A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
Innen'onnan Gyermekeknek CSICSAY ALAJOS V <l O.o /? 7 / Q o >: Km /?7M /Tiop ! / f L-iJf ÍX.-Í o Anikó sietve kanalazta be a vacsorát, mert alig várta, hogy anyuka megnézze az ellenőrző könyvét. — Biztosan csillagos egyest kaptál — súgta Négerbaba, úgy, hogy a többiek is hallják. Anyuka előbb befejezte a mosogatást, amiben Anikó is segített neki, majd leült az asztalhoz és várt. Apuka is fölkelt az íróasztala mellől. Négerbaba, a kíváncsi pedig odabújt Anikó mellé, hogy saját szemével győződhessék meg az igazságról. Az ellenőrzőben ez állt: „A tanulót dicséretben részesítem, mert szépen gyarapítja a szókincsét." — Pecsét, aláírás. Ilyen beírásra bizony senki sem számított. — Nohát! — csodálkoztak a családtagok. Mindenki örült, még Kamuti mackó is. Kisomfordált az erkélyre, hogy elsőként vigye meg a hírt Tökmag kutyának. — Képzeld, Anikó még féléve sem jár iskolába és annyi sok kincset kapott. — Mennyit? — kérdezte ásítva Tökmag. \J ~ • t — Hogy hogy mennyit ? Sokat. Többet mint a szó. — Már nemcsak egyeseket osztogatnak az iskolában, hanem kincseket is? — mormogta Tökmag. — Neked ez miért nem tetszik? — kérdezte Kamuti. — Mert én vagyok a házőrző. Eddig is elég gondom volt, de ha ezután még kincseket is hordanak a házba, nem tudom képes leszek-e egyedül megőrizni. — Ostoba fajankók — szólalt meg a hátuk mögött Négerbaba. Anikó olyan kincset gyűjt, amit senki sem vehet el tőle. — Talán hozzá van nőve? — kérdezte Tökmag. — Annál is több. — Uramfia, csak nem lenyelte? — Bolond beszéd! A szókincs nem ennivaló. — Azért vigyázni mégis kell rá. — Hát persze. Ki ki a magáéra — fejezte be a vitát Négerbaba. Tökmag e beszélgetés után még többet hallgatott, mint azelőtt. Egy napon is jegyezte Kamuti mackó: Mintha beteg lennél pajtás. — Szomorú vagyok — mondta Tökmag. — Ugyan miért? — Mert mindenkinek van valami félteni valója, csak éppen nekem nincs. Legalább szókincsem lenne, mint Anikónak. — Hát az igaz, hogy kevésbeszédű vagy — vigasztalta Kamuti —, de véleményem szerint egy kutya jól megvan szókincs nélkül. — Akkor mire legyen büszke egy magamfajta házőrző? — kesergett Tökmag. — Az éberségére — mondta határozottan Kamuti. — És gondolod, hogy éberségem van? — Ha nem is bővelkedel benne, maga a puszta tény, hogy itt üldögélsz az erkélyen, némi tekintélyt ad e háznak. E bölcsességet végképp nem értette Tökmag, mert hiszen csak egy szerény erkélykutya volt, annyit azért fel tudott fogni, hogy szükség van rá. És csodálattal nézett Kamutira. Ki hinné, gondolta, hogy játékmackó létére ennyire művelt. i *• ! •! o Ajaá Aß '?%. 'y *4‘J .. " ’‘J Ha liga csak, haliga: lányok, fiúk! Amott kakukk, emitt burukk! Emerre sutty, ott kutykurutty! Hallgat csak, ha liga: milyen madár? A fecske — nyár! Szellő szitál, egy gallyra száll. Ki tátja már... ? / . VT r\M W / KONCSOL LÁSZLÓ fordítása Ha jobban megnézitek a képeket, rájöttök, hogy némelyik tárgy többször is ismétlődik. De vannak olyanok, amelyek csak egyszer fordulnak elő. Melyek azok? A hollandiai Alkamaar pénteki vására mindig látványos. A nagyszabású sajtvásárnak háromszázötven éves hagyománya van; mintegy 30 000 eidami és goudi sajtot bocsátanak áruba. Hanoiban számos felsőoktatási intézmény működik. A képen az egyik legnagyobb, a műszaki főiskola épülete látható. Egy nürnbergi múzeum dolgozói összegyűjtöttek és kiállítottak sok középkori kínzóeszközt, többek között ezt a „vasszüzet" és az 1 300 szeggel kivert tüskés trónszéket. A Volga Autógyár kaszkadőrjei a herszoni Kristály Stadion nézőit nagy izgalomba hozták. A képen az 20