A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-25 / 43. szám
5. České Budéjovice. A Moldva és az Olše találkozásánál elterülő, ma már közel százezer lakosú központja Dél-Csehországnak. Ipari üzemei közül*a Škoda, a Sfinx, vagy a Koh-i-noor cégek neve világmárka, akárcsak az éppen kilencvenesztendős Budvar sörgyáré. Ezt a várost kötötte össze az ausztriai Linzzel az európai kontinens első lóvasútja 1832-től. Reneszánsz és barokk homlokzatú házak fogják közre iellegzetes, négyzet alakú főterét, közepén a Sámson szökőkúttal. A tér fölé magasló Fekete tornyot most állványerdő veszi körül. Míg együtt a társaság, megnézzük a Szt. Miklós katedrálist, átmegyünk még a térről csak egy saroknyira lévő egykori dominikánus kolostorhoz, majd szétszéled a társaság. Néhányan régi katonaemlékek után kutatnak, vannak akik az üzletek, áruházak szombat délelőtti forgatagában vegyülnek el. 6. A volt dominikánus kolostor Budéjovice legrégibb épülete, jelenleg a művészeti népiskola otthona. Rendezett udvarán, a zajtól, a külvilágtól némileg elzártan, jólesik egy rövid pihenő és elmélkedés. A hófehér kerítés mellett sorakozó szobrok közül közvetlenül a bejárat mellettire hívja fel figyelmemet az egyik kolléga. Egy rövid történetet is hozzáfűz, miszerint Nepomuki Szent János — az ö szobráról van szó — aki foglalkozását tekintve szerzetes volt annakidején, abbéli igyekezetében, hogy távol tartsa magát a bűntől, s hogy egyszersmind férfitársainak is például szolgáljon, hát..., hogy is mondjam, nos, férfiasságának megtestesítőjét levágta, s odaadta egy kutyának. Hát, nem tudom mennyi lehet igaz a kolléga által elmondottakból, de tény, hogy a szobor alkotója is figyelembe vehette mindezt, mert Nepomuki Szent János lába mellett ott van az a bizonyos kutya is. A kolostor udvarában járva bárki meggyőződhet róla. 7. Budéjovicéről Tábor felé haladva már meszsziről föltűnik, s meseszerü szépségével szinte vonzza az ember figyelmét a hlubokái várkastély. Amikor megérkezünk, a vár alatti parkoló tömve személykocsikkal és autóbuszokkal. Nagy a tömeg a várhoz vezető kapaszkodón, s a várat körülölelő parkban is. Ami majdnem, hogy természetes, hisz az angliai, windsori vár mintájára a múlt században átalakított várkastély Dél-Csehország, s talán az ország legatraktívabb és leglátogatottabb műemléke. Jó egy órába telik, amíg csoportunkra kerül a sor. A látottak aztán a gyors tempó ellenére is messzemenően kárpótolnak bennünket a hosszabb várakozásért. Előtte azonban a várakozás idejét sem kell feltétlenül semmittevéssel tölteni. A télikerttel a kastélyhoz kötött egykori lovardából és kocsiszínből átalakított galériában van ugyanis a Dél-Csehországi gótika legnagyobb gyűjteménye, valamint a 17. és 18. század festészetének anyaga, flamand és németalföldi mesterek munkái, és a cseh barokk mestereinek képei. Sorbánállás nélkül tekinthetik meg az érdeklődők. A galéria a Písek melletti Mirotice szülöttének, a cseh képzőművészet kiemelkedő alakjának, Mikoláš Alešnak a nevét viseli. A várdomb alatt, kicsit délkeletre, a Moldva tükrében pedig mintha Smetana vonásait vélné fölfedezni az ébren is álmodozó. 8. A Jindrichúv Hradec-i múzeum megtekintése marad a harmadik nap délelőttjére. Az évszázados intézménynek van két külön érdekessége is. Az egyik. Tomáš Krýza és a Steinocher fivérek Betleheme, melynek kétezer statikus figurája mellett kettöszáz, egy elmés, praktikus szerkezettel mozgatható. Párját ritkító alkotás, s csodájára is járnak a világ minden tájáról. A múzeum másik érdekessége elsősorban számunkra, magyarok számára sokatmondó. Rákóczi emlékszobája van ugyanis a múzeumnak, annak emlékére, hogy az épület falai között, az akkori jezsuita gimnáziumban próbálták egykor többek között a császár iránti hűséget is elplántálni a fiatal Rákóczi Ferencbe. Nos, az ebbéli próbálkozás hatásfoka mindnyájunk előtt ismeretes. A múzeumi felvezető, egy középiskolás-egyetemista korú szimpatikus fiatalember lelkesen beszél Rákócziról s a szabadságharcról, bár az elmondottakba itt-ott némi pontatlanság is csúszik. Elnézést is kér a végén az esetleges pontatlanságokért. Kivételesen megengedi, hogy néhány felvételt készítsünk az emlékszobában. A hlubokái várkastély * 9. Hazafelé a délebbi utat választjuk, Daóicén, Moravské Budejovicén keresztül. Lassan elmaradoznak Dél-Csehország jellegzetes falucskái, a halastavak kékje, hogy felváltsák azokat a Dél-Morvaországra jellemző települések. Valticén van hétvégi társasutunk utolsó megállója. Vámézés szerepel itt is programon, ám az érdeklődő itt is rengeteg, a várakozási idő hosszú, s vagyunk néhányan, akik a vámézéssel szemben inkább a vár egyik szárnyában lévő Hubertus szálló vendéglőjét részesítjük előnyben. Egy finom, forró rántottszelettel, s egy pohár hideg breclavi sörrel búcsúzunk Dél-CsehországtóL NÉMETH GYULA A szerző (2), Prandl Sándor (3) és Görföl Jenő (!) felvételei České Budéjovice — a város főtere Rákóczi emlékszoba — Jindrichúv Hradec 13
