A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-09-06 / 36. szám

„TERVEZEM KÉT REGÉNYEM FOLYTATÁSÁT..."

Móricz Zsigmondról azt olvastam, hogy regény- és színdarabírás közben pihenésképpen megfirkantott egy-egy elbeszélést, mert az könnyen ment neki. Ügy érzem, a mi Duba Gyulánk is hasonló csizmában jár, ha nem is olyan termékeny, mint Móricz Zsigmond volt. Az utóbbi időszakban viszont nem múlik el év, hogy egy-két könyve meg ne jelenne. A mi viszonyaink között ez elismerést kiváltó teljesítmény, s mi tagadás, arra utal, hogy az írónak sokat kell görnyednie Íróasztala fölött. Ha a költők azt állítják, hogy ki kell hordani a verset, akkor a prózaíróknak nehezebb a dolguk, mert az elbeszélés időigényesebb, hogy a regényt ne is említsük ... Duba Gyulának most megjelent, csinosan adjusztált kötete, a „Kiárusítás délelőtt" novellát, szatírát, paródiát elegyít. A kötet szerkesztője írja többek között: „Duba Gyula hétköznapi eseményekkel foglalkozik ezekben a rövidebb írásokban, novellái hőseit kevesebb társadalmi-történelmi determináció szorongatja. Többnyire a történeten kívül álló író nézőpontjából szemléli őket, esetenként riportszerüen tudósít apróbb-nagyobb gondjaikról, s amennyiben ez nem feszíti szét elbeszélése szerkezetének kereteit, írói reflexióinak közvetlen elmondásától sem tartózkodik."

— Hogyan értsem ezt? — kérdem Duba Gyulától. — Nem minden írásodban találhatók meg a hétköznapi történések?

— Az irodalomban a hétköznapiság fogalma régi — és tegyük hozzá: pontatlan

— közhely. Arra utalna, hogy az író történetei egyszerűek, mindennapiak, nem rendkívüliek. S ez látszólag igaz is, mert valóban gyakran olvasunk egyszerű emberek mindennapi dolgairól, apró és látszólag jelentéktelen problémáiról és gondjairól. A fogalmat az irodalom vonatkozásában mégis ellentmondásosnak érzem. Mégpedig azért, mert az irodalom — a művészet — nem, vagy aligha ismeri a hétköznapiságot. A legapróbb emberi vonás s a legkisebb életmozzanat is valahogy jelentőséget nyer, megnövekszik és fontossá válik, mihelyt megírják. Csillogni kezd, mint a pénzdarab, melyről letörölték a port. Tudom, vannak irodalmi törekvések, melyek tudatosan foglalkoznak a szürke mindennapok apró eseményeivel, de

— érzésem szerint — nem azért, hogy a hétköznapok szürkeségét és egyhangúságát teremtsék újra, hanem éppen ellenkezőleg: hogy érdekessé fontossá és jelentőségteljessé tegyék az élet egyszerű dolgait s így rádöbbentsenek arra, hogy az egyszerű, látszólagos érdektelen emberek élete sem unalmas és eseménytelen. Drámaiságban sem marad el a hétköznapi ember élete a hírességek élete mögött, mert a drámaiság az élet lényegében gyökerezik — minden élet lényegében —, s nem holmi elhivatottak kiváltsága. Ezért a hétköznapi események minden írásomban ott találhatók. A prózairó tudja, hogy hétköznapok nélkül sem élet, sem irodalom nincs, és a művészet lényege talán éppen abban rejlik, meglátni és érzékeltetni az egyszerű és hétköznapinak tűnő kis dolgok tulajdonságát, hogy végül is ezek érlelik, kiteljesítik és láthatóvá teszik a nagy drámai helyzeteket, melyekben az emberi lélek nagysága — vagy esendősége — megmutatkozik.

(Beszélgetés Duba Gyulával)

— Egy-egy elbeszélésednek mennyi a „lappangási" ideje ? Milyen előzmények determinálják a létrejöttét? Tudom, ez írói műhelyprobléma. de sok olvasó kíváncsi az író műhelytitkaira.

— Az író, prózaíró tudatában — lelkében — sok novella és elbeszélés lappang, mert szinte minden közvetett vagy közvetlen élményből elbeszélést írhat, ha bírja alkotóerővel. A lappangás fogalma arra csábít, hogy a témát valahogy a lappangó betegséghez hasonlítsuk, mely aztán egyszer kitör és leveri az embert lábáról, de ez az összehasonlítás nem lenne igaz. Az elbeszélés lappangása olyan természetű folyamat, mint ahogy a tapasztalatok és a tudás él az emberben, az itélőkészség, melyet szükség esetén előhív magából, hogy felismerje és értékelje helyzetét. A prózaíró élete szerves tartozékaként állandóan új felismeréseket tesz, igazságokat tapasztal és emberi értékeket tudatosít, melyekből alkalomadtán novella vagy elbeszélés jöhet létre. Hogy minek a hatására? Amikor valamilyen konkrét élménye alapján tudatosul benne a felismert igazság. Amiből pedig az következik, hogy lappanghatnak benne olyan élmények, igazságok és felismerések, amelyek értelme egész életében rejtve marad előtte és soha nem írja meg őket, míg más témák — igazságok — szinte kirobbannak belőle, ahogy a világ titkain ámuló gyermekből kirobban a csodálkozás és felismerés okozta ujjongó öröm.

— Új könyved három részből áll. Elbeszélésekből, szatírákból, paródiákból. Ez a felemásság nem csökkenti az olvasó érdeklődését?

— Ezt nem tudom érvényesen megítélni, csak bízhatom benne, hogy nem csökkenti. Könyvemet úgy válogattam és állítottam össze, hogy a műfaji vegyesség ellenére az írásoknak legyenek közös vonásai, ez pedig a humoros és groteszk látásmód és az ironikus hangvétel. Ilyen értelemben a köte10

tét egységesnek vélem. Dehát lehet, hogy tévedek, az egyértelmű választ az olvasókra hagyom.

— Két vaskos kötetben mérted fel a csehszlovákiai magyarság életének egy-egy történelmi szakaszát. Ezek a történelmi és társadalomátalakító korszakok földrengető eseményeket hordoztak méhükben. Hogyan fogod megírni a folytatást hiszen az élet többé kevésbé konszolidálódott. így kissé szürkébb és eseménytelenebb is lett. Mindezt azért kérdezem, mert említetted a múltban, hogy megírod a trilógia harmadik, befejező részét is.

— Az emberiség, a népek életében valóban vannak nagy történelmi korszakok, amikor a létük kerül veszélybe, legigazibb értékeik vannak pusztulásra ítélve. Aztán elmúlik a veszély, az élet — ahogy mondod — konszolidálódik, s egyszerre szürkébb, értéktelenebb lesz. Ma azonban nem ez a helyzet! A huszadik század nem engedi, hogy az emberiség hétköznapjai „elszürküljenek." Ma az emberiség létében fenyegetett. Azonkívül óriási életforma-változásoknak vagyunk tanúi. Régi, örökérvényűnek hitt értékek helyébe máról holnapra újak lépnek. A falu életmódja a városé felé közelit, és új, sosem tapasztalt helyzeteket hoz létre. A technika átformálja az ember életét, gondolkodását, érzésvilágát. A nemzetiségi lét új méreteket öltött, melyekből továbbra sem hiányoznak a sorskérdések ... Valóban tervezem két regényem folytatását, tehát a trilógia harmadik kötetét, és úgy érzem, van mit megírni, az életünk nem lehet sem kevésbé érdekes, sem drámaiatlanabb, csupán a külsőségek változnak, de a lényeg maradt. Nemzeti kultúrák és nyelvterületek találkozási helyén nemzetiségi emberekként éljük napjainkat és olyan tapasztalatokkal, értékekkel találkozhatunk, melyek egyediek, csak ránk jellemzőek és érdemesek arra, hogy okulásul tudósítsuk róluk a világot, magunkban pedig tudatosítsuk őket, hogy eligazodhassunk a dolgok rendjében.

— Elismert. befutott prózaíró vagy. a kritikusok meghajtják előtted lándzsáikat. Mi az oka hát. hogy nincsenek követőid tájainkon? Pontosabban fogalmazva: nincs írói udvartartásod.

— Udvartartásra sosem vágytam, nem is tartom lehetségesnek. A prózaíró egyénien, de pontosan fogalmaz. Utánozni lehet, annak viszont nincs értelme. Valamire azonban nem gondolsz. Az a típusú történelmi érzékű és élményfogantatású próza, amilyet jómagam is írok, erősen jelen van irodalmunkban. Gondolj Dobos László, Mács József, Gál Sándor vagy akár Grendel Lajos munkáira! Mindenki a maga hangján szól a történelemről, de ezen belül a kölcsönhatások nemcsak elképzelhetők, hanem szinte bizonyosak. Nem az írónak van hát udvartartása, hanem az irodalmi programnak, a valóságérzésnek és közösségi elkötelezettségnek, amelyet a program képvisel. S ez jól van Így. Az írói udvartartással szemben a közösségi udvartartásnak van létjoga mindenképpen.

Beszélgetett: DÉNES GYÖRGY Prandl Sándor felvétele

ÚJ KÖNYVEK

„Nemzet, nemzetiség, nemzeti tudat" címen adta ki magyar fordításban a Madách Könyvkiadó Juraj Zvara tanulmányát. A nemzeti kérdés e jeles hazai kutatójának könyve hiányt pótol, hiszen mint a szerző is utal rá előszavában,■ „Sokat mulasztottunk a szocialista nemzetre vonatkozó ismereteink bővítésében, annak vizsgálatában, hogyan működnek a nemzetek közti kapcsolatok a szocializmus feltételei között a nemzeti tudat bonyolult fogalmának tanulmányozásában s végül annak figyelemmel kísérésében, milyen hatékonyan érvényesül a párt és az állam nemzetiségi politikája, mely alapelvekre épül, s hogyan hat a dolgozók társadalmi-politikai aktivitása." A könyv elméleti és gyakorlati vonatkozásaiban vizsgálja az osztály és a nemzet. nemzeti tudat között lévő kapcsolatok alakulását hazánkban, miközben külön fejezetben tárgyalja az itt élő nemzetek és nemzetiségek, ezen belül a magyar nemzetiség helyzetét kapcsolatait.

Napvilágot látott már Fábry Zoltán Összegyűjtött írásainak 5. kötete.

Á Fábry-életmű sorozat ezzel a kötettel belépett az író háború alatti munkásságának a korszakába. Fábry, aki közíróként mindig érzékenyen reagált a kor viszonyaira, ezekben az években különösen intenzíven küzd tollával kora rettenete, a fasizmus ellen. Mivel alig bízott abban, hogy ö maga túlélheti azokat az időket, írásaival üzenetet is akart hagyni a jövőnek. Mint 1942 tavaszán keletkezett „Palackposta'' című, akkor meg nem jelent cikkében írja: „ Tanú akartam lenni és tanulság. Kortanú és írói példa. Ez volt az életem ... Ember, emlékezz és tanulj az embertelenség visszhangtalan napjaiból!"

Július Fučík publicisztikai, irodalmi és színházkritikai művéből jelent meg magyar válogatás „Emberek, legyetek éberek!" címen a Madách kiadó A Cseh Irodalom Könyvtára sorozatában. A kötet tartalmazza a mártírhalált halt híres cseh újságírónak azt a „Riport az akasztófa tövéből" című börtönnaplóját is, amelyet Fučík 1943 tavaszán kezdett írni — egy börtönőr jóvoltából jutva hozzá papírhoz s íróeszközhöz — a Gestapo prágai fogságában. és 1943. június 9-én fejezett be kivégzése színhelyén, Berlinben. Az idősebb könyvoNasók közül ki ne emlékezne a napló zárószavaira: Emberek, szerettelek benneteket. Legyetek éberek!" („Lidé, mél jsem vás rád! Bditel'j

A Fučik-válogatást hazánk felszabadulásának 40. évfordulójára adta ki a kiadó.

(F. V.)