A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-11-01 / 44. szám
a családi motívumoknál, belejátszik a történelem, a társadalom alakulása, háborúk, forradalmak, társadalmi változások s népe, nemzetisége sorsának alakulása. Amit elmond a költő, első személyben mondja el, hol optimizmussal, hol lelket szorongató gyötrelemmel. Mint érzékeny szálakon a villamosság, úgy lüktet át a sorokon lelkének ezernyi látomása, döbbenetes énekmondása. S a történések, emlékek gomolygó áradatában ott látja önmagát, szembenézve sorsával: „A permanens/ háború kellős közepén így vívom csendes forradalmam; a békét minden áldott nap/ a szív s az ész törvényeként cselekszem — az/ atavisztikus dühök ellen,/ és elsősorban magam ellen: a börtönök, bítófák/ árnyékából így növök ki, így ágaskodom a nap/ felé:/ virágtalan virágzóm s hervadtalan hervadok: eleven,/ furcsa gyásznövény a sírokon." Élete utolsó szakaszában a társakat, barátokat kereső és szerető költő egyre jobban elmagányosodik. súlyosbodó betegsége is nyomasztóan hat kedélyére, egyre többet gondol az elmúlásra, a lét befejezésére. De azért bizonyára nem sejtette, hogy olyan hirtelen fog bekövetkezni. Utolsó hónapjaiban rosszullétek, ájulások közepette élt, gyakran kórházi ágyak foglyaként. Hangulata, életérzése is ehhez igazodott, de már nem bízott egyéni jövőjében s olyan gyakran elmondotta: „Elmegyek, el kell mennem!” Vigasztaló szavunkra csak legyintett. Két utolsó versében, az Éjszaká-ban és az Ez van-ban a magára maradt árva költő szól, immár a továbbélő olvasókhoz. Nagyon szomorú versek ezek, az Éjszakában mégis keresi és meg is találja a lélek fogódzóját: ez a társadalmi lét. az emberi munka kollektív eredménye és bizonyossága, a rideg létet átalakító értelmes tevékenység. Bábi Tibor két utolsó verseskötetének darabjai a szlovákiai magyar líra csúcsát jelentik, olyan verseket, versciklusokat, amelyek megigézik az embert. Ezeket a verseket nem hiszem hogy egyhamar kikezdené az idő, bennük a mély emberszeretet és humánum munkál, s az a bölcsesség, amelyet a költő kikristályositott. Aki olvassa, egyre jobban becsüli a halott költő emlékét. DÉNES GYÖRGY (Prand1 Sándor felvétele) nepelte a világ, s közben teljesen háttérbe szorult kiváló kortársuk, a csembalójáték mestere és forradalmasrtója: Domenico Scarlatti, akit — 300. évforduló ide. 300. évforduló oda — ezúttal sem fognak zajosan, a neki kijáró megbecsüléssel köszönteni, s még szerencsés lehet, ha nem fogják összetéveszteni az apjával, Alessandro Scarlatti val (1660— 1725), a jeles operaszerzővel. Igaz, Domenico is komponált operákat, még pályája elején, de ezek az alkotások nem emelkedtek ki a korabeli operák közül, s Scarlatti is csak azért írta őket mert kenyéradó gazdája. Maria Casimira lengyel királyné /ismét egy királyság nélküli, Rómában mecénáskodó uralkodó!) megrendelte őket. Amikor 1714-ben a Szent Péter székesegyház maestro di capellájának nevezik ki, akkor az egyházi müvek komponálására tér át, mert éppen azt kérnek tőle. Nincs ebben semmi különös, s még csak nem is elítélendő, hiszen az idő tájt minden muzsikus ezt csinál-Kincsünk a nyelv Kellemesen lepett meg bennünket, hogy a szerkesztőség körlevelére a Losonci (Lučenec) járásban levő Buzitkai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézet tanulója küldte be elsőként az írását. Fehér Péter magyar szakos tanár kísérőlevelében így vezeti be Katko Károly II. B osztályos tanítványának a dolgozatát: „Felkérésükre küldjük tanulónk egy fordítási hibát tárgyaló cikkét. Amennyiben ilyen jellegű írásokat is szívesen látnak — kétnyelvű iskola lévén —, közvetlen környezetünkből is gyűjtünk egy csokorra valót". Mind a kísérőlevélből, mind a tanuló írásából az olvasható ki, hogy a Buzitkai Középfokú Mezőgazdasági Szaktanintézetben tanárok és diákok komolyan veszik a nyelvművelési munkát, s a szerkesztőség azt reméli, hogy példájuk a többi iskolára is ösztönzőleg hat. Ezek után pedig nézzük, mit vett észre Katko Károly II. B osztályos tanuló, amikor az egyik „belvendéglö" (Važec) kétnyelvű ételkínálatával találkozott: Roštenka na orientálny spôsob, zemiaky — Rostélyos tájékozódási módra, krumpli. Mindenekelőtt nézzük meg — írja —, mi is a belvendéglö és hogyan keletkezett! Az étlap szlovák változatából tudom, hogy az Interhotel kifejezést fordították le így magyarra. Csaknem minden nyelvben megvan ez a nemzetközi hotelszolgálatot jelölő megnevezés, de a lefordítására egyik nyelv sem törekszik. Milyen tévedésbe esett túlbuzgó étlapfordítónk? Először is, felcserélte a latin eredetű intern szót (belső, benti) a latin inter — közötti, kölcsönös jelentésű — elöljáróval, vagy még inkább az internacionális összetétel rövidített alakjával. Ehhez ráadásul még a hotelból (amely magyar szóval: szálloda, szálló) is vendéglőt csinált. Márpedig a kettő közötti különbség nyilvánvaló, hiszen a hotelban az elszállásolt vendégek alhatnak is, ám a vendéglőben a bóbiskolót görbe szemmel nézik. Aztán itt az ínyencség, amelyet „tájékozódási módra" készítenek! Téves szóválasztással a fordító ismét mulatságos kifejezést használt. A szlovákban meghonosodott orientálny (orientális, keleti) és orientačný (tájékozódási) mellékneveket összetévesztve egy új ételjelzöt alkotott. így történt, hogy a csodás kelet konyhaművészetét idéző étel helyett inkább egy iránytűs szakácsot asszociáltat a magyar nyelvű kínálat. fa, mért lett volna éppen Scarlatti a kivétel. Az persze már más kérdés, hogy valóban kedvére való volt-e, amit komponálnia kellett, vagy hogy testhezálló volt-e számára az a műfaj, amellyel foglalkoznia kellett Egy tehetséges és sokoldalú zeneszerző, mint például Händel vagy az idősebb Scarlatti nem csinált gondot az ügyből, a kevésbé sokoldalú muzsikus legfeljebb abban reménykedhetett, hogy egyszer sikerül egy hozzá illő feladathoz jutnia. Tulajdonképpen pontosan ez következett be Domenico Scarlatti esetében. 1720-ban Portugáliába, V. Joäo király lisszaboni udvarába került maestro di capetlának és zenemesternek. A királyi kápolna kórusát és zenészeit kellett irányítania, s természetesen egyházi műveket is komponálnia kellett V. Joäo király már-már betegesen rajongott a templomi ceremóniákért. Nagy Frigyes porosz király gúnyosan így summázta „kollégája" mániáját: „Engedélyt kapott a pápától külön patriarcháBefejezésül még egy megjegyzés: egy Interhotel étlapján ajánlatosabb a választékosabb burgonya szót használni, főként ha utána az étel borsos ára következik. KATKO KÁROLY II. B osztályos tanuló Érdekesnek találjuk Budai József mulyadi (Mulad) olvasónk levelét is. Ö azt írja, hogy a magyar nyelvet elsősorban a hangutánzó és a rokon értelmű szavak teszik széppé. Aztán példával bizonyítja, hogy nyelvünk különösen gazdag rokon értelmű szavakban. Használatuk hangulatossá, színessé teszi a beszédet. Budai József — mint írja — a megy ige jelentésével rokon jelentésű igékből gyűjtött össze egy csokorra valót. A beküldött anyagból az derül ki, hogy olvasónk lényegében Csótó László illusztrációja tus alapítására; egy másik pápa pedig felhatalmazta őt misemondásra, s így gyakorlatilag felszentelt pap lett belőle. Papi ceremónia volt a szórakozása, zárda a lakóháza, papokból állott a hadserege és apácák voltak a szeretői. " Scarlattinak ezeknél a ceremóniáknál is asszisztálnia kellett, de mindenért kárpótolja őt az, hogy a király Maria Barbara nevű lányát és a király öccsét taníthatta csembalójátékra. Az 1720-ban még csak kilencéves infánsnő átlagon felüli zenei tehetséggel rendelkezett, s ha a szigorú etikett nem gátolta volna, talán Európa szerte híres muzsikus lehetett volna belőle. Scarlatti az ő számára kezdte el komponálni csembalószonátáit, amelyek előadása komoly játéktudást igényelt aki ezeket a darabokat meg tudta szólaltatni az nagyszerű csembalójátékos kellett hogy legyen. A tanítvány és mestere között bensőséges érzelmi kapcsolat alakult ki, talán ezzel is magyarázható az, hogy Scarlatti (1757-ben bekövetkehelyváltoztatást jelentő igéket sorol fel szép számban, ezek egy része azonban nem minősíthető a megy ige szinonimájának (pl. a fut futkározik, hempereg, illan, stb.). Másik megjegyzésünk: a felsorolt igék elég nagy része tájnyeNi, vagyis az irodalmi és a köznyelvben nem használatos. Ennek ellenére a beküldött anyag egy jó részét közöljük: andalog, ámolyog, ballag, ballókál. baktat, bandukol, barangol, pattyog, bekalézol, biceg, bicékéi, billeg-ballag, bitangol, bódorog. bolyong. botladozik, botorkál, bujdosik, bujdokol, bukdácsol, bódorog, caffog, cammog, cankózik, cirkál, curikkol, csámborog, csámpáskodik, császkál, csatangol, csavarog, cselleng, csetlik-botlik, csoszog, csoszorog, szoszorkál, csörtet, csöszmög, csúszik, csúszkál, csúszongál, döcög, döcörög, döcörgél, ebiéből, elhordja magát, elinal, eliszkol, elküllöfelez, elszelel, eltakarodik, fut. futkározik, futkos, futkorász, gyalogol, halad, hátrál, hömpölyög, hempereg, igyekszik, illan, illeg-billeg, imbolyog, inai, indul, iparkodik, iramodik, iszkol, jár, járkál, jár-kel, jön, jövöget, kalandozik, kecmereg, kereket old, kering, kísér, kocog, kocorog, kotródik, kóborol, kóborog, kódorog, kóricál, kószál, kóvályog, köntörfarol, követ, közeledik, közlekedik, kujtorog, kullog, kúszik, kuncsorog, kutyagol, Iából, laftat, lebben, lejt, lendül, lódul, lép, lépdel, tépked, lépeget, libeg, libben, lohol, lopakodik, lopódzik, lófrál, lóg, lóstat, lót-fut, lötyög, marsol, masírozik, mászik, mászkál, mendegél, menetel, mocorog, motoszkál, nyargal, odébbáll, oldalit, oldalog. oson, ólálkodik, ődöng. őgyeleg, poroszkál, perdül, pördül, pucol, rajtol, rándul, repül, robog, rohan, reppen, röppen, röpül, röpköd, sandalog, sántikál. sertepertél, settenkedik, sétál, sétifíkál, siet, somfordái, sompolyog, suhan, surran, suttyan, sündörög, sürög-forog. szalad, száguld, szökik, szökdel, szökell, szökdécsel, talpal, tapos, tart valamerre, támolyog, tántorog, távolodik, távozik, tekereg, ténfereg, térül-fordul, tévelyeg, tipeg-topog, tolakodik, tolong, totyog, törtet, trappol. ugrál, ugrándozik, ugrabugrál, üget, vágtat, vándorol, vánszorog, vonul, vonszolja magát, zarándokol. BUDAI JÓZSEF zett) haláláig hűségesen kitartott Maria Barbara szolgálatában, s követte őt Madridba is, ahol a spanyol trónörökös felesége, s később spanyol királyné lett. Scarlatti a csembalóban lelte meg azt a hangszert amely egyéniségéhez legjobban illett s amelynek lehetőségeit olyan nagyszerűen felismerte és kiaknázta. Csembalószonátái a XIX. század nagy zongoraművészeinek, Chopin-nek. Schumann-nak és Lisztnek mutatták meg a továbblépés irányát és a zongoramuzsika távlatait, századunkban pedig nem kisebb művész, mint Bartók Béla mutatott rá Domenico Scarlatti korszakos jelentőségére, művészetének modern és kellőképpen még nem értékelt vonásaira. LACZA TIHAMÉR 11
