A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-15 / 46. szám
Palágyi Lajos: HA A PÉNZ BESZÉLNI TUDNA... Miklósi Péter írása a martini nemzetközi színjátszó szemléről Dömök János: ÚTIJEGYZET JAPÁNBÓL Keszeli Ferenc: MEGKÖZELÍTÉS Mács József: Portré Madarász Sándorról, a Szövetségi Gyűlés képviselőjéről Zolczer László: MINDEN NAP — GYERMEKNAP Címlapunkon Anton Puk felvétele A CSEMADOK Központi Bizottságának képes hetilapja. Szerkesztőség: 815 44 Bratislava, Obchodná ul. 7. Telefon: 332-865. Megjelenik az Obzor Kiadóvállalat gondozásában, 815 85 Bratislava, ul. Čs. armády 35. Főszerkesztő: Strasser György. Telefon : 336-686, főszerkesztő-helyettesek: Ozsvald Árpád és Balázs Béla. Telefon: 332-864. Grafikai szerkesztő: Krát Rétemé. Terjeszti a Posta Hírlapszolgálat. Külföldre szóló előfizetéseket elintéz: PNS — Ústredná expedícia tlače, 813 81 Bratislava, Gottwaldovo nám. č. 6. Nyomja a Východoslovenské tlačiarne n. p., Košice. Előfizetési díj egész évre 156,—Kčs. Előfizetéseket elfogad minden postahivatal és levélkézbesítö. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. Vállalati hirdetések: Vydavateľstvo Obzor, inzertné oddelenie, Gorkého 13, VI. poschodie tel.: 522-72, 815-85 Bratislava. Index: 492 11. Hétvégi levél Faluhelyt még ma is megsüvegelik az idegent: a kalapemelésnyi tisztesség szinte minden arra vetödőnek kijár. Utca vagy házszám után talán nem tudnak útbaigazítani, ám ha mondjuk a felvégi Balogékat keressük, akár a kapuig is elvezetnek. Nemúgy a lakótelepi toronyházban, ahol az ember jószerivel azt se tudja megmondani, kicsoda a mellette lakó... Hát még ha azt kérdeznék, hogy kinek mi gondja, öröme lehet a környezetében. Mintha a beton hatásosabban szigetelné el az emberi kapcsolatokat, útját állná az egymás iránti érdeklődésünknek. Sajnos, ez a névtelen idegenség olykor odáig is elvezet, hogy a törődéssel együtt elvész a felelősségérzet is Igaz, néha ez csak apróságokban nyilvánul meg. Mondjuk abban, hogy valaki könnyedébben önti a kuka mellé a szemetet vagy szemrebbenés nélkül a lépcsőházban hajítja el a csikket Néhanapján olyasmi is megesik, hogy betörik a kapu üvegtáblája. Gondolom, mondanom sem kell, hogy az ilyen kárnak soha nincs gazdája. Mindezzel csupán arra szeretnék utalni, hogy a többi ember iránti közöny, a személytelenségben lazuló erkölcs, a tömegben való megbúvás szülte felelőtlenség nagyobb károkat is képes okozni, s ezt viszont már valamennyiünk közérzete megsínyli. Például a vonat ablakán lezseren kihajított üres üveg már életre szóló sérülést sőt vakságot is okozott ám a palackok ugyanúgy röpködnek kifelé továbbra is! A minap Prágában jártam, ahol egy trolibusz gyulladt ki, mert egy rakodó teherautós úgy állta el az útját hogy a kényszerű manőverezés közben zártat keletkezett Ilyen, vagy ehhez hasonló kisebb-nagyobb eseteket bárki tucatjával tudna sorolni. Már csak azért is, mert a közösségi erkölcs hanyagságai olykor egész vállalatok, különböző intézmények nemtörődömségében is fellelhetők. Abban, amikor az ügyfelet felelőtlenül hitegeti a hivatal, a szerviz; amikor az egyszerű halandó jogos érdekeit veszik semmibe azzal, hogy az ablaka elé emelt magas házzal elveszik tőle a napfényt rosszul csinálják meg évek óta várt telefonját rásózzák a másodrendű árut esetleg buszjárat marad ki különösebb ok nélkül. Hogy csak az utóbbi témánál maradjak: magam is utaztam már olyan autóbuszon, amelyik az egyik megállóban több mint tizenöt percet vesztegelt ami pont elég volt ahhoz, hogy elkéssen az iskolába igyekvő gyereksereg. Mondanom sem kell, hogy senki sem tájékoztatta az utasokat hogy ennyi lesz a várakozás, hamarabb érik el a céljukat gyalogosan. És utaztam vonaton, ahol duplán adták el ugyanazt a helyjegyet vagy csak az indulás előtt derült ki, hogy ahová szálltam, az fenntartott szakasz. Ezt csak utólag írták ki, de azért könyörtelenül kitessékelték az utasokat Nekem ilyenkor mindig a tizenöt-húsz évvel ezelőtti kalauzok jutnak eszembe — pedig még negyvenéves sem vagyok —, akik nemcsak a fontosabb megállók nevét kiáltották be. hanem segítettek is a rászorulóknak. Igaz, akadnak manapság is készséges buszvezetők vagy vasutasok, de mindinkább kivételnek számítanak az ilyenek. Aligha járok messze az igazságtól ha azt mondom: a nemtörődömség olykor szinte betonfalként állja útját a gyorsabb fejlődést segítő kezdeményezéseknek is. Az iparban, a vállalatok egymás közti kapcsolataiban — egyszóval nagyon sok területen. Pedig menynyire más érzéssel nyugtázza az ember az igazi közösségi összefogás örvendetes sikereiről érkező híreket Például arról, hogy községeink bármelyikében közösségi összefogással épült újjá a művelődési otthon, készült el a vadonatúj óvoda vagy tornaterem! Valamennyiünk közérzete azonban nem csupán az ilyen akciókon méretik meg. hanem azon, ahogy általában élünk és dolgozunk, s ahogyan emberi kapcsolataink alakulnak a bennünket körülvevő, mindannyiunkért való világban. 2
