő szlovákok néprajzi vizsgálata eredményei alapján. A konferencia harmadik napján a résztvevők a Békéscsaba környékén élő nemzetiségek (szlovákok, németek, románok) népi kultúrájával, hagyományaik ápolásával ismerkedhettek meg. A Békéscsabán elhangzott referátumok (immár hagyományosan) rövidesen nyomtatásban is megjelennek, ami elősegíti, hogy lényeges megállapításaik bekerüljenek a nemzetiségi néprajzi kutatások vérkeringésébe. Liszka József HANGVERSENY Celibidache, a varázsló Felejthetetlen hangversenyélményem a Szlovák Filharmónia estje 1973-ban, amikor egy hollófekete hajú, villogó szemű karmesterből áradó delejes erő, szárnyakat adva az együttesnek, olyan varázslatba ejtette a közönséget, amire csak a legnagyobbak képesek. Ez a karmester a román származású világjáró művész Serge Celibidache, aki akárcsak később, 1979-ben, most is a Müncheni Filharmonikusok zenekari estjét vezényelte a Bratislava! Zenei Ünnepségeken. A varázslat ezúttal sem maradt el. A hetvenhárom éves. megőszült, kissé megrokkant Celibidache töretlen szelleme, most is betöltötte a hangversenytermet. Igaz, gesztusai visszafogottabbak voltak, de koncentrációja, értelmezésének szilárdsága nem vesztett erejéből és hatásából. Elég volt egy ujjmozdulat, egy fejbiccentés, de főleg szemvillantás, hogy tökéletes összhangot alakítson ki a zenekarral, annak kitűnő szólamvezetőivel, hangszercsoportjaival. Mindjárt a hangverseny bevezető számában a Spanyol rapszódiában az együttes élve a nagyzenekar kimeríthetetlen hangszín-lehetöségeivel híven követte Ravel festői képzeletét, érzelmes líráját, délszaki temperamentumát. Ritmikai pontosság, a hangzás differenciált, áttetsző tisztasága érvényesült Richard Strauss: Halál és megdicsőülés című szimfonikus költeményének tolmácsolásában, száműzve a mű egyébként kétes értékű tartalmi mondanivalójából — egy lázálmoktól gyötört beteg haláltusája — minden szenvelgő érzelmességet. Megjelenítő erejű, minden részletében gondosan kidolgozott volt a hangverseny befejező száma — Muszorgszkij: Egy kiállítás képei című zongorasorozatának Ravel által hangszerelt zenekari változata. Celidibache pálcája alatt különös hangsúlyt kaptak a képsorokon átütő orosz népi motívumok s a gondosan kidolgozott részletek felépítették a mű formai egészét. A Müncheni Filharmónia nem tartozik Európa nagy múltú zenekarai közé: 1893-ban alapították, ám mint szellemi tartalék a német muzsika sok évszázados hagyománya áll mögötte, s ma egyike a legrangosabbaknak a szövetségi köztársaságban. Celibidache hat éve áll az együttes élén. Elvből nem vállal hanglemezfelvételt — ezért minden fellépése egyedi és megismételhetetlen. Ám az általa nyújtott zenei élmény még évek múltán is kitörülhetetlenül megmarad a hallgatóban. Delmár Gábor SZÍNHÁZ A MA TESZ Bratislavában Október 15-én Szlovákia fővárosában vendégszerepeit a Magyar Területi Színház. Ám ha valaki ugyanaznap délelőtt — mondjuk egy játékos fejtörő keretében azt kérdezte volna tőlem: vajon mikor játszott legutóbb Bratislavában a MATESZ, akkor bizony zavarba jöttem volna. Zavarba, mert az a jó pár esztendővel ezelőtti hagyomány, miszerint a Komáromban (Komárno) bemutatott darabok zömét a szlovák fővárosban is eljátszották — már réges-régen megszűnt tradíció lenni. így azután az a nem éppen szerencsés helyzet alakult ki, hogy nemcsak a MATESZ szokott el az itteni vendégjátékoktól, hanem elöbb-utóbb a fővárosi publikum is az egyetlen hazai magyar játékszín előadásaitól. Lényegében ezzel, nomeg jónéhány szervezési következetlenséggel magyarázható, hogy a ritkának is csak némi jóindulattal mondható bratislavai vendégjátékokat nem minden esetben pártolta kellő létszámban a publikum ; de szakmai körökben is meglehetősen visszhangtalan maradt a Csallóköz legalsó csücskéből érkező színtársulat fővárosi bemutatkozása. A múlt hónap derekán kifejezetten közönségcsalogató darabbal léptek a Szakszervezetek Háza nagytermének színpadára területi színházunk tagjai. Nyugodt szívvel állíthatom ezt, hiszen kitűnő prózairók: Mikszáth Kálmán alkotói világával találkozni mindig őszinte örömet jelent. Regényei és elbeszélései a múló évtizedek során mit sem veszítettek népszerűségükből, s ezért jogos érdeklődésre tartanak számot. A mikszáthi hagyományok ébresztgetésével a MATESZ nemcsak a publikum elvárásainak tesz eleget, hanem a klasszikus magyar irodalom jelentősebb alkotásainak bemutatásával egyben az indulás napjától mindmáig következetesen vállalt funkcióját is teljesíti. Bizonyítja mindezt az is, hogy A Noszty-fiú esete Tóth Marival című Mikszáth-regény zenés színpadi adaptációját (mert ezt a darabot játszotta el a komáromi együttes Bratislavában) a tavalyi, decemberi bemutató óta kereken hatvanszor játszotta el színházunk, ami a MATESZ-ban nem mindennapos sikerszériának számít. A kritikusnak mindössze annyi hozzáfűznivalója van mindehhez, hogy célszerű lenne újra rendszeressé tenni a Magyar Területi Színház bratislavai vendégjátékait. Jó lenne felhozni a fővárosba a Tűzijáték című Zahradnik-darabot, vagy az új évad új darabját: a Névnapot; de hébe-hóba a Thália Színpad is megérdemelne egy-egy bratislavai szereplést. Pillanatnyilag ugyanis nem a nézőhiány, hanem a MATESZ vendégjátékainak ritkasága az, ami kifogásolandó. Miklósi Péter 15
