A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-08-30 / 35. szám
álomvárosában, Hoollywoodban. hanem például San Franciscóban készültek, ahol George Lucas is dolgozik. Hoollywood ma már nem a film kizárólagos fellegvára. Az említett filmek, bár kétségbevonhatatlan technikai bravúrok, a pillanatnyi divatot és igényt hivatottak kiszolgálni. Majdnem bizonyos, hogy az idők múlásával nem művészi értékekként, hanem legfeljebb filmtörténeti érdekességekként bukkannak majd fel a filmtudomány krónikásainak munkáiban. A rendezőegyéniségek mellett a film kitermelte, megteremtette a maga színészegyéniségeit és sztárjait. A két fogalom között óriási különbség van. Bár előfordul, hogy a kettő szerencsésen párosul. Ásta Nielsen, Greta Garbo, John Gielgud, Laurence Olivier művészete elvitathatatlan, ugyanakkor Marilyn Monroe vagy Brigitte Bardot elképesztő népszerűségét külső, testi adottságaikkal magyarázzák. Egy korszak szépségideálját: Monroe az ötvenes-, Bardot a hatvanas évek nőeszményét testesíti meg. S hogy ezek az egyéniségek sokunk kedvencei, ugyanígy léteznek kedvelt filmmüfajok, zsánerek. amelyek különösen nagy érdeklődésre tartanak számot a közönség részéről. A WESTERN A western az egyetlen filmműfaj, amelynek kezdetei nagyjából egybeesnek a filmezés kezdeti időszakával. S mind a mai napig mit sem vesztett vonzerejéből. Természetes, hogy az idő haladtával, ahogy a közízlés — hadd ne mondjam: divat — változott, úgy alakult, módosult a western is. Naiv egyszerűsége különböző más elemekkel egészült ki, ahogy a társadalmi változások, igények megkívánták. Óriási a különbség például a harmincas években készült A SEBHELYES EMBER és a hatvanas évek egyik legsikeresebb westemje, a VOLT EGYSZER EGY VADNYUGAT között. Vonzerejének titka valószínűleg mély gyökereiben keresendő; mielőtt a film felfedezte volna a maga számára a folklórt és regényformában már rég létező témát, az már bekerült a köztudatba. Közismert tény az is, hogy csak komoly, nem érdektelen dolgokról lehet jó paródiát készíteni. Nem szükséges külön hangsúlyozni, mennyi remek westem-paródia született szerte a világon. André Bazin, a neves filmesztéta, J. L Reinpeirout A WESTERN című előszavában írja: „Történelmi témájú epikai filmként a western csak az orosz forradalmi filmekhez hasonlítható (...) Miként az amerikai nyugat hódításai, a szovjet forradalom is olyan történelmi tények halmaza, amelyek rend és civilizáció létrejöttét jelzik. Egyik is, másik is mítoszt teremtett, amelyek a történelem megerősítéséül szükségesek voltak." Ez a hasonlat természetesen profánnak vagy méltatlannak tűnhet, de tudatosítanunk kell, hogy kizárólag történelmi tényeknek és folyamatoknak a filmművészetben történt megnyilatkozására vonatkozik. A FILMEK SORSA A filmek ahogy születnek, ugyanúgy pusztulnak is. Jelenleg az UNESCO belgrádi 21. ülésszakának dokumentuma, valamint a FIAF (Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsége) foglalkozik nemzetközi szinten a filmek megmentésével. Boleszlaw Matuszewszki lengyel operatőr már 1898-ban felvetette (Le Figaro, 1898. március 25.) a „kinematográfiái múzeum" létesítésének szükségességét. S csak 1981-ben tett javaslatot az UNESCO mindennemű mozgókép jogilag FELNŐTTEK ÉS GYERMEKEK TALÁLKOZÁSA A MESÉBEN (Tóth László: Lyuk az égen) engedélyezett megőrzésére. Mi a helyzet Nyugaton a filmek megőrzésével? A szerzői jog a producert illeti meg, őt védi és nem a filmeket. Ö a kizárólagos tulajdonos, aki mindent megvásárolt — a rendező és operatőr művészetétől kezdve a színésznő bájain át a nyersanyagig. Tehát ha úgy tetszik, akár meg is semmisítheti a filmet. 1981. március 25-től 29-ig nemzetközi kongresszust rendeztek a Velencei Biennálén, ahol G. P. Brunetta, az ismert filmes szakember referátumában kitért arra, hogy pl. az olaszországi Nemzeti Filmtárban semmilyen ellenőrzési (hőmérséklet, páratartalom) forma nem létezik. Ha szükség van kópiára, akkor meggyőzödnek róla, hogy teljesen tönkrement-e már az Őrzött példány, vagy pedig használható-e még? Ennyi az egész. A SZOCIALISTA FILMGYÁRTÁSRÓL A szocialista társadalomban lényegesen más szempontok befolyásolják a filmgyártás mechanizmusát. Tény ugyanis, hogy a kereskedelmi, ipari jellegű tényezők leginkább a filmgyártásra hatnak. Éppen ezért, amikor a filmművészetről van szó, gondolkodásunkat nem szűkíthetjük pusztán művészi szempontokra. A filmgazdaság működését a szocialista társadalmakban az állam irányítja. A filmgyártás és forgalmazás külön erre a célra „kiutalt" pénzösszegben részesül. A felszabadulás után, illetve a filmszakma államosításával hazánkban is módosult a film szerepe és küldetése. Ez természetesen nem befolyásolja azt, hogy a legkülönfélébb zsánerű alkotások szalagra kerüljenek. Csupán arról van szó, hogy tartalmukkal a szocialista eszméket szolgálják, s ha szórakoztató műfajról van szó, korszerűségüket megtartva, az elvárt esztétikai, etikai mércén belül mozogjanak. Természetes az is, hogy a mai hazai filmművészet merit a múlt hagyományaiból, hiszen számos olyan film fémjelzi a csehszlovákiai filmművészetet, mint például az 1934-ben készült A HŰTLEN MARIJKA. amelyet Vladislav Vančura rendezett Ivan Olbracht forgatókönyve alapján. S ha már erről a filmről van szó, azt is el kell róla mondanunk, hogy a „korát jóval megelőző módszerrel," amatőrök szerepeltetésével készült. A felvételek pedig eredeti helyszíneken, Koločova faluban készültek. A film, mint tanulmánytéma, természetesen rengeteg oldalról megközelíthető. Egy ilyen terjedelmű Írás,csak arra szorítkozhat, hogy a feltételezhetően „érdekes" témák közül felvillantson néhányat. A filmművészet, a filmkultúra neves alkotóiról, azok munkamódszeréről, hitvallásáról kötetek jelennek meg. Sokszor beszéltek már a film válságáról. Újabban a videózásban látják a klasszikus celluloid-képrögzítés „halálát". Az eddigi tapasztalat azonban azt mutatja, hogy a filmművészet az emberiség kultúrkincsének egyik fontos láncszeme, s ha meggondoljuk: a video térhódításával csupán a mozgóképrögzítés technikai feltételei változnak, sőt kibővülnek, maga a művészi-kifejezésforma tartalma nem. KISS PÉNTEK JÓZSEF Sokáig kerestem, hogy mi az. ami ezt a gyermekeknek szánt kötetet a felnőtt számára izgalmassá, felfedezésszámba menő eseménnyé növeli. Végül a hosszas előre-hátra lapozgatás, a napokig elhúzódó olvasás után villant át az agyamon: az író, a költő elsősorban apaként lényegiti át a kitalált történetet, s az apaszerep élményeit pedig eredendő szigorúsággal transzponálja esztétikai értékké. A két elem a gyermekeknek írt jó irodalmi alkotásokban elválaszthatatlan egymástól. Csak a pedagógus hozzáértését, tapintatát és az alkotóművész eredetiségét, teremtőerejét önmagában egyesítő iró képes arra, hogy a legújabb irodalomelméleti, fejlődéslélektani ismeretekre támaszkodva alkosson gyermekolvasói számára. Tóth László Lyuk az égen című jól megkomponált vers- és mesekötetét nemcsak a bevezető vers témája, a Kíváncsiság jellemzi, bár a felfedezés élménye az első szótól az utolsóig elkíséri az olvasót. Egyáltalán nem szeretnék valamifajta utólag varrt gyermekruhába bújni, hiszen a kötetet mindvégig felnőttként olvastam, így gyermekkorom megőrzött kincseire és fiaim nyújtotta „ismeretekre" döbbentett rá. Nemegyszer közelebb is vitt a felszínesen megélt órák. értetlenségnek vélt gyermeki megnyilvánulások lényegéhez. Ezért is érzem anakronisztikusnak minden esetben, ha a kritikus vagy recenzens a gyermekkönyvet úgy taglalja mintha gyermekként olvasta volna. Tóth László a felnőtt és a gyermek találkozásai, érintkezési pontjai köré sűríti verseit, meséit. Tagadhatatlan, hogy az ö esetében a gyermek nemcsak célja az irodalomnak, hanem hőse, inspirálója, néha teremtője is. Ez olykor annyira befolyásolja a szerzőt, hogy ragaszkodik a látszólagos befejezetlenség, a gyermeki képzelőerő híján levő felnőtt számára nem mindig logikusnak, tisztázottnak látszó helyzetekhez, képekhez, történetekhez. Természetesen ez nem hiba, hiszen felételezhetöen éppen ezzel éri el azt a hatást, amely a gyermek számára — de a felnőtt számára is — katartikus élményt nyújt. A Banán utcában című ciklus nonszensz, abszurd verseket, meséket köt csokorba. Ennél a megállapításnál azonban álljunk meg néhány gondolat erejéig. A „nonszensz", az „abszurd" mindenesetre nem úgy értendő, ahogyan azt a felnőtteknek szánt műalkotásoknál szokás. A gyermekek fantáziája, világa szinte percről percre termi, szüli a nonszensz, az abszurd dolgokat. Egyszer a szavak játéka, máskor az élmény elevensége, néha a felnőttek logikája, többször az ezt felülbíráló gyermeki gondolkodás inspirálta a költőt. A Kiszámoló, a Szeptember 1., a Rajzóra, A kalap meg én, a Mese az ír királyról mind-mind olyan versek, amelyekben a poézist a szójátékok mellett, a rím. a ritmus, a szokatlan képek, a hasonlatok, a metaforák, de ezek felbontása, gyermeki módon történő részekre szedése és átértelmezésé képviseli. Kétségtelenül jó játék, dramatikus játszókörökben is jól használható A pórul járt tolvaj meséje, amelyben a főnevekből igéket, az igékből főneveket formált az iró. Ebbe a mesetipusba tartozik az Egy remek nap, a Csalimese, a Síparadicsom és A Banán utcában. Az alkotókészség másirányú fejlesztését célozza A föld, a fű, az ég a nap ciklus. Míg az előző vers- és mesecsokor inkább az irodalmi művek befogadását, a nyelv, a szókincs. az elvontabb és merészebb gondolkodás fejlesztését segítette, addig ez a makro- és mikrovilág felfedezésére késztet. Nem elhamarkodott kijelentés ez a „késztetés", hiszen a természettől, az égen, a vizeken, az erdőn, a mindennapok tündérkedésein át az álom, a szekrény, a szoba'és az én felfedezéséig ér. Az egymást váltogató mesék és versek már a játék komolyságához méltó formákban, a gondolatot az olvasóban olykor kalandozásra késztető képek, metaforák nélkül követik egymást. Tóth László érezhetően ügyelt arra, hogy a gyermekek képalkotókészségét lágyan érintse ezekkel az alkotásokkal. Most a líra, a,vers hagyományos szépségeit, a mesék modern, dramatikus formáit kereste. Kiemelkedő darabjai ennek a ciklusnak a Beszámoló, az Egy szekrény pontos leírása. Az én szobám és a Mese arról, aki a tükörben van. Ezekben a legnehezebbre vállalkozik a költő: a gyermeki én és a világ mindenkitől független jelenségeinek, sajátosságainak, változásának viszonyára figyel. Eredményes volt az az írói próbálkozása is, amellyel a népmesék, a népi hiedelem, a népnyelv világával a csillagos égről szerzett tudományos ismereteket ötvözte. A Mesék az égBOLTról ciklusban mutatkozik meg leginkább miként lehet a didakszist a költészet, a mese felszabadító világába oltani, Hasonló alkotói módszert alkalmazott Az elvarázsolt varázsló meséiben is, csakhogy ezekben a klasszikus meseelemeket ötvözte a mai gyermekek mindennapjainak varázslatot is termő eseményeivel. Kétségtelen, hogy a kötet felnőttek számára legtöbb élményt, rádöbbentő izgalmat az Énekel az ujjam... című ciklusa kínálja. A szerző előző gyermekeknek írt mesekönyvében már találkozhattak az olvasók Kiskatával és Julijullal, a két kislánnyal. Nem a felnőtteknek oly előszeretettel mesélt, olykor ügyetlenül leírt „gyerekszáj" történetek ezek. Inkább mesék, történetek, lírai szövegek a két kislány életéről. Az első szavakról és az ezekben tükröződő világról, a környezet megrenditöen tiszta értelmezéséről és birtokbavételéről, saját maguk kitalálta mesékről és az ezekben megfogalmazott világképről. Mert a gyermekeknek is van világképük, amely ebben a kötetben elvitathatatlan értékként jelenik meg. Mindez persze kevés lenne, ha Tóth Lászlónak nem sikerült volna nyelvi tisztaságban, szépségekben, leleményben, irodalmi formákban újraalkotnia. Csak sajnálni lehet, hogy a Madách Kiadó gyermekkönyveivel ellentétben ez a kötet küllemében szegényesebbre sikeredett. A Jaksics Ferenc készítette illusztrációk olykor igencsak esetlegesen, tipográfiai szabályokat felrúgva kerültek az egyes szövegek mellé. Néhol oldalakon át csak sűrű fekete sorokat és sárgával nyomtatott címeket talál az olvasó. Nem ártana, ha egyre tartalmasabb gyermekkönyveinkhez méltó illusztráció és tipográfia társulna. DUSZA ISTVÁN 11