A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-06-14 / 24. szám

Csak egy percre... Emberi sorsok VALACSAY ISTVÁN, a Csalló népművészeti csoport vezetője, a Slovnaft n. v. karban­tartója harmincegy éves, nős, két kisfiú édesapja. Felesége óvónő, ő a somorjai (Šamorín) mezőgaz­dasági szaktanintézet növénytermesztő gé­pesítési szakán szer­zett oklevelet Az élet azonban úgy hozta, hogy nem a szakmájában helyezkedett el. Feli (Tomášov) származású, az ottani Kis-Duna együttesben kezdett táncolni már tizenöt éves korában. Aztán megnősült, s mivel a felesége Somorján tanított, itt kapott lakást Itt telepe­dett le 1977 áprilisában. Ugyanebben az esztendőben alakította meg Czingel Lászlóval a Csalló népművészeti csoportot amely azóta B kategóriás minősítést ért el. Ő a „ Csalló "­­ban, két fia pedig a „Csali"-ban táncol. Vala­­csay István tehát nemcsak vezetője, koreográ­fusa, de szólótáncosa is az ismert együttesnek. — Mikor táncolni kezdtem, fűtött a vágy, hogy társaságba kerüljek. A szórakozás ked­véért jártam a Kis-Duna együttesbe, amelynek Czingel László volt a művészeti vezetője. Az­tán a néptánc elkötelezettje lettem. — Nyolc éve lakik Somorján, s nyolcé­ves a Csalló. Mit mondana erről az időről ? — A CSEMADOK helyi szervezet vezetősé­gének és főleg Presinszky Lajosnak a támoga­tása nélkül nem jöhetett volna létre ez a most már ötvenöt tagú együttes. Kezdettől vezetője, koreográfusa és szólótáncosa vagyok a cso-Madelon, az eb (Folytatás a 14. oldalról) diadalán. Úgy látszik, náluk teaivás után ez következik. Jenny is így szokta ... — Máskor is eljövök — mondta a hölgy estefelé. — Boldog leszek — mondta Bátky meg­győződéssel. — Nem mondaná meg a ne­vét? — Ó! Azt hittem, hogy megismert. A ké­pemet láthatta eleget a lapokban. Én vagyok Rothesay grófné. És elment. Ez a végakkord bántotta Bátkyt, aki na­gyon becsülte az igazmondást másokban. Többnyire szakított a hölgyekkel, akik azt mondták, hogy fogat huzatnak, amikor a másik férfival voltak. „Miért szégyellj azt, hogy egy fiatal, de jómódú dohánykereskedö felesége? Az angolok gyógyíthatatlan szno­bok. Ha nekem volna egy kis házam East portnak. A Csalinak szintén én irányítom a munkáját Az elfoglaltságom nagy, a felesé­gem azonban nemcsak megértő, de támoga­tóm is. S ami még rendkívüli hajtóerő szá­momra, hogy a Csalló minden egyes tagja egy emberként áll mögöttem. — A legutóbbi bemutató szép, tartal­mas és visszhangos volt. Hogyan történik a felkészülés? — Mindenki félretesz mindent, s mindenki belead mindent Czingel László művészeti ve­zetővel együtt így tudjuk valóra váltani az elképzelésünket. A próbák kemények, fegyel­mezetten folynak, hetente kétszer. A próbák és a gyakori fellépések hetente huszonnégy órát is kitesznek. — Hogyan fogalmazná meg röviden az óhaját? — Szeretnék találni valakit, aki átvenné tőlem a szólótáncos szerepét. Több időm ma­radna a pedagógiai és a szervező munkára. S szeretném a Csalló megalakulásának tizedik évfordulóját is színvonalas, jó műsorral ünne­pelni. — Az életével elégedett? — A családomnak és a munkámnak élek. A Slovnaftban a csővezeték-rendszert tartom rendben. Beosztásom megkívánja a gondolko­zást és a pontosságot. Ebben a munkakörben nem lehet meg az ember mérések és számítá­sok nélkül. — S a munkájával ? — Amit a Csalló népművészeti csoportnál elértem, azzal elégedett vagyok... MACS JÓZSEF Ealingben, és a nagypapa pofaszakálla lógna a falon, dehogy tagadnám le." Ez a hazugság annyira lehangolta, hogy nem is lett szerelmes az illető hölgybe. Magányossága megint úgy nyomta, mint egy lassan leereszkedő mennyezet. A londoni utcákon mindig éppen alkonyodott; finom eső szitált; a Camden Hillen öregurak sétál­tak a végtelen pihenés felé. A kinsington városrészben egymagában kétmillió idősebb hölgy lakik. Az életnek semmi értelme sincs. Valahol, talán egy skóciai kastély mélyén vagy százados fák alatt egy sötétedő alléban, egy meghasonlott grófnő most vet véget önkezével életének. Egy nap megint megjelent a hölgy. Megint nagyon kellemes délutánt töltöt­tek. Bátky bizalmas és érzékeny hangulatban volt. Pestről mesélt, ahol meghitten világíta­nak ki az utcára a kávéházak, a pincérek tudják, hogy az ember milyen újságot szeret olvasni, és titokzatos szegényemberek lapá­tolják éjszakánkint a szép fehér havat. — Hogy hívják ? —■ kérdezte, mert elvárta, hogy most már az asszony is őszinte lesz. — De hiszen mondtam már. Én vagyok Rothesay grófné. Bátky hideg lett és kimért. Látta, hogy sohase fogja megközelíteni ezt a nőt, pedig mit ér a szerelem, ha nincsen az emberek közt lelki kapcsolat. — Holnap elutazom — mondta — Fran­ciaországba, ahol az apám a toronyőr a Notre Dame-ban. — Mikor jön vissza ? — kérdezte a hölgy. — Nem jövök többet vissza — mondta Bátky komoran. — Ahogy gondolja — mondta a hölgy vállat vonva, és lesietett a lépcsőn. Pár nappal később a Sunday Pictorials valami alkalomból megint hozta Rothesay grófné fényképét. Ő volt az. „A nők kiismerhetetlenek" — irta fel Bátky egy papírszeletre, melyet gondosan eltett. KRITIKUS ÉVEK A válások száma továbbra is folyamato­san emelkedik. A legutóbbi statisztika szerint: négyesztendős házasság után a párok 11 százaléka vált el, öt-kilenc év után 28 százalék, majd tíz-tizenöt év kö­zött 20 százalékra csökken az arány. 3. KÖZÖS MEGEGYEZÉSSEL Hazánkban a válóperek ötven-hatvan száza­léka ma már megegyezéses válás. A perben álló, egymástól szabadulni kívánó felek álta­lában csak ennyit jelölnek meg a bíróság előtt a válás okául: elhidegültünk egymástól, nem egyezik a természetünk. Joggal merül fel a kérdés: elég-e ennyi a bírói ítélet kimondásához? Nos, a családjogi törvény erre vonatkozó szakasza pontosan szabályozza az úgyneve­zett közös megegyezéses bontópereket. En­nek értelmében pedig nem elég ha a férj és feleség szűkszavúan kijelenti a bírósági tár­gyalóteremben: mindenben megegyeztünk — mert többnyire sorra-rendre kiderül, hogy alapvető problémákban is nézeteltéréseik vannak. A megegyezéses bontópemél ezért fontos, hogy a férj és a feleség ne csupán a közös válási szándék kinyilvánításában jus­son egyezségre, hanem a gyerekek elhelye­zésére, tartására, a gyerek és a szülő közötti érintkezés módjára. Sőt! Lehetőleg a lakás használatára s a másik fél esetleges kárpót­lására vonatkozóan is. Érdekes észrevétel, hogy viszonylag sok a megegyezéses válás az idősebb közép­­korosztály, tehát a 45—55. évesek körében. Jellegzetes példa a kővetkező ügy. A férfi főmérnök, a nö adminisztrátor. Egyik ötven, a másik negyvennyolc esztendős. Két gyerekü­ket fölnevelték, most válnak. Közös meg­egyezéssel. A férj kiköltözik a lakásból, a hétvégi házikó is az asszonyé marad; ö csupán a kocsit tartja meg és a lakásból néhány bútordarabot visz magával. Kétség­telen : anyagilag az asszony mindenképpen jobban jár, bár az ilyesmi sokkal inkább csak amolyan presztizsgyőzelem, semmint igazi nyereség. A szóbanforgó ügy mögött — a tárgyalást vezető bírónő véleménye szerint — mint az ilyen esetekben mindig, egy harmadik áll. Ez az a veszélyes, válságos kor a férfiak életé­ben, az a bizonyos „kapuzárási" pánik, ami­kor úgy érzik: megfiatalodnak egy új nő, egy fiatal vagy legalább viszonylag fiatal nö olda­lán. Ilyenkor válni akarnak, minél előbb és minden áron! És ha a feleség jelentős anyagi feltételekhez köti a válást, a férj legtöbbször beleegyezik. Egy sokéves gyakorlattal rendelkező váló­peres bírónő véleménye erről: — Érzelmek, emberi kapcsolatok, természetesen, nem mérhetők anyagi javakkal. Mégis méltányos, ha az egyedül maradó asszony, akit tizenöt­huszonöt évi házasság után elhagy a férje, legalább anyagilag ne szenvedjen hiányt. Bár ezentúl mindenképpen szűkösebben él majd, hiszen a közös háztartásba legtöbb­ször a férj hozta a nagyobb jövedelmet... Nem árt tudatosítani, hogy aki mindenáron szabadulni akar a kötöttségből, annak a következményekkel is számolnia kell. Az SZSZK Legfelsőbb Bíróságának család­jogi szakértője szerint az imént említett ügyek inkább egy vékonyabb, jobbára a jól kereső értelmiségi rétegre jellemzők. Mun­kásoknál ritkán fordul elő. Húsz-huszonöt éves fiatal nők ritkán szeretnek bele viszony­lag szerényebb keresetű, idősebb fizikai dol­gozókba. Szinte kizárólag főorvosok, befu­tott mérnökök, vezető beosztású gazdasági szakemberek iránt lobban fel bennük a szen­vedély. A családjogi szakértő zárótételként leszögezi: — Nagyon sok bontás nem úgy indul, hogy megegyezéses válás lesz belőle. Esetleg évek óta gyűlölködnek, közben las­­san-lassan kifáradnak. A bíró az első vagy a második tárgyaláson úgy érzi, megfelelő a légkör, a feltételek megértek az emberibb, a mindkét felet kevésbé sebző megegyezésre. § § § A férj is, a feleség is vezető állásban van. Kapcsolatuk a múló évek során tönkrement, mígnem meggyülölték egymást. Most válni akarnak, de úgy, hogy a másik elvérezzen. A bontókereset beadásától nemcsak egymás ellen, nemcsak a két gyerekért folyt a küzde­lem, hanem minden egyes tárgyért is. Az eredmény: mindketten lassan önmaguk ron­csai lettek. A negyedik tárgyaláson — mert még azzal is bosszantották egymást, hogy hol az egyik, hol a másik „késte le" a válóper kitűzött időpontját! — a bíró ezzel fordult a két kifáradt emberhez: — Tönkretették magu­kat, egymást. Nem lehetne megálljt monda­ni? Nem tudnának emberi módon, kulturál­tan egyezségre jutni ? Alaposan a lelkűkre beszélt, és mert mind­kettő fáradt volt s megviselt, hajlottak a szóra. Mindenben megállapodtak: a na­gyobbik, a lánygyerek az anyánál marad. A kisebbik, a fiú, az apához kerül. Megegyez­tek a gyerekekre vonatkozó láthatási időpon­tokban is, valamint abban, hogy a lakásban az anya marad a lányával, de bizonyos ösz­­szegű kárpótlást fizet a férjének. Nyilvánvaló: a bíróságnak, a társadalom­nak sem mindegy, hogy két ember egymás iránti vad gyűlölettel válik-e el egymástól, avagy kulturáltan, lehiggadt érzelmekkel. Nem közömbös, mert a gyerek(ek) életét, jövőjét, lelki nyugalmát is mélyen befolyásol­ja, hogy a két szülő milyen magatartást tanúsít egymás iránt. § § $ Ha adott esetben szükség van a házastársi kötelék felbontására, mindenképpen üdvö­­sebb, ha ez megegyezéses válással történik. A Legfelsőbb Bíróság családjogi szakértő­jének szakszerű megfogalmazásában: — A közös megegyezéssel történő bontópernek számos előnye van. Kevesebb sebet tép fel és a gyerekek sem szenvednek annyit szüleik ellenségeskedésétől. A bíráskodás viszont szegényebb lett az ilyen típusú perek révén. Háttérbe szorult az oknyomozással párosuló nevelő jellege. Ha nem közös megegyezéssel történik a válás, a bíróság akkor pontos megfogalmazást állíthat mindkét fél elé a házasság követelményeiről. Például arról, hogy mindketten felelősek a háztartásért, a férjnek segítséget kell nyújtania, nem foszt­hatja meg az asszonyt a szabad időtől, satöbbi. Az efféle oknyomozás közben nem­egy házasságot sikerül még megmenteni. Viszont ha közös megegyezés láttán felbont­juk a kötést, akkor csak általánosságokban tudunk beszélni ezekről a kérdésekről: arra buzdíthatjuk a peres feleket, hogy gondol­kozzanak az elmondottakon és következő házasságukban már többé-kevésbé vonják is le mindebből a tanulságot. (Vége) 19

Next

/
Thumbnails
Contents