A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-15 / 46. szám
v BALOGVOLGYI C ŕ I ...........„i... . , íl,! ’ ___ Javításra készen! Édes a szőlő A góbisi dombokon jó termőföldek voltak, majdnem minden megtermett bennük. Tavasztól őszig ökrös és lovas fogatok járták a dombokat, és soha senkinek nem fordult meg a fejében, hogy a déli fekvésű lejtőkön esetleg a szőlő is meigterem. Bátkán csupán a Bakosalján, az Aranyosban és a kertekben volt néhány darab szőlő, amelynek a borával ecetet lehetett volna pótolni, azért ért váratlanul, hogy az állami gazdaság a góbisi dombokon szőlőt akar termeszteni. 1970- ben kezdték telepíteni ötvenhárom hektáron, de a várt eredmény elmaradt, a beültetett terület azóta is ráfizetéses, nem kis gondot okoz a vezetőségnek. A vezetők nem ismerték volna az öregek tapasztalatát, meg a régi, poros tankönyvek igazságát, hogy Putnokon fölül már nem terem jó szőlő? Hosszan elbeszélgetek erről Csiszár Zoltán mérnökkel, az állami gazdaság igazgatójával, Simon László termelési és Korenek Pavel gazdasági igazgatóhelyettessel és azt mondom el, amit tőlük hallottam. A tervezők nem tanulmányozták kellőképpen az időjárást, tévesen úgy tudták, hogy Bátka Szlovákia melegebb éghajlatú vidékei közé tartozik, a tények azonban rácáfoltak a feltevésekre, veszedelmesek a késő tavaszi és kora őszi fagyok, érzékenyen érintik a szőlőtermést. Különösen a völgyekben, 215 méter tengerszint feletti magasság alatt. Édes a szőlő a góbisi dombokon, de a mélyebb részeken gyakran farkasorditó a hideg, a szőlőtőkék nagy része elpusztult, helyére fokozatosan újat kellett telepíteni. Az állami gazdaság terve az volt, hogy a rakotytyási (Rakotnik) és a zsípi dombokra is szőlőt ültet, de a tapasztalatokat figyelembe véve elállt a szándékától. Már augusztusban köd üli meg itt a völgyet, és olyankor mintha táj és ember a költő versét mondaná fel: „Mint a pamacs ritka szőrén a havasan habzó szappan, állnak a fák köd-habosan ..." S a köd a peronoszpóra és más kártevők melegágya! A fügéi nagyhizlalda A hajdani Vadpuszta helyén épült fel hatvanmillió korona költséggel, körülbelül öt hektár területen. Dr. Harmath Ottó a vezetője. A gondjaira bízott tizennyolc pavilon tiszta. A tizenötezer sertés közül ezerszáz anyasertés, s a nagyhizlalda vezetője a dolgozókkal egyetértésben húsz malacot akar elválasztani egy anyától. Ez évente 2 180 tonna hús eladását jelenti majd! — Jól érzem magam a gazdaságban — mondja dr. Harmath, az egy személyben vezető és állatorvos. — Olyan munkát végzek, amelyre egyetemi éveim idején készültem. És senki nem szól bele a munkámba. Az igazgató szabad kezet ad! Soha nem volt bajom vele. Azt hiszem senkivel sincs rossz viszonyban. Akik jó eredményeket tudnak felmutatni, azokat megbecsüli és tiszteli. A nagyhizlalda eddig elért eredményeinek tudom be, hogy minden szükségessel rendelkezem, ami telepemen a folyamatos munkát biztosítja. Évente körülbelül húszezer sertést adunk el az államnak, és ez a Rimaszombati járás sertéseladásának a huszonöt százaléka. Dr. Harmath Ottó gyermekkorától él-hal az állatokért. Rajongva szereti a hivatását. Családi házat épít, de azt is mintha csak azért tenné, hogy az udvarában is állatokat tart-, hasson, hogy otthon is a szenvedélyének élhessen... Őszi boronálás közben Radnót (Radnovce) határában kérdezem az egyik traktoristától, az ötvenhat esztendős Bodon Dezsőtől, hogy mi volt az apja? Hamar kiderül, hogy minden őse a földet túrta, az eke szarvát fogta. De akkor hogyan került a traktor nyergébe? Mondom, ahogy sorban lejegyeztem. Mikor 1952-ben megalakult falujában a szövetkezet gyalogmunkás volt egy ideig, aztán állatgondozó, majd majoros és kocsis. 1961-ben érlelődött meg benne a gondolat, hogy a lovak farától átül a traktor nyergébe, és jelentkezett traktorvezetői tanfolyamra. Most is azt csinálja, amit tizennyolc esztendeig, amikor a lovak faránál gubbasztott, csak nem szekéren, hanem traktor nyergében ül. Úgy von párhuzamot életének e két foglalkozása között, hogy a lovakat is meg kellett ismerni, meg a gépet is. És a géppel is úgy kell érezni, ahogy a lóval. Ha az ember nem érez együtt vele, időnapelőtt tönkreteszi. Ló és traktor között nem tud különbséget tenni. Szeretni kell mind a kettőt. Huszonhárom éve dolgozik a negyedszázadához érkező állami gazdaságban. Ennyi ideje érez együtt a rábízott, egyre bonyolultabb gépekkel. Elégedett az életével. Crystal 120-as traktorának a nyergéből egészen másnak látja a világot. Már semmi pénzért nem ülne vissza a lovak farához, ahonnan esetleg csak az orráig látna. Ha egyáltalán van valami, ami gyakran és visszatérően szöget üt a fejében, akkor az álma. — Ha baja van a traktoromnak, álmomban is azon töprengek, hogyan javíthatnám meg? — magyarázza lelkesen. — Ilyen traktorista vagyok. Vannak nálam jobbak is, mint Hencz Géza, aki már állami kitüntetést is kapott. De én a magam posztján helytállók. Elismerő oklevelet kapok, nem megdorgálást. A munkaidőm reggel fél héttől tizenhét óráig tart. De az elmúlt hónapban a késő esti órákba nyúlt. Hajtottam, amig láttam. Volt idő, amikor éjszaka is szántottam. Ezt most már nem csinálom. A csúcsmunka hónapjában, augusztusban, négyezer korona volt a keresetem. Mielőtt visszaülne a traktor nyergébe, még mindig az álmaira tér vissza. Érdekesnek találja, hogy hajdani lovaskocsis múltja soha sincs jelen az álmaiban. A gépi ellátottságban mutatkozó fejlődés kétségbevonhatatlan, de a Bátkai Állami Gazdaság még mindig nem látja elégségesnek a nagy teljesítményű és jó minőségű vetögépeket. Kevés a járószecskázó és rakodógép, és igen nagy gondot okoz a szükséges pótalkatrész beszerzése. Korszerű javítóműhelye sincs. Most épül tizenötmillió költséggel. Két-három év múlva lesz kész. Hogyan függ össze mindez az öreg Bmdiar Andrással, aki a korát tekintve még nem is olyan öreg, mindössze hatvannégy éves? Miért sorolom őt a két szép, nagy becsben tartott lovával a mezőgazdasági üzem hatalmas gépparkjához? Utalok Petőfi Feltámadott a tenger... című versére, amelyben a víz az úr! És ezt azért teszem, mert még egy olyan óriási mezőgazdasági üzem fölött is, mint a bátkai, az időjárás az úr! Ha történetesen megered az eső, és nincs is kedve abbahagyni, az alaposan megázott földön a traktor nem boldogul. Ilyenkor van szükség Bmdiarra és a két szép lovára. Mindenütt ott van, ahol nedves, puha a föld. Mindenütt szerepe van, ahová nem mehet a gép. Az állami gazdaság egész határát bejárja, hol itt bukkan fel, hol ott, egyik kezében gyeplő, a másikban ostor. Úgy tartják számon, mint a hatalmas géppark egyik nagyon fontos.pótalkatrészét, méghozzá könnyen elérhető, illetve „beszerezhető" Ember és ló pótalkatrész szerepkörben 12
