A Hét 1985/1 (30. évfolyam, 1-26. szám)

1985-04-26 / 17. szám

Hallottukolvastukláttuk másodperc. Vagyis amennyiben ezt tovább is adják a rádióállomásról az egyes ütegek­nek és osztályoknak, nemsokára megszokjuk egymást. A Virágvölgyi templom mögött egy magas, hatemeletes ház mellett megpillantotta a jellegzetes rengést és egy sortüz villanását. — Belövés egyetlen ágyúval — vezényelte. — Négyszáz plusz ... Még négy ízben javított, amíg úgy tetszett, hogy eltalálta a címzetteket. És mégis jól jött most a város e primitív turista-térképe. A Medikus kertnek nevezett zöld terület esz­ményi tüzelöállást jelenthet akár egy egész tüzérezred számára. Képtelen volt felmérni a lövegek számát az épületek tömbjeinek vizu­ális, közvetett megfigyelésével, de a belövő ágyú tüzét a zöld terület felé már igen. — Megszórni!... — kiáltotta mérgesen. Három másodperc múlva elismerően bó­lintott a robbanások és füst fellege felé, mert ott lobbant fel, amely határ mögé a tüzet irányította. Az alatta fekvő utcákban elszabadult a pokol. És most már a tető alól is figyelmez­tette őt Ványuska meg Karol hangja a város­ban felfedezett új tüzelőállásokra. Rekedtre kiabálta magát, megizzadt, akár egy rabszol­ga a járomban, de vagy harminc perc lefor­gása alatt megbízhatóan rávezette a látha­tatlan lövegek sűrű tüzét a város minden olyan pontjára, ahová innen belátott. — Utcakeresztezödéseket... utcakeresz­­tezödéseket... — követelte dacosan a fül­hallgató. A legközelebbi éppen alatta volt, a többit becsléssel mérte föl. Egyes lövegek rend­­szertelen tűzzel árasztották el a keresztező­déseket. Hangosan nevetett, ahogy a teme­tők előtt felmorzsolódott egy nehéz kere­kes-lánctalpas szállító harci járművekből álló gépkocsioszlop. — Harckocsik — sikoltott a füle mellett Olga. Néhány másodpercre kénytelen volt felug­rani a tető alá és Ványuska mellé feküdni, hogy legalább valamivel jobban lássa őket. Azután a térkép elárulta, hogy a Kereszt utcából vonaglanak a Szőllősi és a Sánc út kereszteződése felé. — Harckocsik ... harckocsik — figyel­meztette tompán a túloldalt és egyetlen löveggel belövést kért. A kereszteződésben megszűntek az egye­di robbanások, és fél perc múlva az aszfalt­ból egy agyag- és füstszökökút tört a magas­ba. Vízvezeték, mormolta magában, amikor a sűrű porfellegben valami megcsillant... Eltalálták a vízvezetéket... Javított a tűzön és várakozást parancsolt. Ismét felugrott a tető alá. és megvárta, amíg az óvatosan előrenyomuló harckocsik bemásztak az ut­­cakeresztezödésbe. Aztán lekiáltott Péter­nek, aki az adó mellett üldögélt az ellenőrző fülhallgatóval és egy mikrofonnal: — Tűz! — Hurrááá! — ordította Ványuska. — Csend — torkolta le Karol a másik oldalról, mintha a csönd megvédhetné őket. mintha a kiáltások képesek lennének túlhar­sogni az alattuk kavargó poklot. Az acélkoporsók közötti követési távolság eléggé jelentős volt. Nem kockáztattak már ezek semmit, se a felesleges veszteségeket, sem az üzemanyagot. Az utcakeresztezés­ben tomboló pusztítás csak egyetlenegyet lobbantott lángra. Az első harckocsi azonnal hátramenetbe kapcsolt és visszakanyarodott oda, ahonnan előjött. Bevezette a tüzet az utcába. Lassan, mód­szeresen, türelmesen. Semmit se látott, csak éppen sejtette, hogy amennyiben a tüzet az ő koordinátái szerint megtartják, nem té­veszthetik el a harckocsioszlopot, melynek nincs hová menekülnie. (Folytatjuk) KÖNYV Hősök könyve A napjainkban erősödő társadalmi igény ha­tására a járási könyvtárak nagy része is hozzákezdett helyismereti gyűjtemények, bibliográfiák szerkesztéséhez. A galántai (Galanta) járási könyvtár „Napjaink hősei" címmel bibliográfiát adott ki azokról, akik a járásban a legmagasabb állami kitüntetés­ben részesültek. Bemutatja azokat az elvtár­sakat, akik a galántai járásban születtek, dolgoztak, dolgoznak és azokat a mezőgaz­dasági üzemeket, amelyek a járás területén működnek, s amelyek eredményeikkel, mun­kájukkal és aktivitásukkal hozzájárultak a galántai járás építéséhez és fejlődéséhez. A közel százoldalas kötetben találhatjuk Posz­­pis József, a vágtornóci (Trnovec nad Vá­ltom) kommunista bíró nevét, aki a vágtornó­ci békenagygyülés egyik fő szervezője volt 1938. szeptember 4-én. Mint említettem, olyan elvtársak szerepelnek itt, akik a járás területén születtek, pl. a diószegi (Sládkovi­čovo) származású Lörincz Gyula nemzeti művész, a kiváló festő és politikus, aki ha élne, most lenne 75 éves. A kiadvány szlovák nyelvű, de az egyes bibliográfiai részek magyarul vannak Írva. A Napjaink hősei című bibliográfia tulajdon­képpen újságcikkek gyűjteménye. A szer­kesztő, Jónás Anna mindenekelőtt a történé­szeknek, állami és gazdasági vezetőknek, tudományos kutatóknak, pedagógusoknak, pioníroknak és szocialista brigádtagoknak szánta munkáját. A Napjaink hősei hasznos, a szülőföld szeretetére és megismerésére buzdító kiad­vány. Száraz Pál Utassy József: Júdás idő A jó másfél évtizede megjelent „Elérhetetlen föld" című antológia vezető egyénisége volt Utassy József, s az eltelt másfél évtized igazolta a várakozásokat: Utassy (annak elle­nére, hogy ritka szavú költő, s hosszú évekre eltűnik a nyilvánosság elől, a hajdani antoló­gia mindmáig legérettebb lírikusa. Mi sem igazolhatja ezt hangsúlyosabban, mint a nemrég megjelent „Júdás idő", Utassy Jó­zsef válogatott verseinek gyűjteménye. „A negyvenegyes tavasz harmadik napján születtem Ózdon — írja önmagáról a költő — Alig kétéves koromban árvaságra juttatott a második világháború ... voltam OTP-tisztvi­­selö, részes cséplőmunkás és művészeti elő­adó". Mi volt az „Elérhetetlen föld", s ezen belül az Utassy hozadéka a mai magyar költészet­be? A restauráció. Az újnépiesség. A vissza­térés a költészet ősi forrásaihoz. Utassy an­nak idején majdhogynem az Erdélyi József szerepét vállalta a hatvanas évek magyar költészetében. Ennek minden pozitívumával s negatívumával, természetesen. Mit jelent ez? Azt, hogy mint Erdélyiék „Csak tiszta forrásból" népiessége megúju­lást jelentett a húszas évek elején Ady, a Nyugatosok, Kassákék és Füst Milán bonyo­­lultsága-urbánussága után, úgy hatott Utas­­syék bemutatkozása is friss szélként Weöre­sék. Juhászék bonyolultsága után a hetvenes évek elején — ez volt a pozitívuma ennek is, annak is. De: az Erdélyiék (s az Utassyék) „egyszerűsége" jelentős visszalépés is: az Adyval, Babitssal, Weöres Sándorral, Nagy Lászlóval, Kassákkal—Juhásszal nagykörö­södön, korszerű, huszadik századi magyar líra visszakozott, visszahátrált évtizedeket, olykor évszázadokat. Nem e röpke ismertetés föladata felmérni mindennek a jelentőségét. Itt csak utalha­tunk — Utassy gyűjteményes kötetéről szól­ván — e jelenségre. Örüljünk inkább a szép verseknek és sajnáljuk az elmulasztott lehe­tőségeket. S idézzük magát a költőt: „A negyvenegyes tavasz harmadik napján/ megszült egy napraforgó arcú asszony/, hogy ebben az égkupolás alkotó-világban/ mutassam föl a szépet, a jót,/ s mondjam ki bátran/ az igazságot." (cselényi) FILM Egy asszony a szomszédból Minden bizonnyal elege van már a kedves filmbarát olvasónak azokból a kritikusokból, akik például egy francia játékfilmről szóló tudósításba okvetlen belecsempésznek a ré­gen tovatűnt újhullámra utaló sorokat. Pedig a stílusbeli párhuzamok felismerése, a cse­lekményvezetési, fotografálási módszerek­ben tetten érhető hasonlóságok elemzése bocsánatos bűn, elvégre hozzásegíthet az adott alkotás pontosabb és sokrétűbb értel­mezéséhez. Mindezt a hazai mozik műsorára került Egy asszony a szomszédból című film kapcsán azért érdemes megemlíteni, mert a rendező: a közelmúltban elhunyt Francois Truffaut a hatvanas évek legelején befutott, imént említett legendás alkotói generáci­ónak is tagja volt. Az Egy asszony a szomszédból Truffaut utolsó alkotása, és bár kétségtelenül magán viseli az újhullámos iskola a jellegzetes stí­lusjegyeit, mégsem lett korábbi remekműve­ivel teljesen egyenértékű. Mindenképpen pozitívuma azonban e filmnek, hogy a rende­ző ezúttal is sokszor alkalmazott módszerét: a mindennapok eseményeinek, az emberi ösztönök és indulatok, különböző cselekvési helyzetek aprólékos és árnyalt jellemábrázo­lással történő megidézését választotta. Egy szerelmi háromszög viharos története két családi villámcsapás között — talán így foglalhatnám össze egyetlen mondatban a film tartalmi lényegét. De mondhatnám azt is, hogy tűnődve nézhető film, amelynek nincs a mélyére ásva semmilyen számottevő dramaturgiai robbanóanyag. Elegáns, őszin­te, hangulatos; mégis állandó feszültséggel tölti az a légkör, ami olyankor keríti hatalmá­ba az embert, amikor a körülmények fura összjátéka révén akarva-akaratlan elbizony­talanodik, ha semmit sem ért meg a helyze­téből, s ráadásul az életfilozófiáját is a sze­relmi fellángolások, a féltékenységek, a této­va határozatlanságok dilemmáihoz kell alkal­maznia. A feleség és a szomszédasszony­ként feltűnő egykori kedves érzelmi vihara­inak hintájába ültetett férfi szerepét Gérard Depardieu játssza, a női főszerepeket pedig Fanny Ardant és Michele Baumgartner kapta meg Truffaut utolsó filmjében, amelynek nyilvánvaló üzenete nem egyéb, mint hogy eltűnődjünk azon: mennyire vagyunk az urai és mennyire az eszközei saját szenvedélyes játékainknak, annak, amit az Élet névvel illetünk ... Valóban érdemes rajta eltűnőd­nünk, amíg a filmet nézzük, s tán egy kicsivel azon túl is. Miklósi Péter KIÁLLÍTÁS Amatőr képzőművészek kiállítása A XVI. Czuczor Gergely Irodalmi és Kulturális Napok keretén belül Érsekújvárott (Nové Zámky) a CSEMADOK helyi szervezetének keretében működő Képzőművészetet Kedve­lők Klubja képzőművészeti kiállítást szerve­zett a város felszabadulásának 40. évfordu­lója alkalmából. A tárlat kettős jellegű: A múlt nagyjainak megbecsülése, s a jelen értékelése. Ugyanakkor fellelhető a közös vonás is, hogy valamennyi alkotó e városhoz kötődik, e város adta számára a felemelke­déshez, a kibontakozáshoz elengedhetetlen létfeltételeket. A kiállító amatőr képzőművészek egyik csoportjába azok tartoznak, akiknek az élet­műve már lezárult, mint Árpási Béláé, aki öt évig Harmos Károly festőművésznél képezte magát; az öt éve elhunyt Keszely Székházy Tódoré, aki szintén Harmos Károlynál, majd Budapesten sajátította el a festészet alapja­it; Nágel Gyula életműve is immár 16 éve beteljesedett — a 34 évet élt festő a bratis­­lavai Pedagógiai Főiskolán szerzett képző­­müvésztanári oklevelet, később Érsekújvárott szakkör vezetését is vállalta; Vágovits Károly viszont tipikus autodidakta volt — az önmű­velés keserves útját járva küzdötte fel magát. A másik csoportot a még ma is aktívan dolgozók alkotják, akik tehetségüket már bebizonyították, azonban munkásságuk ki­­teljesedése alkotói ambícióik függvénye: tudnak-e újítani, képesek-e továbblépni...? Lehetőségeik adottak, rajtuk áll, milyen ered­ménnyel kamatoztatják tudásukat, képessé­geiket. Mindenekelőtt az igen tehetséges Balia József, akinek Kompozíciók című alko­tása ötletgazdagságával ragadja meg a láto­gatót, a rengeteg színtónust használó Breš­­fák Sándor olajképei ugyancsak eredményes pályafutást sejtetnek — mindkettejükre a sajátos ábrázolásmód, a témák egyéni meg­közelítése a jellemző. Csicsátka János Az épülő város c. festményének impresszionista hangulata ragadja magával a nézőt. Steiner­­né Skopp Ilona olajképei és Srank Márta Nyár és a Vihar előtt című képei jelzik a fejlődés útját. A kiállítók közül Horváth Mik­lós a leginkább kísérletező típus — vannak ceruzarajzai, akvarelljei, szépiarajzai és olaj­képei. Az utóbbi időben talán kissé háttérbe szorult karikatúrát Kemény József képviseli az amatőr képzőművészek között. Rybáriko­­vá Erika realista tanulmányrajzokat, Molčá­­nová Katarína szépiarajzokat állított ki. E kiállítás — a szervező Balogh György fáradhatatlan munkája eredményeként — re­mélhetően a pozitív értelemben vett lokál­patriotizmus szép megnyilvánulásaként vo­nul be a város köztudatába; a szűkebb haza, a szülőhely iránti szeretet követendő példája lesz. Pénzes István 15

Next

/
Thumbnails
Contents