A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)

1985-08-30 / 35. szám

álomvárosában, Hoollywoodban. hanem pél­dául San Franciscóban készültek, ahol Geor­ge Lucas is dolgozik. Hoollywood ma már nem a film kizárólagos fellegvára. Az említett filmek, bár kétségbevonhatatlan technikai bravúrok, a pillanatnyi divatot és igényt hiva­tottak kiszolgálni. Majdnem bizonyos, hogy az idők múlásával nem művészi értékekként, hanem legfeljebb filmtörténeti érdekessé­gekként bukkannak majd fel a filmtudomány krónikásainak munkáiban. A rendezőegyéniségek mellett a film kiter­melte, megteremtette a maga színészegyé­niségeit és sztárjait. A két fogalom között óriási különbség van. Bár előfordul, hogy a kettő szerencsésen párosul. Ásta Nielsen, Greta Garbo, John Gielgud, Laurence Olivier művészete elvitathatatlan, ugyanakkor Mari­lyn Monroe vagy Brigitte Bardot elképesztő népszerűségét külső, testi adottságaikkal magyarázzák. Egy korszak szépségideálját: Monroe az ötvenes-, Bardot a hatvanas évek nőeszményét testesíti meg. S hogy ezek az egyéniségek sokunk ked­vencei, ugyanígy léteznek kedvelt filmmüfa­­jok, zsánerek. amelyek különösen nagy ér­deklődésre tartanak számot a közönség ré­széről. A WESTERN A western az egyetlen filmműfaj, amelynek kezdetei nagyjából egybeesnek a filmezés kezdeti időszakával. S mind a mai napig mit sem vesztett vonzerejéből. Természetes, hogy az idő haladtával, ahogy a közízlés — hadd ne mondjam: divat — változott, úgy alakult, módosult a western is. Naiv egysze­rűsége különböző más elemekkel egészült ki, ahogy a társadalmi változások, igények meg­kívánták. Óriási a különbség például a har­mincas években készült A SEBHELYES EM­BER és a hatvanas évek egyik legsikeresebb westemje, a VOLT EGYSZER EGY VAD­NYUGAT között. Vonzerejének titka valószí­nűleg mély gyökereiben keresendő; mielőtt a film felfedezte volna a maga számára a folklórt és regényformában már rég létező témát, az már bekerült a köztudatba. Közis­mert tény az is, hogy csak komoly, nem érdektelen dolgokról lehet jó paródiát készí­teni. Nem szükséges külön hangsúlyozni, mennyi remek westem-paródia született szerte a világon. André Bazin, a neves film­esztéta, J. L Reinpeirout A WESTERN című előszavában írja: „Történelmi témájú epikai filmként a western csak az orosz forradalmi filmekhez hasonlítható (...) Mi­ként az amerikai nyugat hódításai, a szovjet forradalom is olyan történelmi tények halma­za, amelyek rend és civilizáció létrejöttét jelzik. Egyik is, másik is mítoszt teremtett, amelyek a történelem megerősítéséül szük­ségesek voltak." Ez a hasonlat természete­sen profánnak vagy méltatlannak tűnhet, de tudatosítanunk kell, hogy kizárólag történel­mi tényeknek és folyamatoknak a filmművé­szetben történt megnyilatkozására vonatko­zik. A FILMEK SORSA A filmek ahogy születnek, ugyanúgy pusztul­nak is. Jelenleg az UNESCO belgrádi 21. ülésszakának dokumentuma, valamint a FIAF (Filmarchívumok Nemzetközi Szövetsé­ge) foglalkozik nemzetközi szinten a filmek megmentésével. Boleszlaw Matuszewszki lengyel operatőr már 1898-ban felvetette (Le Figaro, 1898. március 25.) a „kinema­tográfiái múzeum" létesítésének szükséges­ségét. S csak 1981-ben tett javaslatot az UNESCO mindennemű mozgókép jogilag FELNŐTTEK ÉS GYERMEKEK TALÁLKOZÁSA A MESÉBEN (Tóth László: Lyuk az égen) engedélyezett megőrzésére. Mi a helyzet Nyugaton a filmek megőrzésével? A szerzői jog a producert illeti meg, őt védi és nem a filmeket. Ö a kizárólagos tulajdonos, aki mindent megvásárolt — a rendező és opera­tőr művészetétől kezdve a színésznő bájain át a nyersanyagig. Tehát ha úgy tetszik, akár meg is semmisítheti a filmet. 1981. március 25-től 29-ig nemzetközi kongresszust ren­deztek a Velencei Biennálén, ahol G. P. Bru­­netta, az ismert filmes szakember referátu­mában kitért arra, hogy pl. az olaszországi Nemzeti Filmtárban semmilyen ellenőrzési (hőmérséklet, páratartalom) forma nem léte­zik. Ha szükség van kópiára, akkor meggyő­zödnek róla, hogy teljesen tönkrement-e már az Őrzött példány, vagy pedig használható-e még? Ennyi az egész. A SZOCIALISTA FILMGYÁRTÁSRÓL A szocialista társadalomban lényegesen más szempontok befolyásolják a filmgyártás mechanizmusát. Tény ugyanis, hogy a keres­kedelmi, ipari jellegű tényezők leginkább a filmgyártásra hatnak. Éppen ezért, amikor a filmművészetről van szó, gondolkodásunkat nem szűkíthetjük pusztán művészi szempon­tokra. A filmgazdaság működését a szoci­alista társadalmakban az állam irányítja. A filmgyártás és forgalmazás külön erre a célra „kiutalt" pénzösszegben részesül. A felsza­badulás után, illetve a filmszakma államosí­tásával hazánkban is módosult a film szere­pe és küldetése. Ez természetesen nem be­folyásolja azt, hogy a legkülönfélébb zsánerű alkotások szalagra kerüljenek. Csupán arról van szó, hogy tartalmukkal a szocialista esz­méket szolgálják, s ha szórakoztató műfajról van szó, korszerűségüket megtartva, az el­várt esztétikai, etikai mércén belül mozogja­nak. Természetes az is, hogy a mai hazai filmművészet merit a múlt hagyományaiból, hiszen számos olyan film fémjelzi a cseh­szlovákiai filmművészetet, mint például az 1934-ben készült A HŰTLEN MARIJKA. amelyet Vladislav Vančura rendezett Ivan Olbracht forgatókönyve alapján. S ha már erről a filmről van szó, azt is el kell róla mondanunk, hogy a „korát jóval megelőző módszerrel," amatőrök szerepeltetésével ké­szült. A felvételek pedig eredeti helyszíne­ken, Koločova faluban készültek. A film, mint tanulmánytéma, természete­sen rengeteg oldalról megközelíthető. Egy ilyen terjedelmű Írás,csak arra szorítkozhat, hogy a feltételezhetően „érdekes" témák közül felvillantson néhányat. A filmművészet, a filmkultúra neves alkotóiról, azok munka­módszeréről, hitvallásáról kötetek jelennek meg. Sokszor beszéltek már a film válságáról. Újabban a videózásban látják a klasszikus celluloid-képrögzítés „halálát". Az eddigi ta­pasztalat azonban azt mutatja, hogy a film­művészet az emberiség kultúrkincsének egyik fontos láncszeme, s ha meggondoljuk: a video térhódításával csupán a mozgókép­­rögzítés technikai feltételei változnak, sőt kibővülnek, maga a művészi-kifejezésforma tartalma nem. KISS PÉNTEK JÓZSEF Sokáig kerestem, hogy mi az. ami ezt a gyermekeknek szánt kötetet a felnőtt számá­ra izgalmassá, felfedezésszámba menő ese­ménnyé növeli. Végül a hosszas előre-hátra lapozgatás, a napokig elhúzódó olvasás után villant át az agyamon: az író, a költő elsősor­ban apaként lényegiti át a kitalált történetet, s az apaszerep élményeit pedig eredendő szigorúsággal transzponálja esztétikai érték­ké. A két elem a gyermekeknek írt jó irodalmi alkotásokban elválaszthatatlan egymástól. Csak a pedagógus hozzáértését, tapintatát és az alkotóművész eredetiségét, teremtő­erejét önmagában egyesítő iró képes arra, hogy a legújabb irodalomelméleti, fejlődés­­lélektani ismeretekre támaszkodva alkosson gyermekolvasói számára. Tóth László Lyuk az égen című jól meg­komponált vers- és mesekötetét nemcsak a bevezető vers témája, a Kíváncsiság jellemzi, bár a felfedezés élménye az első szótól az utolsóig elkíséri az olvasót. Egyáltalán nem szeretnék valamifajta utólag varrt gyermek­ruhába bújni, hiszen a kötetet mindvégig felnőttként olvastam, így gyermekkorom megőrzött kincseire és fiaim nyújtotta „is­meretekre" döbbentett rá. Nemegyszer kö­zelebb is vitt a felszínesen megélt órák. értetlenségnek vélt gyermeki megnyilvánulá­sok lényegéhez. Ezért is érzem anakroniszti­kusnak minden esetben, ha a kritikus vagy recenzens a gyermekkönyvet úgy taglalja mintha gyermekként olvasta volna. Tóth László a felnőtt és a gyermek találkozásai, érintkezési pontjai köré sűríti verseit, meséit. Tagadhatatlan, hogy az ö esetében a gyer­mek nemcsak célja az irodalomnak, hanem hőse, inspirálója, néha teremtője is. Ez olykor annyira befolyásolja a szerzőt, hogy ragasz­kodik a látszólagos befejezetlenség, a gyer­meki képzelőerő híján levő felnőtt számára nem mindig logikusnak, tisztázottnak látszó helyzetekhez, képekhez, történetekhez. Ter­mészetesen ez nem hiba, hiszen felételezhe­­töen éppen ezzel éri el azt a hatást, amely a gyermek számára — de a felnőtt számára is — katartikus élményt nyújt. A Banán utcában című ciklus nonszensz, abszurd verseket, meséket köt csokorba. Ennél a megállapításnál azonban álljunk meg néhány gondolat erejéig. A „non­szensz", az „abszurd" mindenesetre nem úgy értendő, ahogyan azt a felnőtteknek szánt műalkotásoknál szokás. A gyermekek fantáziája, világa szinte percről percre termi, szüli a nonszensz, az abszurd dolgokat. Egy­szer a szavak játéka, máskor az élmény elevensége, néha a felnőttek logikája, több­ször az ezt felülbíráló gyermeki gondolkodás inspirálta a költőt. A Kiszámoló, a Szeptem­ber 1., a Rajzóra, A kalap meg én, a Mese az ír királyról mind-mind olyan versek, amelyek­ben a poézist a szójátékok mellett, a rím. a ritmus, a szokatlan képek, a hasonlatok, a metaforák, de ezek felbontása, gyermeki módon történő részekre szedése és átértel­mezésé képviseli. Kétségtelenül jó játék, dra­­matikus játszókörökben is jól használható A pórul járt tolvaj meséje, amelyben a főnevek­ből igéket, az igékből főneveket formált az iró. Ebbe a mesetipusba tartozik az Egy remek nap, a Csalimese, a Síparadicsom és A Banán utcában. Az alkotókészség másirányú fejlesztését célozza A föld, a fű, az ég a nap ciklus. Míg az előző vers- és mesecsokor inkább az irodalmi művek befogadását, a nyelv, a szó­kincs. az elvontabb és merészebb gondolko­dás fejlesztését segítette, addig ez a makro- és mikrovilág felfedezésére késztet. Nem elhamarkodott kijelentés ez a „késztetés", hiszen a természettől, az égen, a vizeken, az erdőn, a mindennapok tündérkedésein át az álom, a szekrény, a szoba'és az én felfedezé­séig ér. Az egymást váltogató mesék és versek már a játék komolyságához méltó formákban, a gondolatot az olvasóban olykor kalandozásra késztető képek, metaforák nél­kül követik egymást. Tóth László érezhetően ügyelt arra, hogy a gyermekek képalkotókészségét lágyan érintse ezekkel az alkotásokkal. Most a líra, a,vers hagyomá­nyos szépségeit, a mesék modern, dramati­­kus formáit kereste. Kiemelkedő darabjai ennek a ciklusnak a Beszámoló, az Egy szek­rény pontos leírása. Az én szobám és a Mese arról, aki a tükörben van. Ezekben a legnehe­zebbre vállalkozik a költő: a gyermeki én és a világ mindenkitől független jelenségeinek, sajátosságainak, változásának viszonyára fi­gyel. Eredményes volt az az írói próbálkozása is, amellyel a népmesék, a népi hiedelem, a népnyelv világával a csillagos égről szerzett tudományos ismereteket ötvözte. A Mesék az égBOLTról ciklusban mutatkozik meg leg­inkább miként lehet a didakszist a költészet, a mese felszabadító világába oltani, Hasonló alkotói módszert alkalmazott Az elvarázsolt varázsló meséiben is, csakhogy ezekben a klasszikus meseelemeket ötvözte a mai gyermekek mindennapjainak varázslatot is termő eseményeivel. Kétségtelen, hogy a kötet felnőttek számá­ra legtöbb élményt, rádöbbentő izgalmat az Énekel az ujjam... című ciklusa kínálja. A szerző előző gyermekeknek írt mesekönyvé­ben már találkozhattak az olvasók Kiskatával és Julijullal, a két kislánnyal. Nem a felnőt­teknek oly előszeretettel mesélt, olykor ügyetlenül leírt „gyerekszáj" történetek ezek. Inkább mesék, történetek, lírai szövegek a két kislány életéről. Az első szavakról és az ezekben tükröződő világról, a környezet megrenditöen tiszta értelmezéséről és bir­tokbavételéről, saját maguk kitalálta mesék­ről és az ezekben megfogalmazott világkép­ről. Mert a gyermekeknek is van világképük, amely ebben a kötetben elvitathatatlan ér­tékként jelenik meg. Mindez persze kevés lenne, ha Tóth Lászlónak nem sikerült volna nyelvi tisztaságban, szépségekben, lele­ményben, irodalmi formákban újraalkotnia. Csak sajnálni lehet, hogy a Madách Kiadó gyermekkönyveivel ellentétben ez a kötet küllemében szegényesebbre sikeredett. A Jaksics Ferenc készítette illusztrációk olykor igencsak esetlegesen, tipográfiai szabályo­kat felrúgva kerültek az egyes szövegek mel­lé. Néhol oldalakon át csak sűrű fekete sorokat és sárgával nyomtatott címeket talál az olvasó. Nem ártana, ha egyre tartalma­sabb gyermekkönyveinkhez méltó illusztrá­ció és tipográfia társulna. DUSZA ISTVÁN 11

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents