A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-18 / 42. szám
Csak egy percre». GALLA JÁNOS, a bratislavai Szlovák Nemzeti Színház ma gánénekese decem berben lesz harmincéves. Ő azonban már júniusban váratlan születésnapi ajándékkal lepte meg önmagát és bennünket is: a Rio de Janeiro-i nemzetközi énekesverseny tarsgyöztese lett! — Mit mondhatnál el erről a komolyzenei életben nagyon rangosnak tartott versenyről? — A világ négy kontinensének negyvennyolc országából gyűlt össze az idei riói énekestalálkozó mezőnye. Maga a verseny háromfordulós volt. Az első kör amolyan selejtezőnek számított, a második fordulóban pedig ennél is jobb teljesítményt nyújtva összesen öt bemutatóéneklést kellett tartani. Három ária és két dal volt a mindenki számára kötelező penzum. A harmadik forduló viszont már amolyan helyezésbiztosító gálaműsor volt. — Kategóriánként folyt a közel félszáz énekes versengése ? — Rendhagyó módon nem hanganyag avagy énekesi szakterület szerint csoportosítottak bennünket, hanem nemenként. Természetesen, a díjakat is így osztották. Mind a helyezéseket, mind a különdíjakat „megfelezték" egy-egy női, illetve férfi résztvevő között. — Például? — Például a sajtó által adományozott Globo-díjat Juan Carlos Morales venezuelai operaénekes és egy kínai énekesnő, Wang Yan-Yan nyerték. Az első díjat viszont a Bizony furcsa érzés volt ennyi robotot látni együtt! Úgy kellették magukat előttem, mint manökenek a divatbemutatón. Egytől egyig tökéletes kibernetikus gépek voltak, és némelyiket szinte nehezen lehetett megkülönböztetni a valódi, élő embertől. A kibernetikai szalon vezetője egy kézmozdulatot tett s erre a robotok megálltak. — Jól nézze meg őket — mondta nekem. — Aztán pedig válasszon. Ne siesse el. — Mindegyik robot tud beszélni? — kérdeztem. — Persze — felelte a vezető. — A szóbeli utasításokra valamennyien reagálnak. Igaz ugyan, a szókészletük egyéni — az áruktól függ. — Persze, persze — bólintottam: majd rámutattam arra a típusra, amelyik hozzám legközelebb állt. A szalon vezetője megfelelő utasítást adott, a robot elindult felém, azután megállt előttem, és kissé gépien kongó hangon így szólt: — M—112-es típusú szerelő robot vagyok, az anyacsavarokat forgatom az autókerekek szerelésénél ... — Nem, nem — szabadkoztam. — Ezt a robotot túlságosan szükkörü feladatokra tervezték. Nekem inkább valamilyen univerzálisabb jellegű típus felelne meg... — Hát persze, természetesen! Bő választékunk van, bemutatom például önnek ... Vagy nem akarja inkább saját maga kipróbálni ? A vezető a közelben várakozó, egyik robot felé nyújtotta a kezét, és most ö is olyasféle volt. mint egy robot. Zavartan elmosolyodtam, és felálltam a karosszékből. Hangom kissé megremegett amikor ezt kérdeztem a robottól: — Mit tud csinálni ? — Elviszem a gyereket az óvodába meg az iskolába — felelte a robot. — És elvégzem a bevásárlást — Nos. ehhez mit szól? — kérdezte sugárzó örömmel a vezető. chilei Marcela Holzapfel és én nyertem! — Mit jelent ez a díj a gyakorlatban ? — Elsősorban örömet, emellett azonban munkát is. Ez a győzelem ugyanis lehetővé tette számomra, hogy meghívást kapjak Portugáliába, a lisszaboni operába, illetve Olaszországba, a jövő esztendei nyári veronai fesztiválra. Külön megtisztelés számomra, hogy rövidesen Rio de Janieró-ba is visszatérhetek, hiszen két vendégszereplésre szóló meghívást is kaptam. — Az öröm, az ünneplés perceiben is eszedbe jutott, hogy milyen utat jártál be a bratislavai nemzeti színház operaszínpadáig? — Nem szégyellem bevallani, hogy eszembe jutott szülővárosom: Érsekújvár. Innen kerültem a bratislavai Konzervatóriumba, ahol a kiváló érzékkel oktató Ida Černecká volt a tanárnőm. Ezután a Zeneművészeti Főiskola következett, a bratislavai operaháznak pedig 1980-ban lettem tagja. — Legfrissebb szerepeid? — A januárban bemutatott Simone Boccanegrában két lehetőséget is kaptam: egyszer Fiescót, másszor pedig Paolót alakítom. Szereplek Eugen Suchoň májusban bemutatott Svätopluk című operájában, Rossini júniusban műsorra tűzött vígoperájában, A sevillai borbélyban pedig Basilio figuráját alakítom. Éneklek az új évad első bemutatóját jelentő Carmenben is. — További terveid? — Őszintén szólva sok a kötelezettségem. Amikorra ezek a sorok megjelennek, én talán éppen a Rio de Janeiro-i Aidában vendégszereplek... (IN/I-) — Nagyon tetszik — feleltem, azután egy másik robothoz fordultam: — Mit tud csinálni ? — Főzök és elvégzek mindenféle házi munkát. — Hát ez nagyszerül — kiáltottam fel. — Ezt akár mindjárt meg is venném ... — Tisztelt uram — szakított félbe a szalon vezetője — hiszen még legalább egy tucat robot van itt! Nézzen körül alaposan! így hát tovább nézegettem, és egyszer csak megpillantottam egy rendkívül Vonzó külsejű robotot. — Mit tud csinálni ? — kérdeztem tőle. — Adminisztratív munkát végzek — felelte a robot, és úgy látszott, mintha kissé elpirult volna. — Elviszem a gyerekeket az óvodába, a bölcsődébe, az iskolába, vagy sétálni és kirándulni. elmegyek a szülői értekezletekre; ezenkívül még bevásárolok, főzök, mosogatok, kitakarítom a lakást, mosok, vasalok, gombot varrók fel, harisnyát stoppolok, megöntözöm a virágokat kiviszem a szemetet befőzök, mesét olvasok fel a gyerekeknek és segítek nekik a házi feladatok elvégzésében, megmosom az ablakokat. kiporszívózom a szőnyegeket, megtisztítom a bútorokat este megfürdetem a gyerekeket levágom a körmüket kipucolom a cipőket, felteszem a függönyöket, gyógyitgatom a kicsik sebes térdét altatódalt dúdolok nekik — és mindig mosolygok. Éjszaka pedig ... — De hát ez teljesen elegendő! — kiáltottam —. Ez fantasztikus teljesítmény! Ezt a típust veszem meg! — Attól félek ez lehetetlen — válaszolta zavartan a vezető. — Ugyan miért volna lehetetlen ? — Azért lehetetlen — felelte —, mert ez nem robot: ez a titkárnőnk ... STEFAN BITTMANN Fordította: G. Gy. Emberi sorsok KAUKÁZUSI KRÉTAKÖR? Az örökbefogadás fogalma törvényeinkben jól körülírt és pontosan meghatározott családjogi, illetve társadalmi folyamat. Általában a szülő, vagy a szülök írásbeli lemondása szükséges ahhoz, hogy a gyámhatóság előtt egyértelmű legyen a gyermek helyzete, az örökbeadhatósága. A jogilag ennyire egyszerű ügy azonban nagyon kevés. Az esetek többségében a fordítottja járja: a szülői nemtörődömség, esetleg a határozatlanság sok esetben bonyolítja a gyámügyek amúgy is felelősségteljes és nehéz munkáját. Törvényeink ezért azt is rögzítik, hogy mindazokat, akik egy év óta nem látogatják a nevelőotthonban gyermekeiket, írásban fel kell szólítani kötelességük teljesítésére — kilátásba helyezve egyúttal az örökbeadást. Érdemleges válasz nélkül a gyámhatóság kijelölheti azt a „soronkövetkező" házaspárt, aki örökbe kívánja fogadni a gyermeket. Mindez jobbára hosszas és bonyolult eljárást igényel. Ráadásul az esetek egy része döbbenetesen emlékeztet az ősi keleti mesemotivumokhoz tartozó kaukázusi krétakörre, amelyben ketten kétfelé húznák a gyermeket. Szerencsére, az örökbefogadás ügyében is körültekintő, bölcs bírák ítélkeznek, akik minden esetben a gyermek érdekeit tartják szem előtt. Természetesen, az indulatok összecsapása gyakran elkerülhetetlen, s ilyenkor bizony ember legyen a talpán, aki helyesen tudja megítélni: kinek a ragaszkodása őszinte és kié a színlelt... Néha szomorú csatározások, kísebb-nagyobb ütközések előzik meg az örökbefogadással járó döntést, elvégre a vér szerinti szülő jogát — érthető módon — még akkor is tiszteletben kell tartani, ha első, rálátásra a gyermek érdeke azt kívánná, hogy mielőbb találjon új otthonra. Ilyen körülmények között azután sokszor csak hosszas vizsgálódás után, esetleg évek múlva tisztázódik a gyerek helyzete. A gyámügyi hatóságok és az igazságügyi szervek azonban nem rövidíthetik le ezt az időszakot, mert minden elhamarkodott lépés súlyos következményekkel járhat. Általános tapasztalat, hogy még a könnyebb eseteknél is hosszú hónapok felelősségteljes munkája és alapos környezettanulmány szükséges a végső döntés előtt. Törvényszerűen fölmerül a kérdés: vajon hol a határ, ameddig várakozni kell a gyerek rovására? Mert az efféle várakozás — bármilyen szépek, rendezettek, felkészültek a nevelőotthonok — mégis az állami gondozott bizonytalan helyzetét hosszabbítja. Szerencsés esetben már csecsemőkorban sor kerülhet az örökbeadásra. Ekkor még szinte sérülés nélküli az átmenet. A múló évekkel együtt növekednek a gyerekben a magányosság okozta lélektani problémák, így az örökbefogadás is mind nehezebbé válik. Az állandóságot jelentő édesanya helyett, a folyton változó arcok sokasága veszi körül a gyereket. A kicsik ekkor még inkább „csak" ösztönösen érzik a család hiányát. Később, fölcseperedve, egyre jobban és tudatosabban nélkülözik a megértést, azt a közösséget, amelyben biztonságot találnak. Persze, az élet útjai olykor már pólyásként is kiszámíthatatlanok... Nem mindegyik gyerek kerül már csecsemőkorban egyenest a szülőszobából a csecsemőotthonba. Vannak, akiket súlyosan veszélyeztetett környezetből kell kimenteni. De bárhogy is kerüljön egy gyermek állami gondozásba, nevelhetőségének legbiztosabb kulcsa a szeretet, a megértés és a A legújabb típusú robot megfelelő orvosi ellátás. A rossz szülői magatartás következménye nem csupán az, hogy a gyerekek rongyosak, piszkosak, hanem az is, hogy a helytelen bánásmód révén lelassul a fizikai és értelmi fejlődésük. Az sem ritkaság, hogy a veszélyeztetett környezetben nevelkedő gyerekek gyakorta csak állami gondozásbavétellel óvhatok meg az alkoholizmustól, a narkotizmustól és egyéb rossz hatásoktól. Ilyenkor, az állami nevelőotthonba kerülés után jöhet szóba az örökbefogadás lehetősége-A családjogi törvény kimondja az örökbefogadás titkosságát — ezzel mind a gyermek, mind az örökbefogadó érdekeit védi. Örökbefogadni ugyanis nem könnyű feladat. Sem egyénileg, sem társadalmilag. A gyermek ugyanis — bármilyen kis korában kerüljön új szüleihez — nem fehér lap, amelyre azt és úgy lehet írni, ahogy azt a felnőtt kívánja. A nevelőotthonból családi körbe kerülő csemetében is tiszteletben kell tartani az önálló személyiséget. A gyakorló szülők zöme tudja: így van ez a vér szerinti gyerekkel is. Érthető hát, hogy még inkább azzal, akinek élete nem jelenlegi szüleinek családi közösségében kezdődött. Vannak szakemberek, akik azt állítják: az örökbefogadás talán még a házasságkötésnél is felelősségteljesebb meggondolást követel. Ez a döntés ugyanis a szó legszorosabb értelmében egy életre szól anélkül, hogy elhangoznék a- holtomiglan, holtodiglan!... Ugyanakkor „elbocsátó szép üzenetre" sincs mód, mint az egyre gyakoribbá váló bontóperek zömében. Az örökbefogadandó gyermek nem csere tárgya, és semmiképpen sem magányos egyedülállók, unatkozó házaspárok elrontott életének helyrebillentöje. A gyereknek — különösen az otthonokból kikerülőknek — olyan családra van szüksége, ahol megértést talál és szeretetet. Csupán ilyen légkörben érzi a maga helyét és fontosságát. A szakértői tapasztalat azt mutatja, hogy a komolytalan adoptálási szándék — még akkor is, ha az örökbefogadók részéről sem tudatos — többnyire a jelentkezést követő beszélgetésen kiderül. Az sem titok, hogy az örökbefogadással kapcsolatos hivatalos eljárás a helyzetnek megfelelően igen körültekintő, s olykor bizony hosszadalmas is. A házaspár egybehangzó nyilatkozata mellett különböző iratok beszerzése szükséges, valamint megfelelőnek kell lennie a környezettanulmánynak, a pszichológiai vizsgálatoknak és egyéb egészségügyi bizonyítványoknak. Az örökbefogadás lehetőségének kérdése általában olyan házaspároknál jön szóba, akiknek nem lehet, vagy nem lehetett saját gyermekük, elvégre a házasfelek természetes óhaja, hogy megismerhessék a szülői érzést. Fontos leszögezni, hogy társadalmunk egyre jobb feltételeket teremt az örökbefogadás gondjait vállalók számára, hiszen a nevelőotthonokban vagy kimondottan rossz családi környezetben nevelkedő gyerekek számára is ez a jobb, az elfogadhatóbb megoldás. A cél nyilvánvaló: olyan családi körülményeket teremteni a „kaukázusi krétakörből" kitörő gyermek számára, ahol szeretet és megértés övezi öt. 19
