A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-10-11 / 41. szám
Hallottukolvastnklattuk Uabor szeme előtt, mintha fejtetőre állt volna a palota meg az a lombos fa, amely alatt ültek, pedig pillanatnyilag nem is tudta felfogni teljes egészében, hogy mi következik, s hogy milyen bonyodalmakat okozhat ez a nemkívánt eset. Attól függetlenül megijedt. Szorult helyzetében sok minden átfutott az agyán, s a menekülés útját kereste. Úgy érezte, ördögi körbe került, melyből nincs kiút. Erősen dolgozott a fantáziája: hátha nem is igaz? Hátha csak ugratja őt Zsuzsa? Hátha csak ezzel a sokszor használt, régi. trükkel akarja magához láncolni és elérni, hogy vegye feleségül? — Voltál orvosnál? — kérdezte Gábor sokára. — Még nem ... — felelte Zsuzsa kétségbeesetten. Csak rá kellett nézni. Az arca elárulta, hogy őszintén beszél, hogy nincs itt szó semmiféle trükkről. — Látom, egyáltalán nem örülsz neki. — Miért?... Talán azt vártad tőlem, hogy örülni fogok? — Mit tudom én, mit vártam?... Természetesen azt nem gondoltam, hogy ennyire megrémülsz — mondta Zsuzsa duzzogva. — Ne is tagadd, megrémültél. — Elismerem ... fnit csináljak?... Nekem sem mindegy ... — Mi nem mindegy? — Hát ez az egész história ... — Neked ez csupán história ?'— kérdezte Zsuzsa támadó éllel, s újra sírni kezdett. — Jaj, Zsuzsa, ne légy már annyira értetlenl Lásd be, hogy nem tapsolhatok örömemben ... meg te sémi — Mi lesz most már velünk? — kérdezte Zsuzsa szorongó tanácstalansággal, szipogva. Gábor megvonta a vállát: ha ö azt tudná! — Megemlítetted már anyádnak? — Hülyének nézel? — Előbb-utóbb csak meg kell mondani neki, nem? — Meg hát, de előbb mást kell megbeszélnünk, nekünk, kettőnknek, Gabi — mondta Zsuzsa. Egészen belesápadt a komolyságába. — Igen, kettőnknek kell megbeszélni és eldönteni, hogy ... — Mit kell eldöntenünk? — Azt, hogy mi legyen ... Gábor hosszan gondolkodott. — Tudom, te most azt várod tőlem, hogy kimondjak valamit, még pedig a következőt: semmi vész, kedvesem, hogy megelőzzük a kellemetlenségekkel járó bonyodalmakat, összeházasodunk és kész! Csakhogy... — Csakhogy...? — Nézd, Zsuzsa, semmi értelme, hogy tovább hitegesselek — keményedett meg Gábor. Nagyon nehezére esett kimondani, de most már nem tűrt halasztást. Vége a játékos csevegésnek, komolyra fordult a helyzet. — Nem szeretlek annyira, hogy feleségül tudnálak venni. — Mindig éreztem ... — pityereden el Zsuzsa. — A gyereket pedig mindenképpen el kell vetetned! — És ha meg akarom szülni? — kérdezte Zsuzsa a könnyein át. Előkapta a zsebkendőjét és nagyot trombitált az orrával. — Szamárság!... Gondolkodj egy kicsit, Zsuzsa!... Be kell fejezned az egyetemet, hiszen már csak egy év van hátra. — És ha soha többé nem lehet gyerekem ? — makacskodott a lány. — Azt hiszed, teljesen veszélytelen a műtét!?... Utána néztem, olvastam, érdeklődtem ... Igenis lehetnek komoly következményei!... Lehet, hogy ezer közül csak egy nő marad meddő, de hátha pontosan én leszek az az egy!? — Már ismét sírt. — Értsd meg, Gábor, én szeretnék anya lenni! (Folytatjuk) KÖNYV Schmidt Egon: Csalafinta madarak Gyermekeknek készült ez a kedves hangú, jó hangulatú, Bátki László rajzaitól bájos könyv. Mondom, gyermekeknek íródott, de még a magamfajta erdőt-mezőt-vizet-nádat bújó hétpróbás természetjárónak is sok, eddig meg nem figyelt újdonsággal szolgál, különösen ami a nálunk is honos madarak csalafintaságát illeti. Mert jómagam is megfigyeltem már néhány madarunk egy-egy bizarr megnyilvánulását, de álmomban sem jutott volna az eszembe, hogy útszéli kedves kis madarunk, a búbos pacsirta környezetének jószerével minden hangját utánozni képes, sőt kukorékolásával a szemétdombon kapirgáló kakast is ki tudja hozni a sodrából. De ugyanilyen mester a seregély, a mezei poszáta vagy a kékbegy is. Sajnálom, hogy Schmidt mester ezek után csalafinta-madár-keresöben egzotikus tájakra kalandozik, bár a sámarigó és a szürkepapagáj tényleg illusztris példái a madarak hangutánzó tudományának, de a mi erdőinkben és mezőinkben is maradt még néhány, e könyvből hiányzó hangutánzó virtuóz. Ilyen például erdeink ragyogó tollazatú piperkőc bohóca a mátyásmadár (szajkó) vagy a minden lében kanál csóka, hogy a tövisszúró gébicset ne is említsem, hiszen mindegyikük külön fejezetet érdemelt volna ebben az egyébként pompás munkában. Persze, a könyv igazi értéke akkor mutatkozik meg, ha útmutatása alapján magunk is kiülünk a csalitosba vagy az erdő szélére és a saját fülünkkel tapasztaljuk meg igazmondását. De ehhez csendben kell maradnunk, meg kell tanulnunk a csend titkát, hogy ezernyi melódiáját megszólaltassa és érthetővé tegye számunkra.-soóky-Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé „A dá* eltévedt a csöndben, néha belesemmisült, néha megnőtt tőle — ez a csönd olyan volt, mint egy bonyolult lomb, melynek minden levele egy-egy fekete tükör — egyik nagyit, másik görbít, egyik semmisít, másik dupláz. A dal nem talált ki a csönd ezeridomú labirintusából". Amit idéztünk az nem próza. Nem is tanulmány, nem is dráma, hanem tömény és felbonthatatlan, törőlmetszett líra. Ha úgy tetszik: vers. Szentkuthy Miklós 1935-ben írott s most újra kiadott könyve. Az egyetlen metafora felé, mégsem verses könyv: De nem is regény és nem is tanulmány-sorozat. Mi hát voltaképpen? Legközelebb talán a naplójegyzetekhez áll, de az sem titok, hogy a naplójegyzet az nem műfaji kategória. De nem is ez a legfontosabb. A legfontosabb, hogy a reneszánszát élő Szentkuthy végre valóban megtalálni látszik méltó helyét a magyar irodalombanirodalomtörténetben. S ez a hely nem más, mint immár életében klasszikussá jegecesedett pionír helye. „Életem legtitokzatosabb, leghatalmasabb társa (az örökös testi malaise-ken, szédüléseken kívül) az unalom. Azzal a teljességgel unatkozni, mint én, úgy hiszem, aligha tud valaki. Ilyenkor egy örült csökönyösségével kérdezem: »Mit csinál most a másik ember?« ... Egy író, akinek könyvek okozzák a legkevesebb örömet. Miért? Az egészen jó könyveket elolvastam; az új irodalomtól meg annyira pontosan azt várom, amit én szeretnék megvalósítani, hogy természetes, hogy másnál nem találhatom meg." E második idézetünk újra azt bizonyítja — egészen ellentétes oldalról —, amit az első: mennyire modem, mennyire mai (majdnem azt írtam: XXI. századi) író volt Szentkuthy már a harmincas években. Ráadásul magyar író. S ugyanez vonatkozik az első idézetünkre is. Próza? Esszé? Lira? Az a titka, hogy sem ez, sem az, hanem valamennyi együtt. Szentkuthy megint csak évtizedeket előresietve, szinte az egyetlen Joyce-szal párhuzamosan fedezi fel a műfajok alkonyát, illetve a műfajok összeolvadását. „A dal nem talált ki a csönd ezeridomú labirintusából". Igen, ez az egyetlen mondat cseppként tartalmazza a modem világirodalom egész tengerét. Csak remélhetjük, hogy a könyvkiadás után az olvasók és a mai irók is fölfedezik a „nagy elődöt": Szentkuthy Miklóst. S az sem elképzelhetetlen, hogy végül avilágirodalom is (noha sok-sok évtizedes késéssel) befogadja századunk nagyjai: Joyce, Proust, Faulkner, Musil, Beckett közé. (cselényi) KIÁLLÍTÁS Két művész — egy tárlat Érdekes kiállításra került sor Léván (Levice) a Barátság művelődési központban Szabó László festőművész és húga, Sümeghné Szabó Vilma csipkeverő alkotásaiból. Szabó László rendkívül sokoldalú egyéniség. Bábcsoportot, gyermek éneklőegyüttest és énekkart alakított, és vezetett, jelenleg pedig egy női folklórcsoport irányitója. A képzőművészetben is változatos és különleges grafikai és festői technikákat alkalmaz, elsősorban az akvarelt, a temperát és az olajt. Alkotásai zömét csendéletek, tájképek, portrék, figurális kompozíciók és absztrakt festmények alkotják, de szívesen ábrázolja a természet szépségeit, valamint a városok és falvak régi építészeti értékeit is. Legtöbbször a kiválasztott terepen vázol és fest. Művészi megnyilatkozásában a realista ábrázolásmód érvényesül, ezért a legtöbb festménye ma már értékes dokumentumnak is számít. Szóbanforgó tárlatán mindenekelőtt az utóbbi két évtized alatt született tájképeivel találkozhattunk. A látogatók megismerhették vagy felidézhették emlékezetükben a régi Léva és Rimaszombat „rejtett" utcáit és a szlovák hegyvidék szépségeit. Ugyancsak elismerően kell szólni Sümeghné Szabó Vilma munkáiról is. Csipkeverő művészetének súlypontját a lakáskiegészítő díszítőelemek: a különféle méretű és alakú takarók és térítők, valamint a női öltözéket kiegészítő gallérok, kézelők és divatcikkek képezik. Könnyen felfedezhető és érzékelhető a művész kompozícióérzéke és a színek harmonikus kombinációja. Alaposan ismeri a csipkeverés fortélyait, így a megtervezett mintákat magas művészi szinten képes kivitelezni. Az alkotók átélték a háború valamennyi borzalmát, s e nehéz évek törést okoztak művészi fejlődésükben. Csak a felszabadulás után tudtak igazán kibontakozni és művészetüket magas szintre emelni. Erről győződhettünk meg lévai kiállításuk során is. Ábel Gábor HANGLEMEZ Szedő Miklós — művészportré 1978-ban 80 éves korában hunyt el a harmincas évek egyik legtöbbet foglalkoztatott és igen kedvelt tenoristája, dr. Szedő Miklós. Pályája, életútja igen érdekesen alakult. Már kisiskolás korában az volt a vágya, hogy énekelhessen és zenét tanulhasson. Édesanyja kívánságára azonban érettségi után az orvosi egyetemre iratkozott be. Még csak első éves orvostanhallgató volt, amikor egy jókedvű társaságban, ahol Szedő Miklós is énekelt, felfigyeltek rá s hamarosan Krammer Teréz operaénekesnö tanítványa lett, aki olyan tehetségesnek tartotta az ifjú orvostanhallgatót. hogy minden ellenszolgáltatás nélkül tanította öt. Szedő Miklós első nyilvános fellépésére 1923 márciusában került sor, amikor a Zeneakadémián kirobbanó sikerrel adta elő Kodály „Énekszó" című dalát. Még ugyanebben az évben a rádió is szerződést kötött vele. Kezdetben főleg mint dalénekest ismerték, később oratóriumokban is fellépett, de 1926-ban már az operaház színpadán mutatkozott be a Bohémélet Rodolfjaként, majd a Toscában Cavaradossi szerepét alakította igen nagy sikerrel. Ettől kezdve pályája egyre felfelé ívelt és művészetével Európa és Dél-Amerika számos országa ismerkedett meg. A Magyar Hanglemezgyártó Vállalat most a „Szedő Miklós — művészportré" című Qualiton-lemezen Sztanó Pál által rekonstruált korabeli felvételeken mutatja be a fél évszázad előtti kor kitűnő hangú tenoristáját. Dr. Szedő Miklós hangorgánuma, behízelgő tenorja és sokoldalú interpretáló képessége szinte predesztinálták a művészt, hogy kvalitásait a műfajok széles skáláján érvényesítse. Lágy, némileg Sárdy Jánosra is emlékeztető tenorja mind a könnyű, mind a klasszikus műfajok előadására képessé tette Szedő Miklóst. Így aztán gazdag repertoárja opera-áriákból, operettdalokból müdalokból és táncdalokból áll. Ebből a gazdag repertoárból gyűjtött össze egy csokorra valót (összesen 16 számot) a lemez szerkesztője: Leszler József. Sági Tóth Tibor 15
