A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
hogy szeretlek, az más lapra tartozik, az az én dolgom, azzal saját magamnak kell számot vetnem ... Beleegyezem a válásba. — Nagyon rendes vagy... — Holnap összepakolom a holmimat és elmegyek — mondta Árvái József higgadtan. Katalin soha nem látta még olyan végtelenül nyugodtnak, mint akkor. — Sürgesd a válást, hogy addig nyélbe üthessük, míg Líbiába nem kell indulnom. — Sürgetni fogom ... Megsürgette, azaz mindent elkövetett, hogy sikerüljön. Egy héttel Árvái indulása előtt a biróság kimondta a válást, Katalin tehát szabad volt. A szülei nem nagyon háborogtak a válás miatt, csupán azt hajtogatták folytonosan, hogy mi lesz most már vele? — Nem halok éhen. És ne jajveszékeljetek, mintha a ravatalon feküdnékl — torkolta le őket Katalin. Lassanként aztán megnyugodtak a kedélyek. MEGJELENT Gábor írása. Annyira örült, hogy madarat lehetett volna vele fogatni. Nagy felbuzdulásában újabb három írását adta le közlésre. A rovatvezető nyomban elolvasta. Nem volt szíve visszadobni egyiket sem, amint megígérte Gábor apjának. — Jók, leközöljük! — jelentette ki. — Egyébként a visszajelzések szerint, komoly sikere van az írásodnak. Új üstökösként emlegetnek ... Csak így tovább! Kell-e több elismerés és biztatás egy kezdő írónak? Este, vacsora után. Cseres András odaszólt a feleségének, pajkos mosollyal a szája szegletében: — Bontsál föl egy üveg vörösbort, mama! — Mire föl, papa?... Se névnap, se születésnap. Közben Gábor készülődött, de az apja rászólt: — Maradj, Gabi, beszélni akarok veled!... — Cseresné egyik férfiról a másikra nézett, miközben Cseres teletöltött két poharat, a harmadikba csak egy gyűszűnyivel. — Emeljük poharunkat az ifjú titán egészségére és sikeres indulására! — Mit nem hallok — nézett nagyot Cseresné. — Kiről van szó, papa? — Kiről, kiről, hát a mi fiunkról. — Gáborról? — hüledezett Cseresné. Cseres Gábor elővette az újságot, szétteritette az asztalon, s a nagybetűs címre meg a szerző nevére mutatott: — Látod ?... Ezt a remek kis novellát, a mi Gábor fiunk írta. Érdemes elolvasni... Cseresné két tenyerét a mellére szorította és egy székre ereszkedett, ámuldozott, hápogott, dadogott: — Hát ezt... ilyesmit... ezt aztán ... ki hitte volna ... — Vigyázz a szívedre, mama! — szólt rá Cseres András, majd a fiához fordult. — Fura ember vagy, hallod-e!... Hogy a csudába tudtad megállni, hogy egyetlen Írásodat sem mutattad meg nekem, nem kértél véleményt ...?! — Megálltam... — vonta meg a vállát Gábor. — Mi tartott vissza? — Nem is tudom ... Talán azért, mert... szóval attól tartottam, hogy kinevetsz, meg aztán... — Meg aztán? — Nem akartam azt a látszatot kelteni sem itthon, sem másutt, hogy a te szárnyad alatt, a te ismeretséged révén, protekcióval kapaszkodom fel, ha egyáltalán felkapaszkodom valamikor — felelte Gábor tőle szokatlan komolysággal. Cseres András hosszan hallgatott, végül helyeslőén bólogatni kezdett: 17. Katalin álmélkodva nézte Gábort. — Utóbb hírneves ember lesz a férjem! — mondta elragadtatással. Föléje hajolt és csókolgatni kezdte. Gábor hirtelen felpattant: — Ismét elfelejtettem felhívni anyut!... Biztosan megint átvirrasztotta az éjszakát... — Az előszobába sietett és tárcsázott. — Csókollak, anyu, nincs semmi bajom, jól vagyok, rövidesen otthon leszek, csókollak! — Nagyon rendes vagy. Gábor, mindenre gondolsz — mondta Katalin meghatódva. — Tudod, gyenge a szíve, és mindig aggódik miattam. Nem akarja tudomásul venni, hogy felnőttem már. — Elmész? — kérdezte Katalin, látva Gábor készülődését. — El... Említetted, hogy hétvégére hazajön a férjed. Okvetlenül beszéld meg vele a válást. — Megbeszélem. — Én is jelen lehetek, ha akarod. — Isten ments! — tiltakozott Katalin. — Jóska olyan, mint egy jóságos gyerek ... úgy általában, de ha felbőszítik! — Én sem porcelánból készültem, Katalin! — Tudom, de akkor is. Jóska bivalyerős ember, és minek keresni a bajt, ha el lehet kerülni... Elintézem én egyedül is, bízd csak rám. — Ahogy gondolod -- hagyta rá Gábor, azzal elment. ÁRVÁI József hazajött pénteken este. Szokásához híven csomó ajándékot hozott Katalinnak is meg a gyereknek is. Kissé meglepte, hogy Katalin milyen hűvösen fogadja. Fürdés és vacsorázás után aztán leültek, hogy elbeszélgessenek. — Mi történt itthon, Katalin? — Meggondoltam magam, Jóska. Mégis csak elválok tőled — mondta Katalin arra számítva, hogy most aztán lesz itt földindulás meg minden, ami belefér. Legnagyobb meglepetésére azonban nem történt semmi. A férje nem pattant fel, nem háborgott, nem tört-zúzott — mert Katalin még arra is számított —. nem is könyörgött, mint legutóbb. — Szóval elválunk? — kérdezte Árvái hosszú hallgatás után. — Beleegyezel? — Tudod, Katalin, volt bőven időm arra, hogy elgondolkozzam a kettőnk viszonyán ... Sok mindent elmondtál... kimondtál a múltkor... akkora békát nehéz lenyel—ni... Nem vagyok én azért akkora bunkó, mint amilyennek hiszel, nekem is megvan a magamhoz való eszem, és hát érzéseim is vannak... Tényleg nincs semmi értelme, hogy folytassunk, hiszen semmi sem köt bennünket össze, a gyerek sem, hiszen nem én vagyok az apja ... Hogy szerettelek ... LOVICSEK BÉLA tM — Igazad van, megértelek, nagyon bölcsen cselekedtél... Most aztán elő az írásaiddal, első betűtől az utolsóig mind el akarom olvasni! Gábor tétovázott néhány pillanatig, aztán felállt és elindult a szobája felé. Cseresné nézett, nézett utána, s látszott a tekintetéből, hogy azokban a percekben minden szeszélyét, könnyelműségét, felelőtlenségét és gyanús kimaradásait megbocsájtotta. Anyai szeretetének, jóságának és féltő gondoskodásának a beérő gyümölcsét látta most Gáborban. Gábor kisvártatva visszajött s egy halom írást tett az apja elé, közte a megkezdett színmüvét is. — Remélem, nem olvasással töltőd az éjszakát — jegyezte meg csendesen. — Bízd csak rám — felelte az apja. Megivott még egy pohár bort, hóna alá csapta az írásokat és bevonult a dolgozószobájába. — Későre jár, maradj itthon, fiam — mondta Cseresné. Nem parancsolta, csupán csendben megjegyezte. Elmosta a poharakat, hűtőbe tette a bort és elment lefeküdni. Szép, nyugodt lesz az álma, ha ugyan az lesz, gondolta. Lehet, hogy most az öröme nem hagyja aludni. Hiába, változik a vénülő ember természete. Mielőtt lefeküdt volna Gábor, felhívta Katalint: — Ne ijedezz, nincs semmi baj, csak közbejött valami, azért nem mehettem ... Holnap a munkából egyenesen hozzád megyek, várjál... Nem, még nem szóltam nekik semmit, nem akartam elrontani a jó hangulatot... Holnap elmondok mindent... Aludj jól, szervusz! Lefeküdt, de sokáig nem tudott elaludni. Katalinról, az írásról, s a jövőjükről ábrándozott. Hajnalban felriadt. Valami rosszat álmodhatott, de sehogy sem jutott eszébe, hogy mit. Megpróbált tovább aludni, de nem ment. Rágyújtott. A sötétben fel-felizzott a cigaretta parazsa, mint nyári éjszakákon, bokrok tövén a szentjánosbogár. Motozást hallott a konyha felől. Mintha a hűtőszekrény ajtaja nyílt meg csukódott volna. Nemsokára nyílt a szobája ajtaja, apja jelent meg az ajtóban. — Fenn vagy? — Cigarettázom ... Cseres András leült a heverő szélére. — írásaidnak a nagy része jó, közölhető, aminek igazán örülök... Ami a megkezdett színmüvedet illeti, ígéretesen kezdődik ... Most már tudom, hogy a bátyádnál nem lumpolással töltötted az idődet, hanem anyagot gyűjtöttél. — Jól körülszaglásztam. — így kell ezt csinálni... Semmit nem adnak ingyen, mindenért meg kell gürcölni alaposan, amiért aztán a sikerélmény kárpótolja az embert... — Halkan beszélt, hogy fel ne ébredjen a felesége, aki egyébként is rossz alvó. — Ami az írásaidban gyakran előforduló, jellemző hiba, könnyen kijavítható. Majd megbeszéljük ... Persze csak akkor fogadd el a tanácsomat, ha meg tudlak győzni az igazamról... Különben ki tudja, lehet hogy én tévedek és neked van igazad, összetett, bonyolult kérdések ezek ... Egyelőre ennyit... Megyek, megpróbálok szundítani néhány percet, talán sikerül, úgyis később megyek be a szerkesztőségbe, be kell fejeznem az írásomat. — Könnyen írsz, apu? — Aránylag ... ha egyáltalán könnyűnek lehet nevezni. Hidd el, Gabi, a legkisebb írással is megkinlódik az ember, ha nem akar fércmunkát kiadni a kezéből — mondta Cseres András, s visszaült a helyére. — Ha már, visszatartottál: mik a terveid ? • — Valamelyik szerkesztőségben szeretnék elhelyezkedni — felelte Gabi már csak azért 14
