A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)
1985-06-28 / 26. szám
elérte a gutái védőgátat s a két nap alatt felépült gát eilenállóképessége azonnal kétségessé lesz, aztán két óra múlva át is szakad. Ezzel az ország legnagyobb falujának megmentését szorgalmazó elképzelések öszszeomlottak. A tízezernél nagyobb lélekszámú település épületeinek jelentős része, mintegy ezer ház vályogból épült. A beözönlő v(z sodrása igen erős, ezért elrendelik a teljes kiürítést. De akadtak akik visszaszöktek ... hogy mentsék a menthetetlen, hogy... Ilyen volt Lajos is, aki szememben az árvíz egyik szimbóluma lett, valahogy olyanformán, mint az egyetlen fadarabon együtt menekülő nyulacska és a róka. „Az egyik megroggyant ház padlásablakában állt, derékon felül meredt ki a tetőcserepek közül... és hegedült." Lajos történetét annak idején megírtam, itt csak röviden mondom el. Lajos cigányember volt, aki népes családjával hosszú éveken át egy nyomorúságos putriban lakott. De dolgozott becsülettel és nem sokkal az árvíz előtt tisztes családi házat tudott venni. Aztán jött a víz, menekülni kellett és ők is menekültek. De a hegedű ottmaradt, a nagy kapkodásban elfelejtette magával vinni. Ezért szökött vissza — máig sem tudni, hogyan? És akkor, amikor a hegedűt megtalálta a szekrény tetején, Lajos kiállt a háztetőre, hogy az akkori események egyik legszebb, legszürrealistább jelenetét produkálja. Azt hittük, megtébolyodott — mert hiszen nem is lett volna csoda. De nem. Amikor végre sikerült őt leszedni, épeszűnek, teljesen józannak bizonyult, de nála megkeseredettebbel alig találkoztam. Később, amikor az ország legnagyobb faluját a gyors újjáépítés után városi rangra emelték — ismét találkoztunk. Nem akart emlékezni. A háza takarosabb volt mint régen, a szobában zongora állt... A sajtóban az Állami Biztosító igazgatója nyilatkozott. Amit mondott, az megnyugtató, kártérítéseket igér... Június 25-én Csicsónál befejezték annak a kikötőnek az építését, ahol a köveket szállító hajók, uszályok kiköthetnek. A nyilatkozatot közzétevő lapszám két teljes oldalon közli a hozzátartozóikat keresők névsorát. Előfordul, hogy ugyanazok, ugyanazon a hasábon, kölcsönösen keresik egymást. És jönnek az életjelek, szülők és gyermekek, testvérek, rokonok, barátok, szomszédok találnak egymásra. A csicsói rés fölött már kész a pontonhíd ... alatta persze ömlik a víz a Csallóközbe s a Duna ismét árad, s éjszaka, 26-án Gúta belső gátrendszere is átszakadt. A csicsói rés körgátja 28-án már meg-, nyugvást ígérő stádiumba kerül, mert a két oldalról, egymáshoz közelítő gát egyik szárnya már 149, a másik pedig 70 méternyi hosszan már felépült. A gát napi 550 teherautónyi kőanyagát 8—9 méter mély vízbe kell beépíteni. Valóban emberfeletti, ami itt történik, s a jelen pillanatban megközelítőleg sincs az országban még egy olyan építkezés, ahol ilyen erők összpontosulnának. Egyébként kánikula van, 31 Celsius fok, de már csak a víz egyharmada áramlik be a Csallóközbe, és új folyószámlát nyitnak: 405—7 000. A kővel megrakott uszályok elsüllyesztésre készenállva horgonyoznak a csicsói gátszakadás közelében. Ismét apadás. Aztán eltelik még néhány nehéz nap és július 5-én ismét könnyesek lesznek a szemek — de ezek már örömkönnyek. ELZÁRTÁK A CSICSÓI GÁTSZAKADÁST. Győzött tehát a jobbik elképzelés, a körgát koncepciója. Csütörtök volt, 14. óra 42 perc. Csicsónál tehát megszűnt a víz beáramlása és ugyanakkor a Vág medrén keresztül másodpercenként már 300 köbméter víz távozott a Csallóközből. A csicsói rés szélessége 85 méter volt s e résen másodpercenként 1 360 köbméter víz áramlott át. Mondani sem kell, hogy az odahordott hatalmas szikladarabok közül mennyit görgetett tovább játékszerként az ár. Képzeljünk el egy harapófogót. Ilyenformán épült a körgát, ahol a végén már hétszáz tehergépkocsi dolgozott, és mindegyik járműnek egyesével kellett betárolni a gátra, hogy szállítmányát a feneketlennek látszó mélységbe zúdítsa. Közben karban kellett tartani a példátlanul megviselt és túlterhelt utakat, s bár a teherkocsik napi öt-hatszáz kilométeres távokat tettek meg — egyetlen baleset sem történt. 1965. július 5. — csütörtök, 14 óra 42 perc. Feledhetetlen, azt is mondhatni. történelmi pillanat volt. Folytatása következik Színes fotó: RESZELI FERENC, feketefehér fotó: PRANDL SÁNDOR Árvízi emlékmű a várossá előlépett, legnagyobb falu főterén 13
