A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-18 / 42. szám
földjét Yukon, Dél-Góbi és az Altáj-hegység jelenti. Az idén az Szlovák írószövetség küldötteként Mongóliában jártál, s belekóstoltál az ottani vadászatba is. Mire ezek a sorok megjelennek, feltehetően Kanada északi tájain vadászol barnamedvére, esetleg jávorszarvasra. — Valóban így igaz, Mongóliában tényleg csak belekóstoltam az ottani vadá-Hogyan fér meg a kettő együtt benned? Nincsenek-e emiatt belső konfliktusaid? — Nincsenek. Magad is tudod, hogy ahány ember, annyiféle, s mindegyiknek az érdeklődése más és más. A hivatás szeretetén túlmenően az én életem ismertebb részét a természet imádata és az ebből fakadó csillapíthatatlan vadászszenvedély tölti ki. Tudatosan építgettem, könyv". Nem magyar szerző müve, de lefordították és kiadták. Az a könyv anynyira rossz volt, hogy gondolkodni kezdtem afelől, nem tudnék-e ennél valami jobbat a világra hozni? Akkor már rengeteg élményem gyűlt össze és szinte kényszerítettek arra, hogy a javát leírjam. Persze akkor még nem gondoltam arra, hogy ezekből a történetekből, élményekből valaha majd könyv lesz, s tulajdonképpen nem is azzal a szándékkal ültem az íróasztalhoz. Alapvetően az volt a célom, hogy a magam számára, mintegy szórakozásképpen újra és újra felidézzem vadászataim élményeit. Egy alkalommal aztán a már legépelt történeteket odaadtam Tolvaj Bertalannak, nézné meg, lehetne-e vele valamit kezdeni. írásaimat Tolvaj Bertalan jónak találta, további munkára biztatott, s általa kerültem kapcsolatba a Madách Kiadóval. Vagyis egy rossz vadászkönyvnek köszönhető az általad másodiknak nevezett pályakezdésem. — Mindennapi orvosi munkádról, kórházi teendőidről egyetlen könyvedben sem írtál eddig. — Hivatásomról, mindennapi munkámról ezidáig valóban egyetlen könyvemben sem tettem futó említésnél többet. A karbolszagú folyosók, a fehérköpenyes gyógyászok, a sok jajt és szenvedést látott kórtermek komor világáról nem könnyű beszélni. Talán majd később, ha már kifogytam a vadászati témákból, ha majd futja az időmből és az erőmből, talán akkor. Most csak annyit, s ezt aki már volt valaha kórházban, tanúsíthatja, hogy akit itt tart valamilyen nyavalyája, alig várja, hogy kikerüljön ebből a különös belső törvények mozgatta környezetből, ahol manapság a legtöbb élet kezdődik és egyre több véget is ér. Talán sehol másutt nem tudatosíthatja az ember a kezdet és a vég elválaszthatatlan egységét úgy, mint itt. Azt hiszem, mi orvosok éppen ezért szeretjük és tiszteljük még másoknál is jobban mindazt, ami e két végpont között feszül: az életnek nevezett megismételhetetlen lehetőséget. Minden szépségével, gondjával, bajával egyetemben. — Orvosi, most már igazgatói teendőid és a vadászember világa két külön világ. műveltem ki életemnek ezt a kettősségét: az orvos precizitását, pontosságát, kötöttségét a vadászatok szabad légköré vei, a társtalan barangolások fenséget magányérzetével, a gyakran kielégülő szenvedély kiváltotta megnyugvással társítottam. Nyugodt, kiegyensúlyozott ember vagyok, szenvedélytől hajtott, ugyanakkor hivatásom tudatából fakadóan megállapodott is. Ez a kettősség nekem nem okoz semmi gondot. Bármilyen furcsán hangzik, könnyű szívvel tudom felcserélni a szenvedélyt a hivatástudattal, a kórházat a természettel. Az utóbbi persze sokkal könnyebb, mint az előbbi, de nem mindig lehetséges ... Ilyenkor aztán ott a toll és a papír, hogy az egyik világomból a másikba menekülhessek. Valamennyi könyvem az éjszakák dermedt nyugalmában is a maga lüktető életét élő kórház ügyeletes szobájában született, gyakran két beteg ellátása között sebtiben papírra rótt mondatokból épülve. — Egyszer régen, amikor a vadászati és a vadászírói lehetőségekről beszélgettünk, azt mondtad, hogy számodra az ígéret szatba, mert nem ez volt a fő program, hanem a Mongol írószövetség rendezvényein való részvétel. De mongol barátaim meghívtak jövőre egy igazi vadászidényre. A kanadai vadászat még előttem van. Készülök rá, de ez minden; a lehetőségeket vendéglátóim szabják meg, de igy is elmondhatom, hogy az egyik régi álmom válik valóra. Itt abba is hagytuk a főorvosi szobában folytatott beszélgetést. Alkonyodott, s a fehét orvosi köpenyt felváltotta a zöld vadászmundér — mentünk ki a Bodrogköz homokdombjain sötétlő akácosok felé. Járni egyet, csak úgy mint máskor, ha jut rá idő és alkalom. GÁL SÁNDOR A szerző (2) és Benyák József felvétele 13
