A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-13 / 37. szám

Művészi alkotás vagy valami más? (A gyermekek irodalmi próbálkozásairól) Az utóbbi időben egyre többször kerül­nek kezembe alapiskolákban kiadott di­áklapok. Évente három-négy helyről is hoz a posta egy-egy kisebb külde­ményt, amelyet feltehetőleg azért ad­nak postára, hogy valamilyen véleményt is várnak. A diáklapokat küldő tanítók­kal általában szűkebb körben vitatko­zunk a legújabb „termésről". Ennek egyetlen oka van: a közzétett „irodalmi alkotások" szerzőinek összehasonlítá­sa, a felmerülő pedagógiai jellegű gon­dok nem tartoznak a gyermekekre. Leg­több esetben ugyanis a kifogásaim a pedagógusok munkáját érintik. Ügy vé­lem, hogy a közreadott alkotások mind­egyike képet ad egy-egy tanító munk­­kájáról, a családokon belüli viszonyok­ról, sőt igencsak egyértelműen minősí­tik is azt. Nem arra gondolok, hogy mennyire „jólfésültek" a gyermekek írá­sai, hiszen a legszükségesebb és leg­mélyebbre nyúló beavatkozásnak csu­­oán a helyesírási hibák kijavítását tar­Egy író a kritikusok tükrében (David Herbert Lawrence születésének századik évfordulójára) Kevés hírneves író vagy költő mérette­tett meg oly sokféle szemszögből, az irodalomtudomány legújabb és legtö­kéletesebb módszereivel a világiroda­lom kontextusában, mint David Herbert Lawrence, az angol irodalom „fenegye­reke", akinek a Lady Chatterley szerető­je c. könyve a közelmúltban a magyar olvasók körében is nagy sikert aratott. A lét fő mozgatóját a férfi és á nő, a test és a lélek, az ösztön és a tudat ellenté­tében látta, amit gyermekkori élményei, szüleinek folytonos marakodása — is erősített benne. Anyja — tanítónő — lényegesen nagyobb műveltséggel ren­delkezett, mint a kispolgári származású bányászként dolgozó apja, de az örök cívódás alapja nem a kézzelfogható „szellemi hiány", inkább apja Belzebub természete nyomasztotta a családot, ördögi fortélyai kényszerít ették őket vi­­gyázállásba. Lawrence tanítói oklevelet szerez, s egy iskolaévet szülővárosában. East woodban tölt, majd a Nottingham Uni­tom. Legtöbbször éppen az érintetlen­séget hiányolom, a pontosan felismer­hető, kiérezhetö manipulációt kifogáso­lom. Kinek fontos az, hogy egy iskola gyermeklapot, gyermekek irta újságot jelentessen meg? A pedagógusnak? Ö ■alálja meg önigazolását a munkájában, a diákjai nevelésében, tudásában. Az iskolának? Egy intézmény ne ily módon törekedjen bizonyítani tevékenységé­nek eredményességét. Akkor meg mi­nek! A gyermekekért. Ez kellene, hogy legyen a célja min­den velük kapcsolatos, őket érintő fel­nőttek elindította kezdeményezésnek. Ezért is szemlélem több-kevesebb fenntartással mindazt, ami a „gyerme­kekért!" jelszó alatt az ilyen iskolai újsá­gokban megjelenik. Nem vitatom, hogy ezeknek a lapoknak a szerkezete miért olyan, amilyen. A pionirszervezetek meghatározott nevelési céljainak szol­gálatán kívül, bizonyos mértékben az oktatást is segíteniük kell. A gondjaim a gyermekek irodalmi jellegű alkotásait olvasva sorjáznak. Az irodalmi alkotáshoz, mint minden kreatív jellegű tevékenységhez bizonyos mértékű intelligencia szükséges. Ez az egyetlen tényező, amely a mindenki által külső segítség (nevelés) nélkül előbb vagy utóbb megszerezhető. Nem jelenti azonban azt, hogy a magas íntel­­ligenciahányados (IQ) egyben magas szintű alkotóképességgel is jár. A pszi­chológusok szerint ez a két dolog nem versity College tanulmányi időszaka után London déli részében kap tanári állást. írói tehetségét korán felfedezik, bár a legnagyobb ösztönzést mégis anyjától kapja; az ö becsvágya sarkallja írásra a fiatal szerzőt. David Herbert Lawrence nem is této­vázik többé; mindörökre eljegyzi magát a művészettel. Lenyűgöző-fantasztikus és silány munkák egyaránt kikerülnek tolla alól. Pályafutása eredményeinek értékelése csak a kor politikai, gazdasá­gi és társadalmi viszonyainak számba­vételével lehetséges. E korszak döntő jelentőségű kifejezése: a válság. „Új nemzedék lép elő, amely kérdésesnek és bizonytalannak talál mindent, ami­ben elődei biztosak voltak, a politikai, a társadalom, az erkölcs öröknek látszó törvényeit." Néhány sorral odább Szerb Antal a következőképpen folytatja fejte­getéseit: „Ez a válság az angol szellem felszabadulása az évszázados puritán gátlások alól..." Nos, Lawrence szakít a merev szabályokkal a művészet terén, felborítja a kritikusok értékkategóriáit, hisz a regényformát eredeti módon használja, de új utakat is keres a hagyo­mányos cselekményszövésben-szerke­­zetben, hogy erőteljesebben kifejezhes­se egyéni életszemléletét. „Lawrence éppen azért találta a regényt a maga számára legmegfelelőbb műfajnak, mert kötetlennek és szabadnak tartotta, lehetőséget látott benne arra, hogy mérlegre tegyen egy bizonyos élet­­szemléletet, anélkül, hogy teljesen el kellene köteleznie magát mellette" (Da­vid Daiches: A regény és a modern világ D. H. Lawrence I. fejezete). Mintha némiképp Wells aggodalma telepedett volna rá, miszerint az ipari társadalom gépiessé teszi a személyi­séget, halálra ítéli az egyén habitusát, mentalitását, s megrontja az akaratot. A megfelelő dolgoknak a társadalom­ban mégis csak a megfelelő helyre kell kerülniük, s ez valójában csupán telje­sen új alapokon lehetséges. Ezért is foglalkozik mindig az emberi kapcsola­tokkal, a személyiség kiteljesedésének momentumaival, s leleplezi az elhalt formulákat, amelyek terhet, stressz-szi­­tuációt, kielégületlenséget és torzulást jelentenek az egyén számára. „... úgy véli, hogy a rombolás révén eltávolitha­­tók a dölyfösek ... Valójában az ese­mények kegyeltjei a kiválasztottak, akik egyedül vannak a maguk új lelkűidével, akik a Törvényt és a Szeretetet hozzák szintézisbe. E kiválasztottak jegye ter­mészetesen az újfajta férfi—nő vi­szony ..." (Frank Kermode Mi a mo­dem? c. kötetének D. H. Lawrence és az apokaliptikus típusok c. fejezete). Az író sok mindent éreztet-sejtet férfiak és nők viszonyáról: gyűlölködő torzsalko­dásokat és szerető kibéküléseket, harag és gyöngédség végeérhetetlen hullám­zását, s a két nem közötti igazi vonzó­dás alapját egy csaknem misztikus él­ményben : a másik fél gyökeres külön­bözőségének tudatában találja meg. A szerelmesek közötti időnkénti düh- és gyűlöletkitörések forrása mindenekelőtt a hatalmi harc férfi és nő között. Müve­iben számtalanszor visszatérő kép: a férfi, aki engedelmességet és feltétlen behódolást vár asszonyától, mert csak így képes igazán és maradéktalanul szeretni, a nö pedig, miként Ibsen Nó­rája, nagyobb egyenjogúságra vágyik e kölcsönös szenvedélyben, ami viszont a férfi szemében megalázó, sőt visszata­szító. Christopher Caudwell szerint a bur­­zsoá Európa életét átitatta- a birtoklás vágya és a racionalizálódás, úgyhogy a test egyszerű szükségletei disszharmó­­niába torkolltak. Lawrence az ember életéből — ez tulajdonképpen müveiből is kiderül — megpróbálta kiiktatni a tudatot. „Lawrence lázadása a burzsoá viszonyok ellen azért nyilvánult meg ebben a formában, mert ő maga is e viszonyok foglya volt. Azt képzelte, hogy az ösztönök felszabadítása a tu­dat elnyomása alól a természetes em­bernek a mesterséges társadalom alól való felszabadulását jelenti, s így oszto­zott a társadalomnak abban a legmé­lyebb és leginkább meggyökeresedett illúziójában, hogy a szabadság az egyén korlátozásának megszüntetésén alap­szik. De ez az illúzió többé nem nyújt­hat úgy, ahogy valaha nyújtott, igazi művészi impulzust. A burzsoá társada­lom halálra van ítélve, s nem lehet egy helyben topogni" (Alick West Válság és kritika c. kötetének D. H. Lawrence című fejezete). Lawrence felismeri, hogy túl kell lépni a falusi közösség hagyományos életén, hiszen ezt az életmódot mindenképpen elpusztítja az ipari társadalom, ám vi­lágnézetének szűk látóköre miatt nem tudatosodik benne a közösség korláto­zott élete és az ipari forradalom közti összefüggés. Nem látja, hogy az ipari ?orradalom nemcsak elpusztítja a régit. 10

Next

/
Thumbnails
Contents