A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
Hallottukolvastukláttuk is, mert kíváncsi volt az apja véleményére. — Persze nem holnap vagy holnapután, majd ha lesz már nevem. — És a villamosmérnöki pálya ? — Egyelőre az a stabil. — Stabil csak az lehet fiam, amit sziwellélekkel csinál az ember. — Te sem ezt csináltad mindig, amit most. — Az igaz, de mindig ezt szerettem volna csinálni. — Én is hasonló cipőben járok apu. — Rendben van, fiam, semmi kifogásom ellene, de jó előre figyelmeztetlek: nem olyan egyszerű és sima ez az út, mint ahogy kívülről látszik. Sok nehézséggel kell megküzdeni, sok a buktatója ennek a pályának. — Minden pályának megvannak a buktatói. apu. — Tudom, de az újságírónak vagy írónak nap mint nap vizsgáznia kell az ország közvéleménye előtt, s munkád eredményességének a felmérése szinte lehetetlen. — Mindent vállalok, apu ... Érzek magamban annyi erőt, hogy minden nehézséggel szembe tudok nézni megalkuvás nélkül. Bár már ott tartanék! — Mindennek eljön az ideje, csak ki kell várni, közben persze lehet és kell is tenni valamit azért, hogy felgyorsuljon az idő ... — mondta Cseres András biztatón. — Megyek lefekszem, mert valóban rámvirrad. Óvatosan, lábujjhegyen lopakodva ment be a hálószobába. Feleslegesnek bizonyult az óvatossága: felesége térdét felhúzva ült az ágyban, mintha a hajnali imáját mormolta volna, pedig dehogy, valamikor süldölány korában imádkozott utoljára, amikor még kötelező volt. — András, András, egyre kevesebbet törődsz magaddal — korholta csendesen a férjét. — Régen elmúltál már húszéves, nem való neked a sok éjszakázás. — Semmi okod az aggodalomra, mama. — A sok cigaretta, kávé meg az örökös virrasztás, ez neked való? Addig vigyázzon az ember magára, amíg nem késő ... — Tudok én vigyázni magamra, csak ne morogj örökké! — Cseres András két tenyere közé fogta a felesége kezét. — Inkább örülj, mamai Talán, talán most már egyenesbe jut a fiunk élete. Minden reményünk megvan rá. Cseresné mélyet sóhajtott : — Nyugtával dicsérd a napot, András! SZOMBATON délután, végre rászánta magát Gábor arra, hogy őszintén kitárulkozzon a szülei előtt. — Fontos bejelentésem van a számotokra — mondta. Szülei meglepetten kapták fel a fejüket, s kérdőn néztek rá: vajon mi lehet az a fontos bejelentési? — Megnősülök. Cseresnénak felcsillant a szeme, s kigyúrt az arca: — Zsuzsa? — Nem Zsuzsa, hanem Katalin. — Katalin? — kérdezte Cseresné rosszat sejtön. — Ki az a Katalin? — Húszéves, elvált asszony, s van egy hathónapos fia. Cseresné elsápadt, remegni kezdett, bizonytalan mozdulattal a melléhez kapott, s alig kapott levegőt. Félő volt, hogy lefordul a székről. Cseres András ijedten ugrott hozzá: — Nyugalom, mama, nyugalom ... Gábor is megijedt. Nem gondolta, hogy ilyen megdöbbenést vált ki a bejelentése. Gyorsan tablettát s egy pohár vizet hozott. — Ne haragudj, anyu, meg kellett mondanom ... (Folytatjuk) KÖNYV Szász Imre: Ez elment vadászni... A cím vadászkönyvet sejttet, de nem klasszikus vadászkönyvről van szó, mégcsak nem is természetkönyvről. Inkább magáról a vadászatról, a vadászat magyarországi helyzetéről beszél ilyen alcímekkel: A vadászat mint társas tevékenység; A vadászat mint kereskedelem; A vadászat, mint hivatás; A vadászat mint hatalom; A vadászat, mint tükör; A vadászat, mint bűnözés. E változatos témakör nyilvánvalóan változatos írói eszközöket is kíván, s a szerző él is a lehetőségekkel. Riportokat, beszélgetéseket, jegyzőkönyvhüségű feljegyzéseket, laikusnak is áttekinthető szakleírásokat, s még sorolhatnánk, hogy mennyi mindent tartalmaz ez a könyv. Szász bátran kérdez mindenkitől, legyen a beszélgetőtárs erdőkerülő, megyei fővadász vagy párttitkár, s fölényes tudásával eleve kizárja a mellébeszélés minden lehetőségét. Nem oktat ki senkit, de pontosan rámutat a hiányosságokra, s partnereivel együtt mindvégig a jobbítás lehetőségeit keresi, s nemcsak a vadászoknak, a gondok egyébként is jó ismerőinek, hanem a kívülállóknak is izgalmas olvasmányélményt kínál. Nyugodtan állíthatom, hogy az általam ismert vadászati szakirodalomból még egy mü sem nyújtott ilyen izgalmas, átfogó olvasmányélményt, mint ez a szociográfiai módszerekkel is élő könyv. S bár szerkesztésében kicsit ziláltnak tűnik — elsősorban azért, mert lényegesen nagyobb terjedelmet is elbírt volna — a Szépirodalmi Könyvkiadó kiadványát mindenkinek ajánlom.-soóky-Kauffmann: Relativitás és kozmológia „Bár a jelenlegi megfigyelések azt mutatják, hogy most minden galaxis távolodik tőlünk, a jövőben egyszer majd ez a távolodás megáll és a galaxisok elindulnak felénk, a Világegyetem kezd összeesni önmagába. Ha a második lehetőség valósul meg, az ősi tűzgömbben éppen arra volt elég az energia, hogy a galaxisok egymástól végtelen távolságban nyugalomba jussanak. A harmadik lehetséges esetben olyan nagy energia volt az ősrobbanásban, hogy a galaxisok örök időkig folytatják a nagy sebességű szétrepülést." Ilyen s ehhez hasonló „rázós" kérdésekkel foglalkozik Kauffmann kitűnő könyve, melyet a Gondolat kiadó jelentetett meg magyarul s tegyük hozzá, hogy e kötet ama kevésszámú tudományos-ismeretterjesztő munkák közé tartozik, melyek a legkomplikáltabb kérdésekről is. mint amilyen a relativitáselmélet, az ősrobbanás problematikája s általában a kozmológia, úgy tudnak imi, hogy a nem szakember érdeklődő is meg tudja emészteni. S hogy mennyire izgalmas, akár egy krimivel is fölérő a relativitáselméleten fölépített kozmológia, azt még jobban érzékelteti az alábbi idézet: „Ha követjük a csillag összeomlásának menetét, a tér görbülete egyre komolyabb lesz. Ennek a görbült térnek végső sorsát Einstein és Rosen írta le. Meglepetésükre arra az eredményre jutottak, hogy a beágyazási diagramm végül egy másik világra nyílik ki. Az eseményhorizont átlépése után a tér görbülete egyre csökken, végül kiér egy másik, aszimptotikusan sík világba. Később látni fogjuk, hogy a két világ között lehetetlen űrutazást tenni, mivel ehhez a fénynél gyorsabban kellene haladnunk. Amiről itt szó van, az egyszerűen csak a tér geometriája a fekete lyuk körül." S hogy még ez sem a végszava a „képtelenségek" kozmológiájának, idézzünk még egy ettől is megdöbbentőbb „tényt": körülutazhatja ... és visszatérhet a mi világunkba ... Visszajöhet például a Földre egymilliárd évvel ezelőtt vagy egymilliárd év múlva. Ez egy időgép. Sőt visszatérhet az űrhajós a Földre öt perccel indulása előtt és találkozhat saját magával." Korántse gondoljuk azt, hogy ez „ugratás" vagy akasztófahumor. Ezek az abszurditások a téridő-fizika törvényeiből „logikusan" levezethető törvények. Igaz, „fölmerülhet az a kérdés, mennyi lehet ténylegesen helyes a könyv anyagából. Természetesen ezt ma nem tudhatjuk. Azokban az esetekben, amelyekben a későbbre tervezett csillagászati megfigyelések döntőek lehetnek, megpróbáltuk megmutatni az elképzelések lehetséges megváltozásának irányát.” Soha kevésbé haszontalan „krimit". Az érdeklődőknek megfelelőbb, hozzáférhetőbb olvasmányt e témakörben magyar nyelven a jelen pillanatban aligha tudnánk ajánlani. (cselényi) FOLYÓIRAT Petrovics, a szibériai A Magyar Nemzet szeptember 14-iki, szombati számában a Petőfi-legendákröl ír, amelyek a költő halála óta újra meg újra fölbukkannak a homályból. Petőfi eltűnésének körülményeiről rengeteg könyv jelent már meg, de a szerzők nem tudtak semmi újat hozni, mert nem volt elfogadható bizonyítékuk arra, hogy Petőfit tényleg Szibériába hurcolták volna a cári csapatok. „Százharminchat esztendő nem volt elég ahhoz, hogy megoldódjon a Petöfi-titok, amely 1849. július 31-én, délután öt és hat óra között valahol Fehéregyháza és Héjjasfalva között láthatatlanná tette a költőt" — írja Fehér Béla, a cikk szerzője. A legendák azért támadtak, s azért gyűrűztek olyan erősen az emberek lelkében, mert sehogyan sem akarták elfogadni, hogy a magyar nép nagy költője meghalt. A tévhitek terjedéséhez Petőfi halálának körülményei is hozzájárultak, hiszen csata közben tűnt el, és senki sem tudta kellően bizonyítani, mi lett vele. Bár szemtanúkból nem volt hiány, szavahihetőségükben azonban nem bízott senki. Szendrey Júlia már 1949 telén férfiruhába öltözve bejárta Segesvár környékét, hogy kutasson férje után, nyomra azonban nem akadt. Ismerősei meggyőzték, hogy Petőfi elesett a csata zűrzavarában, ö ezt el is fogadta és nemsokára újra férjhez ment. Fehér Béla cikkében megidéz néhány szemtanút, akik látták Petőfit elesni, idézi Jókait, Pákh Albertet, Lengyel Józsefet, akik bővebben foglalkoztak Petőfi eltűnésével, megemlíti, hogy a költő halála óta mennyi ál-Petöfí tűnt fel mind a történelmi Magyarországon, mind külföldön, ám hamarosan bebizonyosodott, hogy csalók voltak. A szabadságharc utáni években különösen a Szibériából hazakerült hadifoglyok terjesztették, hogy Petőfi él, megnősült, sőt a versírást is tovább folytatja. Sokan azt állították, hogy találkoztak és beszéltek vele, többen már csak szibériai sírját látták. Sőt a Kárpátontúli Ifjúság című szovjet újság, két szovjet irodalomkutató cikkét ismertette nemrégiben, akik arról adtak hírt, hogy szerintük a Szibériában elhunyt Petrovics nevű egyén azonos Petőfivel. Azt írták, hogy meg is nősült, Tatjana Kuznyecovát vette el. Csita környékén élt egy tanyán, amelyet Kiskőrösről nevezett el. Mindezek azonban csak legendák, hipotézisek.-dénes-RÁDIÓ Nefelejts Türelmetlen kíváncsisággal ültem a rádió előtt, hogy végighallgassam a budapesti Kossuth Rádió „Nefelejts!" című műsorát, amely a Zoborvidék népzenei hagyományaival foglalkozott. Bár nem arról a vidékről származom, mégis érdekelt, hogyan láttatják a magyarországi riporterek az ősi szellemi értékeket őrző. a letűnt századok szokásait ma is féltve óvó magyar nyelvsziget hagyományőrző lakosait. Vajon hogyan értékelik azt a Csemadok-tevékenységet, amelynek köszönhetően a tiszteletet parancsoló kultúrkincs ma is élő s hozzáférhető? A riporter két gimesi (Jelenec) lakost szólaltatott meg: a 38 éves Jancsó Rudolfnét (szül. Molnár Terézt), a 42 éves Hook Péternét (született Hook Blankát). S felcsendültek a régmúlt idők balladái: a bagoly asszonyka különös történetét elmesélő „Puszta malomba"; a „Sási kígyó", amely a magyar nyelvterületen csupán a Zobor mentén s az erdélyi magyaroknál található meg, s az igaz szerelem tisztaságát bizonyító „Megbetegült Szabó Kata" kezdetűek. Jó alanyokat választott a riporter — nyugtáztam örömmel a szépen csengő, kellemes, kulturált éneklést hallva. Ezeket az ősi balladákat követően a 91 éves Fazekas Miska bácsi elénekelte a „Kiment, kiment egy menyecske ..." kezdetű lédeci balladát, s aztán — felcsendült a „Gyere velem Mónár Anna" kezdetű szerzemény egy magyarországi kórus előadásában. Ennyi fért a húszperces műsorba. Már-már bosszankodni kezdtem, hogy a szerkesztők csak ilyen kurtán intézték el ezt a népi hagyományokban igen gazdag tájegységet, amikor megtudtam, hogy a Zobor vidékről nem ez volt az egyetlen és nem is az első és nem is az utolsó összeállítás. Ez a mostani csupán egyik folytatása volt egy többrészes sorozatnak, amelyet a nyári és az őszi hónapokban hallgathattak az érdeklődők. Pénzes István 15
