A Hét 1985/2 (30. évfolyam, 27-52. szám)
1985-07-05 / 27. szám
Hallottuk- olvastuk' láttuk egészen ... Hogy még hivatásos!... Nem sül le a bőr a képéről ?! — Elnézést... — mondta Gábor szégyenkezve, tüzelő füllel. Így melléfogni, korholta magát dünnyögve, végül magyarázkodni kezdett: hasonló helyzetben minden férfi arra gondolt volna, hogy éjszakai pillangóval áll szemben. — Jó, jó, ne legyen annyira oda, történtek már nagyobb baklövések is a világban, mégsem dűlt össze ... — Gábor hálásan nézett a nőre, aki folytatta a mondókáját. — Nézze, csak azért, hogy ki ne fúrja oldalát a kíváncsiság, elárulok valamit: valóban be akartam ugrani a Dunába ... Igen, meg akartam halni... Hogy nem tehettem meg, talán egész életemben magát fogom átkozni — hazudta. — Másodszor már nehezen szánja rá magát az ember... — Marhaság, hallatlan hülyeség — morfondírozott Gábor rosszallóan. — Szép, csinos fiatalasszony, férje, gyereke van, mégis ilyen őrültségre szánta el magát!... Megérdemelné, ha jól helyben hagyná a férje! A nő nem szólt semmit, hallgatagon lépkedett Gábor mellett. Befelé mosolygott, hogy jól átejtette ezt a nagy melákot. Egyébként jóvágású, állapította meg. Most, hogy átértek a hídon és a fények alá kerültek, Gábor jobban szemügyre vehette az ismeretlen nőt: szép, bájos arcú teremtés, nagy, sötét szemekkel, dús hajkoronával, feszes mellekkel, formás lábakkal... egyszóval semmi kivetnivalót nem talált rajta, ráadásul az egész megjelenésének és lényének volt valami sejtelmes kisugárzása, ami annyira meg tudja fogni a férfinemet. Ahogy fejét félrebillentve fürkészte a nőt, az járt az eszében, miért akart meghalni? — Most persze az izgatja, hogy miért ?... szólalt meg a nő, mintha csak kitalálta volna Gábor gondolatait. — Valóban azon töröm a fejem. — Kár és felesleges, mert aligha fogja megtudni. — Pedig nagyon szeretném — mondta Gábor őszintén. — De miért? — Érdekelnek az emberi sorsok ... Nekem szükségem van arra, hogy megismerjem az emberek legrejtettebb gondolatait is — felette Gábor kissé rejtélyesen. A nő nagy szemet meresztett, de nem firtatta tovább a kérdést: ki törődik vele, az ö dolga. — Tudja, egyszer a katonaságnál én is kerültem olyan szorult helyzetbe, amelyből nem láttam kiutat — lódította Gábor szemrebbenés nélkül, ami nála könnyen ment. — Mi tagadás, már-már homlokomhoz szoritottam a pisztolyt, hogy főbe puffantom magam, mégsem tettem meg ... Hiszi vagy sem, az egyik kiskocsmában a csaposiány lett a mentőangyalom ... — ... aki megvigasztalta, s amitől maga egyből rózsaszínben látta a világot!... Ugyan, fiatalember, ne beszéljen zöldségeket! Engem nem lehet befűzni, sem megvigasztalni ilyen gyerekes badarságokkal. Kár a gőzért!... Menjen szépen haza és feküdjön le. Meglátja, kialussza ezt az egész hülyeséget, s arra sem fog emlékezni, hogy valaha is látott engem — mondta a nő, s elindult. — Elmegy? — Tud jobbat ?... Elvégre már hajnalodik, ha nem vette volna észre ... Viszontlátásra! — Még be sem mutatkoztam — szólt utána Gábor. — Nekem nem hiányzik — felette a nő flegmán és folytatta az útját. Cseres Gábor utána sietett és útját állta. — Csak nem búcsúcsókot akar tőlem ? — kérdezte a nő olyanformán, mint aki szemtelenkedö legyet akar elhessenteni. (Folytatjuk) KÖNYV Sz/ovenszkói küldetés (Csehszlovákiai magyar esszóírók 1918—1938) A Csehszlovákiai Magyar írók sorozatban Szeberényi Zoltán szerkesztésében és utószavával megjelent a Szlovenszkói küldetés. amely az első köztársaságbeli magyar esszéírók legjobbjait mutatja be. Zömében nem a klasszikus meghatározás értelmében esszék ezek az írások, többnyire eklektikusak, a publicisztika felé hajlók, mondanivalójuk azonban a ma emberének sem lehet közömbös. „Kötetünkben elsősorban az esszé és tanulmány műfajából válogattunk, de a műfaji határokat tágabban értelmezve a publicisztika felé közeledő műfajokból is merítettünk, annál is inkább, mert a hazai esszéirodalom zömében publicisztikai jellegű volt" — jegyzi meg Szeberényi Zoltán. így aztán került a kötetbe a szociológia, az irodalomkritika, a közgazdaság, a jog, a szociográfia stb. területéről származó írás, ami persze egyáltalán nem csökkenti a kötet értékét, sőt mélyebb betekintést enged az első köztársaság magyar nemzetiségi életébe, életvitelének struktúrájába. Megállapíthatjuk, hogy sok akkori probléma a maival is rímel, s bizonyos értelemben tovább élnek a régi jelenségek. Például a „Szlovenszkói magyar líra” című tanulmányában, amelyet egy lírai antológia bevezetőjeként írt 1936-ban Szalatnai Rezső, éppen úgy adja föl a kérdést, mint Balia Kálmán néhány éve: „Van-e egyáltalán szlovenszkói magyar irodalom?" Szeberényi Zoltán négy részre bontja a kötetet. Az első részben, az Irodalom és nemzetiség-ben főképpen az irodalom kérdéseit tárgyaló tanulmányok foglalnak helyet, a Valóság és társadalom-ben inkább a szociális kérdések dominálnak, a harmadik rész a tudománnyal és művészettel foglalkozik, míg a negyedik rész a cseh—szlovák és magyar szellemi együttműködést mutatja be. Ha rajtam múlna, a középfokú magyar iskolákban kötelezővé tenném a Szlovenszkói küldetés tanulmányozását, hogy fiataljaink több oldaláról is megismerjék a csehszlovákiai magyarság múltját, mert valljuk be őszintén, eléggé gyérek az ismereteik minderről. Hiszen Fábry Zoltán is állítja: „A múlt kikapcsolhatatlan folyamatosság, melynek megszakadása ... zavarokat, zökkenőket von maga után."-dénes-Hamvas Béla: A világválság „A krízis az ember társadalmi, szellemi életének zavarossá, illetve problematikussá vált struktúrája, illetve egész struktúrarendje. Tárgyi oldalról a megoldhatatlanság! jelleg, alanyi oldalról a krízis-tudat jellemzik lényegesen. Krízistudat: a válság jelenségének megoldhatatlansága egzisztenciális, a totális emberi létet érintő súlyának élménye, amelyet a bizonytalanság — és a végzetesség élménye kísér. A krízis-jelenség magában rejtheti a normális állapothoz való fordulat előfeltételét" — írja Hamvas „A krízis mint jelenség" című fejezetben. A Magvető kiadó „Gondolkodó magyarok" sorozatában megjelentetett három Hamvas-tanulmány (Modem apokalipszis. Krízis és katarzis, A világválság) valódi szenzációja volt a magyar könyvpiacnak, hiszen Hamvas Béla-kötet idestova négy évtizede nem jelent meg. (Csak zárójelben jegyezzük meg, hogy azóta, az idei könyvhétre napvilágot látott Hamvas kétkötetes hatalmas regénye, a Karnevál is, ilyenképpen A világválság sikeres premiernek bizonyult, s csak remélni tudjuk, hogy e két kiadványt követik a további, egyszer már kiadott vagy mindmáig kiadatlan Hamvas írások, így többek között az ugyancsak új kiadás előtt álló Anthologia Humana, Hamvas páratlan idézetgyüjteménye négy évezred gondolkodóinak műveiből.) S hogy kicsoda Hamvas Béla? „Ha élne, 87 éves volna: kortársunk akár — olvashatjuk a könyv hátlapján. — Neve ma mégis csak kevesek által ismert. Elsősorban művészettörténészként tartják számon, pedig filozófiával, szociológiával, pszichológiával, tudománytörténettel is foglalkozott, a keleti nyelvek avatott búvára volt. Szenvedélyesen kutató ember, a végső igazságra szomjazó szellem, akire tökéletesen illik az a jellemzés, melyet ö adott egy olasz tudósról: »... nem úgynevezett szakember, nem pszichológus, nem szociológus, nem történetíró, nem foglalkozik ismeretelmélettel, nincsenek biológiai, esztétikai, politikai, morális, filológiai főszempontjai. Gondolkodásának tárgya: az egész.«" Ettől pompásabb és találóbb jellemzést aligha tudnánk írni egy ilyen rövid ismertetésben. Kedvcsinálónak Hamvas Bélához, úgy gondoljuk, kiválóan alkalmas. Mert meggyőződésünk: Hamvas Bélát sikerült újrafelfedezni s elfoglalhatja az őt megillető helyet a huszadik századi magyar szellemi élet történetében.-c setényi-KIÁLLÍTÁS Két iparművész tárlata A Nógrádi Galéria rendezésében két kiállítás is nyílt májusban Losoncon (Lučenec). Anna Cinzetvvá-Pántiková textiltervező munkáit a képtár folyosóján állították ki. A fiatal iparművész elsősorban vertcsipkékkel foglalkozik. Művészetére nagy hatást gyakorolnak a szlovák folklór elemei. Csipkéin szép és ízléses formában elevenednek meg a szlovák népballadák hősei, a népköltészet különböző alakjai, a népmesék szereplői. A vertcsipke sajátos bájt és hangulatot kölcsönöz a figuráknak, s az alkalmazott anyag és technika jellegéből adódik az a líraiság, amely ezeket az alkotásokat körüllengi. A Nógrádi Galéria a Nógrádi Múzeummal karöltve Vladimír Barak keramikus művész tetszetős kerámiáiból rendezett — a fentivel szinte egyidőben — kiállítást a Galéria és a Múzeum Gottwald téri közös épülete udvarán. Vladimír Barak a hagyományos fazekasmesterségtől jutott el az útkeresés különböző stádiumain át ahhoz a művészi kifejezési formához, melyet szépen dokumentáltak a tárlaton bemutatott monumentális kompozíciók. Vladimír Barak nem titkolja, hogy a modem ember környezetét szeretné alkotásaival szebbé varázsolni, s szívesen látná viszont kerámiáit a parkokban, ligetekben, a szép színekben pompázó természetben. S ha már a Nógrádi Galéria akcióiról esett szó, szeretném felhívni a figyelmet arra a tárlatra, ahol Szabó Gyula 1945 és 1960 között keletkezett festményei lesznek láthatók a nyár folyamán. Sólyom László SZÍNHÁZ Kulcskeresők Jelképesen mondva, alapos leckét vállal az a színtársulat, amely Örkény István olykor hátborzongatóan őszinte, máskor viszont fricskázóan eleven komédiáinak bármelyikét is tűzi műsorára. Nyilván, tisztában volt ezzel a nyitrai (Nitra) Andrej Bagar Színház dramaturgiája és Martin Kákoš rendező is, amikor az Örkény-darabok egyik legfényesebbje: a Kulcskeresők bemutatása mellett döntöttek. Azt akár elöljáróban is leszögezhetem: Kákoš az abszurdba hajló groteszk szöveg iránti hittel, a mű lehetőségeinek és stílusának érvényesítésével igyekezett megrendezni a Nyitrán látott Kulcskeresöket. Rendezői szándéka világos: minden eszközzel arra törekszik, hogy az előadás erőteljes, hangvételében őszinte, lélektanilag szenvedélyes és színpadilag is attraktív legyen; hogy az emberi gondolkodás fonákságait társadalmi kórtünetként felmutató jellemdráma megfelelő erővel érvényre jusson. Első síkon, tehát a vígjáték szintjén, szinte maradéktalanul meg is oldotta vállalt feladatát a Bagar Színház társulata. Gondolom, elsősorban az Örkényi stílusban való járatlanság lehet az oka, hogy a vígjátéki helyzetek szokványain viszont nemigen lépett túl az együttes. így néhány árnyaltabban kidolgozott részlettől eltekintve, rendre föladta Örkény áttételesebb gondolatainak közvetítését. Föltehetöleg összefügg ezzel, hogy a szereplők meglehetősen bizonytalanok az általuk formálandó figurában. Szerepformálásukban csak helyenként sziporkázik fel a karikirozó tehetség s az elmaradhatatlanul fontos, nyíltszini önirónia. Dušan Lend, Nan Vojtek, Adeta Gáborová, Oľga Hudecová és a többiek játéka így szikárabb, merevebb, kisstilűbb a kelleténél. Kár pedig, mert a Kulcskeresők vígjátéki vonulata mögött ott rejlik az Örkényi szöveg második és harmadik síkja. Az az időtlen jelenség,- miszerint az ember könnyen hajlamos arra, hogy az ember széppé hazudja, erénnyé csinosítsa egyéni kudarcait. Sajnos, ennek színpadi felmutatásához a nyitrai előadás nem találta meg a szükséges kulcsokat. Miklósi Péter 15
